KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása, azt hiszem, mindenképpen szükséges. Egyetértek az előterjesztő miniszter úrral a tekintetben, hogy a '88-as törvény elfogadása óta eltelt időszak számos olyan ponton megvilágította a törvény avultságát, amelyet a mostani módosító javaslat orvosolni igyekszik. A törvényjavaslattal kapcsolatban három pontról szeretnék beszélni.
Az egyik - talán legfontosabb - újdonsága a törvényjavaslatnak az, hogy az eredeti állapothoz képest megteremti az autópályadíj szedésének lehetőségét, amit értelemszerűen csak jogi oldalról biztosít. Hogy autópályadíjat fognak-e szedni Magyarországon vagy nem, az nyilván egy későbbi döntést igényel. Valószínű, ez az egyik olyan pont, amit a leginkább fognak vitatni Magyarországon az autósok és általában a választópolgárok, nevezetesen, hogy az állam feladata-e, hogy ingyen biztosítsa a megfelelő mennyiségű autópálya-kapacitást Magyarországon, vagy pedig - miután szembesülünk azzal a ténnyel, hogy nincs elegendő pénzünk autópályára - lehetővé tesszük, hogy olyan koncessziós társaságok is bevonuljanak erre a piacra, amelyek autópályadíjat szednek, és így próbálják az autópálya-építésre befektetett pénzüket megtéríteni.
Azt hiszem, ez a vita sohasem fog igazán eldőlni, mert nyilván mindig lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy az autópályadíj a magyar szokásokkal ellentétes, a mindenkori kormánynak kötelessége lenne az autópályákat megépíteni autópályadíj nélkül; az üzemanyag árszerkezetében, az Útalapban ott van az a pénz, amit a kormány egyébként is központosít: ebből kellene biztosítani a fedezetet az autópálya építésére.
Azt hiszem azonban, hogy látni kell: az ország nincs abban a helyzetben, hogy belátható időn belül olyan mennyiségű pénzt fordítson autópálya-építésre, amennyi az általunk feltételezett szükséges minimum. Éppen ezért szembe kell nézni azzal a helyzettel, hogy az autópályadíj valószínűleg Magyarországon előbb-utóbb elfogadott dologgá válik.
Azt hiszem, ezt a kérdést talán úgy lehet megközelíteni, hogy vagy nincsen autópályadíj és autópálya sincs, vagy van autópályadíj és van autópálya is. Nem kötelező igénybe venni, mindenki dönthet, van-e pénze arra, hogy azokat az előnyöket, amik az autópályával és az autópályán való közlekedéssel járnak, igénybe veszi vagy nem óhajtja igénybe venni. Ez döntés kérdése - viszont ebben az esetben külön figyelni kell a közlekedési kormányzatnak arra, hogy ne alakuljanak ki elviselhetetlen helyzetek azokon az útvonalakon, ahol az autópálya elkerülésére lehetőség van. Nyilvánvalóan sokan lesznek olyanok, akik ezt a lehetőséget igénybe fogják venni. Éppen ezért jó előre, most, amikor ezek a viták fölvetődnek - és esetleg pro vagy kontra valaki leteszi az asztalra az álláspontját, és arról szemmel láthatólag nem próbál lehátrálni, azt hiszem, már ekkor -, figyelembe kell venni az országos úthálózat-építési koncepciókban, illetve az autópálya-hálózat bővítési terveiben, hogy ezek a helyzetek hol alakulhatnak ki, hogy ezekre előre fel tudjunk készülni. Abban az esetben ugyanis - és ezt nagyon fontos hangsúlyozni -, ha Magyarországon a koncessziós autópályákat úgy építik meg, hogy közben a közlekedési önkormányzat ezekre a helyzetekre nem készül fel, akkor még azoknak a pártfogását vagy szimpátiáját is elveszti a kormányzat, akik esetleg tudomásul vennék az autópályadíjat, de azt nem tudják tudomásul venni, hogy ezzel együtt megoldhatatlan helyzetek alakulnak ki máshol.
A másik olyan kérdés, amiről e törvény kapcsán szeretnék beszélni, az úgynevezett reklámhordozók és azok elhelyezése a közutak mentén. Az világos, hogy Magyarországon mára lényegében tarthatatlan állapot alakult ki a közutak mentén elhelyezett reklámhordozók terén. Nemcsak azért, mert nagyon sok van belőlük, és nemcsak azért, mert a szaporodásukat az azt szabályozni hivatott hatóságok nem hogy korlátozták volna, hanem inkább még támogatták is. Ez különösen az önkormányzati területeken elhelyezett reklámhordozókra igaz, hiszen ebből bevétel van, és azt látni kell, hogy ha ebből bevétel van, akkor minden olyan hatóságnak, amely ebben szerepet játszik - és a bevételből is részesedik - az az érdeke, hogy ezt a folyamatot elősegítse.
Részben ennek is tudható be az a helyzet, ami Magyarországon kialakult, ami semmilyen szempontból nem tartható - még reklám szempontból sem. Ugyanis a reklámhordozónak az a tömege, ami ma az országutak, a közutak mentén található, ennek a reklámhordozónak az értékét rontja le. Különösen igaz ez akkor, hogyha Magyarországon a parlament végre a reklámtörvény meghozatalával szabályozza a kültéri médiák reklámozási lehetőségeit. Ha például - és én úgy tudom, ez egy viszonylag kézenfekvő javaslat - az úgynevezett kültéri médiákon - ezek az óriásreklámok, meg a kisebb reklámtáblák és egyéb reklámhordozók az országutak mentén -, ha ezeken a reklámhordozókon bizonyos jellegű termékek reklámozását a parlament korlátozni fogja - például alkohol, gyógyszerek, dohányipari termékek stb. -, akkor ezeknek a reklámhordozóknak a reklámértéke még inkább lecsökken. Éppen ezért azt hiszem, hogy ma a reklámpiacon, illetőleg a reklámhordozók piacán szereplő vállalatoknak is érdekükben áll, hogy egy normális szabályozás alakuljon ki, hogy ez a média ne értékelődjék le végletesen. Különösen igaz ez a rossz, rossz minőségű, rossz helyen lévő kültéri médiákra.
A szabályozásban azonban van egy rés, amire egy másik képviselőtársam már utalt, nevezetesen az, hogy ma Magyarországon nagyon sok ilyen reklámtábla van szerte a közutak mentén, és valószínűleg nem elégséges az a szabályozás, amit a törvényjavaslat, illetőleg a módosítás elénk terjeszt; nevezetesen: amennyiben a közút kezelője kezdeményezi a közlekedési hatóságnál ennek az engedély nélküli vagy rossz helyen lévő reklámhordozónak a leszerelését, akkor a szabályokat megszegőket kötelezni kell arra, hogy ezt a reklámhordozót eltávolítsák. Magyarul arról van szó, hogy majd az önkormányzat vagy a közút kezelője szól a hatóságnak, a hatóság meg kötelezi a tulajdonost, aki kihelyezte oda a reklámhordozót, hogy szedje ezt le. Ebben a körben két dolog hibádzik.
Az egyik az, hogy a legtöbb közútkezelőnek - és az önkormányzatok egyértelműen idetartoznak ott, ahol ilyen van - nem érdeke, hogy leszedjék ezeket a reklámtáblákat, mert bevételt realizálnak belőle. Éppen ezért aligha fogja ő kezdeményezni még az esetleg rossz helyen lévő vagy a szabályozással ellentétes módon kint lévő reklámhordozó levételét is. Éppen ezért meg kell fontolni, hogy a közúti hatóságnak milyen egyéb jogosítványokat adunk, hogy ne csak - a szövegből most ez is kiolvasható, hogy csak - a közúti kezelő kezdeményezésére lehessen ezeket a reklámhordozókat levenni.
A másik: akik ilyeneket telepítenek - és általában tudják, hogy rossz helyre telepítették őket, mármint a reklámhordozókat -, azoknak nyilván nem érdekük, hogy ez a levétel gyorsan megtörténjék. Miután rengeteg ilyen kültéri reklámhordozó van, azt hiszem, egy olyan szabályozást közbe kellene iktatni, hogy amennyiben záros határidőn belül a felszólított - nevezetesen a tulajdonos - nem szedi le ezeket a reklámhordozókat, akkor a közlekedési hatóság saját hatáskörben eljárhasson, megbízhasson egy céget a leszedéssel, vagy saját maga leszedje - azzal a kitétellel, hogy természetesen ennek az eljárásnak a költségeit a tulajdonos, a reklámhordozó-tulajdonos vagy az azt kihelyező állja.
(18.50)
Ez arra a lehetőségre is megoldást kínál, amit egy szocialista képviselőtársam vetett fel, hogyha olyan cég helyezte ki ezt a reklámot, amely már rég megszűnt, akkor értelemszerűen azt nem is fogja levenni senki sem. Ebből a módosításból nem derül ki, hogy akkor mi az eljárás.
Azt hiszem, hogy ilyen jogosítványokat bátran lehet adni a közlekedési hatóságoknak, és az eljárások egy része legalább megtérülhet akkor, ha ennek az eljárásnak a költségeit át tudják hárítani az egyébként erre kötelezett, de ennek a kötelezettségének eleget nem tévő jogi személyre.
A harmadik kérdés, amiről beszélni szeretnék, nincs a törvényben, de úgy gondolom, hogy a törvényben kellene szabályozni. Ez egy olyan probléma, amely Magyarországon egyre inkább problémát jelent - főleg a városokban - az úgynevezett fekvőrendőrök ügye.
Aki autóval járt már lakott területen, ahol ilyen közlekedési műtárgyak vannak - ez egy bukkanószerűség, mikor milyen kivitelezésű, a közúton az útirányra merőlegesen -, az tudja, hogy Magyarországon a fekvőrendőrök műszaki kivitelezése, előrejelzése, egyáltalán az elhelyezés rendje nem megoldott. Ahány fekvőrendőr van az országban az annyiféle. A legtöbb esetben ezek nincsenek előre jelezve, tehát az autós például rossz látási viszony esetén, ne adj' isten behavazott úton, nem tud felkészülni arra a helyzetre, hogy egyszer csak ott van egy változó magasságú, de az ő haladását drasztikusan akadályozni hivatott műtárgy, a köznyelven fekvőrendőrnek hívott valami, amely sok esetben olyan helyen van, amit a közlekedés logikája nem indokol. Érdemes lenne talán pusztán az érdekesség kedvéért egy felmérést végezni, hogy a fekvőrendőrök hány százaléka található fontos önkormányzati pozícióban lévő emberek lakása vagy utcája előtt vagy ezeken az útvonalakon. Én tudok jó néhány ilyet, aminek egyébként egyéb indoka nincs. Ezért azt gondolom, hogy pontosan az autósok és a közutak védelmében is valamilyen szabályozást ki kell alakítanunk a fekvőrendőrök elhelyezésére, annak előrejelzésére, arra, hogy valóban a közlekedés biztonságát szolgálják ezek az objektumok. Ma ez teljesen hiányzik. Még egyszer, az az autós képviselőtársam, aki már járt ilyen helyen, az tudja, hogy nagyon meglepő károkat tudnak okozni ezen műtárgyak az autókban, amit nyilván el akarunk kerülni. A fekvőrendőr intézményét, azt gondolom, hogy néhány közlekedési szempontból indokolt helyen fenn kell tartani, de szabályozni kell, mert egyébként így a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Ez sajnos nincs a törvényben. Én nagyon remélem, hogy a bizottsági vitában erre a minisztérium munkatársaival ki lehet találni valamit és a parlamenti képviselők elő tudnak terjeszteni olyan módosító indítványt, amely, ezt a módosítást kihasználva, megteremti azokat a paragrafusokat, ahol ezt a kérdést szabályozni lehet. A Fidesz ehhez felajánlja a közreműködését, mert úgy gondoljuk, hogy ez egyelőre hiányzik a törvényből. Ez nyilván még nem olyan nagy probléma, de az idő előrehaladtával nagyobb probléma lehet, amire nekünk választ kell adni.
Összegzésképpen, bár valóban a törvény - lehet így fogalmazni - meglehetős sietséggel került a Ház elé, és rekord gyorsasággal fog valószínűleg a parlament ezzel foglalkozni, illetőleg a végszavazás nagyon gyorsan bekövetkezik, én azt hiszem, hogy ezzel együtt egy jó törvényt lehet alkotni, illetőleg olyan módosításokat lehet eszközölni a '88-as törvényen, ami az időközben felmerülő problémákra választ ad.
Én mindenkit óva intek arról, hogy például az úthasználati díj kérdését arra egyszerűsítse le, hogy innentől úthasználati díj van vagy nincs Magyarországon. Ez a kérdés nem most van szerintem napirenden, hanem akkor lesz napirenden, amikor ilyen koncessziós kiírások, pályázatok, tervek a parlament elé kerülnek, de nyilván ezt akkor kell megtárgyalni vagy megvitatni, amikor az országos úthálózati vagy autópálya fejlesztési koncepciót a képviselők akár a bizottság, akár a parlament plenáris ülésén vitatják.
Önmagában abban - én megvallom őszintén - nem találok semmi kifogásolni valót, hogy a törvényhelyet, a lehetőségét megteremtsük annak, hogy ezt a fejlesztési eszközt igénybe vegyük. Ez még nem az autópálya díj mellett vagy ellen szóló döntés lesz, erre mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét, mert egyes képviselőtársak, akik előttem szóltak, megpróbálták ilyen szinten beállítani a törvényt. Szerintem ez a megvilágítás így nem helyes.
Remélem, hogy ezt a törvényt még ezen az ülésszakon vagyis a karácsonyi szünet előtt elfogadjuk. Én nem látok olyan súlyos problémát, ami ezt lehetetlenné teszi. Remélem, hogy egy jó törvényt tudunk alkotni, ami ugyan meghúzódik a költségvetési törvény árnyékában, de ettől függetlenül egy nagyon fontos területnek a szabályozását újítja fel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
