DR. RAPCSÁK ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. RAPCSÁK ANDRÁS
DR. RAPCSÁK ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önálló törvényjavaslat tárgya helyi adórendelet, törvény vonatkozásában pénzintézetek adóalapjának megállapítása, illetve a jelenleg érvényben lévő, érvényes törvény megváltoztatása. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a változtatás tulajdonképpen egy visszaállítását jelenti az eredeti helyzetnek, mely eredeti helyzetet a '92. évi LXXVI. törvény határozta meg, mely szerint a pénzintézeteknél a helyi adó alapja a kapott kamatoknak és kamatjellegű bevételeknek, az egyéb pénzintézeti tevékenységi bevételeknek és a nem pénzintézeti tevékenység nettó árbevételének együttes összege. Ez így működött néhány éven keresztül, míg a '95. évi IV. törvénnyel a tisztelt Ház megváltoztatta, és jelentősen csökkentette - felére, harmadára -, a pénzintézeti iparűzési adó alapját, nettó összegét.
Több szempontból is aggályos volt ez a változtatás. Egyrészt nagyon kilógott a lóláb, hisz 1995. június 30-ával, tehát év közben lett bevezetve, amely év közbeni bevezetés egy adótörvénynél rendkívül kirívó és nem követendő példa.
A másik dolog az indoklás, a pénzintézetek, illetve biztosítók adóalapjának megváltoztatása vonatkozásában, különösen a helyi adó vonatkozásában kifejtett igen intenzív tevékenység. Ez a tevékenység nem alátámasztott szakmailag, nem alátámasztott adófilozófiailag, viszont sok mindent meg lehet magyarázni. Lehet hivatkozni irányelvekre, lehet hivatkozni a pénzintézeti tevékenység speciális jellegére, de úgy gondolom, helyi adók vonatkozásában, amikor iparűzési adóról van szó, társaságok között nem lenne célszerű ilyen formában diszkriminálni. És ha már diszkriminálunk, akkor speciális adótáblát kellene bevezetni.
A másik szempont egyszerűen egy politikai szempont: hogyha az adóviselés terheit kiterjesztjük, akkor nem gondolom, hogy célszerű egy - egyébként bizonyára hasznos - lobbyzás érdekeit szem előtt tartva pont a pénzintézeti helyi adó alapját csökkenteni. Úgy gondolom, hogy különösen iparűzési adó vonatkozásában, amikor társasági tevékenységet végeznek, és a pénzintézeti tevékenység nem ellenőrizhető, különösen nem önkormányzatok által, a helyi adók kezelésére és bevallására évek alatt kialakult, jól bevált és ellenőrizhető megoldás visszaállítása semmi aggályoskodást nem kelthet; kielégíti az alkotmányossági követelményeket, és kielégíti azt - a tisztelt Ház által többször hangoztatott - adómorál iránti elkötelezettséget, amelyet egyenlően terjesztenek ki minden társaságra és minden magánszemélyre.
Még egyszer szeretném javasolni a tisztelt Háznak nem a támogatását ennek a javaslatnak, hanem napirendre tűzését, mert célszerűnek látom, hogy polgárainknak, társaságainknak megmutassuk, hogy a pénzintézetek sem különbek a többi adózóknál. Az iparűzési helyi adó vonatkozásában nem kapnak különleges elbánást a tisztelt Háztól, és így lehetőségük van állampolgároknak, vállalkozóknak, helyi adót fizetőknek meggyőződni arról, hogy az adókivetésben, adóalap megállapításában speciális lobbyérdekek, diszkriminatív irányba ható lobbyérdekek nem érvényesülnek.
Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm a tisztelt Ház figyelmét. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem