DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A továbbiakban már nem kívánok foglalkozni azzal, hogy kit milyen felelősség terhel, azt hiszem, eléggé egyértelmű az álláspontom ebben a tekintetben.
Azonban Sepsey képviselő úr figyelmét szeretném felhívni arra, hogy e tárgykörben a kormányzaton belül a Belügyminisztérium szakmai konferenciát szervezett az ősz folyamán, amelyen csakúgy mint én, Sepsey képviselőtársam is elmondta a véleményét, és nemcsak mi mondtuk el a véleményünket, hanem mindegyik parlamenti párt meghívást kapott véleményének kifejtésére. Ez több volt, mint egy hatpárti egyeztetés, ugyanis ott a szakma képviselői is megjelentek. Tudomásom szerint ezt követően körvonalazódott ki igazából az, hogy a minisztérium a három szakazonosító jel felé kíván elmozdulni. Ezt csak azért mondtam el, mert nem teljesen felel meg a valóságnak, hogy a kormányzat nem törekedett ebben a tekintetben az egyéb vélemények figyelembevételére.
(19.20)
A másik dolog, látom, Rubovszky képviselőtársam nem távozott el, neki szeretném megjegyezni - azért, hogy ne keveredjenek a fogalmak -: én a személyi számról az akkori formájában beszéltem, idéztem az Alkotmánybíróság határozatát, csakúgy, mint Rubovszky képviselő úr az Alkotmánybíróság egy másik határozatának egy másik részét. Természetesen az akkori személyi szám alkotmányellenes volt azért, mert korlátlan, azért, mert egységes és azért, mert pontosan eme univerzális jellege miatt nem lehet ellenőrizni, hogy éppen mikor, kinek adják át a felhasználásával az adatokat.
Én az akkori személyi számra hivatkoztam, tisztelt képviselő úr, és nem olyan nyilatkozatot tettem, amelyet ön kifogásolt.
Egyébként amit ön mondott, tehát hogy ha valaki a személyi szám akárcsak részleges visszaállítására törekszik, az alkotmányellenes, ez teljesen így van, ez megfelel a valóságnak, hiszen az Alkotmánybíróság az ön által idézett részben is az akkori, '91-ben megsemmisített személyi számról beszélt. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem