DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ÁPV Rt. létrehozott egy 8 tagból álló modernizációs munkacsoportot, melynek jogi formájaként a korlátolt felelősségű társaságot írta elő. Tevékenységi körét új arculatú agrárgazdaság kidolgozásában és integrált élelmiszer-gazdaság felépítésének elősegítésében határozta meg.
A kft., miután létrehozták, nyomban az őt létrehozó ÁPV Rt.-vel szerződést kötött, illetve szándékozik kötni. Ennek paraméterei: egy 9 millió forintos munkadíjtétel és egy 6 millió forintos költségtérítési rész. A busás nyeremény várományosai olyan személyek, akik egyrészt a pártállami időszak kommunista nómenklatúrájához tartoztak, másrészt olyanok, mint a vörös gazdaság felfuttatott vezetője és volt állampárti parlamenti bizottsági elnök. Egyértelmű tehát, hogy az állampárti nómenklatúra tagjai.
Ezek után kérdezem igen tisztelt miniszter urat, vajon miként gondolja, hogy az állami vagyonkezelő társaság egy minden szinten megbukott pártállam vezetőit, a rendszer egykori MSZMP-s funkcionáriusait modernizációs szakértőként tüntesse fel. A másik kérdésem az, hogy miként lehetséges ezért ilyen csillagászati összegű juttatást előírni. A harmadik kérdésem, hogy az ÁPV Rt.-nek miből telik ilyen hatalmas összegű, a költségvetést illető pénzek odaadására, különösképpen akkor - és ez lenne a következő kérdésem -, amikor van egy több mint 400 fős földművelésügyi minisztériumunk, ahol kitűnőbbnél kitűnőbb szakemberek állnak rendelkezésre, hogy az ilyen kérdésekre választ adjanak. Mi szükség van akkor a minisztériumra, vagy ha a minisztérium működik, mi szükség van erre az úgynevezett modernizációs munkacsoportra? Kérem igen tisztelt miniszter urat, szíveskedjék ezekre a kérdésekre válaszolni. Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem