JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony.
Nem óhajtom sokáig rabolni a tisztelt Ház idejét, hiszen a miniszter asszony és a bizottsági beszámolók ismertették a törvényjavaslatot.
Azt kell pontosan érteni, hogy három különböző folyamatról van szó, és érthetően ezek nincsenek igazán szinkronban, a történelemben nem tudnak a különböző folyamatok éppen egyszerre érni fordulóponthoz. Az egyik az, hogy a kincstári rendszerre való áttérés megköveteli tőlünk, hogy a munkaerőpiaci akciók pénzügyi forrásainak is megtaláljuk a másfajta pénzkezelési módját.
A másik dolog az, hogy a munkaerőpiacra vonatkozó különböző típusú állami pénzalapok összefogása annak az új elvnek felel meg, hogyha elaprózzuk az illetékességet és a felelősséget, akkor nem tudunk igazán hatékonyan boldogulni.
A harmadik folyamat pedig az - és ez a legfontosabb folyamat -, hogy mind az Országos Munkaerőpiaci Bizottság, mind a Munkaügyi Tanácsok által adminisztrált akcióknál, mind pedig az egész állami apparátus munkaügyi szolgálatánál van egy örökös önkorrekciós folyamat. Érthetően '91 óta - mióta ez a rendszer működik - rengeteg új és új tanulság adódik, ami változtatási kényszert és változtatási szándékot érlel meg.
Ez a mélyebb folyamat, tehát az, hogyan is lássuk el a munkaerőpiaci szolgálatokat Magyarországon, igazából a tavalyi évben már elért egy új érési ponthoz, egy fordulóponthoz a tekintetben, hogyan alakítsa jövendő tevékenységét, de tény, akkor - hogy is mondjam - ez egy önmagába tartó folyamat volt, és nem az államháztartás nagy rendszeréhez viszonyítva fogalmazta meg önmagát, hogy hogyan akar változni. Ehhez képest egy új helyzet, hogy mivel '95-ben megindult az államháztartás reformja is, ezt a belső átalakulást valahogy hozzá kell igazítani ahhoz, ami az államháztartás egészében történik.
Nehezebb dolog az, hogy a belső átalakulás szükségszerűen lépcsőzetes folyamatokat jelent, nem egyszerre történő akciókat, hanem egymás utáni lépéseket jelent. Az államháztartás rendszerváltozásai azonban egy-egy pillanatban történnek meg. Ebből fakadtak a vívódások is.
Teljesen nyilvánvaló, hogy miközben az eszközök változnak, az eszközökkel kapcsolatos kompetenciák is átalakulnak, ezek között az a legnagyobb változás, hogy a pályakezdőknél már tavaly óta tervezzük, hogy megszűnjön a direkt segély, és helyette az elhelyezkedési, illetve gyakornoki támogatási rendszer jöjjön be. Amikor tehát ezek a lépések változnak, akkor mindenképpen a benne érintett mindhárom oldal szenvedélyei felfokozódnak. Ha mindehhez még hozzáadódik az is, hogy közben külső nyomásra változtatni kell a rendszert, akkor a szenvedélyek átmeneti patthelyzetekre vezetnek, tehát arra, hogy nem lehet hirtelen megtalálni azt a formát, amelyben az együttműködés nyugalma újra visszaállítható. Ez tükröződik az Érdekegyeztető Tanács vitáiban, és abban a bizonytalanságban is, amelyről a foglalkoztatási bizottság előadója, az alelnök úr beszámolt, ami a korábbi tervezet és a mostani terv ideiglenessége mögött van. Hiszen az egyik racionális logika az, ha létrejön ez az egységes alap, igyekezzünk ezt az alapot minél profibbá, minél szakmaibbá tenni.
A Munkaerőpiaci Alap tervezetének eredeti koncepciója, amelyik a Munkaerőpiaci Tanácsot tenné fő hatalomnak, a profizmus irányába menne, hiszen ennek a tanácsnak az ideológiája az, hogy olyan emberek kezébe - akiket persze ez a három fél jelöl, de akik mégis csak szakemberek - kerüljön az egységes alap kezelése, stratégiája, technikáinak cenzúrája, és a technikai megújítás indítványozói olyan emberek legyenek, akiknek az a hivatásuk, hogy a munkaerőpiac problémáival foglalkoznak.
Ezzel szemben ennek a most elfogadott koncepciónak a lényege, hogy ez csupán egy átmeneti megoldás, s az önkormányzatiság fokozása esetleg azzal jár, hogy nem személyükben kinevezett profik, hanem a három oldal megbízottai csupán azok, akik az eszközrendszert vezetik. Ez tehát bizonyos szakmaiság veszélyével járhatna.
A másik oldalról viszont - látván a Kincstár azon törekvéseit, hogy mindent magához kapcsoljon egy hosszú távú folyamatban -, az is érthető, hogy a munkavállalói és munkaadói oldal erősebb garanciákat akar arra, hogy a kincstári fejlődés későbbi szakaszában nem nyelődik le az alap önállósága, s ezért ők az önkormányzatiság fokozása irányába lépnek.
Az egyik vitatható pont tehát ebben az egész folyamatban, amelynek egy lépése ez a törvény, hogy az-e a helyes, ha nagy tekintélyű szakbürokrácia az, ami az alapot kézben tartja, vagy az-e a helyes, ha a három fél - hogy mondjam - egymást öklöző és taktikázó képviselői.
Igazából ezt a kompromisszumot kellene megkeresni. A törvényjavaslat mai formájában egy ilyen kompromisszumot tükröz. Csak tudjuk, hogy ez nem a végső kompromisszum, hanem az átmenet kompromisszuma, de ügyelnünk kell arra, ha a mellette levő országgyűlési határozatnak megfelelően a jövő év folyamán kialakul az új önkormányzat, az ne járjon úgy, ahogy bizony gyakran járt korábban az Országos Munkaerőpiaci Bizottság, hogy döntésképtelen helyzeteket és hosszú távú döntési felelősségre nem alkalmas döntési rendszert hoz létre, mert ez megint nagyon kínos lenne.
(10.10)
Így tehát jelen formájában a szabaddemokraták elfogadják a Munkaerőpiaci Alapra vonatkozó tervezetet. Szeretnénk, ha ez tartós forma és inkább valami olyasmi lenne, mint a tervezett fokozottabb önkormányzatiság; mi mindnyájan várakozva nézünk a jövő elé.
A következő vita a körül volt, hogyha összevonunk különböző alapokat - amelyek közül leginkább a Szakképzési Alapnak az egységes alapba illesztése volt kétséges -, akkor ez az összevonás nem rúg-e keresztbe olyan önjavító folyamatokat, amelyek a részalapok kezelésében eddig kialakultak, és talán éppen az a javítási szándék, hogy a részalapokat együtt kezeljék, teszi tönkre a mikroracionalitást a nagyobb racionalitás nevében.
Hosszú-hosszú viták után végül is a törvényjavaslat úgy döntött, hogy amennyire lehet, békén hagyja az eddigi részalapkezelők saját racionalitását, nem igyekszik az egységes alapot ráerőltetni a részletekre. Ezen belül a leginkább vitatott Szakképzési Alapnál gyakorlatilag teljesen meghagyta az alap eddigi rendjét és autonómiáját, csak most a nagy alap részeként. Így tehát nincs miért igazán vitatnunk az új törvényt. Azt hisszük, ez egy olyan lépés, amelyet muszáj volt megtenni, és amelyen keresztül van esélyünk arra, hogy egy értelmes rendszerhez érkezzünk el. Így tehát a szabaddemokraták a törvényjavaslatot támogatják. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
