TULOK ANDRÁS
TULOK ANDRÁS
TULOK ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Utánanéztem az Országgyűlési Tudósítások 1989 első féléves kiadványában és szomorúan állapítottam meg, hogy 1989. május 30-án, a délutáni plenáris ülés alatt 346-an voltak az ülésteremben. Nos, nem azért vagyok szomorú, hogy akkor 346-an voltak, hanem azért, mert most vagyunk kevesen. Arról nincs adat, hogy hányan voltak a következő napon 14 óra 59 perckor, amikor szót kértem és Szűrös Mátyás szólított hozzászólásra. Hasonló témában beszéltem, mint most fogok.
Akkor még nem tudtam, hogy én leszek az a képviselő, aki hiányolja a magyar zászlót az ülésteremből; és lett zászló, mert várpalotai képviselőtársammal karácsonyra kitűzettük. Azt azonban tudtam, hogy változás előtt áll az ország és azt is tudtam, hogy tragikus, ha az akkori párt- és állami vezetés mellett a nép is a Lajtán túlról várja a segítséget, hitetlen önmaga erejében. Kevés idézetet keretezett be az Országgyűlési Tudósítás, de ezt bekeretezte.
Ma, amikor az 1996-os költségvetést tárgyaljuk, mindenféle minősítés, jelző elhangzott, de az kevésbé, hogy olyan költségvetést tárgyalunk, ahol gazdasági bajainkra saját erőnk az orvosság, nem a Lajtán túli segítség. Más eszköz - demagógia, az érzelmek, a szenvedélyek felelőtlen felszítása, népámítás, ami el akarja hitetni, hogy a mai iszonyúan nehéz gazdasági helyzetből nem a saját erőnk, önbecsülésünk a kivezető eszköz. Demagóg, aki csak féligazságról beszél, aki csak azt mondja, amit a nép hallani akar.
Szívesen hallana a csökkenő adóterhekről, a növekvő szociális biztonságról, a felszáradó özvegy- és árvakönnyekről. Felelősen gondolkodók tudják, hogy a dolog nem így működik. Aki felemeli szavát a népnyúzó elvonások ellen, az tegye hozzá, hogy kevesebb adóbevételből kevesebb jut a tűzoltóknak, a rendőröknek, az ózdiaknak, az özvegyeknek és az árváknak. Aki nem tartja kielégítőnek a szociális ellátás színvonalát, az tegye hozzá, hogy magasabb szintű ellátást növekvő költségvetési bevételből lehet teljesíteni, a kettő csak együtt igaz.
Egy Széchenyi-idézet jut az eszembe, amely elhangzott a tisztelt Házban '89-ben: "Minden, ami megtámadtatik, rúg, harap, csíp, bármilyen gyenge is az." - ezt Széchenyi mondta. El kell mondani újra és újra, meg kell támadni az intézményrendszert, a nem anyagi ágakat, az elosztórendszert, hogy az anyagi ágak javára további forrást lehessen biztosítani.
(18.00)
Azzal számolni kell, hogy rúg, harap, csíp, akit megtámadtak.
1989-ben is az intézményrendszer volt a bajom, és most is az. Hadd terheljem önöket néhány számmal, amely tendenciákat jelez. Az elmúlt 8 év alatt mi volt fontosabb? A gazdaság rendbetétele vagy az intézményrendszer további bővítése? 1987-ben a központi költségvetési szervek, a kormány, a minisztériumok és az elkülönített pénzalapok támogatására együttesen 541 milliárd forint volt. Ugyanez 1994-ben már 1717 milliárd, miközben a gazdálkodó szervek támogatása 131 milliárd forintról 44 és fél milliárd forintra, a fogyasztói árkiegészítés pedig 94 milliárdról 27 milliárd forintra csökkent. A számokból az állapítható meg, hogy a költségvetés forrásait felemésztette az egyre terebélyesedő intézményrendszer, felélve a gazdaság, az anyagi ágak lehetőségeit, miközben 20 százalékkal csökkent a nemzeti össztermék.
Az 1996-os költségvetés sok tekintetben a korábbiakhoz képest irányváltást jelez. Az infláció ellenére megállt az intézményrendszer költségvetési támogatásának növekedése és közel áll az 1994-es színvonalhoz. Megállt a gazdálkodó szervek támogatásának csökkenése, sőt valamelyest meghaladja az 1994. évi színvonalat. Bátorítom a kormány az irányú szándékát, hogy figyelmen kívül hagyja Parkinson neves angol történész törvényét: az íróasztal íróasztalt szül elméletet.
A kormány racionális, gazdasági törvényeken nyugvó költségvetést próbált benyújtani. Csak üdvözölni tudom a közigazgatás és közfogyasztás jelentős mértékű megfaragását.
Górcső alá vettem a költségvetés befizetéseit 1987-ig visszamenően. A vállalati befizetések 365 milliárd forintról 335 milliárd forintra csökkennek 1996-ban, ugyanakkor a lakossági befizetések 76 milliárd forintról 409 milliárd forintra, a forgalmi adó és fogyasztási adók 182 milliárd forintról 734 milliárd forintra nőnek. A számokból megállapítható, hogy a rendszerváltozás és gazdasági átalakulás terheit a lakosság viselte el és viseli ma is.
Nem jogos a vállalkozó szféra azon aggodalma, hogy az adó- és pénzügypolitika a gazdálkodókat hozza lehetetlen helyzetbe. A számok és tények mást mutatnak, a tények pedig makacs dolgok. Az 1996-os költségvetés tágabb mozgásteret biztosít a vállalkozóknak, tovább növeli a lakossági befizetéseket, tovább csökkenti a közfogyasztást. Azon lehet vitatkozni, hogy tehet-e más, még súlyosabb, az ország jövőjére nagyobb veszéllyel járó intézkedést. Megítélésünk szerint nem, és az idő azoknak dolgozik, akik a feladatok sorrendiségében a gazdaság rendbetételét tartják elsődlegesnek és csak utána a fogyasztás növelését, a szociális ellátás színvonalának emelését.
Tisztelt Országgyűlés! Nem lennék őszinte, ha nem vallanám be, hogy én tulajdonképpen mezőgazdász vagyok és 18 évi tisztességes állami mezőgazdasági szolgálat után pályát kényszerültem változtatni. De büszke vagyok arra, hogy a Szegedi Natur Keksz termékeit menedzselhetem. Ezt most azért mondtam el, hogy tudják, ha mezőgazdaságról beszélek, nem vagyok laikus. Ezért engedjék meg hogy néhány általános megjegyzést tegyek.
Az 1996-os költségvetési terv a mezőgazdaság támogatására 70 milliárdot tervez, egy olyan ágazat számára, mely éveken keresztül a költségvetésnek nettó befizetője volt. Ismereteim szerint rajtunk kívül egyedül Új-Zéland mezőgazdasága képes adottságait ilyen mértékben kihasználni. De a tendenciák ijesztőek. Az agrárfoglalkoztatás jelentős csökkenése, az új szövetkezetek megváltozott foglalkoztatási magatartása, a munkanélküli-ellátásból kikerülők növekvő száma, a mezőgazdasági nagyüzemek megszűnő szociális, kommunális teherviselése, a bizonytalanság - mindez együttesen hordozza egy agrárszociális lecsúszás veszélyét.
A mezőgazdasági termelés gazdasági súlyán túl politikai kérdés is. Nemcsak gazdasági kategóriaként kell kezelni, ez világjelenség. Gazdaságilag nehezen védhető a szubvenciók versenye. Az ok természetesen politikai, a politikusok rá vannak utalva a parasztság voksaira. Így van ez Amerikában is, ahol az agrárállam Iowa 2,8 millió lakosával ugyanannyi szenátort küld a felsőházba, mint a 7,7 millió lakosú, de iparosodott New Jersey. Ha egy kormány nem támogatja tisztességesen a mezőgazdaságot, és a parasztság csalódik, az a kormány és parlament a következő demokratikus választásokon érzi ennek súlyát a szavazatok arányában. A kor dilemmája, hogy racionálisan gondolkodjon-e a kormány és tartsa-e a jelenlegi alacsony támogatási színvonalat, amellyel így is versenyképes a világpiacon, ahol néhány termék ma is komparatív előnnyel bír, vagy növeljük a támogatást a leendő paraszti voksok reményében. Az alacsony támogatás jelzője az üres istálló, elhagyott porta, szántatlan terület. Van belőle bőven, s ez legyen jelzés a kormányzatnak.
A magyar mezőgazdaság támogatás szempontjából alultáplált. Amíg alultáplált, addig lesznek gyomos parlagok, kaszálatlan, gazos táblaszélek, tengelyig érő sár a dűlőutakon, kedveszegett és kilátástalan paraszt. Az országkép olyan, mint a mezőgazdaság színvonala, a színvonal pedig most alacsony. Repülővel közlekedik az, aki nem veszi észre, hogy ebben az ágazatban tőkehiány van, a növekvő árak sem változtattak jelentősen a technikai fejlesztést biztosító jövedelemtermelésen. Egyes szakértők szerint 300 milliárd forintos tőkeinjekció jelentene valamit az ágazat fejlődésének, s tudom, hogy ez nem megoldható.
Marad tehát a növekvő támogatás lehetősége. Az 1996-ra tervezett mezőgazdasági támogatás nem ezt vetíti előre, és találkozunk a világpiacon 30 százalékban támogatott amerikai, 49 százalékban támogatott Európa Közösség-beli termékekkel. Szíves figyelmébe ajánlom a tisztelt kormányzatnak, hogy ezt a társadalmi réteget a következő választásokon mások is megcélozták.
Nem tervezem módosítani a támogatás sarokszámait, de bejelentem, ha minden politikai erő legalább annyi energiát fordít a feketegazdaság, a korrupció elleni küzdelemre, mint egymás lejáratására, a lehetséges bevételből támogatva az agrárágazatot fel lehet virágoztatni. Köszönöm türelmüket, és a költségvetési törvényt a magam nevében is elfogadásra ajánlom. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
