DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm. Tehát ahogy miniszter úr említette, ebben az átalakulásban volt két év, amikor bizony sikerült eredményeket elérni. És ha végigelemezzük azt is, hogy azokat az eredményeket minek lehetett betudni, akkor bizony egy nagyarányú létszámfejlesztés indult meg a rendőrségen, amikor 4000-4500 fő került be a rendőrségi apparátusba.
Relatíve sokkal több pénz jutott a rendőrségnek, hiszen az körülbelül ugyanannyi volt, mint 1995-ben, csak akkor ez 30 százalékkal nagyobb értékű pénz volt. Elindult a rendőrőrsök kialakítása és fejlesztése is, és ahol ilyen rendőrőrs létrejött, azon a környéken bizony jelentősen vissza lehetett szorítani a bűncselekményeket és eredményesebbé lehetett tenni a bűnelkövetés felderítését.
Jelenleg valóban ugrásszerűen megnőtt az állományból kikerülők száma. Részben azért, mert betöltötték az 50. évüket (Az elnök csenget.) - köszönöm szépen -, és inkább a polgári pályát választják, részben azért, mert a fiatalok képzése két év, és ezalatt nem tudnak részt venni az állomány munkájában. Mivel a megoldásra (Az elnök csenget.) semmiféle javaslatot nem mondott miniszter úr a válaszában, ezért azt nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem