POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Előre is köszönöm. A javaslatom lényege... (Dr. Torgyán József: Már letelt az idő! - Derültség.) Ennek a tréfás indítónak köszönhetően talán némi figyelem övezi ezt a javaslatot, amit az oktatási bizottság - ahogyan azt itt hallottuk - közel másfél hónappal ezelőtt elutasított, vagy legalábbis nem javasolta a megvitatását. Bízom abban, hogy az eltelt idő, de még inkább az azóta napvilágot látott intézkedések talán a bizottság kormánypárti tagjait is más megfontolásra indítják, és bízom a Ház többségének támogató szavazatában.
Mi a lényege e javaslatnak, aminek a megvitatását kérem önöktől? Nem nehéz! Két dolgot kíván összekapcsolni az általam beterjesztett törvényjavaslat. Az egyik a Bokros-csomagban elhatározott tandíj alkalmazása és a felsőoktatás fejlesztéséről szóló törvény meghozatala. Meggyőződésünk, hogy a felsőoktatásban alkalmazható a tandíj mint technika. Meggyőződésünk azonban az is, hogy mind gazdaságilag, mind erkölcsileg csak akkor van erre értelmesen szükség, illetve lehetőség, ha a felsőoktatási fejlesztési törvény is megszületik ezzel párhuzamosan.
Nem állunk egyedül meggyőződésünkkel, hiszen ugyanez volt a meggyőződése az egykor volt kormánypártoknak két évvel ezelőtt, és ugyanez volt a meggyőződése a mostani kormánypártoknak két hónappal ezelőtt. Amikor a kormány határozott március 12-én, még úgy szövegezett: fejlesztéssel együtt képzelhető el a tandíj. Mára - úgy látszik - megváltozott, legalábbis a parlament egyik fertályának az álláspontja, és elképzelhetőnek tartják a tandíj bevezetését fejlesztés nélkül. Én nem, és bízom benne, hogy amennyiben a parlament megvitatja ezt a kérdést, akkor a parlament többsége sem.
Miért nem helyes önmagában, fejlesztés nélkül a tandíj? Azért, mert az az összeg, amelyet a tandíj beszedéséből remélhet mind a kincstár vagy akár a felsőoktatás fejlesztése, elenyésző ahhoz képest, amit a tandíj alkalmazásától remélhetünk, ha ez egy modernizált, nyitott felsőoktatási rendszerben működik. Sajnos félő - mert a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják -, számolni kell azzal, hogy egy nyitott credit-rendszerű felsőoktatási rendszerben a hallgatók megnyújtják a tanulmányaikat. A mai átlagos 5 és fél évről várhatóan 8 és fél-9 évre kalkulálható, hogy megnyúlik az átlagos képzési idő. Ha tudjuk azt, hogy egy felsőoktatási hallgató átlagos képzési költsége egy évben 6 és fél ezer dollár, közel 780 ezer forint, akkor azt is láthatjuk, hogy az évi 20 ezer forintos tandíjbevétel elenyészik ahhoz képest, amennyit gazdaságilag is profitál az ország, ha rövidebb ideig tanulnak a fiatalok. Arról nem beszélve, hogy csak ettől remélhetjük azt, hogy többen jutnak hozzá a felsőoktatási intézmények szolgáltatásaihoz, mint most, vagy mint egy ilyen rendszert nélkülöző felsőoktatási rendszerben.
Egyetlenegy pontra szeretnék még kitérni, arra, ami itt délelőtt és kora délután is vita tárgya volt. Kell-e számolni a 2000 forintos havi alaptandíj mellett a 8000 forintos havi kiegészítő tandíj alkalmazásával, kell-e félni ettől? Államtitkár úr annak az érvelésnek adott hangot, hogy nem kell, hiszen ezt másutt sem szedik be, ahol ilyen rendszerek működnek, például Angliában. Sajnos félő azonban, hogy mivel a teljesítményarányos finanszírozás rendszerének kiépítése Magyarországon elmaradt - nagyrészt a tárca késlekedése miatt -, így az egyetemek nem a hallgatói létszám növekedésével kívánják majd a finanszírozási gondjaikat megoldani, hanem a kiegészítő tandíj gyors beszedésével. Ez egy szűkítést, egy lefelé tartó, vagy ha úgy tetszik, negatív spirált indít el a magyar felsőoktatásban, elitizálja, és félő, hogy végső soron dinasztizálhatja is azt.
Ezek súlyos, nemcsak szakmai, hanem társadalmi gondokat is felvetnek. Nem állítom, hogy az általam benyújtott törvény megoldja ezeket, de elindíthatja a parlamentet a megoldás felé tartó úton. Ezért kérem, hogy a tisztelt Ház tűzze napirendjére az általunk benyújtott törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
(17.10)
