IVANICS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megpróbálom rövidre fogni mondandómat, bár mint aki ezen a területen él, személyesen is érint ez a kérdés.
És bár nagyon sok mindent hozzá lehetne tenni az elmondottakhoz, megpróbálok ragaszkodni a módosító indítványhoz, amelyet a környezetvédelmi bizottság terjesztett be.
Annak is az első pontjával kezdve mindjárt a határidő merül fel: 1995. október 30-áig kell a kormánynak tájékoztatást adnia - ezen verzió szerint - az Alföldön kialakult, természeti katasztrófával fenyegető állapotokról. És mellé kell tenni a leglényegesebb kérdést: a fenti célokat szolgáló központi költségvetési eszközökről is szólni kell, hogyan és miként kívánjuk ezt megoldani.
Hangsúlyozni kívánom, hogy egyértelmű: az ország érdeke, hogy erre a területre víz kerüljön. A megoldás módozata mellett - hogy milyen módon, csatornával, szivattyúval - az a lényeg, hogy az ott lévő természeti adottságokat kihasználva meg kell kísérelni az ország érdekében, hogy az a természeti állapot megközelítőleg visszaállítható legyen, amely az itt élő népességnek és az ide látogató, egyre növekvő számú, a tanyai turizmust igénybe vevő embernek valóban azt tudja adni, amire ez a táj képes. Erre, úgy érzem, a magyar nemzet megoldást tud adni egy, két folyó völgyében elhelyezkedő, európai mértékkel mérve piciny területre nézve. Ha körülnézünk a környező országokban vagy esetleg tőlünk nyugatabbra, láthatjuk, hogy azok a nemzetek, amelyek a saját területükkel megpróbáltak igazából a sajátjukként gazdálkodni, milyen átalakító munkákat végeztek. Nem akarok holland példával előhozakodni, ugye, egészen mások az adottságaik. De azt is tudomásul kell venni, hogy ez a táj egyszer már - éppen az ott dolgozó emberek keze munkája nyomán - gyökeresen átalakult, hiszen a századfordulón az azt megelőző pusztai állapotból gyönyörű gyümölcsöskertet varázsoltak erre az országrészre, amely rövid időn belül Európa minden piacán versenyképes termékekkel jelentkezett.
És ma ez a helyzet veszélyben van! Veszélyben van Budapest zavarmentes ellátása is zöldséggel, gyümölccsel, és valójában a magyar mezőgazdasági potenciál egy nagyon jelentős területének az elvesztésével számolhatunk, ha nem tudunk ebben a kérdésben előrelépni. Én úgy gondolom, a változtatásra van garancia: az ott élők tenniakarása; és úgy gondolom, jelen pillanatban a parlament egyetértése is garancia ebben a vonatkozásban, hogy itt valóban egy olyan cselekvési programot tudunk majd elfogadni, amely mintaként szolgálhat az ország többi régiójának felemelésében is. Úgy gondolom, az Európai Közösségbe való integrálódásunk lehetősége adja azt az ötletet ehhez a térségfejlesztéshez, hogy a mezőgazdaság támogatása túlnőhet olyan különböző, napi preferenciákon, mint egy vetési támogatás vagy egyéb olyan akció, támogatási forma, amelyet esetleg kifogásolhat majdan a versenyszféra. De semmilyen versenyszféra nem kifogásolhatja azt, ha mi ezt a tájat igazából átalakítjuk a mai ember igényeinek és a nemzetközi elvárásoknak megfelelően. Ha így adjuk meg ezt a preferenciát, úgy gondolom, akkor tesszük a voksunkat a legokosabban a mezőgazdaság mellé, mert egyértelmű, hogy ez a mezőgazdaság fellendítését, annak versenyképességét szolgálja, a mellett a nem elhanyagolható nagy cél mellett, hogy ez az egész táj átalakul egy valóban emberközpontú és környezetbarát gazdálkodást lehetővé tevő területté.
Mindenképpen felhívnám a figyelmet - elsősorban a Környezetvédelmi Minisztérium figyelmét - arra, hogy összefogva a KHVM-mel, valóban a legfontosabb szempont legyen az, hogy ez a terület a felszíni adottságaihoz igazodva alakuljon át, úgy, hogy unokáink úgy tudják majd értékelni ezt az átalakító munkát, hogy valóban figyelembe vettük a természeti adottságokat, hiszen az országnak talán nincs is még egy olyan területe, mint a kiskunsági homokhátság, ahol ilyen rövid távon belül változnak a talajfelszíni adottságok - a talajminőség, a magassági különbségek. Az előttem szóló Bálint György kollégám elmondta, mennyire speciális módszereket is lehet alkalmazni ebben a munkában. Valóban, én fájó szívvel néztem mindig a tavaszi Dunát: micsoda stabil, hosszan tartó magas vízállása volt, ugyanakkor a homokhátságon már tavasszal érezhető volt a rendkívüli vízhiány.
Úgy gondolom, ez az óriási víztömeg, amely itt lezúdul a magyar alföldön keresztül, mindannyiunk számára kézzelfogható lehetőség, hogy ezt a vizet kihasználjuk a saját adottságaink javítására. Ehhez mindenképpen figyelembe kell venni a jelenlegi csatornahálózatot ezen a homokhátságon, hiszen a legmagasabb pontok közelében is vannak csatornák. Figyelembe kell venni, és talán azzal kellene kezdeni, amit szintén megjelölt Bálint György kollégám: a vízvisszatartással. Egyrészt a csapadékvíz-visszatartással, másrészt pedig a városok kitermelt vizének visszatartásával. Csak egyetlen példát szeretnék említeni, hogy Kecskemét csak biológiailag tisztított szennyvizet naponta 22-25 ezer köbméter mennyiségben bocsát vissza a Tiszába.
(20.50)
De ez nem a Tiszába megy vissza végeredményben, hanem a rétegvíz kitermeléséből adódik ez a mennyiség, ugyanis Kecskemét és az összes homokhátságon elhelyezkedő település vízkitermelése a rétegvízből történik.
Tehát én szívem szerint módosítanám ezt a javaslatot, amelyet a környezetvédelmi bizottság nyújtott be: kiemelten foglalkozzon a javaslatkészítő azzal, hogy a pénzügyi lehetőséget a '96-os esztendőben mindenképpen biztosítani kell, hogy megépülhessenek azok a vízvisszatartó művek, amelyek a rétegvízkitermelésből eredő vizet visszatartják ezen a homokhátságon, hogy egyrészt az öntözésbe, másrészt a tájrendezési, tájépítészeti tevékenységbe, rekreációs központok létrehozásába bekapcsolhatók legyenek. A szennyvíztisztítás kérdéskörét is magasabb szintre lehetne emelni, ha ezt a kérdést részletesen és a megoldás módozataiban kiemelten kezelnék. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem