SZŐDI IMRE

Teljes szövegű keresés

SZŐDI IMRE
SZŐDI IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a bizottság nevében reflektáljak egy-két felvetésre, bár az államtitkár asszony döntő többségükre válaszolt.
Brúszel úr is és Ivanics úr is fölvetette az 1. pontban lévő témával kapcsolatban, hogy az Alföld hogy kerül bele, illetve a határidőt vetette föl, az október 30-at. Úgy ítéltük meg, egyeztetve a társaság képviselőivel, hogy módjukban áll, és megfelelő minőségű és mennyiségű tájékoztatót tudnak adni. Azért tettük ebbe a javaslatba bele, hogy a fenti célokat szolgáló központi költségvetési eszközökről is kapjunk tájékoztatást, mert nemcsak egy tárca ad pénzt az Alföldre - és ezen belül a Duna-Tisza közi homokhátságra -, hanem a mezőgazdaságitól kezdve, a KHVM-en keresztül az önkormányzatokig... Tehát ezeknek az egységes szerkezetben való megjelenítése szükséges, azt hiszem, hogy itt képviselőtársaim is lássák, hogy a kormány tesz-e valamit, illetve mennyi pénzeszközt biztosít az idei évben, az elkövetkezendő években.
Az Alföld-programmal kapcsolatban: mi azért szándékoztunk megjeleníteni ezt ebben a határozati javaslatban, mert ez tagolt, tehát a Duna-Tisza közi homokhátságon túlmenően foglalkozik külön az Alfölddel és külön a Körösök mentével - tehát ezen belül egy fejezet, ami ehhez kapcsolódik és szorosan illeszkedik ehhez.
A 3. ponttal, illetve az új 4. ponttal kapcsolatban - amit Bálint György képviselőtársam és Márfai képviselőtársam is említett - azt szeretném kihangsúlyozni, hogy ide a márciusi dátumon túlmenőleg a bizottság javasolta betenni a Duna-Tisza köze mezőgazdaságának fejlesztési elképzeléseit, pont azt, amit Bálint György képviselőtársam említett, hogy a vízszintkülönbség adott tehát ez költségnövelő egy öntözővíz vezetése esetében, illetve racionális mezőgazdasági elképzelés. Mindenképpen célszerű megfogalmazni hosszabb távra, és ehhez alakítani a térség vízgazdálkodását, illetve a vízpótlási elképzeléseit.
Úgy gondolom, hogy egyeztetve az előterjesztővel, illetve figyelembe véve az egyes tárcáknak azt a lehetőségét, hogy ilyen rövid határidőn belül - mintegy egy hónapon belül, illetve már annál rövidebb az idő - biztosítsák, hogy az Országgyűlés elé kerüljön egy színvonalas anyag... - mivel ők ezt vállalták, én jó szívvel javaslom elfogadásra ezt az országgyűlési határozati javaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem