DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azok közé tartozom, akik már a bizottsági ülésen is hevesen, sőt a leghevesebben ellenezték, hogy a most tárgyalni kezdett javaslat plenáris ülés elé kerüljön. Hogy miért, arra még visszatérek.
Szabad legyen azonban addig is megjegyeznem, hogy a magam részéről a legkevésbé sem siratom a tankerületi oktatási központokat, annál nagyobb sajnálattal és értetlenkedve veszem tudomásul, hogy szó sincs a tankerületi főigazgatóságok és a tanfelügyelőségek újjászervezéséről, holott a polgári tanügyigazgatás jól bevált intézményei voltak. És azt sem tudom hová tenni, hogy miközben a kormányprogram szerint is a piacgazdaság kiépítése a cél, és a kormányfő kijelentése szerint is gőzerővel folyik a kapitalizmus építése, semmitől sem ódzkodik inkább a kormány, mint attól, hogy korszerűsítve hozza vissza a polgári tanügyigazgatás jól vizsgázott és jól bevélt intézményét.
Ez így önmagában is fölöttébb gyanús, és alkalmas lehet rá, hogy gyanút ébresszen a kormány által hangoztatott jelszavak és elvek őszinteségével szemben. Nem szólva arról az elhatározásról, hogy a tankerületi központok feladatait - legalábbis részben - a főjegyzők, illetve jegyzők hatáskörébe akarják áttenni, ami szerény ítéletem szerint erősen vitatható. Rendben is lennének persze a dolgok, ha a jegyzők és főjegyzők egytől egyig pedagógiailag képzett, a nevelés és oktatás kérdéseiben járatos, szakavatott emberek volnának.
(18.20)
Nem említve azt az egyáltalán nem elhanyagolható körülményt, hogy a nevelés, az oktatás, a tanügyigazgatás szakma, amihez érteni kell, ahol nem lehet improvizálni, hasra ütve, ötletek alapján intézkedni; ahol nem elég úgy általában a józan ész, hanem ennél jóval többre: speciális ismeretekre, szakirányú felkészültségre és bőséges szakmai tapasztalatokra van szükség.
Summázva az eddigieket: számomra feloldhatatlan és nehezen magyarázható ellentmondás, hogy semmitől sem viszolyog tehát jobban a kormány a fentiek szerint, mint attól, hogy feltámassza a történeti tapasztalatok szerint is jól működött polgári intézményeinket - mikor az egyszerű, józan belátás is azt diktálná, hogy ne kísérletezzünk, hiszen közkeletű szólással élve: felesleges újra feltalálni a meleg vizet, ha egyszer már feltalálták.
(A jegyzői széket Boros László foglalja el.)
Ami felháborított, az a törvény 2. §-a, amely nemes egyszerűséggel azt mondja ki, hogy "a nemzeti alaptantervet a kormány rendeletben adja ki". Mondanom sem kell talán, hogy ezúttal is a "rendeletben" szó irritál, ez az, amitől elfog a harctéri idegesség. Ha visszatekintünk ugyanis az elmúlt hetek eseményeire, azt láthatjuk, hogy rendeletben intézkedtek a felsőoktatásban működő oktatói kar megtizedeléséről - tudom, hogy lesz hozzászólás, de akkor is igaz -; rendeletben akarják szabályozni, ha ugyan már nem szabályozták, az átlagóraszámot, rendeletben a tandíjat; és most rendeletben kiadni az egész nemzet jövője szempontjából meghatározó jelentőségűnek tekinthető úgynevezett nemzeti alaptantervet.
Ami az utóbbit illeti, szeretném kijelenteni: miután a nemzeti alaptantervben messze jövendőre kihatóan történik rendelkezés szellemi értékeinkről, és valójában szellemi javaink elosztásáról van szó, mélységes meggyőződésem, hogy az csak alapos vita után, törvényben vagy országgyűlési határozatban adható ki. És ebben az ügyben egyedül a nemzet egészét képviselő Országgyűlés jogosult dönteni!
Senki sem lehet ezúttal abban a helyzetben, hogy megkerülhesse az Országgyűlést, sem a kormány, sem az illetékes minisztérium, és senki sem helyettesítheti és válthatja le az Országgyűlés állásfoglalását és véleményét az Országos Köznevelési Tanács egyetértésével, sem a Közoktatáspolitikai Tanács véleményezésével. Ha ugyanis hozzájárulunk ehhez, magunk nyújtunk segítséget, hogy mattot adjanak a parlamentarizmusnak és a demokráciának, és azon vehetjük észre magunkat, hogy már vissza is kanyarodtunk a diktatúrához. (Moraj a bal oldalon.) És ezt a véleményemet akkor is fenntartom, ha egyébként tisztában vagyok is vele, hogy a kormánynak és a minisztereknek van jogosítványa hozzá, hogy rendeleteket adjanak ki.
Alapos vitát említettem az imént, mert igenis, ha van dokumentum, amely rászorul az alapos vitára, az úgynevezett nemzeti alaptanterv kiváltképp is az. Mert ha mégoly röviden is, nézzük csak meg közelebbről, miről is van szó!
Észrevételeim megtételénél maradnék csak a magam szűken vett tárgyánál: a történelemnél. A tulajdonképpeni történelem a NAT szerint a hetedik osztályban kezdődik. Az őskort három, a bronzkort és a vaskort öt-öt, az ókori Görögországot és Rómát négy-négy témakör fogja össze; a korai középkorra hat, a virágzó és a kései feudalizmusra öt témakör jut; a magyar történet a kezdetektől Mohácsig tizenötöt kap - a tanulók így 4000 éven két év alatt rohannak át, igazában csak a XIX. századdal kezdődő időszakban mélyednek el. Ezúttal is érvényesül az az eléggé el nem marasztalható felfogás, hogy ami a XIX. század előtt történt, az különösebben nem is érdekes. A második világháborút követő negyvenöt évvel viszont tizennégy témakör foglalkozik, lényegében annyi, mint a magyar középkorral és mint amennyi a klasszikus ókorral és a korai középkorral együttvéve - pedig eléggé elfogadott elv és gyakorlat, hogy a közelmúltról csak rövid áttekintést illik adni.
Mit szólhatunk tehát mindehhez? Difficile est satiram non scribere - azaz: nehéz szatírát nem írnom.
Aki ismeri a tényeket, tisztában lehet vele, hogy a jelenkori alsó és középfokú oktatásunkban három igazán bevált iskolatípus van: a nyolcosztályos gimnázium, a nyolcosztályos általános iskola és az általános iskolára épülő négyosztályos középiskola, illetve középiskolák. Mindezek alapján messzemenően nem értek egyet azokkal, akik a most tárgyalt törvényjavaslatból, illetve annak 5. §-ából iskolarendszerünk stabilizálását vélik kiolvasni. Mert minden olyan intézkedés, amely lehetővé teszi a nyolcosztályos általános iskola hatosztályosra degradálását, nem a stabilitás irányába mutat! Csak olyan rendelkezés szolgálhatja alsó és középfokú oktatásunk stabilitását, amely nem enged hozzányúlni a nyolcosztályos általános iskolához, hanem azt mint alapintézményt védi, és az általános iskola felső tagozatát a gimnáziumok alsó tagozatával emeli egy szintre, hozza összhangba, és oda-vissza biztosítja az átjárást.
Jelen viszonyaink között ez az egyedül lehetséges és járható út. Ez lehet valóban demokratikus és népbarát elrendezése a dolgoknak, és olyan intézkedés, amelyek megtétele a szó legigazibb értelmében társadalmi érdek.
Az elmondottak alapján, kérem, ne csodálkozzanak, ha nem támogatom a törvényjavaslatot, és másokat se biztatok erre. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
