CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Napirend előtt egy olyan országos jelentőségű ügyről kívánok szólni, mely valószínűleg megrázza a nemzet lelkiismeretét, ez pedig az ország történelmének első pedagógussztrájkja. Mint ismeretes, a Pedagógusok Szakszervezete a közoktatásban, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a felsőoktatásban december 15-ére, péntekre egynapos országos sztrájkot hirdetett. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete december 13-án dönt dolgozói esetleges sztrájkjáról.
Mindezek sajnos, egy szélesebb sztrájkhullám részeként jelennek meg, több területen készülődés van, az ország számára létfontosságú területeken is.
(9.10)
Az országban kialakult helyzet ismételten felveti azt a súlyos kérdést, hogy egyre mélyül a szakadék a hatalom és a társadalom között. A társadalmi-gazdasági megállapodás elmaradása, mely pedig választási és kormányprogramban szereplő ígéret volt, immáron megtermi negatív gyümölcseit, és ehhez járul a hatalom kommunikációs problémája a társadalommal.
Újkori történetünk egyik legellentmondásosabb jelensége egy túlnyomó többséggel rendelkező hatalom értetlensége a társadalommal. Kiemelve a sztrájkhullámból a pedagógussztrájkot, megrendültségünknek kell kifejezést adnunk. Köz- és felsőoktatásunk ügye a magyar történelmi hagyomány szerves része Nagy Lajos királytól kezdve Pázmány Péteren, báró Eötvös Józsefen át Klebelsberg Kunóig. Nagyjaink mindig megértették az oktatásnak a magyar jövő szempontjából fennálló rendkívüli jelentőségét és fontosságát.
Mi itt a parlamentben egy ízben már megdöbbenve hallottuk a művelődési tárca részéről, hogy Klebelsberg Kunó példáját nem vállalják, holott ő éppen arra adott példát, hogy egy sok sebből vérző országban, világgazdasági válság közepette hogyan lehet mégis előbbre vinni az oktatás ügyét.
Az első pedagógussztrájkkal egy nemes magyar történelmi hagyomány is sérül, s ezért nyilvánvalóan nem a pedagógusok a felelősek. Rendkívül sajnálatos, hogy a kormány, a művelődési tárca nem tudott szót érteni az oktatás, a tudomány, a művelődés képviselőivel, s meg kell állapítanunk, hogy ez nemcsak a szóban forgó esetre vonatkozik, hanem korábbi keletű és mélyebb gyökerű.
A '90-es választásokon a magyar nép elsöprő fölénnyel utasította el a korábbi rendszert, s ennek máig is, reméljük, mindenkorra érvényes fő mondanivalója és üzenete az addig elnyomott szellemi értékek felszabadítása volt.
1994-ben nem rendszer-, csak hatalomváltás volt, ezért a jelenlegi hatalom sem tagadhatja meg 1990 üzenetét. Azért kell ezt most a készülő pedagógussztrájkkal kapcsolatban mondanom, mert a köz- és felsőoktatás ügye nem kezelhető elsősorban gazdasági kérdésként, s hogy felhívjam a figyelmet a szellem primátusára, melyre a magyar nép a marxizmussal szemben szavazott.
Az oktatásnak ebben az átmeneti történelmi szakaszunkban szilárd talajon kell állnia, nem lenne szabad, hogy egy országos sztrájk megrendítse. Ha ez bekövetkezik, és főleg, ha ez, amint jelezték, a jövő évben folytatódik, drámaian rámutat a kormány felelősségére, arra, hogy nincs szilárd eszmei alapja, hitet és bizalmat sugárzó jövőképe. Az iskolákban hintik el a jövő vetőmagját, s ha - bár a talaj megvan - a vető kéz megáll, abba egy ország rendülhet bele.
Az oktatás ügye nem kezelhető a demokráciában rangot kapott érdekképviseletek nélkül. A korszerűsítés sem jelenthet átlépést a magyar oktatás szorító belső problémái felett, melyeket ők értenek jobban. Ez nem statisztikai, gazdasági kérdés, hanem elsősorban szellemi és lélektani.
Mindezt el kellett mondanunk az első magyar pedagógussztrájk küszöbén és a művelődési tárca élén történő miniszterváltás előtt, jövőnk érdekében, melynek meghatározója a közoktatás és a felsőoktatás.
Még annyit teszek hozzá, hogy európai integrációnk szempontjából is rendkívül fontos, hogy ne rendüljön meg jövőnk bölcsője, a magyar oktatásügy.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
