CZOMA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

CZOMA KÁLMÁN
CZOMA KÁLMÁN, az FKGP képviselőcsoport részéről: Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy közeledik az év vége, a parlament, mint minden év végén, fontos pénzügyi törvényjavaslatokat tárgyal. A költségvetés, az adótörvény minden állampolgárt érint, mind a tíz- és félmillió magyar állampolgárt. Van, akit közvetlenül, van, akit közvetve, de a terhet mindenki viseli. Ezzel tisztában is van a lakosság, hiszen tudja, hogy évszázadok óta mindig volt, van, és lesz is, a közterhek viseléséhez erre szükség is van, tehát lesz adó.
A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja egyetért, mert természetes dolog minden országban, hogy fizetnek adót. Csak az nem mindegy, hogy az adóterhek mennyire elviselhetők és mennyire nem. Most, amikor a személyi jövedelemadó törvényjavaslatát tárgyaljuk, a kormány a törvényjavaslat indoklása szerint rendkívül magasztos célokkal magyarázza beterjesztését. Így például az egyensúly javításához akar hozzájárulni, továbbá a fogyasztás ésszerű korlátozása révén elő kívánja segíteni a belső felhasználás arányainak eltolódását a növekedést megalapozó felhalmozás javára. Ezeket a nulla adókulcs megszüntetésével, az adótábla és az adójóváírás egyszerű rendszerességével gondolja megvalósítani. Természetesen meglepő lenne e cáfolat, éppen ilyen lépésekkel nem lehet ezt elérni.
A törvényjavaslat indokolása azonban, ahogy már megszoktuk, tudatosan szépít valós törekvéseket. Semmi másról nincs ugyan szó, csak az adóbevétel bármilyen célon, vagy bármilyen úton való növekedéséről. 92 milliárd forintos növekedést akar elérni a kormány. Ez magától értetődően az adóterhelés további fokozását jelenti, akkor, amikor az már egyébként is igen magas. 1994-ben 21,4 százalék volt, 1995-ben 22 százalék, 1996-ban pedig már 23,5 százalék lesz.
Nyilvánvaló, hogy ezúttal sem kerül sor semmilyen hatásvizsgálatra. Így azok, akik ezt a javaslatot kidolgozták, valójában nem tudják, milyen károkat okoznak, és azt sem, hogy a közvetlen adóbevételek ténylegesen hogyan fognak alakulni, megvalósul-e a tervezett növekedés. Ezzel tulajdonképpen folytatódik a szakértői kormány vakrepülése. Mindez a szokásos demagógia szerint a közteherviselés erősítését is jelenti. Ahogy a törvényjavaslat fogalmaz, az arányosság és a méltányosság elvének érvényesítésével.
Azok a változások ugyanakkor, amelyek ezt a törvényjavaslatot jellemzik, mindenekelőtt a kisebb vállalkozókat veszik célba. Miközben a kormányzat folyamatosan vállalkozásbarát politikáról beszél, ezzel teljesen ellentétesen cselekszik. Szó sincs tehát a növekedés megalapozásáról, helyette inkább annak megakasztásáról. A személyi jövedelemadó szerint adózó több százezer egyéni vállalkozó jelentős része ráadásul kényszervállalkozó. Nem ők választották ezt az állapotot, hanem erre kényszerültek, hiszen csak így kerülhették el a munkanélküliséget, vagy így kerülhettek ki belőle. Magasabb terheket a társadalombiztosítási járulék jelenlegi színvonala mellett egyszerűen nem tudnak elviselni. Így a tervezett intézkedések mindenképpen erőteljes negatív hatásokkal fognak járni. Tovább ösztönzik a feketegazdaságot, és növelik a munkanélküliséget. Egyik következmény sem lehet egy értelmes kormány érdeke.
Fontos azt is tudni, hogy valójában milyen lényeges társadalmi érdekek fűződnek a kisebb vállalkozások megerősödéséhez, közepes vállalkozássá válásához. Enélkül elképzelhetetlen a gazdaság megerősödése. A személyi jövedelemadóról szóló törvényjavaslatot nemcsak a Független Kisgazdapárt tartja elhibázottnak, olyan elgondolásnak, ami csak növelheti a gazdasági és a társadalmi feszültségeket. Ez szinte általános vélemény az országban. Figyelemre méltó, hogy saját művét nyilatkozatai szerint még az előterjesztő Pénzügyminisztérium is több ponton problematikusnak tartja.
A törvényjavaslat indoklása hivatkozik arra, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény eddig 17 alkalommal módosult, felesleges alkalmazkodási, tanulási és adminisztrációs terhet róva a társadalomra és az adóhatóságra. A változtatgatások hatalmas száma ugyanis nem a helyzet ennyire gyakori változásából, hanem a kormány koncepciótlanságából, kapkodásából adódik inkább. Így például az átalányadózás valós hatásait a jogszabály bevezetése előtt fel lehetett volna mérni. Ehelyett azt utólag kezdték el módosítgatni. Most új szerkezettel és stílussal jelentkeznek. Ezzel akarják állítólag az áttekinthetőséget javítani és a stabilitást fokozni. Az új változatban azonban nem jobb az áttekinthetőség, inkább rendkívül nehézkes. Az új szerkezet és a stílus ráadásul nem elég ahhoz, hogy a törvény valóban stabil is legyen. Ehhez egészen más kormányzati gyakorlatra lenne szükség.
A törvényjavaslatban ezúttal is elmarad az adósávok inflációval való korrekciója. Pedig erre a személyi jövedelemadó-rendszer bevezetésekor elődei ígéretet tettek. A mai száguldó infláció körülményei között különösen elvárható lenne ennek az elvnek az érvényesítése. Máskülönben akkor is nőnek az adóterhek, ha a jövedelmek növekedése elmarad az inflációtól, tehát ha a reáljövedelmek csökkennek.
Nem kis meglepetéssel hallgattam az elmúlt héten Akar László államtitkár úr egyik expozéjában, ha jól emlékszem, a fogyasztási adó 15 százalékos emelésénél, hogyha nem módosulnak az adótörvények, csökkenne az adóbevételek reálértéke. Hát ez igaz is. Csak gondolom, Akar László államtitkár úr nem gondolt arra, hogy az állampolgároknak is csökken az infláció magas mértéke révén a reáljövedelme. De ezek után nemcsak az infláció, hanem még ez a drasztikusan emelt adó is befolyásolja majd az állampolgároknak a reáljövedelmét.
(12.00)
Az adóknak szerintem alkalmazkodni kellene nemcsak az adóbevételhez, hanem inkább az állampolgárok reáljövedelméhez. Jó lenne, ha ezt a kormány mindenképpen szem előtt tartaná. A változtatgatások hatalmas száma ugyanis nem a helyzet ennyire gyakori változásából, inkább a kormányzat koncepciótlanságából, kapkodásából adódik. Így például az átalányadózás hatásait a jogszabály bevezetése előtt fel lehetett volna mérni.
Visszatérve az egyéni vállalkozókhoz, terheiket az is növeli, hogy megszűnik a munkavállalói társadalombiztosítási járulék 25 százalékának az adóból való levonási lehetősége, a bérből élők számára viszont ezt a hatást a kedvezményes adótábla általában ellensúlyozza.
Értetlenül, értelmetlenül megszigorodnak a költségelszámolás szabályai is. Mindenekelőtt azok érezhetik magukat károsultaknak, akiknek az otthona és a munkahelye egybeesik, akik tehát kényszerből a lakásukban hoztak létre munkahelyet. A törvényjavaslat ugyanis nem engedi meg azon költségek elszámolását, amelyek akár csak részben is személyes vagy családi fogyasztással kapcsolatosak. Elképzelhető, hogy ezek után mennyire problematikus lesz annak a helyzete, aki a munkáját otthon számítógéppel végzi és ennek a költségét mégiscsak el akarja számolni. Nem lesz könnyű meggyőzni az adóhatóságot arról, hogy ezt az eszközt kizárólag csak üzleti célra használja. Ez is az értelmetlen és kicsinyes diszkrimináció egyik formája. Ha ugyanis elkülönített irodában van ilyen eszköze, fel sem tételezik, hogy magáncélra is használja.
A javaslat a beruházási kedvezmények szűkülésével számol. Ezt kedvezményes pénztartalékolási lehetőséggel akarja valamennyire ellensúlyozni, de csak olyan vállalkozók számára, akik legalább az adóévben érvényes minimálbér huszonnégyszeresét vallják be. Ezt is igazságtalannak tartom.
Összefoglalva: a törvényjavaslat elfogadása esetén jelentősen növelné a gazdaság és a társadalom feszültségeit, visszavetné a vállalkozókat, bővítené a munkanélküliséget, ezért a Független Kisgazdapártnak az az álláspontja, hogy a kormány vonja vissza átdolgozásra ezt a törvényjavaslatot és ne törölje el a nulla adókulcsot. Ugyanis a nulla adókulcs nem azt jelenti, hogy eddig a 110 ezer forintos jövedelmünk után nem fizettünk adót, dehogynem fizettünk, hiszen annyiféle adó van. Van fogyasztási adó, van áfa, van helyi adó, úgyhogy abból a pénzből is bőven jutott az adóba. Tehát tévhit az, hogy aki eddig a 110 ezer forint után nem fizetett adót, az egyáltalán nem is fizetett, dehogynem, nagyon is sokat fizetett.
Végezetül még annyit: sajnálom, hogy nincs itt a pénzügyminiszter úr, délelőtt itt volt - most az államtitkár úr van itt -, de azért elmondom.
A pénzügyminiszter úr az ország lakosságától, a béremelést követelőktől önmérsékletet kér. Ez az önmérséklet megvan a magyar népben, megvan az adózókban, de én arra szeretném felhívni a pénzügyi kormányzat figyelmét, hogy ez az önmérséklet legyen meg a pénzügyi kormányzatban is, legyen meg a pénzügyminiszter úrban is; akkor, amikor az egyetemisták elé kiállt, nem éppen önmérsékletet tanúsítva viselkedett. De nem tanúsított kellő önmérsékletet akkor sem, amikor a fűtőolajnál 160 százalékos áremelkedést vezetett be a pénzügyi kormányzat. Az önmérséklet szerintem a 16 millió forint felvételénél is szükséges lett volna. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem