AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A zárszámadási törvényjavaslat tárgyalása során expozémban nem kívánok minden részletet érintően beszámolni önöknek, hiszen a közel egymillió adatot tartalmazó kötetek pontosan mutatják, hogy milyen bonyolult összefüggésrendszerről van szó. Ezen túlmenően bevezetőmben arra is szeretnék rámutatni, mint ez önök előtt is ismert, hogy külön törvény foglalkozik a társadalombiztosítási alapok zárszámadásával, valamint az ÁPV Rt. gazdálkodásának részleteivel is, amivel hamarosan megismerkedhet a tisztelt Ház.
A zárszámadási törvényjavaslat tárgyalása a nyilvánvaló összefüggések miatt mindig alkalmat ad az adott év gazdasági folyamatainak, a követett gazdaságpolitikának az értékelésére. Ebből a szempontból 1994 sajátos évnek minősül, hiszen formailag hat és fél hónap a korábbi, míg öt és fél hónap az új kormány hivatali idejére esett, miközben a folyamatok állami befolyásolását illetően egyáltalán nem időarányos a felelősségmegoszlás, hiszen a gazdaság természetéből adódóan az első hat és fél hónap történéseinek, illetve sok esetben nem-történéseinek volt döntő szerepe a végső kép kialakulásában.
1994-ben a gazdaságban az ipari termelés és a beruházások '93 második félévétől megkezdődött növekedése folytatódott, s a teljesítmények más ágazatokban, többek között a mezőgazdaságban és az építőiparban is emelkedni kezdtek. Ennek következtében a GDP több év óta először mutatott növekedést, de mindezt rendkívül kedvezőtlen egyensúlyi körülmények kísérték. A termelés és a GDP emelkedett ugyan, de 1993-hoz hasonlóan a belföldi felhasználás is, s bár az export erőteljesen nőtt, de az import ennél még jobban bővült. A belföldi felhasználásnak a GDP-vel szembeni, továbbá az importnak az exporttal szembeni többlete 1994-ben is fennmaradt, megközelítette a 300 milliárd forintot, vagyis közérthetőbben fogalmazva egy lakosra, a csecsemőket is beleszámítva, közel évi 30 ezer forint, vagy kétkeresős, kétgyermekes családra havi 10 ezer forint meg nem termelt jövedelemfelhasználás jutott.
A folyó fizetési mérleg az 1993. évi 3,5 milliárd dolláros hiány után '94-ben 3,9 milliárdos negatív egyenleggel zárt, s e két év alatt két és félmilliárd dollár hiány keletkezett. Ezt a külföldi működőtőke-beáramlás csak részben volt képes ellensúlyozni, ráadásul csökkenő mértékben, hiszen az 1993-as 2,3 milliárd dollár után, amiből az egyszeri privatizációs bevétel 0,9 milliárd dollárt tett ki, tavaly csak 1,2 milliárd dollár értékű tőke érkezett az országba.
A külső egyensúly romlása mögött pénzügyi oldalról az állt, hogy az államháztartás hiánya privatizációs bevételek nélkül tovább emelkedett, s a GDP százalékában mérve a '93-as, már szintén magas 5,6 százalék után '94 végére meghaladta a 8 százalékot.
Az 1994. évi gazdasági növekedés tehát nem javította a már egy évvel korábban megbomlott egyensúlyi helyzetet, sőt megismétlődött, növekedett az 1993. évi romlás, ami fenntarthatatlan helyzetet eredményezett. Világosan látni kell, hogy 1994-re vonatkozóan a vázolt folyamatok lényegében már az első félév végére szinte megállíthatatlanok voltak. A központi költségvetés hiánya már félévkor meghaladta a 180 milliárd forintot, a társadalombiztosítási alapoké pedig már májusban elérte a 17 milliárd forintot.
A költségvetési kiadások közül eddig az időpontig is a számítottat meghaladó kifizetésekre került sor a mezőgazdasági, élelmiszeripari exporttámogatásoknál s az agrárpiaci támogatásoknál, valamint a központi költségvetési szervek és a Foglalkoztatási Alap támogatásánál. A társadalombiztosítás esetében pedig az eredetileg számított nullszaldó helyett egyre növekvő hiányt valószínűsített a vagyonátadás és az ehhez kapcsolódó hozam elmaradása, a gyógyszertámogatás és a táppénzkiadás többlete, valamint az, hogy ekkor még előtte álltunk a nyugdíjak megalapozatlan mértékű bérkiáramlással gerjesztett, de törvényileg biztosított további emelésének.
A külső egyensúly romlása még az előzőeknél is erőteljesebben folytatódott. A fizetési mérleg hiánya az első félév végére erőteljesen megközelítette a kétmilliárd dollárt, ezen belül pedig a kereskedelmi mérleg hiánya meghaladta a másfél milliárd dollárt. Mindez már növekvő kivitel, de hasonló mértékben emelkedő behozatal mellett alakult.
A gazdálkodás feszültségei a monetáris folyamatokban is érzékelhetővé váltak. Az első félév során általában kamatemelkedési tendencia volt tapasztalható, s ez összefüggött azzal, hogy az államháztartás finanszírozási szükséglete csak az így növekvő kamatlábak mellett volt biztosítható. Ezzel a helyzettel volt kénytelen szembesülni rögtön megalakulásakor az új kormány.
Mindebből két lényeges következtetés adódott. Egyrészt téves volt az az előző kormányzat által kialakított gazdaságpolitikai elképzelés, amely még bízott abban, hogy lényegesebb változtatások és újabb, jó néhány társadalmi réteget érintő áldozatvállalás nélkül sikerül a külső és belső pénzügyi egyensúly '93-ban bekövetkezett romlásának megállítása, miközben a növekedés teret nyer. Az 1994. évi első félévi eredmények azt mutatták, hogy a bekövetkező szerkezetű növekedés az adott feltételek között további súlyos, megoldhatatlan egyensúlyromlást eredményez, ezért a helyzet tarthatatlan, a követett gazdasági pályáról le kell térnünk. Másrészt szintén a '94 első félévi eredmények alapján az is nyilvánvalóvá vált, hogy '94 második felében olyan cselekvési lehetőségek, illetve az addigiaktól eltérő gazdaságpolitikai eszközök már nem adódnak, amelyek még az év végéig lényegesen megváltoztatták volna a '93 óta tartó kedvezőtlen folyamatokat. A reális cél ekkor a még rosszabb helyzet kialakulásának megelőzése lehetett.
A stabilizáció, de ugyanúgy a tartós növekedést szolgáló, a továbblépés szempontjából is alapvető feladattá vált a magyar termelés, főleg az export versenyképességének növelése, továbbá az államháztartás terjedelmének, növekvő hiteligényének mérséklése.
Az új kormány ennek megfelelően már augusztusban jelentős pénzügyi lépésre, 8 százalékos forintleértékelésre szánta el magát. Ez is segítette azt, hogy az előző évinél jóval kedvezőbb külső konjunktúrában az 1994. évi export volumene 14 százalékot megközelítő mértékben tudott növekedni az előző évhez képest. Bár ez az adott körülmények között rendkívül fontos eredmény volt, a leértékelés igazi fordulatot nem tudott hozni az egyensúlyi helyzet alakulásában. Ennek oka az volt, hogy a leértékeléssel párhuzamosan már nem lehetett a belföldi vásárlóerőt szűkíteni, a bérköltségek gyors emelkedését visszafogni. Ez is közrejátszott abban, hogy az import a növekvő kereslet hatására továbbra is jelentősen emelkedett.
Az 1994 első félévében kialakult kedvezőtlen tendenciák később folytatódtak. Év végére körülbelül 2,9 százalékos GDP-növekedés mellett a folyó fizetési mérleg deficitje megközelítette a négymilliárd dollárt, vagyis a GDP 9,5 százalékát, míg az államháztartási deficit privatizációs bevételek nélkül GF-s szemléletben a GDP 8 százalékát meghaladó lett. Mindez minden nemzetközi összehasonlításban már második éve meglehetősen magas, fenntarthatatlan szintet mutat.
Ennek a helyzetnek a kialakulása egyértelműen a korábbi kormány '93-94. évi gazdaságpolitikájának következménye.
(10.00)
A jelenlegi kormány felelőssége legfeljebb annyi, hogy a szükséges kemény stabilizációs intézkedéscsomag elfogadására '94-ben még nem került sor.
Az 1994. évi gazdasági helyzetet nem rövid távon érvényesülő átmeneti tényezők idézték elő, hanem több, már '93-ban felszínre került, de jóval előbb kezdődött folyamat eredményeként alakult így.
Az 1993-ban nagymértékben visszaeső, majd erről a mélypontról '94-ben növekedésnek induló export megmutatta, hogy kivitelünk továbbra is konjunktúraérzékeny, piaci pozícióink még nem erősödtek meg. Ugyanakkor az, hogy az import viszont mindkét évben folyamatosan és nagymértékben nőtt, jelezte a magyar termelés hazai piacon való térvesztését is.
E tényekből le kell vonni a következtetést, hogy '94-ig a termelés kellő strukturális átalakulása még nem történt meg, versenyképességünk továbbra is sebezhető. A belföldi felhasználásnak a GDP-t jóval meghaladó szintje, sőt annak növekedése különösen megengedhetetlen, mert az már rövid távon kiélezi az egyensúlyi helyzetet.
Az is világossá vált, hogy a tartós egyensúlyjavulás megalapozása a belföldi felhasználáson belül viszont a beruházások növekedését, vagyis a piacképes kapacitások bővülését, ezáltal a versenyképesség javítását követeli meg. Ebből az következik, hogy itt nemcsak az egyensúly helyreállításának már önmagában is igen nehéz problémájáról van szó, hanem a fogyasztás-felhalmozás arányának, illetve ezzel kapcsolatban az egyes jövedelemtulajdonosok közötti jövedelemarányok átcsoportosításának szükségességéről is. Azt, hogy a beruházások GDP-hez való aránya nálunk rendkívül alacsony, nemcsak a saját, korábbi években mért hasonló adatokkal való összehasonlítás mutatja, hanem nemzetközi összevetések is.
A GDP összetevőinek egy lakosra vetített nagyságát mutató nemzetközi rangsorban a fogyasztást tekintve előrébb, a beruházásokat tekintve viszont sokkal hátrább állunk, mint az az egy főre jutó GDP-szintünkből következne. Európában szinte alig van olyan ország, amelyet a beruházási arány tekintetében megelőznénk.
A probléma érzékeltetésére hivatkozni szeretnék a KSH egy friss tanulmányára. Eszerint 1993-ban Magyarországon az egy főre eső GDP az osztrák 32 százalékát tette ki, míg ugyanebben a mutatórendszerben a GDP összetevőit vizsgálva kiderül, hogy a magyar lakossági fogyasztás az osztrák szint 42 százaléka volt, a magyar beruházási szint viszont az osztráknak mindössze 16 százalékát tette ki. Mindebből következik, hogy ha ma valóban fenntartható növekedést, illetve tartós stabilizációt akarunk elérni, akkor nem egyszerűen a fizetési mérleg, illetve a költségvetési hiány csökkentését kell elérni, hanem ezt egy jelentős, az állami szféra, illetve a háztartások ellenében a vállalkozási szféra javára történő jövedelemátcsoportosítás mellett kell megvalósítani. Vagyis más megfogalmazásban: az ez év márciusi stabilizációs csomag e Házban sokak által bírált, a lakosság terheit növelő jellege éppen az 1993-94-ben kialakult fogyasztás-felhalmozási arányok Ausztriával való összehasonlítása alapján jól látszó fenntarthatatlanságából fakad.
Tisztelt Ház! 1994 szeptemberében pótköltségvetési törvényjavaslatot terjesztett elő a kormány, s a zárszámadásban ehhez viszonyítva kell elszámolnunk. Az 1994. évi pótköltségvetés a gazdasági és államháztartási egyensúlyt javító intézkedések megjelenítését tartalmazta.
Visszagondolva bizonyára emlékeznek rá, hogy a pótköltségvetés tárgyalása során az eredeti elgondolások némiképp változtak. A beterjesztett javaslat a várható bevételeket közel 19 milliárd forinttal kívánta emelni, a várható kiadásokat pedig mintegy 30 milliárd forinttal szándékozta csökkenteni, s a régi szerkezetben számolt törlesztési kiadásokat, illetve privatizációs bevételeket is tartalmazó költségvetési deficitet közel 333 milliárd forintban javasolta elfogadni. Ezzel szemben a pótköltségvetési törvény a várható bevételi főösszeget már csak 11 milliárd forinttal korrigálta, s a kiadásoknál közel 30 milliárd forint csökkentést hagyott jóvá, minthogy kiadási többleteket ismert el, illetve egyes intézkedések, például energiaár-emelés életbeléptetésének elhalasztását vette figyelembe.
A pótköltségvetés a deficit növekedésének megakadályozásán túl az 1995. évre áthúzódó hatású intézkedéseken keresztül érdemben, de nem elégséges mértékben közrejátszott az egyensúly javításának előkészítésében.
A pótköltségvetésben jóváhagyott 340 milliárd forint hiánnyal szemben a tényleges hiány 321,7 milliárd forint volt. Sajnos a jóváhagyotthoz képest az államháztartás más alrendszereiben e javulást meghaladó mértékű romlás következett be, mindenekelőtt a társadalombiztosítási alapok esetében.
A központi költségvetésben a bevételek s a kiadások magasabb szinten teljesültek az előirányzatnál. Ha az egyszeri jellegű orosz haditechnikai importot az 1993. évi bázisban nem vesszük számításba, a folyóáras GDP '94-ben 30 százalékkal nőtt, míg a központi költségvetés bevételei csak 26,8 százalékkal, kiadásai pedig a GDP növekedési ütemét meghaladóan 32,8 százalékkal emelkedtek.
Kedvezőtlennek ítélhető a központi költségvetés jövedelemelosztó szerepének növekedése. A bevételi többletek tették lehetővé, hogy néhány nagyon fontos kérdést rendezzen a központi költségvetés. Így volt mód arra, hogy az Országgyűlés határozata alapján a Magyar Államvasutak több éves, 16,2 milliárd forint összegű társadalombiztosítási tartozását kiegyenlítse a költségvetés, továbbá rendezni lehetett a társadalombiztosítás '93. évi hiányából 4 milliárd forint tartozást is.
A pótköltségvetéshez képest kiadási többletet jelentett az, hogy a mezőgazdaság s az élelmiszeripar exporttámogatásánál az automatizmus révén 5,4 milliárd forinttal magasabb támogatás került felhasználásra.
A bevételek növekedését elsősorban a gazdálkodó szervezetek - beleértve a pénzintézeteket is - befizetéseinek előirányzatnál nagyobb növekedése eredményezte. A társasági adó a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően viszonylag kis súlyt képvisel a költségvetési bevételekben.
A vállalkozások '94-ben 76,2 milliárd forint társasági adót fizettek be. Ez az 58,4 milliárd forintos pénzforgalmi előirányzatot 17,8 milliárd forinttal, több mint 30 százalékkal haladta meg.
A jelentős mértékű többletbevétel a tervezettet meghaladó nyereségnövekedéssel, a minimumadó vártnál nagyobb összegével és a december havi túlfizetésekkel függött össze.
Társasági adókedvezményként az adó összegének egyharmadát vették igénybe a vállalkozások. A kedvezmények 80 százaléka külföldi részvételű társaságoknál realizálódott.
Az 1994. évi költségvetésben a vámbevételek 149 milliárd forintot értek el, és lényegesen felülmúlták az előirányzatot. Ebben a költségvetési bevételek szempontjából egyébként kedvező folyamatban az import vártnál dinamikusabb növekedése volt a meghatározó. Ezzel a folyamattal együtt járó bevételtöbbletet mérsékelték a nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettségek teljesítése érdekében végrehajtott vámcsökkentések. Ezek közül például a szerződéses partnerektől származó ipari importáruk egy körére - a hazai termelési érdekeket lényegében nem veszélyeztetve - '94-ben nulla százalékos vámtétel került bevezetésre.
Ezzel az intézkedéssel önmagában természetesen nem indokolható az importnövekedés, arra azonban ráirányította a figyelmet, hogy a vámok piacvédelmi szerepének kiemelt jelentősége van. Ilyen indíttatásból - figyelemmel a nemzetközi szerződések keretei adta lehetőségekre - a mezőgazdasági termékek körében a régóta hangoztatott jogos piacvédelmi igények érvényesítésére életbe léptettük a GATT-alapon egyébként is bevezethető agrárvám-emeléseket.
A vámjogi szabályozás területén a gyakorlati élet által felvetett problémákra reagálva olyan változtatásokra került sor, amelyeket az Európai Unió jogharmonizációs feladataiból következően a későbbiekben egyébként is életbe kellett volna léptetni, de a munka eredményességének, a vámbeszedési tevékenység hatékonyságának javítása érdekében már az elmúlt évre előrehoztuk megvalósításukat. Ezekkel az intézkedésekkel egyrészt növeltük a bevételek biztonságát, másrészt gyorsítottuk az áruforgalmat. A fogyasztáshoz kapcsolt adók 492 milliárd forintos előirányzata együttvéve közel 9 milliárd forinttal túlteljesült. Ebben az általános forgalmi adó kedvező alakulása volt a meghatározó, a fogyasztási adóból származó bevétel a pótköltségvetésben korrigált előirányzattól némileg elmaradt.
Az áfabevétel '93-hoz viszonyítva '94-ben jelentősen nőtt. Ehhez a lakossági vásárlások növekedésén túl nem elhanyagolható mértékben járult hozzá a pénzintézeti és a költségvetési intézményi beruházások kiugróan magas többlete, valamint a kedvezményes áfakulcs '93. augusztus elsejei 4 százalékos emelése.
A fogyasztásiadó-tételek '94-ben 3 ízben is emelkedtek, viszont az adóbevétel növekedése egyes termékeknél, például a cigarettánál - a feketegazdaság további térnyerése miatt - az előzetes számításoktól elmaradt.
A szükséges következtetéseket a kormány levonta. Egyfelől intézkedéseket tett és tesz a jövedéki termékeknél az adóbeszedés, az ellenőrzés javítására, másfelől jövőre mellőzni kívánja a fogyasztási adó éven belüli többszöri emelését.
A személyi jövedelemadóztatás rendszerében '94-ben jelentős változás történt.
(10.10)
Így például adóalapcsökkentő kedvezmény lett a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék, melynek eredményeként a lakosság nettó jövedelempozíciója 5 százalékponttal javult. Egységessé vált a természetbeni juttatások adóztatása, a kamatadója először 10 százalékra, majd évközi törvénymódosítással nulla százalékra csökkent. Az adótáblában a nullakulcsos sáv határa 100 ezer forintról 110 ezer forintra nőtt, a legfelső 40 százalékos kulcs helyébe 44 százalékos adómérték lépett. Mindezek hatására a lakosság '94-ben 41 milliárd forinttal több személyi jövedelemadót fizetett be, mint az előző évben, így a költségvetés bevétele 243,5 milliárd forint, az önkormányzatok személyi jövedelemadóból származó bevétele 61,3 milliárd forint lett.
Az állami adóhatóság egyik kiemelt feladata volt '94-ben az adóbehajtás gyakorlatának felülvizsgálata, az adóhátralékok fokozott behajtása. A megtett intézkedések hatására a '93. évi 37 milliárd forint beszedett tartozásnál mintegy 20 százalékkal több hátralék behajtására került sor. '94 végén közel 19 ezer adóssal szemben mintegy 39 milliárd forint kintlévőségre volt folyamatban végrehajtás. A növekvő összegű hátralék behajtása ellenére '94-ben a behajthatatlan tartozások állománya tovább nőtt.
Tisztelt Ház! A központi költségvetési szervek gazdálkodásában, a központi intézményrendszer szervezet- és feladatstruktúra átalakulásában '94-ben számottevő haladás nem történt. Az 1994. évi pótköltségvetési elvonások, az infláció miatti kiadásnövekedés ellensúlyozása érdekében több fejezetnél, illetve intézménynél belső átszervezéseket, feladatok volumenének csökkentését, létszámleépítést kellett megvalósítani. Nagyobb jelentőségű szervezeti változás volt a Magyar Tudományos Akadémia köztestületté alakítása, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma megszüntetése, feladataik és szervezeteik átcsoportosítása az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz, a Tartalékgazdálkodási Igazgatóság átalakulásának előkészítése és 1995. január 1-jével történt végrehajtása, a vízügyi igazgatóságok vállalkozási részlegeinek vállalkozásokká alakítása.
A központi költségvetési fejezetek, intézmények '94. évi kiadása 612,4 milliárd forintot tett ki, ami 140 milliárd forinttal haladta meg az előirányzatot és 111,3 milliárd forinttal volt több a '93. évi teljesítésnél. A kiadások növekedését az előző évhez képest a költségvetési támogatás 56,3 milliárd forintos emelkedése és a saját bevételek 61,7 milliárd forintos növekedése tette lehetővé. Az összkiadások átlagosan 22 százalékos többletén belül az oktatás kiadásai több mint 23 százalékkal, a kulturális kiadások közel 29 százalékkal, az igazságszolgáltatás kiadásai 25 százalékkal, az egyéb ágazatok, mezőgazdaság, közlekedés, hírközlés, vízügyi, adó- és egyéb információszolgáltatás, állami vagyonkezelés kiadásai döntően a saját bevételek növelése révén közel 24 százalékkal növekedtek az előző évihez viszonyítva. Figyelembe véve a tavalyi 19 százalékos fogyasztóiár-növekedést, ez azt jelenti, hogy '94-ben e területeken jelentős reálérték-emelkedés valósult meg. Lényegesen kisebb mértékben emelkedett, 18 százalékkal az államhatalmi és államigazgatási szervekre, 14,9 százalékkal a közbiztonságra, 9,3 százalékkal a tűz- és katasztrófaelhárításra, 17,6 százalékkal a védelemre, valamint a kutatásra fordított kiadás. A sportcélú kiadások a '93. évi, a sportegyesületek adósságelengedéséhez kötődő egyszeri kiadás megszűnése miatt közel 17 százalékkal csökkentek az előző évihez képest.
A kiadásnövekedés egynegyedét, a támogatásnövekmény közel felét a 25,6 milliárd forint összegű bérpolitikai intézkedések tették ki. A '93. évi bérpolitikai intézkedés szintrehozása 4 milliárd forintot, az egészségügy és a rendvédelem céljai 9 milliárd forintot, a közalkalmazotti illetmény-előmeneteli rendszer '94. január 1-jei hatálybalépése 8,2 milliárd forintot, a köztisztviselők bérrendezése 3 milliárd forintot, az egyházi és alapítványi intézmények dolgozóinak bérkorrekciója 1,4 milliárd forintot igényelt. A központi költségvetési szervek az év folyamán 287,2 milliárd forint saját bevételt értek el, amely 62 százalékkal volt magasabb a tervezettnél, az 1993. évi teljesítést pedig közel 62 milliárd forinttal, 27,2 százalékkal haladta meg.
A bevétel többsége az alaptevékenységből származott, a vállalkozási tevékenység bevétele az összbevétel, a saját bevétel és a támogatás 5,7 százalékát tette ki. A vállalkozási bevétel nagy része néhány intézménycsoportnál, a Magyar Televíziónál, a Magyar Rádiónál, a Tartalékgazdálkodási Igazgatóságnál, a közlekedési, vízügyi intézményeknél, a felsőoktatási és kutatóintézményeknél realizálódott. A bevételek túlteljesítése az államháztartás bizonytalanul prognosztizálható forrásaiból és az államháztartáson kívülről átvett pénzeszközök többletteljesítéséből származik.
A vállalkozási tevékenység bevétele több mint 20 milliárd forinttal volt több a tervezettnél. A bevételek alakulása segítette az intézményeknél a többletfeladatok fedezetének részbeni megteremtését és az inflációval összefüggő dologi, felhalmozási kiadásnövekedések többleteinek ellentételezését. Az intézmények a vállalkozási tevékenység eredményéből 6,4 milliárd forintot fordítottak az állami alapfeladatok ellátására. Az alaptevékenység teljesítése során 15,7 milliárd forint pénzmaradvány keletkezett, a vállalkozási tevékenységből pedig 6,6 milliárd forint eredmény realizálódott.
A központi intézményi körben nyilvántartott inmateriális javak és tárgyi eszközök zárómérleg szerinti nettó értéke 1011,7 milliárd forint volt. A felhalmozási kiadások nem érték el az éves értékcsökkenés mértékét, így a beruházások az elhasználódott eszközök pótlását nem fedezték. E vagyon 134,7 milliárd forinttal, 11,7 százalékkal csökkent a nyitóértékhez viszonyítva.
A központi intézmények átlagosan 314 ezer főt foglalkoztattak, a bérkiadás 140,8 milliárd forintot tett ki, az év során az egy főre eső éves átlagjövedelem 448 ezer forintot ért el. Az egy főre eső éves jövedelem 22,7 százalékkal emelkedett, döntően a központi bérpolitikai intézkedések eredményeként. A foglalkoztatott átlaglétszám 3157 fővel, az év végi zárólétszám pedig 10013 fővel csökkent az 1993. évi átlaglétszámhoz, illetve zárólétszámhoz képest.
Tisztelt Ház! Nemcsak a központi költségvetési támogatást érintően, hanem mint az államháztartás egyik alrendszeréről kívánok beszélni a helyi önkormányzatokról. A helyi önkormányzatok pénzügyi szabályozása keretében a saját és átengedett bevételi forrásokból, valamint az átvett pénzeszközökből, az állami hozzájárulásokból és támogatásokból az 1994. évi központi költségvetés számításaihoz s eredeti előirányzataihoz képest jóval nagyobb összegű bevételeket értek el az önkormányzatok. Összességében mintegy 750 milliárd forinttal gazdálkodtak. Összehasonlításképpen megjegyzem, hogy ez az 1994. évi központi költségvetési kiadási főösszeg mintegy fele.
Az önkormányzatok a bevételek teljesítése érdekében általában kihasználták a lehetőségeket. Elsősorban eredményes pályázatokkal, valamint az intézmények vállalkozási tevékenységének segítésével fokozták bevételeiket. Az önkormányzatok bevételeinek növekedésében csak kisebb súlya volt a térítési díjak változásának, a beszedett helyi adóknak. A korábbi évhez képest a gazdálkodási körülmények összességében feszítettebbek és bonyolultabbak voltak mind az önkormányzatok, mind a gazdálkodószerveik számára.
A bevételek és a kiadások összehangolása, a likviditás folyamatos fenntartása számos esetben csak rövid lejáratú, éven belüli hitelek felvételével volt megoldható. Néhány önkormányzatnál súlyos finanszírozási gond állt elő, melyek döntően a korábbi helytelen döntéseikkel, erejüket meghaladó fejlesztéseikkel függtek össze. Külön is fontosnak tartom kiemelni, hogy a helyi önkormányzatok gazdálkodásában jelentősen megnőtt a hitelek szerepe. Az eladósodás mértéke azonban egyes önkormányzatoknál indokolatlanul nagy, ami a következő évek gondjait fokozza. Ennek jelei már ebben az évben is érzékelhetők.
A központi költségvetésből rendelkezésre bocsátott állami hozzájárulás és támogatás '94-ben meghaladta a 290 milliárd forintot. A mindenkori zárszámadási, így az 1994. évi zárszámadási törvényjavaslatnak is az egyik leghangsúlyosabb kérdésköre az állami költségvetés és az államháztartás helyi önkormányzati alrendszere közötti kapcsolat. Az átutalt támogatások felhasználását pontosító elszámolás és az elszámolás alapján a fizetési kötelezettségek utólagos kölcsönös rendezése a törvényjavaslat lényeges részét képezi.
Az Állami Számvevőszék az elszámolások önkormányzati és állami ellenőrzésében gyakorlatilag fő szerepet vállalt. Az Állami Számvevőszék '94. évben szerzett ellenőrzési tapasztalataira az 1994. évi zárszámadás készítése során is támaszkodtunk. Így a fizetési kötelezettségek törvényi rendezésénél például a normatív állami hozzájárulás igénybevételéhez kapcsolódó kamatfizetési kötelezettségek az önkormányzatok saját elszámolásai és az Állami Számvevőszék megállapításai alapján együttesen lesznek kimutathatók. A normatív állami hozzájárulás elszámolását ezért önkormányzatonként a törvény elfogadása után, a számítások elvégzését követően a belügyminiszter úrral közösen külön rendeletben tesszük közzé.
A korábbi évek zárszámadásához képest további előrelépést jelent a címzett- és céltámogatások elszámolási rendszerének változása. Az Állami Fejlesztési Intézettől negyedévente kapott elszámolás alapján áttekinthető az 1994. évi zárszámadási törvényjavaslatban a címzett- és céltámogatásoknak nemcsak a központi költségvetés által átutalt része, hanem ennek az önkormányzatok által felhasznált összege, valamint az Állami Fejlesztési Intézetnél év elején és év végén meglévő pénzkészlet, illetve a központi költségvetés és az ÁFI Rt. közötti pénzforgalom is.
(10.20)
Rendszeresen tájékoztatást kérünk és kapunk az ÁFI Rt. ilyen jogcímű pénzkészletének alakulásáról. Meggyőződésem, hogy az önkormányzati visszafizetések teljes körének - beleértve az abban szereplő különféle kamatfizetési kötelezettségek teljesítését is - a nyilvántartására valóban kielégítő megoldást csak a kincstári információs rendszer kiépítése jelenthet. Ezek a lépések végső soron ebbe az irányba mutatnak. A kincstár teremti meg majd azt a zárt rendszert, ami belső visszacsatolásaiból biztosítani fogja a közpénzek kezelésében elvárható szakszerűséget és gondosságot egyaránt.
Tisztelt Országgyűlés! A központi költségvetésen keresztül folyósított szociálpolitikai kiadások az 1993. évi 273 milliárd forintról '94. évben 352 milliárd forintra növekedtek. A növekedés egyik fő tényezője az úgynevezett profiltisztítás, amelynek keretében a központi költségvetés a társadalombiztosítási alapoktól több mint 50 milliárd forint szociális jellegű ellátás finanszírozását vállalta át. Az egyre növekvő költségvetési kiadások ellenére '94-ben sem változott az a helyzet, hogy a segítség nem mindig jutott el a valóban rászorulókhoz. Mindez a célzottság erősítését, az ezt szolgáló mechanizmusok kiépítését igényli.
A társadalombiztosítás '94. évi költségvetésében mind az önkormányzatok, mind a kormány részéről a kiegyensúlyozott gazdálkodás reményében lényegében nullszaldóval számolt. Ez annál is inkább megalapozottnak tűnt, mivel - mint ezt említettem - '94-ben sor került arra, hogy a központi költségvetés az alapoktól a több mint 50 milliárd forintnyi ellátás finanszírozását átvállalta. Ha évről évre figyelemmel kísérjük a társadalombiztosítás pénzügyeinek alakulását, megfigyelhetjük, hogy egyre kevésbé sikerül az alapok költségvetési egyensúlyát megteremteni. Ez azért súlyos gond, mert a társadalombiztosítás az államháztartás második legnagyobb pénzügyi alrendszere, annak pénzügyi problémái az államháztartás egészét kedvezőtlenül befolyásolják.
Az 1994. évet a társadalombiztosítási alapok igen jelentős, több mint 42 milliárd forint hiánnyal zárták, annak ellenére, hogy a MÁV adósságállományából 16,2 milliárd forint megtérítése is megtörtént központi költségvetésből. A nagyfokú hiány következménye, hogy az Egészségbiztosítási Alap szinte egész év folyamán igénybe vette az Állami Forgóalaphoz kapcsolt megelőlegezési számla hitelfelvételi lehetőségét, míg a Nyugdíjbiztosítási Alap esetében az első félévben az időszak felében, a második félévben az időszak negyedében figyelhetők meg hitelmentes napok. Ennek kapcsán nem lenne jó megfeledkezni arról, hogy a központi költségvetés forgóalapjának kamatmentes igénybevétele a költségvetés számára '94-ben 13 milliárd forint kamatterhet jelentett.
A központi költségvetés által finanszírozott, de a társadalombiztosítási alapok által folyósított ellátásokat a központi költségvetés '94-ben több mint 8 milliárd forinttal túlfinanszírozta, mely többletfinanszírozás fedezetet nyújtott az 1993. évi likviditási tartalék visszapótlási kötelezettségének teljesítése mellett a központi költségvetés által a '93. évi társadalombiztosítási zárszámadásban felvállalt fizetési kötelezettség teljesítésére is.
Az elmondottak, úgy hiszem, egyértelműen azt erősítik, hogy feltétlenül szükség van a társadalombiztosítási alapok és a költségvetés kapcsolatának megújítására és főként a társadalombiztosításnál is az államháztartási reform megvalósítására.
Tisztelt Ház! Az elkülönített alapok közül a foglalkoztatással összefüggőek költségvetési kapcsolatait kívánom kiemelni. Az 1994. évi munkaerőpiaci folyamatok alakulása kedvező volt, a regisztrált munkanélküliek száma az év eleji 632 ezerről 520 ezerre csökkent az év végére. A költségvetési törvény a munkanélküliek Szolidaritási Alapjának költségvetési támogatását 16,4 milliárd forintban irányozta elő, a költségvetési szervek munkaadói járuléka címén. Ebből a teljesítés 12 milliárd forint volt, mivel év közben csökkent a munkaadói járulék mértéke. A Szolidaritási Alap az utolsó negyedévben a költségvetés felé 2,1 milliárd forint összegben teljesített befizetést a munkanélküliek jövedelempótló támogatására kifizetett összegek fedezésére.
A Foglalkoztatási Alap 13,5 milliárd forinttal szemben 7,55 milliárd forinttal részesedett a privatizációs bevételekből. Az ez évben létrejött Bérgarancia Alap 600 millió forint költségvetési előirányzata nem került felhasználásra, mivel bevételei bőven fedezték kiadásait.
Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszék nagyon részletes, gondos és elmélyült vizsgálata alapján megfogalmazott jelentésére a Pénzügyminisztérium írásban megadta - részben egyetértő, részben véleménykülönbséget fenntartó - észrevételeit. A normaszöveg és mellékletei módosítására vonatkozó ÁSZ-megállapítások, javaslatok közül elfogadottakat részben a kiegészítő füzetben korrigáltuk, részben az országgyűlési vitában benyújtásra kerülő módosító indítványokkal rendezhetőnek ítéljük. Néhány fontos, a mai beszédem során még nem érintett megállapításra kialakított álláspontunkat, a teljesség igénye nélkül a tisztelt Ház előtt is szükséges ismertetni.
Nem lehet kétséges, hogy a központi költségvetés hiányának valós megállapítása sarkalatos kérdés. Ezért nemcsak elvi megfontolásokból, hanem a vélelmezett nagyságrend miatt is fontos megállapításnak kell tekinteni a költségvetési deficitet érintő észrevételeket, a bevételi és a kiadási főösszegeket módosító tételeket és a vélelmezett egyenlegkülönbséget. A konkrét összetevőkkel kapcsolatos részletesebb álláspont ismertetését mellőzve - hiszen ezeket írásban bemutattuk az Országgyűlésnek -, mindenképpen szükséges hangsúlyozni a következőket.
Az 1994. évi költségvetés, az államháztartás gazdálkodásában, pozíciójában végleges és helyrehozhatatlan sérelmet a kifogásolt műveletek, elszámolások nem okoztak. Az adófizetők befizetései vagy a központi költségvetés vagy az államháztartás körében maradtak, illetve ott kerültek vagy kerülnek felhasználásra. A vita bizonyos tételek szabályszerű könyveléséről zajlik, ami megszokott jelenség például a gazdasági társaságok közgyűlésein is.
El kell ismernem, a jelentés megállapításainak egy másik kérdéskörére utalva, hogy az államháztartási mérleg és az információs rendszer konzekvens felépítésének kialakítására, az előirányzat és felhasználás jogcímei szigorú összhangjának megteremtésére, a pótkezelés kérdéseinek rendezésére halaszthatatlanul szükség van.
A jobbítást eredményező feltételek kialakítása az államháztartási reform és a kincstár létrehozásával megkezdődik a következő évben. Általánosságban nem lehet egyetérteni az ÁSZ-nak azzal a véleményével, mely szerint az 1994. évi zárszámadás nem felel meg a teljesség, valódiság és összehasonlíthatóság követelményének. Az Állami Számvevőszék sommás megállapítása azon alapul, hogy az APEH-Studynál meglévő beszámolók és a törvényjavaslat 1. és 2. számú mellékletének adatai eltérnek egymástól.
E megállapításuknál elhanyagolják annak tényét, hogy a Pénzügyminisztérium ezen adatok közvetlen átvételével, majd az ebből és a fejezetektől bekért Study-beszámolókban nem szereplő adatokból, valamint a saját nyilvántartásaiból a fejezetekkel és más érintettekkel történő folyamatos egyeztetés, az általuk igazolt korrekciók alapján állítja elő a központi költségvetés zárszámadási adatait. Az kétségtelen tény, hogy az adatkorrekció visszacsatolása a beszámolókhoz, a folyamat természetéből adódóan, csak később történik meg.
Általában a központi költségvetésre is vonatkozik a számviteli törvény. Ám a forgóalapra vonatkozóan nem rendeli el a kettős könyvvitel szabályainak alkalmazását, így a beszámolás nem is történhet a forgóalappal összefüggő kérdések tekintetében a számviteli szabályok analógiájára. Ezért az összehasonlíthatóság és kezelhetőség miatt az eredeti előirányzatokhoz történik a hasonlítás, tehát e tekintetben az előző évek gyakorlata szerint történhet a beszámolás.
Véleményünk szerint a bruttó elszámolás elve nem csorbul, ha az adóbevételekből adott kedvezményekkel csökkentett összeg szerepel a 2. és 9. számú mellékletben. A beszedő szervezet szintjén kell ugyanis a pénzügyminiszternek biztosítania az elv érvényesítését, és ezt analitikus nyilvántartással alátámasztani. Nem fogadjuk el a kritikát, hogy a kedvezmények jogcímeiről és összegeiről semmiféle elszámolás nem szerepel a zárszámadási dokumentumban, ugyanis a XVII. PM-fejezet indoklásának táblázatai között a társasági adóra, az MNB és a pénzintézetek adóbefizetéseire, a személyi jövedelemadóra is jogcímes és összegszerű elszámolást adtunk.
Részletesebben szeretnék szólni a vámbiztosíték elszámolási kérdésköréről. Az ÁSZ szerint ez súlyos hiba, sőt, törvénytelenség is. A tisztánlátás kedvéért szeretném leszögezni:
Először: a vámbiztosíték-számla a termék vámterheire vonatkozó befizetések megelőlegezéseként kerül a vámkezelés előtt befizetésre. Az árura vonatkozó vámterheket lehet biztosítani készpénzzel, kezességvállalással. A vámbiztosíték '92 augusztus elején került bevezetésre, az azonnali vámfizetési kötelezettség jogszabályi előírásával egyidejűleg. Ez a számla lényegében a költségvetési bevételek teljesülésének biztosítását szolgálja. Mértékét a termékre vonatkozó összes pénzügyi híd, vám, vámkezelési díj, statisztikai illeték, import utáni áfa és a fogyasztásiadó-kötelezettség határozza meg.
Másodszor: a vámbiztosíték-számlára történő fizetés esetén a jelzett termékre vonatkozó vámterheket, a vámkezelést követően, a számlákat vezető vámszerv az államigazgatási határozattal megállapított vámkötelezettség teljesítésére utalja át a vámbiztosíték-számláról a tényleges költségvetési számlákra. A vámbiztosíték-számláról történő átutalás időpontját, időtartamát jogszabály konkrétan nem határozza meg: ez néhány nap és néhány hónap között történik meg.
(10.30)
A vámtörvény tervezete is tartalmazza a vámbiztosíték összegének kamatmentes számlán tarthatóságát. Az áruforgalom és a vámkezelések ütemessége alapvetően befolyásolja, hogy milyen időtartamot követően kerülnek átvezetésre a bevételek a biztosítékszámláról a tényleges számlákra. Az év folyamán folyamatos állományváltozás történik a vámbiztosíték-számlán. Ez mintegy 90 százalékban a költségvetési bevételi számlákra való átutalást jelent, a fennmaradó esetekben pedig az importőröknek történő visszafizetést, tranzitáru utáni visszautalást tartalmaz. Év közben a vámbiztosíték-számláról tehát a majdani tényleges költségvetési bevételek megelőlegezett összegei kerülnek tehát átutalásra, az év végén azonban a kialakult szaldó a költségvetési vámbevételek részét képezi. A számla egyenlegének további bontása nincs, a számláról a következő évben nem történik kifizetés.
Harmadszor: a vámbiztosíték-számla év eleji nyitóállománya nulláról indul. Ez azt jelenti, hogy az adott év elején befolyó tényleges biztosítékokból kell a korábbi időszakban keletkezett vám- és adókötelezettségeket átutalni az aktuális költségvetési bevételi számlákra. Amennyiben erre a biztosítékszámla nem tartalmaz elég fedezetet, úgy a központi forgóalapról is biztosítható összeg, ami a tapasztalat szerint eddig még nem vált szükségessé. Így az adott évi vámbiztosíték-számlán szereplő összegek csak egyszer kerülnek költségvetési bevételként elszámolásra.
Összegezve megállapítható, hogy a vámbiztosíték-számla lényegében felfogható egy bevételielőleg-számlaként, melyen a fizetési kötelezettségeknek megfelelő összegek csak átmenetileg szerepelnek. A vámhatározat meghozatalát követően kerülnek átutalásra a tényleges bevételi számlákra, csökkentve a biztosítékszámla állományát. Így nem merülhet fel bevételduplázódás sem éven belül, sem évek között.
A kialakított gyakorlat megfelel a költségvetés pénzforgalmi szemléletű gazdálkodásának, hiszen ténylegesen befolyó bevételek költségvetésben való számbavételéről van szó.
Tisztelt Ház! Nagyon bízom abban, hogy a parlamenti vita során mind az ellenzéki, mind pedig a kormánypártok részéről olyan javaslatok fognak elhangzani, amelyek segítik az Állami Számvevőszék által is jogosan igényelt rend és fegyelem megszilárdítását az államháztartás minden szintjén. Szeretném jelezni, hogy a kormány a közeljövőben az államháztartási törvény módosításának kezdeményezésével, illetve a kincstári rendszer kialakításával fontos javaslatokat tesz e törekvés megvalósítása érdekében.
Kérem, hogy a tisztelt Ház a benyújtott törvényjavaslatot az expozéban elmondottak figyelembevételével vitassa meg, és a megfelelő módosító javaslatok átvezetése után a zárszámadást fogadja el. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
