DR. GYURICZA BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. GYURICZA BÉLA
DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán abban a helyzetben vagyok, hogy folytathatom a Sümeghy képviselőtársam által elmondottakat, azzal, hogy a frakción belül nemcsak hogy elemeztük a költségvetés különböző területeit, hanem ezen belül néhány olyan kérdést is igyekeztünk vizsgálni, amelyekről eddig kevés szó esett - legalábbis olyan megvilágításban, hogy mennyiben függenek ezek egymástól, és összességükben az eredményességük milyen hatást fejthet ki az egész gazdaság eredményességére, stabilitására.
Most néhány gondolatban és a rendelkezésre álló időben egy kicsit a külső, belső biztonsággal, ennek néhány olyan elemével foglalkozom, amelyet alapvetően a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek, a polgári titkosszolgálatok együttesen hivatottak teljesíteni annak érdekében, hogy a jelenlegi világunkban reagálni tudjunk azokra az eseményekre, amelyek körülöttünk zajlódnak le; meg tudjunk felelni azoknak az elvárásoknak, amelyek ma és a jövő euroatlanti integrációjából adódnak. Talán mind a kettőhöz feltétlenül szükséges megteremteni azt a belső, stabil közbiztonságot, környezetbiztonságot, amely lehetőséget ad a nemzetgazdaság eredményes tevékenységéhez és biztosítani tudja a demokratikus társadalom fejlődését.
Úgy érzem, nagyon röviden talán megfogalmazhatnám úgy is, hogy az általam említett terültek - fegyveres erők, rendvédelmi szervek és a polgári titkosszolgálatok - talán egy kicsit áttételesen a közbiztonságot és a környezetbiztonságot is megvalósító szervezetek. Ha megnézzük a költségvetést, ennek a költségvetésnek majdnem a 10 százalékát használják föl ilyen vagy olyan formában, közvetetten vagy közvetlenül. Ha megvizsgáljuk azt, hogy közvetlenül ez az állomány a munkaképes lakosságnak közel 5 százaléka, akkor azt hiszem, hogy valamennyiünk számára nagyon érthetővé válik, hogy mennyire fontos volna ennek az egész szervezeti struktúrának - és az ebben működő erőknek, eszközöknek -, hogy a feladatok, a minimálisan szükséges erőforrások feltétlenül biztosítottak legyenek, támaszkodjanak a belső nemzetgazdaságra, és teremtsék meg azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a megvalósításhoz.
Így összességében tehát azt lehet mondani, hogy a költségvetés elemzése során sajnos most második alkalommal találkozunk azzal a megállapítással, amelyet az Állami Számvevőszék is igazol: a feladatok és a források összhangja nincs meg abban az értelemben, amilyen formában minimálisan szükség lenne rá.
Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban néhány példát említsek. A parlamentben nagyon komoly vita folyt ebben az egész évben, hogy a fegyveres erőkön belül, a múlt évben a határőrség, most, ebben az évben a hadsereg átalakulása hogyan és milyen formában történjen meg. E pulpitusról néhány alkalommal szóltam, hogy ez nem lehet egy tárcának csak a kizárólagos feladata, hiszen olyan sok ágon kapcsolódik az egész nemzetgazdasághoz és a társadalom más területeihez, ami miatt feltétlenül szükséges, hogy a kormány teljes vertikumában lássa, hogy mit milyen forrásból tud biztosítani, milyen célokat mikorra tud elérni, hogy ezek a kiadások a lehető leggazdaságosabbak legyenek.
Megkezdődött - önök jól tudják - a Magyar Honvédség létszámcsökkentése, átalakulása, amelyhez még pillanatnyilag a kormány nem tárgyalta meg azt a hároméves programot, amely hivatott volna összehangolni az egész rendszert, és természetesen - vagy sajnos - nem rendelkezik a hosszú távú programmal sem.
A másik ilyen gondolat, amelyet röviden szeretnék elmondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindezen a területen közel 200 ezer ember teljesít ilyen vagy olyan formában szolgálatot. Hogy ezek az emberek mennyire elkötelezettek és milyen módon teljesítik a szolgálatot, az a folyó évi költségvetés befizetésében is - nem beszélve az egész rendszer működési mechanizmusáról - nagyon komoly erőt képviselhet. Tessék belegondolni, hogy mi történik akkor, ha nem a mi határőrünk veszi észre sem az embercsempészt, sem a fegyver, sem a kábítószer, sem egyéb más anyagok csempészetét, hanem a szomszédos állam - mint ahogy az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordul. Mi történik akkor, hogyha a rendőrség, bármilyen erőforrással és erőfeszítéssel próbálja is eredményesen felvenni a harcot a bűnözéssel - a bűncselekmények száma ma már meghaladta az 500 ezret -, milyen formában tud megbirkózni a gazdasági bűncselekményekkel, a feketegazdasággal, ha azok a rendőrök, akik ezt a munkát tudnák végezni, elmennek más területre, a határőrök, jó titkosszolgálati szakemberek, katonatisztek elmennek egy másik területre - itt pedig bizonyos értelemben rossz szolgálati körülmények között, a létminimum környékén, másodállások tömkelegével mennek el rendőrök, katonák, határőrök, hogy a családjuk megélhetését biztosítsák.
A kormány programjában kiemelten szándékozott kezelni, hogy a területen dolgozók, elsősorban hivatásosak szolgálati jogviszonyát rendezze. És minek vagyunk ma, napjainkban a tanúi? Itt a törvénytervezet, kezdjük tárgyalni, de nincsenek meg e törvényhez azok a pénzügyi erőforrások, amelyekkel legalább ennek az állománynak részben oldanánk a feladatait.
A vizsgálat során megnéztük, hogy '90-től napjainkig - itt Sümeghy képviselőtársam említett egy példát - milyenek voltak a bérkiáramlások a nyolcórás foglalkoztatottsági területen: éves átlagban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint megközelítőleg 27 százalék. A fegyveres szerveknél ez, tisztelt képviselőtársaim, bruttóban nem éri el a 15-18 százalékot - és akkor még nem beszéltem természetesen az inflációról.
Befejező gondolatként engedjék meg, hogy csak egyetlen gondolatsorban ráirányítsam tisztelt képviselőtársaim figyelmét ennek a kérdésnek talán sokkal fontosabb jellegére, semmint önmagában tűnhet. Véleményem, véleményünk szerint az, hogy ez a szféra milyen mértékben látja el feladatát tökéletesen, az a közbiztonságon, belbiztonságon túlmenően e nemzetgazdaság stabilitását megadja vagy nem adja meg, és végső soron kedvező feltételt teremt egy demokratikus társadalmi rend stabil fejlődéséhez, nem beszélve arról, hogy az egész európai integrációs folyamathoz is jelentősen hozzájárul.
(19.10)
A törvényjavaslathoz beadott módosító indítványunkkal azonban, amellyel bizonyos mértékig próbálunk ezen a területen változtatni, sajnos kapitálisan ez nem oldható meg, önök nagyon jól tudják: ez a költségvetési szerkezet nem tesz lehetővé jelentősebb befektetést erre a területre.
Az utolsó gondolat: több alkalommal meghallgattuk a Vám- és Pénzügyőrség, a rendőr-főkapitányságok tájékoztatóját, és amikor itt úgy fogalmaznak, hogy tízmilliárdos nagyságrenddel több folyhatna be a költségvetés bevételi oldalára egy eredményesebb működés során, akkor ugyanez felvetődik, hogy az eredménytelenebb működés során évről évre ilyen veszteségeink vannak.
Ezeket a gondolatokat szerettem volna elmondani, és a módosító indítványokat ezekkel a gondolatokkal szeretném tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem