POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Lassan már másfél vagy talán két órája is folyik ennek a valóban rövidke törvénytervezetnek a vitája, gyakori kétperces reagálásokkal megszakítva, és volt, aki várja a sorát, ezekre a kétpercesekre is gyűjt némi muníciót.
Azt gondolom, hogy egyik barátom mondását idézzem, hogy nem az a bátorság, amikor az ember kisgyerekek karját csavargatja hátra. Nem biztos, hogy a magyar pedagógusok, különösen a vidéki pedagógusok becsületét Győriványi Sándor képviselőtársunktól kell megvédeni. Ugyanez a buzgalom élhetett volna Szabados Tamásban és másokban is akkor, amikor Horn Gyula - ha jól tudom Karcagon - arról beszélt, hogy bizony túl sok a pedagógus, és méltatlan az a helyzet, hogy az ő számuk növekszik, miközben a gyerekeké csökken. Talán illőbb lett volna ugyanennek a buzgalomnak akkor, a valódi hatalommal rendelkező kormányzati szereplővel szemben is megnyilvánulnia, s ezt nem hallottam.
Nem biztos, hogy államtitkár úrnak Győriványi Sándor képviselőtársammal szemben kellett volna megvédenie a magyar köztisztviselői kart, különösen akkor, amikor államtitkár úr nem szólt, nem nyilvánított véleményt a Bokros-csomag vitájában, mert ott bizony a magyar köztisztviselői kart igen kínos és kellemetlen helyzetbe hozták, hiszen a törvénymódosítás után mód van a közvetlen vezetőnek a bérét - egyéni elbírálás alapján - húsz százalékkal csökkenteni. Éppen ellenkező módon hatva, a köztisztviselői törvény szellemével ellenkező módon ható törvénymódosítást hagyott jóvá nem is olyan régen ez a Ház, akkor kellett volna bátornak lenni, és nem most, Győriványi Sándor képviselőtársammal szemben. Hozzáteszem: nem értek egyet azzal, amit képviselőtársam a jegyzőkről és a főjegyzőkről mondott... (Derültség a bal oldalon.).., nem értek egyet vele, de azzal az álszent magatartással sem értek egyet, hogy azon verem el a port, aki tehetetlen ebben a kérdésben. (Felzúdulás és közbeszólás balról: Te vagy álszent!) Én ezt álszent, hipokrata magatartásnak tartom. (Közbeszólások balról.)
Rátérve magára a törvénymódosításra: vajúdtak a hegyek, és az, ami itt előttünk van, az valóban - ahogyan itt szabaddemokrata és szocialista képviselőtársaim is mondták - egy cincogó egérke, átmeneti, ideiglenes rendelkezés ahelyett, amire szükség lenne, egy átfogó felülvizsgálatra a közoktatás területén.
Én azt gondolom, hogy ez dicséretes. Dicséretes és bölcs dolog, ha egy kormányzat vagy a kormánypártok - még ha oly nagyok is, 72 százalékos parlamenti támogatottsággal - belátják, hogy valami nem megy. Belátják, hogy az a koncepció, amit a kormányprogramban vázoltak, és aminek a végrehajtása érdekében tavaly, '94 őszén szerettek volna átfogó törvénymódosítást keresztülvinni ebben a Házban, nem sikerült, belátják, hogy az a koncepció, amivel késve bár, de januárban mégiscsak a napvilág elé lépett a szaktárca, és ami igen éles támadások kereszttüzébe került az elmúlt hónapok során, ez nem tükrözi sem a szakmai, sem a politikai közvélemény egyetértését, konszenzusát még kevésbé. Akkor tehát mégis csak csinálni kell valamit. Dicséretes ez az önmérséklet vagy szerénység - ahogy Csige József képviselőtársam mondta, ezt kár eltagadni a kormányzattól, kár eltagadni a kormánypárti képviselőktől.
Egyetértek azzal is, és a Fidesz frakciója még azt is támogatja, hogy szükség van egy ilyen válság törvénymódosításra vagy kis csomagra, ahogyan Horn Gábor képviselőtársam mondta, szükség van. Szükség van, hiszen nincs nap, hogy ne olvasnánk valamelyik újságban iskolabezárásról, vagy ne látnánk esténként a televízióban esetleges óvodai vagy bölcsődei csoportok összevonását. Valóban kaotikus és válságos helyzet alakult ki mára a közoktatás területén, és sürgető a közoktatás intézményrendszerének a stabilizálása. Hozzáteszem, ennek a piciny törvénytervezetnek a harmadik eleme, a nyolcosztályos iskolaszerkezet stabilizálása érdekében tett javaslata helyénvaló, szakmailag is megállja a helyét.
Amit miniszter úr az expozéjában kifejtett, azt én kicsit árnyalnám. Ezt a káoszt valóban enyhíteni, orvosolni kell, de nem szabad eltagadni, hogy ennek a káosznak a kialakulásában bizony része van az általa vezetett tárcának is. Része van, mert egy olyan nemzeti alaptanterv-változattal lépett a nyilvánosság elé, amely a maitól gyökeresen eltérő pedagógiai szakaszolást és ebből fakadó iskolaszerkezetet, a hat elemi, négy polgári veszélyét, rémét festette föl mind az önkormányzatok, mind pedig az intézményvezetők elé.
(17.50)
Ebben a káoszban, a mai kaotikus helyzet kialakulásában nagyon nagy súllyal bizony már a Fodor Gábor által vezetett tárcáé is a felelősség. Ha csak ezt akarta volna, ezt a káoszt enyhíteni, csak ezt szerette volna a kormány ezzel a javaslattal, akkor ehhez nem kellett volna törvény. Ha csak annyi lett volna a szándéka, mint amit itt megfogalmazott Csige képviselőtársam, hogy azt üzenje az intézményeknek, az intézményvezetőknek és a pedagógusoknak, hogy nyugalom, szeptemberig nem tervezünk radikális lépéseket, nyugodtan készüljetek a tanévre, menjetek el és töltsétek a vakációt a diákokkal, akkor ehhez nem kellett volna törvénytervezet, bőven elég lett volna a tárcának egy tájékoztatója vagy közleménye. Az én információim szerint egyébként ilyen tájékoztatót vagy közleményt a tárca közre is adott, nyilvánosságra is hozott.
Azonban ez mit sem ér akkor, hogyha hasonló módon a nyilvánosság előtt van ennek a kormánynak a belügyminisztere által írott levél, a Kuncze Gábor által írott levél, amely, bizony, arra szólítja fel a polgármestereket - szemben a művelődési tárcával, az általa kiadott közleménnyel -, hogy fontolják meg az általuk vezetett intézmények területén, a pedagógusokat is ide értve, a 15-20 százalékos létszámleépítés lehetőségét. És bizony, sorra-rendre idézték be a polgármester urak és hölgyek az intézményvezetőket, nem kis félelmet, káoszt keltve így a körükben. Ennek a felelőssége ezé a kormányé. Nem lehet hátrafelé mutogatni. Van tehát mit stabilizálni, és bizony igencsak szükséges ez a lépés.
Én fontosnak tartom azt is, hogy elmondjam - ez a harmadik dicséretem -: dicséretes ez a törvénytervezet azért, mert végre szakít a hagymázas, légből kapott iskolaszerkezeti reformok ötletével, és azt akarja szabályozni, ami van, a zömében 8+4-es, vagy ha úgy tetszik, nyolcosztályos alapiskolára épülő iskolaszerkezetet, és ezt tekinti kiindulópontnak.
Ebben a tekintetben - és bizony, csak ebben - egyetértek Szöllősi Istvánnéval: a valóságot és nem az álmainkat kell szabályozni, ha egy mód van rá.
Hogy szaporítsam a dicsérő szavaim számát: a nemzeti alaptantervre vonatkozó szabályozásban is találhatunk ilyet. Dicséretes az, hogy a kormány a nemzeti alaptanterv beterjesztésének a feltételéül szabja a Köznevelési Tanács egyetértésének a megszerzését. Ez egy fontos elem.
Elismerésünk már kisebb, hogyha tudjuk, tudhatjuk, hogy az úgynevezett nagyobb közoktatási törvénymódosításban a Közoktatási Tanács vagy Köznevelési Tanács összetételének, szerepének a megváltoztatására is javaslatot tesz ugyanez a tárca.
Az előző törvény, '93-as törvény az előbb idézett - állítólag vitatott - delegálási rendszeren fölépülő Köznevelési Tanács helyett egy, zömében tanácsadó jellegű és részben a miniszter által fölkért, kvázi kinevezett Köznevelési Tanács összetételére tesz javaslatot egy másik, itt elénk nem terjesztett anyagában a tárca.
Tehát nem olyan heroikus és hősies önkorlátozás tehát ez a kormányzat részéről, mint ahogyan ezt az előbb talán kormánypárti képviselőtársaink szavai hallatán gondolhattuk, hanem kisebb, de ennek ellenére dicséretes.
Mi a gond ezzel a törvénytervezettel? A gond az: vagy későn jött, vagy korán. Ugyanezeket a javaslatokat jószerivel 11 hónappal ezelőtt is elénk lehetett volna bocsátani. Akkor is ismert volt a kormánypártok politikai szándéka a tankerületi oktatási központok megszüntetésére, s azóta sem sikerült megnyugtató szakmai javaslatot letenni az asztalra, hogy hogyan kívánja a kormányzat megoldani a mérés, a törvényességi felügyelet, a fenntartói felügyelet és az ellenőrzés gondjait. Tudniillik ezzel a mai napig adós a kormányzat, mint ahogyan adós volt akkor is, egy évvel ezelőtt, a kormány alakulásának az idején.
Most, kiszakítva ezt a közoktatási törvény átfogó felülvizsgálatából, azt gondolom, nem lehet eldönteni. Nem ismerjük ennek a három, önmagában fontos ügynek a rendezését, az erre vonatkozó kormányzati szándékot. Nem látta sem a parlament, sem a szakbizottság az Országos Közoktatási Intézet új alapító okiratának a változatát; nem ismeri sem a parlament, sem a szakbizottság a Közoktatási Modernizációs Alap alapító okiratát; nem ismerjük az ellenőrzés, illetve az értékelési központok jövőjére vonatkozó szakmai elképzeléseket. Ezeknek a hiányában nem tudjuk eldönteni, hogy vajon jobb lesz-e az, amit a valóban nem tökéletes tankerületi oktatási központok helyébe szán a szabaddemokrata-szocialista kormányzat. Nem tudjuk. Bízhatunk benne, és ez a bizalom nyilván nagyobb a kormánypárti képviselőkben, de egyáltalán nem automatikus az ellenzéki képviselők soraiban. Minket a leírt, papírra vetett s egyértelműen áttekinthető koncepciók tudnak csak meggyőzni, és nem a politikai bizalom - ha úgy tetszik, lojalitás -, anélkül, hogy bárkit ezzel meg akarnánk bántani. Más a szerepünk. Nincs ilyen anyag.
Itt az ülésteremben most 40 perccel ezelőtt kaptuk kézhez egy borítékban az érettségi vizsga reformjára vonatkozó koncepciót. Itt az ülésteremben néhány perccel ezelőtt kaptuk kézhez a kisebbségi oktatás fejlesztési programját. Ez egyfelől lehet dicséretes is, hogy lám-lám, elkészültek azok az anyagok vagy szakmai koncepciók, amely alapján meg lehetne ítélni, hogy a törvénytervezetben javasolt megszüntetés helyébe mi kerül, ki fogja ellátni ezeket a feladatokat. Senkinek nem volt módja ebben a teremben átolvasni ezeket az anyagokat, kivéve talán néhány beavatott vagy bennfentes kormánypárti képviselőt, de ő sem képviselői minőségében jutott ehhez hozzá, hanem szakértőként vagy tanácsadóként. Nem tudunk tehát érdemben nyilatkozni ma, az általános vita megkezdésekor, ezekről a kérdésekről. Kizárt dolognak tartom.
Szükség van egy válságcsomagra, azonban ebben a válságcsomagban, sajnos, nem azokat az elemeket találtuk, amikre valóban szükség van.
Itt találjuk a sokat vitatott tankerületi oktatási központok megszüntetésére vonatkozó javaslatot. Ez nyilván fontos a kormánypártok számára, de nem a legfontosabb a közoktatás számára.
Itt találjuk a nemzeti alaptanterv miniszteri rendelet helyett kormányrendeletben való rögzítésére vonatkozó javaslatot. Ez valószínűleg fontos, sőt biztos vagyok benne, hogy egy fontos elem, de nem a legfontosabb a közoktatás mai gondjainak orvoslása szempontjából.
A harmadik elem, amelyik a közoktatás szerkezetének stabilizálását szolgálja, valóban fontos, ám sajnos, döcög vagy fél lábon áll maga is, hogyha nincs mellette a közoktatás finanszírozására vonatkozó elképzelés. Ennek a válságcsomagnak egyetlenegy fontos pontja kellett volna hogy legyen, és az nincs benne: hogy mi a kormányzat elképzelése, új és az intézmények kiszámítható, stabil finanszírozását biztosító elképzelése a finanszírozásra. Nincs ilyen javaslata ennek a kormányzatnak. Tudjuk jól, hallottuk, hogy vita van a kormányon belül is, nyilván a kormánykoalíciót alkotó pártok között is vitás ez a kérdés. Ennek hiányában én azt gondolom, csak propagandaeszközöket szolgál az, hogy a mai nappal megkezdte a tisztelt Ház ennek a törvénynek a vitáját, és majd két hónap múlva talán folytatja is. És én azt gondolom, hogy a közoktatásnak nem propagandisztikus okok miatt kell vagy van szüksége erre a törvényre, hanem valóban húsba vágóan szüksége van rá. Ennek a célnak viszont nem felel meg a finanszírozási pontok hiánya miatt az elénk terjesztett kicsinyke törvénytervezet.
Fél szívvel mondom azt, hogy nehéz értelmezni. Mert van egy nagyon fontos pontja, a nyolcosztályos általános iskola megőrzésére tett javaslatsor, és én ezt támogatom. Egyet tudok érteni azokkal a pontokkal is, hogy átszerkeszti, átszervezi a tankerületi oktatási központok feladataira vonatkozó elképzelést, de nem látom ezt garantáltnak. És bizony a nemzeti alaptantervre vonatkozó ponttal pedig kifejezetten vitatkozom. Azért mondom talán pontnak, mert önmagán túlmutat: nemcsak a nemzeti alaptanterv megbecsüléséről van szó - hogy miniszteri rendelet helyett egy kormányrendelet foglalkozik vele, nem egy SZDSZ-es miniszter dönti el, hogy hosszú távra mi lesz hazánk oktatási követelményrendszere vagy annak a közös eleme -, hanem azért, mert egy fontos problémát is fölvet ez.
(18.00)
Tudniillik az előző kormány által elfogadott nemzeti alaptanterv alapelveinek a kérdését. A mai kormányzat, a mai szaktárca mind a mai napig nem tisztázta sem a politikai, sem a szakmai nyilvánosság előtt azt, hogy mi a viszonya a Mádl Ferenc által beterjesztett és az előző kormány által elfogadott alapelvekkel.
Ilyen alapelvekre, illetve az ott szereplő kérdések tisztázására szükség van. A nemzeti alaptanterv meggyőződésem szerint nem állhat csak követelményrendszerből, hanem annál több. Ezt tükrözte a kormányprogram is. Akkor - emlékezetem szerint - a kormányprogram úgy fogalmazott, hogy az alapelvekben szereplő kérdések a tisztelt Ház elé kell hogy kerüljenek, s ezt nyilván oly formában gondolták, hogy beépülnek a törvénybe. Az erre vonatkozó javaslatok értelemszerűen ebben a kicsinyke tervezetben nincsenek benne, az erre vonatkozó javaslatok nem kerültek semmilyen formában egyeztetésre az itt lévő pártok képviselőivel.
Nem tudjuk tehát, hogyan kívánja az alapelvekben rendezett kérdéseket szabályozni a mostani kormányzat. Egy biankó csekket adunk a kormány kezébe akkor, ha azzal, hogy a követelményrendszert kormányrendeletté emeljük, kvázi megszüntetjük az eddig kormányrendeletként elfogadott alapelveket, miközben nem tudjuk, hova kerül ennek a rendezése. Nemcsak jogi, hanem elvi kérdés is. Mert szerintem, amikor hosszú távon vitatkozunk arról, hogy mi legyen a magyar közoktatás jövője, követelményrendszere, a közösen elsajátítandó minimum, a közös alap, ha úgy tetszik, akkor ez nemcsak évszámok, nemcsak követelmények, nemcsak taxatíve felsorolható dolgok kérdése, hanem bizony olyan alapelveké, emberképé, társadalomképé, amelyet a közoktatás egésze hordoz, közvetít vagy nem közvetít. Erről dönteni viszont meggyőződésem, hogy a parlament feladata és felelőssége. Nem lehet csak sem oly jó, sem oly rossz kormány kiváltsága ennek a kérdésnek az eldöntése.
Három elem van tehát. Az egyiket mindenképpen helyesli a Fidesz, a másikban a minisztérium késlekedése miatti információhiány miatt nem tud egyértelműen állást foglalni, a harmadikban meggyőződése, hogy rossz úton jár a beterjesztett javaslat. De mindezek a fenntartások és kétségek eltörpülnek amellett, hogy nem azt tette le elénk a kormány, amire szükség van, mert pénz nélkül mondhatunk szép szavakat, szép expozékat, szeptemberben akár meg is ismételhetjük ezeket, de a közoktatás sorsán egy tapodtat sem javítottunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
