DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoport részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! 1990 késő őszén, tél elején, alig három hét leforgása alatt kétszer is szerencsés kimenetelű közlekedési balesetet szenvedtem. Mindkétszer egy Trabant gépkocsit vezető barátom elaludt a volánnál, az autó az árokba rohant és felborult. Hál' istennek, egyik alkalommal sem esett senkinek semmi baja. A második balesetnél egy kora hajnali órában a kocsi valamennyi utasa szunyókált, egy idő után sajnos a vezető is ezt tette, és amikor a Trabant az utat szegélyező műanyag póznát kiütötte és az betörte a szélvédő ablakot, én hirtelen felriadva, félig öntudatlanul, kétségbeesve - utastársaim egybehangzó állítása szerint - azt kiáltottam: "Úristen, már megint!"
Sajnos, tisztelt Ház, ez az akkori kétségbeesett mondat a Fidesz Magyar Polgári Párt frakciójának véleménye szerint a most tárgyalandó médiatörvény parlamenti vitájának mottójául szolgálhat: "Úristen, már megint!" Már megint úgy kell a parlamentnek a médiatörvényről tárgyalnia, hogy nem jött létre hatpárti egyetértés a törvény legfontosabb kérdéseiben. Már megint hiányzik a törvény megtárgyalásának és elfogadásának legalapvetőbb feltétele, a szükséges politikai konszenzus.
A kialakult helyzet természetesen nem előzmény nélküli. Amint arra önök bizonyára jól emlékeznek, az MSZP-SZDSZ-kormány megalakulásának napjaiban médiaügyben robbant az első politikai bomba.
A kormány hatpárti konzultációt kezdeményezett a kinevezendő új rádió- és televízió-vezetők személyéről, amikor is az érdemi megbeszélések ideje alatt, annak eredményét meg nem várva, Horn Gyula miniszterelnök javaslatot tett a köztársasági elnöknek az új médiavezetők kinevezésére. Az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére, a súlyos politikai illetlenséget ugyan elismerve, a kormányfő nem vonta vissza a javaslatát, így konszenzus nélkül lettek kinevezve a Televízió és a Rádió elnökei, illetve alelnökei.
Ilyen nyitány után, 1994 júliusában hatpárti tárgyalássorozat kezdődött az új médiatörvényről. Az MDF, a KDNP és a Fidesz képviselői a történtek ellenére azért vettek részt ezeken a tárgyalásokon, mert a kormány szakértőkből álló kodifikációs bizottságot kért fel a javaslat elkészítésére, és az előkészítésbe bevonták a különböző televíziós és rádiós szakmai szervezeteket. Így lehetőség nyílt egy új koncepció mentén konszenzussal megalkotandó törvény kialakítására. A tárgyalássorozat végén megítélésünk szerint egy szakmailag a korábbi változatoknál használhatóbb, ugyanakkor a politikai alapkérdések tekintetében hatpárti konszenzust nem képviselő törvényjavaslat készült el.
Tavaly ősszel aztán súlyos vita alakult ki a koalíciós pártok között a törvény alapkérdéseit illetően. Miután október végére közös álláspontot tudtak kialakítani a koalíciós pártok képviselői, újra tárgyalóasztalhoz ültek a pártok. A csupán egyetlen tárgyalási forduló erejéig folytatott egyeztetést követően a koalíció képviselői kijelentették, hogy az ellenzék valamennyi lényeges javaslatát beépítették a törvénytervezetbe, ezért nincsen szükség további egyeztetésre. Az ellenzéki pártok tiltakozásukat fejezték ki a tárgyalás egyoldalú megszakítása miatt, és több alkalommal kezdeményezték közösen az egyeztetések folytatását.
Többhónapos szünet után idén március elején kezdődtek újra az egyeztetések a törvényjavaslatról. Ekkor a médiatörvény előkészítésének többéves történetében példátlan eset állt elő. Alig öt hét alatt a hat párt politikusai a törvény alapkérdéseinek jelentős részét illetően megállapodásra jutottak. Ez az a sokat emlegetett, úgynevezett 18 pontos megállapodás, ami a tárgyaláson részt vevő valamennyi párt teljes felhatalmazással bíró képviselőinek beleegyezésével született meg.
Ezt a megállapodást minden indoklás nélkül a koalíciós egyeztető tanács ülésén az MSZP és az SZDSZ frakciójának vezetői megtorpedózták. A kormány sietve elővette a hónapok óta tetszhalott állapotban lévő törvénytervezetét, s azt egy kicsit átpofozva, minden egyeztetés nélkül benyújtotta az Országgyűlésnek. Mára ráadásul az a hajmeresztő helyzet állt elő az MSZP-SZDSZ-kormány médiatörvény-tervezetével, hogy nemhogy nincs hatpárti konszenzus, nemhogy nincs többpárti egyetértés, de az elmúlt hetek sajtónyilatkozatait figyelve a törvényjavaslat mögött koalíciós egyetértés sincs.
Tisztelt Ház! A Fidesz meggyőződése szerint a békés rendszerváltás alapját jelentő alkotmányos szokásjog az, hogy a politikai intézményrendszer alapelemeit az alkotmányos szabadságjogokat szabályozó, úgynevezett kétharmados törvényeket valamennyi parlamenti politikai tényező egyetértésével kell megalkotni. Aki ezzel az alkotmányos szokásjoggal szembefordul, a rendszerváltás alapértékeivel fordul szembe. Ezért fogalmazott úgy Haraszti Miklós SZDSZ-es képviselő a médiatörvény 1992-es vitájában, hogy "a tájékoztatási törvények megteremthetik, de el is temethetik a szabadságot. Ezért rendelkezik úgy alkotmányunk, hogy a sajtó, a rádiózás, a televíziózás dolgait kétharmados többséggel, vagyis a mindenkori ellenzék bevonásával, általános egyezkedéssel lehet szabályozni". De idézhetem Schiffer János MSZP-s képviselőt, aki három esztendeje azt mondta: "Vajon tényleg az-e a demokrácia modellje, hogy a többség mindent megtehet és nincs kontrollja? Vagy a demokrácia arról is szól, hogy a kisebbség, az ellenzék nem egyszerűen vesztes pozíció, hanem az ellenzék léte maga a demokrácia, szerepe nem választási matematikai kérdés?"
A médiatörvénynek konszenzusos törvénynek kell lennie. Az MSZP-SZDSZ-kormány tavaly ősszel már támadást indított a rendszerváltás alapeszményét megtestesítő alkotmányos szokásjog ellen, amikor kizárólag a kormánypárti képviselők szavazataira támaszkodva, az ellenzék valamennyi pártja ellenében áterőltette a parlamenten a kétharmados, úgynevezett önkormányzati törvénycsomagot.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Higgyék el, nem egy klasszikus polgári, vagy ahogy önök szoktak fogalmazni, modernizációs erény, ha valaki egy fiatal demokráciában fittyet hány arra a kevés politikai tradícióra, ami eddig kialakult.
(12.20)
De meggyőződésünk az, hogy ez a magatartás az ellenzéki, illetve kormánypártok közötti elkerülhetetlen politikai együttműködés minimumának az alapjait is rombolja.
Az előbb már idézett Schiffer János képviselőtársam 1992-ben kijelentette: "Ezért a most tárgyalandó törvénynél a rosszhiszeműség szemüvegén keresztül kell százszor és százszor átnézni a szöveget. Nincs ígéret és becsületszó. Megtanították a többség képviselői, hogy amit erővel el lehet intézni, azt erővel el is döntik, még ha ez törvényeket is sérthet." S bár az MSZP-SZDSZ-kormány egyéves működése után, azt hiszem, minden alapunk meglenne arra, hogy ezt a törvényjavaslatot a rosszhiszeműség szemüvegén keresztül nézzük, mégis mi ezt - önökkel ellentétben - most sem tesszük.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A bevezetőmben említettek, azaz a törvényjavaslat alapkérdéseiben a legkisebb egyetértés hiányának ismeretében elfogadhatatlan az a sietség, aminek a jegyében a tervezet vitáját a kormány nyomására még a nyári szünet előtt megkezdjük. Az előző évek hasonló tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az előttünk álló több mint kéthónapos parlamenti szünet után - hiába hangzanak el most a vezérszónoklatok - az egész vitát kezdhetjük elölről.
Ami szorosan a törvényt illeti, a Fidesz képviselőcsoportja a tervezetet koncepcionálisan elhibázottnak, ezért elfogadhatatlannak, rendkívül egyenetlennek, illetlen kodifikációs hibákat tartalmazónak ítéli, ezért azt egészében elutasítja.
A törvényjavaslat tartalmát illetően négy kérdésről kívánok szólni: a nemzeti közműsor-szolgáltató közalapítvány konstrukciójáról; a közalapítvány kuratóriumának feladatköréről; az 1+1 csatornás országos televíziózás koncepciójáról; valamint a közszolgálati műsorszolgáltató meghatározásáról. Mindezeken túl - csupán példálózva - két súlyos kodifikációs hiányosságról szeretnék említést tenni.
1. A Fidesz továbbra is fenntartja azt a korábbi, az úgynevezett 18 pontos részmegállapodásban is szereplő elképzelését, hogy a médiatörvényben az Országgyűlésnek három különálló közalapítványt kell létrehoznia, amelyek működtetik a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót és a Duna TV-t. Elképzelhetetlen számunkra, hogy a törvényjavaslatban szereplő, rendkívül szerteágazó feladatainak mindhárom nemzeti közszolgálati műsorszolgáltató intézmény esetében egyetlen, ötfős közalapítványi kuratórium hogyan tud eleget tenni. A közalapítványok kuratóriumainak széles társadalmi reprezentáció alapján kell létrejönniük.
2. A már említett úgynevezett 18 pontos részmegállapodás megtorpedózásával kapcsolatban elsősorban az SZDSZ médiapolitikusa által hangoztatott vélemény az volt, hogy a megállapodásban szereplő széles társadalmi reprezentáció alapján létrejövő 25-25 fős közalapítványi kuratóriumok nem lesznek képesek egyszerre eleget tenni tulajdonosi jogaik gyakorlásának, valamint a közszolgálati műsorszolgáltatók felügyeletének feladatát ellátni. Ezért ezt a két funkciót - a tulajdonosi és a felügyeleti funkciót - szét kell választani. Ehhez képest a kormány törvényjavaslatában egyetlen, ötfős közalapítványi kuratórium egyszerre látja el mindhárom nemzeti közszolgálati műsorszolgáltató tekintetében a tulajdonosi jogok gyakorlását és a felügyeletet. Megítélésünk szerint egyazon párt két álláspontja között komoly ellentmondás feszül.
3. A törvényjavaslat szabályozási elképzelése alapján Magyarországon a mai kétcsatornás állami televíziózást egy országos közszolgálati és egy országos kereskedelmi csatornás televíziózás váltaná föl. Azzal az egyébként rendkívül fontos kérdéssel most nem kívánok foglalkozni, hogy mennyire működőképes az egycsatornás közszolgálati televíziózás; megítélésünk szerint - ebben egyetértünk a különböző szakmai szervezetek véleményével - működésképtelen. Véleményünk szerint ez az 1+1 csatornás megoldás nem lebontja, nem megszünteti a Magyar Televízió jelenlegi kényszermonopóliumát, hanem újat teremt: az egyetlen országos kereskedelmi televízió monopóliumát. Ez a konstrukció egyrészt az egyetlen közszolgálati televízió működésének a befolyásolási kényszerét fenntartja, és az egyetlen döntésből álló privatizáción keresztül megteremti azt a kereskedelmi televízió esetében is.
4. A törvényjavaslat az alkotmány jól ismert definíciójával - a közszolgálati rádió és televízió definícióval - szemben a nemzeti közműsor-szolgáltató, illetve egyéb közműsor-szolgáltató definíciót tartalmazza. Véleményünk szerint ez egy súlyos koncepcionális hiba, amely megkérdőjelezi az előterjesztés alkotmányosságát, hiszen ugyan minden közszolgálati intézmény közműsor-szolgáltató, de nem minden közműsor-szolgáltató közszolgálati intézmény. Az alkotmány közszolgálati definíciójának ugyanis megítélésünk szerint csak azok az intézmények felelnek meg, amelyekre a meghatározás mind a négy fogalmi eleme egyszerre érvényesül. A közszolgálati intézmény definíciójának ugyanis egyszerre fogalmi eleme az, hogy az intézmény kizárólag vagy döntő többségben közhasznú műsorszámokat szolgáltat, ezzel szoros összefüggésben a közhasznú műsorszámok szolgáltatásából álló műsorfolyam utólagos tartalmi felügyelete szükséges; kizárólag vagy döntő részben közpénzekből működik; valamint az intézményt jogszabály alapítja és köztulajdonban van. A hatályos alkotmány rendelkezéseiből következően az állam alkotmányos kötelezettsége közszolgálati műsorszolgáltató intézmény működtetése, így a pontos, mással össze nem keverhető meghatározás nélkülözhetetlen.
Végül két példát kiragadva a komoly kodifikációs hibákból:
A törvénytervezet az alkotmány 61. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően szabályozza a közszolgálati rádió és televízió vezetőinek kinevezési rendjét, a jelenleg hatályos kinevezési törvénytől természetesen gyökeresen eltérő módon. Ugyanakkor a jogszabály-előkészítők elfelejtik hatályon kívül helyezni az 1990. évi LVII., úgynevezett kinevezési törvényt.
A javaslat által szabályozott Országos Rádió és Televízió Testület megalakulása több határidőt keletkeztet. Ennek ellenére elfelejtették szabályozni a testület megválasztására vonatkozó első eljárás megindításának módját, azaz a testület - a törvényjavaslat mai szövege alapján - nem tud megalakulni.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A hosszú és végül eredménytelen egyeztetés után - levonva annak tapasztalatait - a médiatörvény előkészítésének ügyét végre a feje tetejéről a talpára kell állítani. Ez a törvény nem cél, hanem eszköz. Eszköz az alkotmányos szabadságjogok: a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás, a közérdekű adatok nyilvánossága érvényesüléséhez szükséges garanciák megteremtésére. Eszköz arra, hogy egy plurális médiapiac kiépítésének feltételeit meghatározza a tájékoztatás-, a vélemény- és tulajdonmonopóliumok lebontásával, új monopóliumok kialakulásának megakadályozásával. Eszköz arra, hogy a gazdasági alkotmányosság garanciáinak megteremtésével a médiagazdaság legnagyobb szelete működésének jogi kereteit meghatározza. S végül, de nem utolsósorban a törvény eszköz arra, hogy az elektronikus média környékén tapasztalható áldatlan politikai viszonyokat felszámolja. Eszköz, nem egyszerűen az úgynevezett államtalanításra, hanem a direkt és indirekt politikai befolyásolás lehetőségének a minimalizálására, ha már ezt a befolyást teljesen megszüntetni talán nem lehet.
Amíg az előbb említett, egymással szervesen, elválaszthatatlanul összekapcsolódó koncepcionális kérdések konkrét részleteiben nincs egyetértés, addig a médiatörvény konszenzusos elfogadása eleve kudarcra van ítélve. Hiszen - egy hasonlattal élve - mindaddig nem lehet egy választójogi törvényről értelmes parlamenti vitát tartani, amíg a népképviselet intézményének koncepcionális kérdéséről, az egy- vagy kétkamarás parlament alkotmányos konstrukciójáról nincs megegyezés.
Tisztelt Ház! Megkísérlem egy példával illusztrálni, hogy véleményünk szerint mit jelenthet a koncepcionális kérdésekben történő megegyezés. Az elsők között tisztázandó, hogy - az európai struktúráknak megfelelően - a magyar médiatörvény is egy duális médiapiac konstrukcióját kívánja-e szabályozni; olyan duális piacét, amely a közszolgálati és kereskedelmi műsorszolgáltató intézmények működésére épül. A duális rendszer merevségét jól oldhatja a törvény által meghatározott rendszerben történő közműsor-szolgáltatóvá minősítés lehetőségének megteremtése.
Az országos, regionális és helyi vételkörzetű műsorszolgáltatást végző intézményekre épülő differenciált médiapiac talán legfontosabb szeletének, az országos televíziós műsorszolgáltatás intézményi struktúrájának egy lehetséges változatán keresztül kívánom bemutatni a koncepcionális kérdések tisztázásának módját. Az elgondolás: a négycsatornás, országos, földi sugárzású műsorszolgáltatás konstrukciója. Kiindulópont, hogy a nemzeti közszolgálati televízió - a törvény által meghatározottan - kétcsatornás műsorszolgáltatást végez. A törvény hatálybalépését követően - részben a törvényben szabályozott módon, részben a közalapítvány, illetve a műsorszolgáltató saját döntései alapján - 1998-ig megtörténik a Magyar Televízió teljes intézményi átszervezése. Ezzel párhuzamosan három lépcsőben történik meg a törvényi szabályok, illetve az Országos Rádió és Televízió Testület döntése alapján országos kereskedelmi televíziók működésének engedélyezése. Először az úgynevezett 58-as frekvenciára ír ki pályázatot a testület, a földfelszíni műsorszóró kapacitás kiépítésének kötelezettségével. Második lépcsőben egy budapesti, valamint más helyi műsorszolgáltatási szerződéssel bíró televízió hálózatba kapcsolásával létrejövő országos kereskedelmi televízió pályázatát írja ki az úgynevezett ORTT. A harmadik lépcsőben pedig, 1998-ban - amikor a Magyar Televízió egyik csatornája műholdas műsorszolgáltatásra tér át - a felszabaduló földi frekvenciára ír ki pályázatot az Országos Rádió és Televízió Testület.
(12.30)
Tisztelt Ház! Megítélésünk szerint tehát arra van szükség, hogy a törvény által szabályozandó elektronikus médiapiac koncepcionális kérdéseiben a parlamenti pártok nyilvános tárgyalás során jussanak megegyezésre. Ez - és csak ez - veheti elejét azoknak a híreszteléseknek, amelyek a két kormányzópárt, az MSZP és az SZDSZ között a háttérben folyó médiapiac-felosztási alkudozásokról szólnak. Hiszen nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a villamosenergetikai, a gázszolgáltató- és bankprivatizáció, valamint a Mol-privatizáció mellett az ötödik úgynevezett stratégiai ágazat a média, amelynek a privatizációs koncepciójáról meggyőződésünk szerint az előbbiekhez hasonlóan a nyilvánosság előtt kell eszmét cserélni.
Mindezek alapján, tisztelt Országgyűlés, a Fidesz Magyar Polgári Párt parlamenti képviselőcsoportja nevében indítványozom, hogy a Házszabály 100. §-a alapján a médiatörvény-javaslatot két fordulóban tárgyalja a parlament: előbb a törvény elveiről, majd a törvényjavaslat kidolgozott szövegéről vitázzunk. A kétfordulós tárgyalásra vonatkozó indítványunkat a házbizottság következő ülésén írásban előterjesztjük. Úgy ítéljük meg, hogy a kialakult helyzetben, a médiatörvény benyújtott tervezetének ismeretében kizárólag ez az eljárás, a kétfordulós tárgyalás teremtheti meg egy stabil, valamennyi parlamenti politikai tényező által támogatott médiatörvény elfogadásának feltételeit.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
