CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Úgy véljük, hogy ennek a kérdésnek most nem annyira az előtörténete és a majd későbbi, esetleges módosító javaslatok útján, a költségvetésben történő valamiféle megoldása a lényeg, ezek is fontosak és megszívlelendők, azonban itt az a lényeg, hogy igen sok háztartásban fáznak az emberek a tél beköszöntével. Tehát egy sürgős, hathatós segítség kell.
Mi október 31-én csatlakoztunk ehhez a felvetéshez, és örömmel üdvözöljük ezt a sürgetést. Úgy gondolom, az sem megoldás, ha itt napirend előtt heteken át sürgetni kényszerülünk. Ezért tisztelettel kérjük a kormányt, hogy igen rövid idő alatt gondoskodjon ennek a megfelelő megoldásáról, konkrétan arról, hogy azok a kompenzációk, amelyek tudomásunk szerint nem megfelelően lettek elosztva, olyan helyre is kerültek, ahol nincs is rá szükség. Tehát egy ilyen kompenzációs zavar keletkezett. Erre tényleg áll az, hogy azonnali sürgős segítség kell.
Úgyhogy, azt hiszem, nem túlzok akkor, ha felvetem azt, hogy erre érdemes lenne talán még egy kormánybiztost is kinevezni, hogy megoldja ezt vagy elősegítse ennek a kérdésnek a megoldását. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem