DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szeretném a tisztelt Házat megijeszteni azzal, hogy ilyen nagy paksamétát hoztam fel, ez csak azoknak a törvénymódosítási javaslatoknak egy része, amelyeket a kormány beterjesztett eddig a különböző szervezetek elé, így a Közoktatás-politikai Tanács elé is, vagy kiküldött bírálatra az elmúlt időszakban. Ezt most félre kell tenni, ehelyett egy másfél lapos kis törvénymódosítás került a parlament elé.
Én úgy gondolom, hogy akkor van értelme egy törvénymódosításnak, ha segíti, fejleszti az oktatási rendszert, és azt kell mondjam, hogy a közoktatás fejlesztése helyett ez a közoktatás fejvesztésének törvénymódosítása.
Miért mondom azt, hogy a közoktatás fejvesztésének törvénymódosítása? Nagyon egyszerűen azért, hiszen három lényeges pontban módosítja a közoktatási törvényt anélkül, hogy tudnánk, mi van mögötte.
Az első és a leglényegesebb természetesen a nemzeti alaptanterv. Ezen törvényjavaslatok között szerepelt egy olyan változat, ami a nemzeti alaptantervben a 6+4+2-es pedagógiai szakaszolást tartotta fontosnak vagy követendőnek. Az is elhangzott, hogy európai mintaként jelent meg. Ma már sokan tudjuk, hogy az európai minta helyett a gibraltári minta a 6+4+2-es vagy esetleg andorrai.
Most nem tudjuk, hogy mit kíván az oktatási tárca beterjeszteni, hiszen mélyen hallgat arról, hogy a 6+4+2-es szerkezettel mi történt, és valójában nem is tudjuk, hogy a nemzeti alaptanterv követelményei mit jelentenek, hiszen a bizottsági ülésen elhangzott, hogy ahhoz képest nagyon sokat javult, amit az iskolákba kiküldtek. De mi az a nagyon sokat javult, hiszen többen vagyunk, akik emlékszünk arra, hogy 1990-ben a szintén Báthory Zoltán - akkor még nem helyettes államtitkár úr - által vezetett csoport nemzeti alaptanterv konstrukciójában alapvető hibák voltak. Hogy ne politikai színezetet adjak a dolognak, hadd mondjam el, hogy például tizedikes koráig a gyereknek a "Kelep hátra" című gyakorlatot kell felemás korláton elvégeznie.
Úgy gondolom, hogy képviselőtársaim közül sokan vagyunk, akik nem tudjuk a "Kelep hátra"-t felemás korláton, ennek ellenére szereztünk diplomát, és azt gondolom, hogy nagyon sok iskola van, ahol nincs felemás korlát, tehát úgy hiszem, hogy ilyen követelmények állítása alapvetően nem tekinthető egy jó nemzeti alaptanterv részének.
Hogy ma milyen a nemzeti alaptanterv, nem tudjuk. Bízunk benne, hogy sokat javult, bízunk benne, hogy figyelembe vették azokat a véleményeket, amelyeket részben pedagógusok, részben remélhetőleg szülők is beküldtek, mégis úgy gondolom, hogy nem lehetünk optimisták. Nem lehetünk optimisták, hiszen nap mint nap azt halljuk, hogy a Művelődési Minisztérium figyelembe vette a véleményeket, széleskörűen egyeztet, ennek ellenére ez az egyeztetési folyamat - mint ahogy a kisebbségi véleményben és az oktatási bizottságban már elhangzott - azt jelenti, hogy nem terjesztik a törvény által előírt egyeztetési kötelezettségnek megfelelően sem a bizottságok elé a törvény módosítását.
A másik, legalább ilyen jelentős kérdés, hogyha a Közoktatási Minisztérium tervezete szerint valójában a gyerekek 60-65 százaléka fog tizenkét osztályos iskolába járni, vagyis érettségizni, akkor teljesen logikátlan, hogy most ezen tervezet szerint a gyerekeknek csak 16 éves koráig szabjuk meg, hogy mit kívánunk adni, mit kívánunk tanítani és mit kívánunk tőlük megkövetelni, s majd valamikor decemberben lesz egy érettségi követelmény a hátra lévő két évre.
(16.20)
Én úgy gondolom, hogyha egy évet várt a művelődési tárca, akkor célszerű, logikus lenne, hogy együtt a 12 évfolyamra, a közoktatás teljes időtartamára határozza meg a követelményrendszert.
A másik legalább ilyen veszélyes kérdés a nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan a minimális követelményrendszer. Én úgy gondolom, hogy ha a minimális követelményrendszert rögzíti a nemzeti alaptanterv, akkor előbb-utóbb el fogunk jutni odáig, hogy ez az, amit finanszíroz az állam, az e fölöttit vagy az önkormányzatnak, vagy a szülőnek, vagy az iskolafenntartónak kell biztosítani.
Van-e ma olyan állapotban az iskolafenntartó, lett légyen az önkormányzat, vagy legyen egyház, vagy akár alapítvány, vagy magánszemély, hogy a minimális követelmény feletti tartalmakat, az ehhez járuló tankönyveket, eszközöket, taneszközöket finanszírozni tudja? Én úgy hiszem, hogy sajnálatos módon nincsen. Ennek következtében a minimális követelmények szabályozása egy nagyon rossz szabályozási eszköz, és úgy hiszem, hogy az oktatás színvonalát jelentősen csökkenteni fogja.
A harmadik, nemzeti alaptantervvel kapcsolatos lényeges kérdés, hogy eltörölte a kerettanterveket ez a tervezet. Ennek következtében a minimális követelményeket biztosító nemzeti alaptanterv után minden iskola maga készíti el vagy készítteti el a helyi tantervét. Én úgy hiszem, hogy nem ül ma a parlamentben olyan képviselő közöttünk, aki el tudja képzelni, hogy minden iskola helyi tantervvel fog rendelkezni, de azt gondolom, hogy a demokrácia szabályai szerint egyikünk sem merné azt mondani, hogy bármelyik iskolának megtiltjuk, hogy helyi tantervet készítsen. Egy tanterv készítése, kipróbálása és az ezt követő munkálatok körülbelül egy-másfél-kétmillió forintba kerülnek. Ha az 5000 iskolából csak 2500 kívánja a tantervét maga készíteni, kipróbálni - ehhez még a taneszközöket és a tankönyveket nem is említettem -, akkor ez durván 2,5 milliárd forint. Hol látható ez a fedezet? Hol van az a fedezet? Mert azért nem hiszem, hogy ma azt merné mondani a parlament, hogy az oktatásban dolgozó pedagógusoknak munkaköri kötelessége, hogy tantervet készítsenek, ezt kipróbálják, ezt értékeljék - nyilvánvalóan másokét, hiszen senki sem a sajátját tudja értékelni -, ennek következtében a napi munkájuk mellett ezzel is foglalkozzanak? Ha pedig nem munkaköri kötelessége, ha pedig ez egy külön pluszfeladat, akkor úgy gondolom, hogy ezt meg kellene fizetni, mint ahogy meg is fizették az elmúlt időszakban is, és a jelenlegi kormányzati időszakban is azoknak, akik készítik ezeket a tanterveket. Én úgy hiszem, hogy ezek a kérdések.
És akkor még egyetlenegy szót nem említettünk a nemzeti alaptantervnek azon kérdésével kapcsolatosan, ami már több vita kapcsán felmerült. Kérem, a nemzeti alaptantervnek ez a követelményrendszere, amit most az oktatási kormányzat készít elő, az egyik iskolában a kötelező óraszámnak a 10 százalékát fogja fedezni, és 90 százalékot az iskola ad hozzá, a másik iskolában 90 százalékot fog jelenteni, és csak 10 százalékot ad hozzá az iskola. Akkor hol van az a rég áhított átjárhatóság, vagy hol merül fel az, hogyan tudnak az iskolák egymásra építeni a folyamatos munka kapcsán? És még egy kérdés felmerül: mihez készül majd az alapvizsga, mihez készül az érettségi vizsga, és mihez készül a tankönyv, illetve a taneszköz: ahhoz a 10 százalékhoz vagy a 90 százalékhoz?
Én úgy hiszem, hogy számos végiggondolatlan kérdés van ezen nemzeti alaptanterv munkálatai kapcsán, és nagyon rossz lenne, hogyha ezek a munkálatok most egy csapásra úgy kerülnének át a művelődési tárca hatókörébe, hogy ehhez a parlamentnek valójában semmi köze nincsen, és úgy kerülne az iskolák számára egy feladat kiadásra, hogy semmiféle anyagi forrása nincsen.
Én ugyan személy szerint nem értek azzal egyet, hogy a parlament vitassa meg a nemzeti alaptanterv követelményeit, mégis azt kell mondjam, hogy ezt a kormányprogram úgy tartalmazza: intézkedik arról, hogy a nemzeti alaptanterv alapelveinek elfogadása az Országgyűlés hatáskörébe kerüljön. Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Két lehetőség áll önök előtt: vagy azt mondják, hogy a kormányprogramban ez a mondat helytelen volt, belátták, hogy rossz, vagy pedig el kell ismerni, hogy ismét nem teljesítik a kormányprogramot.
A másik jelentős kérdés, ami itt felmerült, hogy meg fogja óvni ez a törvénymódosítás az iskolákat. Úgy fogalmazott miniszter úr, hogy az intézményrendszer stabilizálását fogja garantálni. Meg kell hogy mondjam, én akkor boldog lennék. Úgy hiszem, hogy az elmúlt fél év során többször szólaltunk föl képviselők, több pártból is, talán a karéj mindegyik oldaláról, hogy fokozatosan romlik az iskolák helyzete, egymás után zárnak be kistelepülések iskolái is, de mondhatjuk nyugodtan azt, hogy a peremkerületek, sőt a főváros belterületének iskolái is. A stabilitás azt jelenti, hogy az intézményi rendszer megmarad, a stabilitás azt jelenti, hogy egyre kevesebb intézmény fog bezárni. Az a veszély, ami most kialakult, ami óhatatlanul az önkormányzatok ellen hangolja - és sokszor teljesen jogtalanul - az intézményeket, ezzel a törvénnyel nem fog módosulni, hiszen semmiféle stabilitást nem jelent az intézményeknek. Illetve egyetlenegy kérdésben: hogy kevésbé demokratikusan alakulhatnak át, például a szülők igényeinek megfelelően. Hiszen ma sokszor úgy hangzik el, mint hogyha a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok úgy jöttek volna létre, mintha nem igényt elégítenének ki, úgy jöttek volna létre, mint hogyha fölösleges intézmények lennének.
Az előbb képviselőtársam felszólalt, hogy meg kell védeni a hat- és nyolcosztályos középiskolák ellen - vagy a spontán átalakulások ellen - a közoktatást. Azt kell hogy mondjam, hogy aki ismeri a tényeket, az pontosan tudja, hogy ma az összes tanulólétszámnak a 6 százaléka jár hat- és nyolcosztályos gimnáziumba. Én nem hiszem, hogy ez ellen a 6 százalék ellen meg kellene védeni az intézményi rendszert. Természetesen úgy gondolom, hogyha liberális gondolkodású, vagy akár demokratikus oktatáspolitikát kíván valaki, akkor célszerű lenne megengedni, hogy különböző típusú intézmények legyenek.
Azzal persze egyetértünk, hogy lehetőség legyen társulásra, de úgy gondolom, hogy ez a törvény se tudja biztosítani a kényszertársulásokat, vagy a kötelező együttműködéseket. Ez egy naivitása a törvénynek, és valószínűleg a végig nem gondoltságából származik.
A törvény kapcsán vagy a törvényjavaslat kapcsán a módosított javaslat kapcsán felmerül azonban még két kérdés.
Az egyik a tankerületi oktatásügyi központok kérdése. Képviselőtársam, amikor a miniszter úr expozéját hallgatta, akkor egyértelműen megállapította, hogy ezek szerint a belügyminiszter úr lesz a közoktatás felügyelője. Igen. Hiszen eltörlik azt a demokratikus intézményrendszert, ami a felelősségmegosztást jelentette: a felelősségmegosztást, illetve felügyeleti megosztás - mert más a tartalmi felügyelet, és más a törvényességi felügyelet. Miután a tartalmi felügyelet nem fog működni ezen törvény szerint, így csak egyetlen felügyeleti kérdés vagy felügyeleti lehetőség van: a törvényességi felügyelet - ezt pedig az önkormányzatok felett pedig a belügyminiszter gyakorolja. Egyetlenegy lépés következik belőle, hogyha a tankerületi oktatásügyi központokat úgy szüntetik meg, hogy a jogutódjuk a közoktatási intézet, akkor ismét létrejön az a centralizált tartalmi irányítási rendszer, ami természetesen már volt ebben az oktatási rendszerben. Az 1985-ös oktatási törvény ezt már megpróbálta széttörni - hiszen ezért pozitív is az 1985-ös oktatási törvény.
(16.30)
Most visszatérünk az 1985 előtti állapotokra: egy központi irányítási rendszer működik. Akinek a fantáziája kicsit élénkebb, tudja, hogy ez az egy központi irányítási rendszer '85 előtt egy pártközpontból is irányítódott. Lehet, hogy ez a cél, bár ez még nem szerepel ebben a törvényben.
Én mégis azt gondolom, hogy alapvető módon ez a törvénymódosítás minden európai normát felrúg, hiszen minden európai országban létezik regionális oktatásirányítás, létezik valamiféle olyan rendszer, ami a tartalmat és a törvényességet szétválasztja, hiszen mások a pedagógiai folyamatok és mások a törvényességi folyamatok. Úgy hiszem, ez az összemosása és a pedagógiai szolgáltató intézetekre való hárítása egy újabb lehetőséget biztosít arra, hogyan lehet centralizálni és hogyan lehet kevésbé demokratikussá tenni az intézményrendszert.
Nagyon jónak tartom, hogy a pedagógiai intézeteket meg kívánja erősíteni a kormányzat. Én úgy gondolom, soha nem volt akkora szükség a pedagógiai szolgáltatásra, mint a mostani időszakban, illetve mint abban az időszakban, amikor valóban megengedjük, hogy több tanterv szerint, több módszer szerint oktassanak, neveljenek az iskolában.
Azonban nagyon nehezen elfogadható, hogy ugyanakkor nem engedi meg a tervezet - vagy privilégiumot biztosít a pedagógiai intézeteknek -, hogy akár egy-egy iskola szolgáltasson, hiszen ehhez nem fog finanszírozási lehetőséget biztosítani, vagy más szolgáltatási formák is kialakuljanak. Hiszen azt gondolom, akkor demokratikus egy szolgáltatási rendszer, ha sokféle szolgáltatás van, s ezek közül az, aki a szolgáltatást igénybe veszi, választhat. Nem kötelező számára azon egy szolgáltatás igénybevétele, amelyet a saját megyéjében a fenntartó önkormányzat fenn tud tartani. Így valójában a szolgáltatás demokratizmusa is megszűnik. Természetesen lehet, hogy ez volt az eredeti terv is.
Én úgy hiszem, ebben a rendszerben nem lehet azt elvárni egy önkormányzattól, hogy ha finanszírozza saját pedagógiai intézetét, ott elkészítenek egy helyi tantervet vagy egy tantervet, akkor finanszírozza egy más tanterv elkészítését is. Ennek következtében a közeljövőben megvalósul az az álom, amit már sokan az előző közoktatási törvényben is álomként megjelenítettek, hogy Budapesten egy tanterv lesz és az egyes megyékben egy-egy tanterv lesz. Nem központi centralizálás lesz, tehát országos centralizálás, hanem megyei centralizálás jelenik meg. És valójában azoknak az iskoláknak, akik szeretnének más irányba fejlődni vagy más tantervet létrehozni, erre nem lesz módja, illetve csak akkor tudják megtenni, ha ingyen vállalják ezt a feladatot.
A törvényjavaslat, úgy gondolom, valójában annak a, ha úgy tetszik, egy éve, sőt nem is egy éve, hanem 1993 júliusa óta zajló folyamatnak a része, ami a kormánypártok - akkor még ellenzéki pártok számos képviselője - részéről megnyilvánult, hogy amennyiben kormányra kerülnek, azonnal módosítani fogják a közoktatási, a felsőoktatási és a szakképzési törvényt. Erre az azonnalra egy évet kellett várni, és nem is a törvényt módosították vagy nem is a törvény lényeges elemeit módosították, hanem csak bizonyos kérdéseket. Nyilvánvaló: energiájukból, szakképzettségükből többre nem tellett. Mégis úgy hiszem, ez a módosítás valójában nem jelent vagy nem szolgál közoktatás-fejlesztést, mert akkor lehetne - és mindegyik kérdést lehetne valójában tárgyalni, és lehet, hogy más megoldást, jobb megoldást lehet találni -, ha ezt konzekvensen végigvinnék a törvény kapcsán, és nemcsak egyes elemeket emelnének ki, azokat az elemeket, amelyekről úgy gondolják, hogy számukra fontosak. Úgy hiszem, ez a módosítási javaslat, ennek a két oldalnak a mai vitája egy látszólagos vita. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy ezen a héten nem fogjuk tudni lezárni. Ennek következtében nincs jelentősége annak, hogy mi zajlik le ma a parlamentben. Nincs jelentősége sem a pedagógusok számára, sem az iskolába gyermekeiket írató szülők számára, mert szeptemberben fog a szakmai vita lezajlani, szeptemberben fog kiderülni, hogy valóban milyen módosításokat kívánnak a kormánypártok a közoktatás területén bevezetni.
Úgy gondolom, képviselőtársaim jelentős része tudja, hogy szeptemberben lesz érdemes vitatkozni erről a módosításról, és úgy gondolom, mindaddig ezen módosítás valójában csak egy látszólagos munka. Ehhez a látszólagos munkához pedig a Magyar Demokrata Fórum nem nagyon szeretne asszisztálni. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
