DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gyakori nagy művészi filmalkotásokban, hogy a film vége felé a főhős távolodik a képernyőn, távolodik a mozivásznon, alakja egyre kisebb lesz, és miután csak egy ponttá alakult, megjelenik a felirat: vége.
Azt hiszem, a politikusok pályájában is nagyon gyakori ez a fajta befejeződés, hogy pontszerűvé válnak és eltűnnek. Az igazi, nagy történelmi alakok pont fordított utat járnak be, időben minél távolabb kerülnek tőlünk, alakjuk annál nagyobb lesz. Ilyen volt Antall József, akinek alakja mára azt hiszem, a magyar politikai élet valamennyi szereplője számára megkerülhetetlenné vált.
A rendszerváltozás koordinátarendszerében ő lett az origó, a középpont. Nem véletlen, hogy nemcsak politikai örökségének és szellemi hagyatékának letéteményesei, de még ügyének árulói is, és azok is, akik valamilyen módon a józan, mérsékelt értékrendben gondolkodni tudó tömegeket célozzák meg, legitimációjukat belőle, mint ősforrásra kívánják visszavezetni.
Hasonlóképpen tapasztalhatjuk, hogy a másik oldalon is fokozódnak ellenérzések, gyűlöletek azok részéről, akik szellemiségét, zárt és összefüggő rendszerben való gondolkodásmódját - melyben évek távlatában sem lehet még véletlenül sem felfedezni egy koherenciazavart - nem tudták elviselni, akik soha nem érezték magukat képesnek arra, hogy megfeleljenek rendkívül magasra helyezett követelményszintjének; mert Antall József egy nagyon nehéz időszakban rendkívül magasra emelte a lécet. Érzelmi és hangulati elemek helyett a társadalom felé mindig az értelmi megfontolásokat próbálta sugallni, egy olyan országban, amelynek négy évtizedes előzetes történelme során tollal és fegyverrel, ideológiai agymosással, és ha ez nem volt elég, az erőszakszervezetek brutalitásával igyekeztek elnyomni minden önálló gondolatot.
Az ország jövőjét a keresztény Magyarországban látta, egy olyan országban, ahol évtizedeken keresztül a materializmus szerepelt uralkodó eszmeként, és a vallást is kiszolgáló szerepre szerették volna szorítani, úgy, ahogy ezt nagyon határozottan és nagyon tökéletes tömörséggel fogalmazta meg Illyés Gyula a zsarnokságról egyetlen mondatba sűrített gondolataiban. Nemzetről beszélt egy olyan országban, ahol generációk nőttek fel úgy, hogy első turistaútjukon tapasztalták, hogy Bácskában és a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján ugyanolyan magyarok élnek, mint az Alföldön vagy a Dunántúlon.
Demokráciáról, jogállamról és Európai Unióról óhajtott eszmecserét folytatni a társadalommal egy olyan országban, amelyben már-már beivódott a köztudatba, hogy hatékonyabb a keleti despotizmus rendszere.
Én úgy hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom: hálát adhatunk a gondviselésnek, hogy a rendszerváltás nagyon súlyos pillanatában olyan államférfit adott nekünk, aki ezekben a kritikus időpontokban vérontás és minden egyéb atrocitás nélkül tudta átvezetni az országot egy olyan fejlődési útra, amelynek talán egyedül ez a kibontakozási lehetősége. Kérjük egyben a gondviselést arra, hogy adjon ennek az országnak olyan asszonyokat és férfiakat, akik gondolatát, szellemiségét továbbviszik, adjon olyan államférfiakat, akik vezetni képesek ezt a népet, és nekünk, a magyar polgároknak és az egész egyetemes magyar nemzetnek pedig adjon lehetőséget és képességet arra, hogy felismerjük ezeket az embereket, adjon képességet arra, hogy meg tudjuk különböztetni az ocsút a búzától és az önjelölteket a kiválasztottaktól. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
