KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Talán egy kicsit szokatlan, hogy a vezérszónokok után a miniszter újra szót kér, de hát a helyzet önmagában is szokatlan.
Én nagyon nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy egy egészen normális, szinte kötelező udvariassági mondattal én a Ház jóindulatát akartam volna megvásárolni, vagy különösen arra kértem volna a képviselőtársaimat, hogy indokolt bírálatukat, észrevételüket ne mondják el. Azt hiszem, az udvariasság nem gyengeség, és nem hiszem, hogy erre eddigi magatartásommal alkalmat adtam volna.
Az elhangzott észrevételekkel kapcsolatban két tartalmi kérdéssel feltétlenül foglalkozni szeretnék. Az egyik:
Magam is mondtam az expozémban, hogy a foglalkoztatási törvény átfogó módosításával a munkaügyi tárca adós. Az viszont nem a munkaügyi tárca hibája, és nem is a kormány elmúlt másfél esztendejéből következik, hogy a gazdasági átalakulásban olyan hihetetlen elmaradást kellett pótolni, hogy a Munkaügyi Minisztérium számára nem voltak felmérhetők azok a körülmények, amelyek determinálják egy foglalkoztatási törvény tartalmát. Nem tudtunk szembenézni a nyugdíjkorhatár felemelésének egész problémakörével, és tőlünk függetlenül történt a hatálybaléptetés felfüggesztése is 1994 tavaszán. Nagyon nehéz számon kérni a munkaügyi tárcától, hogy miért nem számolt a felfüggesztéssel, miért nem számolt azzal a kényszerrel, amely a felfüggesztésből származik, és miért nem látta előre, hogy mikor kell újra olyan munkaerőpiaci körülményekkel szembenéznie, amikor a teljes ellátórendszer átalakul, és az inaktívvá válás feltételei egészen mások lesznek, mint korábban. Azt is nehéz lenne számon kérni, hogy miért nem számoltunk az egységes Munkaerőpiaci Alap létével és a Kincstár létrehozásából származó új feltételekkel.
Korábban, amikor itt, ebben a Házban egy új foglalkoztatási törvény koncepciójának vázát mutattam be, azt mondtam, hogy keretjellegű törvényt szeretnénk, amely a foglalkoztatás aktív eszközeinek kiválasztását és megválasztását azokra bízza, akik a munkanélküliekkel találkoznak; minél közelebb szerettük volna a döntési szintet a munkanélküliekhez vinni. Ebben a helyzetben azonban, amikor új finanszírozás és új finanszírozási forma, valószínűleg új jogi személyiséggé váló Munkaerőpiaci Alap jön létre, arra is garanciát kell biztosítani, hogy a mindenkori eszközöket ne a mindenkori járulékfizetési készség határozza meg. És ezért egy keretjellegű törvény, amely nem tartalmazza az aktív eszközöket lehetőleg minél teljesebb körben, azt a veszélyt hordozná magában, hogy egy esetleg forráshiányos alap a források hiányából vezetné le, hogy milyen aktív eszközökkel támogatjuk a munkanélkülieket, és nem a mindenkori állami foglalkoztatáspolitika determinálná.
A második kérdés, amelyről röviden szólni szeretnék, a pályakezdők munkanélküli-segélyének megszüntetése. Nagyon kérem képviselőtársaimat és nagyon kérem az érintetteket: ne gondolják azt, hogy ez a döntés a munkaügyi tárca számára könnyű! Arról azonban meg vagyok győződve, hogy a hat hónapig adott segély semmi másra nem jó, csak a társadalmi rossz lelkiismeret könnyítésére. Hat hónapi segély után a fiatalnak többé semmi nem jár, jövedelempótló támogatásra nem jogosult; viszont veszít az életéből kilenc hónapot, hiszen három hónapot vár a segélyre és hat hónapig "élvezi" ezt - idézőjelbe tettem azt a szót, hogy élvezi -; kilenchónapos késedelem után sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a feketegazdaság szívja fel, és egész felnőtt életében rosszabbak lesznek az esélyei a legális munkavállalásra. Nem a megtakarítás, hanem a fiatalok iránt érzett elkötelezettség indította a munkaügyi tárcát arra, hogy sokkal több pénzzel, aktív eszközökben való részesedés jogát és lehetőségét biztosítsuk a számukra. És hogy miért nem a törvény tartalmazza taxatíve ezeket az eszközöket: azért, mert itt tényleg differenciáltan kell gondolkodni. Nem lehet kimondani azt egységesen és általánosan, hogy munkabér-támogatásban kell részesíteni a fiatalokat, hiszen akkor ezt meg kellene adni a két nyelvet tudó ifjú közgazdásznak is, és ebben az esetben ez az állami pénz csak extraprofitot termelne, hiszen olcsón alkalmazhatnák ezt a fiatalt, pedig rá megvan a munkaerőpiaci kereslet. És majdnem biztos vagyok abban, hogy más támogatási eszközökre van szükség a Dunántúlon, mint Mátészalkán. Törvényi, merev rendelkezés a munkaerőpiac rugalmas igényeihez igazodni nem tud.
Végül a tartalmi kérdésekhez hozzáfűzött észrevételeken túl: nekem, azt hiszem, tényleg nincs szerencsém. Azt hittem, hogy sikerül méltósággal elköszönnöm a parlamenttől. De nem hagyhatom szó nélkül kisgazda képviselőtársam nagyon kisgazda hangú megnyilatkozását. Nem hiszem, hogy miközben megpróbálta felolvasni a szövegét, volt alkalma, hogy visszaemlékezzen arra, amit az expozémban mondtam. Mind a két észrevételére pontos és szakszerű választ adtam az expozéban. Ha írásban elolvassa, remélem, hogy az elmondottakra megfelelő választ talál.
Azt a mély értelmű észrevételét viszont, amit a pénzügyminiszterhez fűződő kapcsolatomról mondott, nem tudom értelmezni. Tehát, ha mond valamit, akkor vagy indokolja meg; ha gondol valamit, azt kérem, tartsa meg magának a gondolatait. Esetleg, ha úgy gondolja, akkor megadom a férjem címét és telefonszámát, hogy mondja el neki, tulajdonképpen mire is gondolt.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
