HAJDÚ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

HAJDÚ LÁSZLÓ
HAJDÚ LÁSZLÓ, a környezetvédelmi bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság október 18-án és november 1-jén tárgyalta a törvényjavaslatot. A Házszabály 95. § (2) bekezdése alapján az alábbi általános előkészítő ajánlást nyújtom be:
A bizottság a törvényjavaslathoz fűzött indoklás áttekintése után, az előterjesztő által benyújtott pénzügyminisztériumi és számvevőszéki anyagok alapján az előterjesztők jelenlétében lefolytatott vita eredményeként a következőket ajánlja:
A bizottság munkája során a feladatkörébe tartozó kérdésekre, ezen belül a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, továbbá ehhez kapcsolódóan más minisztériumok költségvetésére helyezte a hangsúlyt. Ezzel kapcsolatban, az első tárgyalás alkalmával, kérte a Pénzügyminisztérium jelen lévő képviselőjét, hogy készítsen átfogó összeállítást a költségvetés feladatkörünket érintő '96. évi pénzügyi forrásaira és főbb céljaira vonatkozóan. Az összeállítást a Pénzügyminisztérium átadta, és a bizottság tagjai között kiosztásra került. Ez az összeállítás a különböző fejezetekből a környezetvédelmet érintő pontokat tartalmazza.
A környezetvédelmi bizottság kiemeltnek tekintette - feladatkörének megfelelően - a Vízügyi Alapra, az Útalapra, a Központi Környezetvédelmi Alapra, az idegenforgalomra fordítandó forrásokat, illetve az idegenforgalmat érintően a millecentenáriumi ünnepségekkel kapcsolatos kiadásokat.
Térségi problémákat is megtekintettünk a költségvetésben, így elsősorban olyan térségi problémákat, komplexen, mint a Balaton kérdése - a vízminőség, az idegenforgalom és az általános területfejlesztési, területrendezési kérdéseit illetően. Térségi problémaként kezeltük a Duna-Tisza közi talajvízszint-süllyedés kérdésében az ide fordítható összegeket és a Velencei-tó vízpótlása kérdését.
A bizottság megállapította, hogy a vonatkozó rendelkezések szerint a költségvetési javaslat előterjesztése szükséges és természetesen időszerű.
(11.20)
A javaslat indoklása a fent említett kiegészítő anyaggal, továbbá a szóban elhangzottakkal együtt kielégítő, megfelel.
A bizottság véleménye szerint a törvényjavaslat összhangban van a vele összefüggésben lévő törvényekkel, például a közelmúltban elfogadott környezetvédelmi törvény általános szabályaival és a vízgazdálkodásról szóló törvénnyel.
A kormány előterjesztette a területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvényt, amelynek a tárgyalását a bizottság megkezdte. Az 1996. évi költségvetéssel történő összefüggésrendszerét a bizottság nem tartja kielégítően feltártnak. Úgy véljük, hogy a fenti törvénynek időben meg kell előznie a költségvetés jóváhagyását. Miniszter úr is szólt expozéjában erről a törvényről. Úgy gondoljuk, hogy a kettő közötti harmonizáció ma még nem látható pontosan.
A törvényjavaslat társadalmi és gazdasági hatásai többirányúak, a Központi Környezetvédelmi Alap eszközrendszere - ahogyan az az expozéban is elhangzott -, jelentős mértékben, pozitív irányban változik. Ez elősegítheti az ország környezetvédelmi problémáinak megoldását, illetve az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatban a költségvetésben megfogalmazottakat, az ország egyes területei közötti fejlettségbeli különbségek kiegyenlítése tekintetében. Úgy gondoljuk, hogy ezek nincsenek kellő mértékben összehangolva a területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvényjavaslattal. Az e célokat szolgáló, a költségvetésben több különböző fejezetben, címen és alcímen elszórtan jelentkező előirányzatok megnehezítik az áttekintést, és ebből következően a valóságos társadalmi-gazdasági következmények nem ítélhetők meg.
Feltétlenül szükségesnek tartja a bizottság, hogy a költségvetési előirányzatok általános, az alapokra vonatkozó és a címzett-, céltámogatásokkal kapcsolatos részei között valamilyen összhang, harmónia valósulhasson meg.
A költségvetés a jogszabályszerkesztés tekintetében az általános követelményeknek megfelel, e tekintetben formai kifogást nem mondtak el a bizottsági ülésen.
Összefoglalva: a törvényjavaslat szükségességéhez nem fér kétség. Úgy gondoljuk, hogy összhangja más törvényekkel - például az államháztartási törvény módosításával, a területfejlesztési és területrendezési törvényjavaslattal - biztosítható. Bizottságunk erre vonatkozóan javaslatokat fog tenni. A társadalmi-gazdasági hatásának bemutatása a plenáris és a bizottsági viták során kiegészíthető.
Mindezek alapján a bizottság e törvényjavaslat általános vitára bocsátását támogatja. A bizottsági ajánlást egyhangúlag hoztuk meg. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem