DR. DARÓCZY ZOLTÁN
DR. DARÓCZY ZOLTÁN
DR. DARÓCZY ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, hogy az írásban jelentkezők között nem szerepelt kormánypárti képviselő, de ez nem jelenti azt, hogy a kormánypárti képviselők ki akarják húzni magukat a vitából. Ebben az értelemben példaként szeretnék - az adminisztrációs hiba kijavítását is jelezve - szót kérni.
A miniszter úr expozéja az elmúlt évek gyakorlatához képest egyfajta elmozdulást jelent számomra, nevezetesen egy változtatási szándékot. Hogy ez a változtatási szándék jó irányba megy-e, azt én nehezen tudom megítélni, de az elmondottak alapján mégis azt kell kimondanom, hogy történelmi változások kezdetén vagyunk. Ezt jelzi az, hogy a miniszter úr azt mondta beszámolójában, illetve előterjesztésében, hogy az egész költségvetés lényegi szemléletét az államháztartásról szóló reformjavaslat, az adótörvényekről szóló kiegészítő, illetve reformjavaslatok, a hiányzó tb-költségvetés és maga a költségvetés jelenti.
Meggyőződésem, hogy túl sok feladatot vállaltunk fel mi, képviselők, hogy ezt a három fontos dolgot minden évben vagy ebben az évben komplexen áttekintsük. Az államháztartásról szóló törvény módosítására véleményem szerint sokkal korábban sort kellett volna keríteni, hiszen ez adja meg a savát-borsát azoknak a változásoknak, irányzatoknak, amiket megcélzunk.
Most, a költségvetési vitához tapadva, mindannyiunkat elbizonytalanít az, hogy ezekben a kérdésekben lényegében nincs közmegegyezés, ennek következtében valós, jogos felvetések hangozhatnak el a tervszerű törvényhozást illetően. Ugyanígy meggyőződésem, hogy minden évben az adótörvények generális javítására való hajlam nem feltétlenül szerencsés, hiszen ez mindenkit elbizonytalanít, főleg a gazdasági résztvevőket. De nemcsak a gazdaság résztvevőit, hanem az ország majdnem minden lakosát. A tb-költségvetés hiányát semmivel sem tudom menteni.
A másik figyelemre méltó felsorolása a pénzügyminiszter úrnak az volt, milyen prioritásai vannak a kormánynak az elkövetkező időszakra vonatkozóan. Engedjék meg, hogy megismételjem, mert nagyon tanulságos volt számomra:
1. A külső adósság kezelése.
2. A belső adósság kezelése.
3. A befektetések, megtakarítások növelése.
4. Az infláció fékezése.
Ha ebből valaki arra következtetne, hogy a kormánynak van elképzelése a reálszféráról vagy a nagy alrendszerek fejlesztéséről, esetleg visszafejlesztéséről, modernizációjáról, akkor azt kell mondanom, hogy ebből nem következik semmi. Ez egy tipikus főkönyvelői szemlélet, amely felsorolja azokat a területeket, ahol a pénz mozog, ahol pénzhiány van, ahova dugdosni kell a pénzt, ahova be kell szedni az adókat, hogy egyáltalán kezelhető legyen az egész. De hogy milyen irányba akarjuk mi a magyar jövőt egy kicsit fel is rajzolni - amennyire ez egy költségvetés kapcsán lehetséges - a gazdaságban, az oktatásban, innovációban és így tovább, ezekből a prioritásokból nem következik.
Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy szóbeli bejelentések szintjén a pénzügyminiszter úr nagyon szép dolgokat mondott, többek között például - számomra rendkívül figyelemreméltóan - megemlítette volt, hogy több jut a felsőoktatási fejlesztésekre, az infrastrukturális beruházásokra; a műszaki fejlesztést is preferálja ez a költségvetés. Természetesen ha utánanéz az ember, hogy a költségvetésben hogyan tükröződnek, akkor - kicsit keserű szájízzel - azt kell mondanom, hogy ezek nem köszönnek így vissza.
(17.20)
Mert mi a beterjesztett valóság? A beterjesztett valóság az, hogy egy, még nem létező, tehát még meg nem szavazott államháztartási törvénymódosításra hivatkozva egy sorral megszünteti az Országos Tudományos Kutatási Alapról szóló 1993. évi törvényt, amit az előző parlament majdnem egyhangúlag szavazott meg - egyetlenegy "nem" volt, az is véletlen, Balsai István igazságügy-miniszter nyomta meg a "nem" gombot -; ugyanígy egyetlenegy mondattal megszünteti a Felzárkózás az Európai Felsőoktatásért Alapot, amelyet ugyancsak '93-ban teljes konszenzussal hozott ez a parlament; és kétségtelen, hogy hatálytalanítja az 1988-ban hozott Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló törvényt.
Tegyük fel, hogy ez rendben van - de mit ad helyette? Először is ad egy látszólagos kontinuitást úgy, hogy az "OTKA" szó ne nagyon változzon, ezért Országos Tudományos Kutatási Alapprogramoknak nevezi, és a művelődési tárcánál fejezeti címként szerepelteti - 300 millió forint mínusszal az idei pótköltségvetéshez viszonyítva. Ez egy szemlélet, ugye... Vagy a FEFA-nál lecsökkenti a tavalyi 1,4 milliárdot 900 millióra. A KÖMÜFA-nál nem tudok pontos számot mondani, mert az egy nagyobb területen belül van, és majd az ipari és kereskedelmi miniszter hatásköre lesz megállapítani, hogy mennyi legyen ebből a Központi Műszaki Fejlesztési Alap. Ez az egyik.
A másik: igaz és üdvözlendő a részemről, hogy 35 ezres hallgatói létszámnövekedést jelöl meg a magyar felsőoktatásban a tervezet. Ennek a plusz költségét 2,3 milliárd forintban jelöli meg - amit természetesen pluszként meg kell adni, hiszen ezek nagyobb része a hallgatói juttatások rendszere -, illetve bizonyos kiegészítő összeget is megjelöl képzési többletre, 718 millió forintot. Ezzel szemben a jövő évben 2,3 milliárd forintot vár tandíjbevételből - amely tandíjbevétel remélve, mert ez még kérdéses egyesek előtt, hogy ez a felsőoktatási szférában marad -, és ez mindenképpen fedezni tudja ezt a többletet. És tulajdonképpen még egy összeg van, ami a felsőoktatás dolgain esetleg segítene, ez a bizonyos felsőoktatási integrációnak szóló 1,3 milliárd forint, amelynek viszont a célja, az értelme a költségvetésből nem derül ki.
Most látszólag egy mellékútra tévedve el szeretném mondani azt, hogy az utóbbi napokban vagy hetekben a magyar közvéleményben zajló vita az Országos Tudományos Kutatási Alap függetlenségét illetően mit is jelent. A magyar nép történelmében számos példa van arra, hogy függetlenségi mozgalmak indultak, le is verték őket becsületesen, ha volt erejük, de azért minden magyar iskolás gyerek azokra a pillanatokra büszke a történelmünkből, amikor volt valami kis sikerünk, mondjuk, néhány kuruc csatában győztünk, vagy a tavaszi hadjáratnál elvertük az osztrák hadsereget. A függetlenség az én számomra azt jelenti, hogy nem vitatott az elosztásnak a módja; tehát nem vitatott azok részéről, akik pályáznak valamire, az a kérdés, hogy most milyen formában osztogat a pénzzel rendelkező hatalom.
Nos, mikor nem vitatott ez a kérdés? Akkor, ha ez törvényesen szabályozva van. Ha a Magyar Országgyűlés arra adja a pénzt, hogy egy törvény szerint legyen az pályázati rendszer formájában elosztva, ezt minden magyar állampolgár független elosztásnak nevezi. Ahol pontosan le van írva, hogy kikből áll a kuratórium, milyen szervezetek delegálnak, milyen gyakran cserélődik a bírálóbizottság, törvényes előírások szabályozzák - hogy úgy mondjam - a társadalmasított pénzfelosztást. Annak idején, amikor én bekerültem ebbe a parlamentbe, óriási viták voltak az állam szerepéről, és nekem mindig tetszett az a hang, amely azt mondta, hogy az állam központosított szerepét csökkenteni kell, bizonyos feladatokat társadalmasítani kell, s oda kell adni a pénzt, ahol értenek hozzá. Mert az állam nem ért a pénzhez! Őszintén megmondom, ezért én nagyon örültem akkor, amikor 1986-ban - még a rendszerváltozás előtt - a Magyar Tudományos Akadémiában voltak olyan bátor emberek, akik azt mondták, hogy a magyar tudományos élet finanszírozását olyanná kell tenni, mint tőlünk nyugatra: nemzeti kutatási alapot vagy alapokat kell létrehozni, amelyet bárki megpályázhat az országban, és megfelelő teljesítmény esetén bárki megkaphatja a kért támogatást. Nos, ez volt az OTKA-törvény, ezt értük el az 1986-tól 1993-ig terjedő időszakban. Most egy tollvonással meg kívánjuk szüntetni - én ezzel messzemenően nem értek egyet.
Miért nem értek egyet? Azért, mert mit ad helyette? A törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy "az Országgyűlés felhatalmazza a fejezetekért felelős minisztereket, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben rendeletben szabályozzák a fejezeti kezelési előirányzatokban a megszűnt alapoktól átvett feladatokkal kapcsolatos pályázati rendszer működtetését, a kiadások feletti döntési hatáskört, a teljesíthető kiadások körét, a kiadásokkal, nyilvántartásokkal, ellenőrzéssel kapcsolatos egyéb szabályokat". Vagyis, tisztelt Országgyűlés, miniszter fog rendeletet alkotni a pénzügyminiszter egyetértésével, hogy kik, hogy, milyen módon osztogassák a pénzt. Ez egy államosított dolog most! A társadalom kezéből kivesszük és újra átadjuk az államnak. Én nem hiszem, hogy jó úton járunk és jót teszünk - még egyszer hangsúlyozom, csak a magyar tudománnyal kapcsolatban mondom ezt a fenntartásomat -, amikor erre az útra lépünk.
Tisztelt Országgyűlés! A felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó elképzeléseknél azért mindenképpen üdvözlendő elképzelések is vannak a költségvetésben, nevezetesen a normatív finanszírozásra való áttérés. Ez korábbi megkövesedett viszonyokat fog fellazítani, nagy vitákat fog eredményezni az intézményrendszerben. Nagyon örülök a hallgatói létszámemelésnek; és kívánatosnak tartanám, ha nem a Pénzügyminisztérium, hanem a Művelődési Minisztérium keretében belül markánsabban lenne megfogalmazva a doktori, tehát a PhD-képzésben részt vevő hallgatóknak a támogatása.
Ugyanakkor úgy látom, hogy nem lesz béke a hallgatók juttatási rendszerét, illetve a hallgatók kötelezettségeit illetően Magyarországon, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a megállapodásnak megfelelően gyorsítsa fel a művelődési tárca az új kormányrendelet-tervezetet, amelyben az egymásnak feszülő indulatokat lehetőleg le kellene csillapítani.
(17.30)
De azért hadd mondjak konkrétumként, befejezésként egy olyan jelzést, amelyen el kellene gondolkozni a művelődési tárcának is és a pénzügyi tárcának is, sőt a kormánynak. Bizonyára emlékeznek sokan, hogy egyes egyetemeinknél csődhelyzet alakult ki az elmúlt időszakban. Most mondhatjuk azt, hogy felelőtlen gazdálkodásból ered ez a dolog, vagy főiskoláknál, vagy mondhatunk bármit, de egy dolgot azért jó lenne tudni is.
Nevezetesen el szeretném mondani egy konkrét vidéki egyetem, a Kossuth Lajos Tudományegyetem 1995-ös fő adatait. Eredetileg 2 milliárd 65 millió forint költségvetési támogatása volt az egyetemnek. Ez a pótköltségvetés következtében, illetve a kormányhatározat értelmében lecsökkent 1,827 milliárd forintra, vagyis 238 millió forint elvonás következett be az elbocsátások következtében.
Kérem szépen, ebből az összegből, tehát az 1,8 milliárdos összegből bér- és hallgatói támogatásra 1,68 milliárd forintot kellett kifizetni a Kossuth egyetemnek. Tessék elképzelni, ez mennyi, plusz 55 millió kötött keret volt felújítási pénze. Vagyis dologira, az egyetem működtetésére, világítására, energia-ellátására, vegyszerekre, kutatásra, ne adj'isten, takarításra, takarítószerekre, és így tovább, marad 92 millió forintja ennek az egyetemnek. Nem is értem, miért tart egy ilyen egyetem gazdasági főigazgatóságot. Ezt elkölteni, 92 milliót egy év alatt egy ilyen nagy egyetemnek, nem kerülhet sok, mondjuk, agymunkába. Ez 4,5 százaléka a dologi kiadásoknak. Tehát az összes támogatásnak a 4,5 százaléka.
Akkor miből élnek ezek az egyetemek, főiskolák? Ezek arra vannak kárhoztatva, bár nem biztos, hogy kárhoztatva, hogy külső forrásokra próbáljanak szert tenni, és természetesen az eddigi, korábbi gazdasági rendszerben ilyen külső források voltak is, hiszen ilyenek voltak a kk-munkák bizonyos területeken, de ez nem mindenütt sikerült, illetve különböző szolgáltatások. Manapság azt kell hogy mondjam, hogy a visszaeső ipar, mezőgazdaság megrendelései ellenére is az egyetemek, a főiskolák tulajdonképpen nem a költségvetésből próbálják ezt a dolgot megoldani, hanem nem tudom milyen jellegű szolgáltatásokból. Ebben a dologban természetesen benne van a piacosított felsőoktatásra való törekvés is, ami nagyon helyes, tehát nincsen ezzel gond. A nagy gond csak az, hogy itt rezsiköltségeket kellene valamilyen módon biztosítani, amit nagyon nehéz.
Szeretném elkerülni azt a vádat, hogy nem szóltunk kellő időben, hogy várhatók további csődbe jutott felsőoktatási intézmények, hacsak valamilyen módon az államháztartási törvényben nem gondolunk egy generálisabb megoldásra. Nevezetesen, például engem borzasztóan izgatna az, hogy ilyen rossz arányok, hogy bér- és dologi, tehát dologi arányokat mutató intézményeket nem szabadna, majdnem azt mondhatnám, megengedni az országban. Ez egy borzasztó helyzet és nagyon veszélyes.
Most itt jönnek azok a bizonyos alapok, mert a FEFA-, OTKA-, KÖMÜFA-pályázatokon nyert pénzeknek egy részéből az egyetemek rezsit tudtak kifizetni. Tehát bizonyos értelemben a tudományos kutatás, bocsánatot kérek, de nagyon súlyos szó, betársult az oktatás fennmaradására. Tehát az pótolta azokat a hiányzó összegeket, amiket nem tudtunk megadni a költségvetésben.
Befejezésül: valamikor én foglalkoztam azzal a tudományos kérdéssel, ami elsősorban nem matematikai jellegű, de pszichológia és matematika, hogy hogy oszt el egy testület pénzt. Az volt a tapasztalat, pszichológusok mondták, hogyha egymástól függetlenül kell elosztani egy adott pénzt embereknek, meghatározott célokra, akkor érdekes módon ezt előre nagyjából meg lehet jósolni, amennyiben bizonyos bázisszámokat már megkapnak pszichikai alapon az emberek.
Tehát ha most úgy csináltunk volna költségvetést, hogy nincs pénzügyminiszterünk, ez mondjuk, sokak számára nagy öröm lenne, ezt elmondtam már őneki is egyszer, hanem mindenki, mondjuk, kapna egy listát, mondjuk, hogy közoktatás, felsőoktatás, tudomány, innováció, mezőgazdaság támogatása, ipartámogatás, szóval mindent, amit csak lehetséges, jó, amit, s mindenki kitöltené, hogy az összpénznek hány százalékát adná erre a célra, kérem szépen, ez a 400 főből álló képviselőház valamilyen módon, amennyiben tudná azt, hogy mik a korábbi számok, tehát ha megmondanák nekik, valamilyen módon úgy döntene pszichikailag, hogy ugyanazt mondaná, tehát az átlagok, hát a szélsőségeket, mint a műkorcsolya-versenyen, hogy a legalsó, meg a legfelső pontozót elküldik, az nem érdekes, ami marad, az körülbelül ugyanaz lenne.
Most ennek következtében nekem az a nagy gondom minden képviselőtársam felszólalásával, hogyha mind a 400-an belepancsolhattunk volna Bokros Lajos munkájába, valószínűleg akkor se csináltunk volna sokkal jobb költségvetést, mert arra predesztinál bennünket az élet, hogy az előző állapothoz hasonlítsunk. Ez pszichikai dolog.
Most ebben a vonatkozásban kétségtelen tény, hogy valami elmozdult, vannak észrevehető változások, és ezeket én örömmel üdvözlöm. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
