BARSINÉ PATAKY ETELKA
BARSINÉ PATAKY ETELKA
BARSINÉ PATAKY ETELKA, az MDF képviselőcsoport részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés a zárszámadási törvény megalkotásával mindig elfogadja a kormány működését, gazdálkodását, és ezzel mintegy elismeri a kormány munkáját.
A Magyar Demokrata Fórum a beterjesztett zárszámadási törvényjavaslat alapján, az Állami Számvevőszék véleménye alapján nem fogadja el a törvényjavaslatot.
A zárszámadás elfogadása körül most már több hónapos vitasorozat van, és lényegében úgy tűnik, hogy ez tartalmaz egy felesleges pótköltségvetést, vagyis az összes probléma, ami a zárszámadás körül van, valójában egy hű képet fest a most uralkodó állapotokról.
Tisztelt Ház! Újra egy képtelen helyzet állt elő. Nevezetesen az, hogy úgy került az Országgyűlés elé a zárszámadási törvényjavaslat, hogy azt az Állami Számvevőszék nem fogadta el, nem minősítette hitelesnek.
Kérném szépen, itt volt többszöri bizottsági egyeztetés, és többszöri bizottsági nekirugaszkodással végül is odáig jutott el ez a törvényjavaslat, hogy a plenáris Országgyűlés lépett elő egyfajta igazságtevő fórummá. Amikor kifogásoljuk, hogy nincsenek itt a miniszterek, akkor ezt azért is tesszük, mert ugyanis a szakmai munka keretében, a bizottságokban nem sikerült dűlőre jutni. A képviselők a bizottságokban valójában e kusza helyzetben ilyen aláírás nélküli, anonim pénzügyi háttéranyagokból kellett, hogy tájékozódjanak.
Tisztelt Ház! Ez az egész eljárás példa nélküli. Lássuk, hogy mit ír a Pénzügyminisztérium államtitkára! Van egy igen figyelemre méltó könyve az államháztartás reformjáról: "A zárszámadásban kulcsszerepe van az Állami Számvevőszéknek. A zárszámadásnál a képviselők nem ellenőrizhetik a költségvetési számlákat és a konkrét gazdálkodást, a zárszámadási ellenőrzést ezért az Országgyűlés ellenőrző szervének, az Állami Számvevőszéknek kell elvégeznie." Nos, így látja a PM államtitkára. Kérem, mi egyetértünk.
Az Állami Számvevőszék ezt a munkát elvégezte. Elvégezte az ellenőrzést, az egyeztetést, nem fogadta el, nem minősítette hitelesnek, és az egyeztetések után még mindig 13,8 milliárd forintnyi nézetkülönbség maradt.
Mennyi ez a 13,8 milliárd forint? Sok vagy kevés? Nos, ez az összeg egy kicsivel több, mint a Külügyminisztérium és az összes külképviselet '94. évi teljes kiadása. Kérném szépen, az ÁSZ azt mondja, hogy a kormány egy teljes minisztérium kiadásának megfelelő összeget könyvelt rossz helyre. Nem is jó rágondolni, hogy mi lenne ilyen esetben, mondjuk, egy nagyvállalat főkönyvelőjével.
Egy zárszámadásnál a kormány törvényességből és megbízhatóságból vizsgázik. Amennyiben elfogadjuk az Állami Számvevőszék szakembereit hiteles vizsgáztatóknak, akkor kérném szépen ezen a vizsgán a kormány megbukott.
Még rágondolni is rossz, mi lett volna, ha a Ház elfogadja azt a tavalyi pótköltségvetési javaslatot, hogy a kormány az előirányzatok között szabadon átcsoportosíthasson. Szerencsére, nem fogadta el a Ház. Azt hiszem, hogy az a mennyiségű észrevétel megsokasodott volna, ami most a kezünkben van.
Az Állami Számvevőszék mint az Országgyűlés szakértelme ugyanis soha nem látott mennyiségű észrevételt tett le az asztalra. Ha úgy véljük, hogy a kormány részéről megvan a jó szándék, akkor sem engedhető meg ennyi súlyos értelmezési vita. A kormány - legyen az ÉT, legyen az Alkotmánybíróság, legyen az Állami Számvevőszék - egyszerűen nem tud vagy nem akar szót érteni. Állandó vitába keveredik. Miért? Nézzük meg ezen a konkrét eseten!
Az ÁSZ a '94. éves zárszámadásnál először szembesítette tételesen a költségvetést a számviteli törvény előírásaival. A számviteli törvény az előző négy évben meghozott gazdasági törvények közül az egyik legfontosabb. Alapvetően azonban első helyen nem a költségvetés, hanem a vállalkozások számvitelét szabályozza. A költségvetésre vonatkozó számvitelt az MSZP-SZDSZ-kormánynak kellett volna már előbb meghoznia, előkészítenie, létrehozva a kincstárt. Mi most ezt kérjük számon.
Úgy gondoljuk, egy átmenetben természetes, hogy vannak megoldandó problémák. Csakhogy ezeket meg kell oldani, és mi ezt a megoldást tartjuk szakértelemnek. Ezzel a megoldással maradt adós a kormány, és miután a megoldással adós maradt, ezért alakult ki a technikai zűrzavar, a törvénysértés és a vita.
Úgy gondoljuk tehát, hogy amikor a '94. évi zárszámadásról beszélünk, akkor első helyen itt az Országgyűlés plenáris ülésén arról kell szólnunk, hogy miért maradt el a kincstár szabályozása, miért késett ezzel a kormány majd' egy évet. Ez a kérdés megválaszolatlan.
Beszéljünk most arról a gazdaságpolitikáról, amelyben tulajdonképpen a '94-es költségvetés második féléve elindult! Kérem szépen, nem szeretnék itt most a növekedés kontra restrikció vitában részt venni, egy éve vívja ezt a harcot ház. Egészen egyszerű, konkrét dolgokról szeretnék itt most beszélni.
A zárszámadáskor óhatatlanul vissza kell térnünk a '94. évi pótköltségvetésre, amelyet az MSZP-SZDSZ-kormány fennállása 60. napján nyújtott be, és amely része volt e kormány programjának. Lényegében ebben a kormányprogramban - amely nem választási ígéret volt, amely nem valamiféle szlogen volt, hanem egy győztes koalíciónak a kormányprogramja - négy sarkalatos kérdés volt rögzítve az első időben.
(12.30)
Melyik ez a négy rész?
Először is a kormányprogram társadalmi-gazdasági megállapodást ígért. Az ennek megkötésére tett kísérlet kudarcot vallott, mert a kormány a pótköltségvetési vitákkal foglalta el magát. Nem tudott, kérem, a lényegre koncentrálni, és nem tudta megkötni azt a bérmegállapodást, amely pedig az elkövetkezendő és az elmúlt év alapja lehetett volna. Nem jött létre ez a megállapodás.
A második: a kormány gyors ütemű, azonnali privatizációt ígért. Nos, az elmúlt 15 hónap alatt ez sok hűhó volt semmiért, de a költségvetés látta a kárát többek között, mert hogyha kiszámoljuk azokat a tételeket, azokat az áthidaló kölcsönöket, amelyeket az így kieső bevételek miatt kellett fölvenni, akkor a kamatok ebben az esetben néhány tízmilliárdra rúgnak.
A harmadik: a kormány államháztartási reformot ígért. Nos, a kormánynak ezt saját berkeiben kellett volna elkezdenie, hogyha politikailag olyan bölcs lett volna, hogy támaszkodik az előre elkészített törvényjavaslatokra. Ma már lehetne működő kincstár, annak összes megtakarításával. És ezt a pénzt szintén néhány tízmilliárdra lehet becsülni, ha az intézményi finanszírozást felváltotta volna a feladatfinanszírozás, és ha meglenne már az államháztartási információs rendszernek a megújítása. Ehhez persze az erős kéz politikáját az intézményeken, a pénzügyön, a bankokon, ezeken kellett volna kezdeni, nem a lakosságon.
A kormány elkerülhetetlennek nevezte a pótköltségvetést. Ma már, a zárszámadás napján nagy biztonsággal tudjuk, amit akkor is mondtunk, hogy nem volt szükség erre a pótköltségvetésre. Akkor is elmondtuk azt, hogy más viszonyok vannak, mint '88-90-ben. Elmondtuk, hogy mi egyoldalúnak tartjuk a helyzetelemzést és tévesnek az erre épülő terápiát. Az élet, sajnos, igazolt, mert a kormányban vergődést, az országban pedig kínlódást eredményezett az elmúlt egy év. Bizony, a 72 százalékos többséggel messzebbre kellett volna jutni. Lenni kellene társadalmi-gazdasági megállapodásnak, sikeres privatizációnak és az államháztartási reform keretében kincstárnak, új szerkezetű költségvetésnek. Egy év után, ennél a zárszámadásnál ezt kérjük számon a kormányon.
A '94. évi pótköltségvetés miniszteri expozéjában elhangzott: a pótköltségvetés csak arra alkalmas, hogy csökkentse a hiányt. Nos, kérném szépen, nézzük a számokat! Az 1994. évi első hét hónap után a költségvetés bevétele 54,6 százalék, a kiadás 55,6 százalék, a költségvetési tervezett hiány 58,9 százalék volt. Milyen hiány?
Boldogok lennénk akkor, hogyha az idei költségvetés hasonló hiánnyal küszködne csak. Az idei költségvetésben ugyanis már az első negyedévben 50 százalék volt az egész évre tervezett hiány, a félévben pedig ez elérte a 70 százalékot. A pótköltségvetés felesleges volt. És az a szándék, amivel a pénzügyminiszter ennek nekiindult, a 60 milliárdos hiánycsökkentés, már az első körben léket kapott a kormányban, utána a parlamentben 40 milliárddal fogadták el, és ha most megnézzük a zárszámadás tényleges számait, akkor mindössze 22 milliárd a hiány megtakarítása. Nos, pótköltségvetés 22 milliárdért: egyszerűen nevetséges.
Nézzük ezt közelebbről! A pótköltségvetés hatására 7,5 milliárd forinttal több lakossági befizetést vártak. Ez mindössze a harmada lett. A gazdálkodó-szervezetek befizetései mintegy 39,5 milliárd forinttal lettek magasabbak. Ez részben ismét az újraelosztó szerepet szolgálta. De a legfontosabb: a takarékossági célok nem valósultak meg. Az állami intézmények kiadásai és bevételei messze nagyobbak, mint ahogy tervezték. Ez egyértelműen jelzi, újra és újra bebizonyosodik, hogy államháztartási reform nélkül a költségvetés helyzetén érdemben nem lehet javítani.
Ez a pótköltségvetés történelmi hiba volt. Elvitte ugyanis a kormánykoalíció figyelmét, elvitte a gondolkodást, és elvitte az időt. Miközben lassan kialakult az országban egyfajta ilyen államgazdasági pangás, egyfajta sodródás, és bekövetkezett a legrosszabb, amitől tartani lehetett: egy magas infláció. A pénzügyminiszter a költségvetési expozéjában ettől óvott. Azt mondta, elméletileg, de csak elméletileg még egy alternatíva lehetséges: egy nagymértékű infláció, amit azonban minden erővel kerülnünk kell. Ez nem sikerült. És ezért egyértelműen az MSZP-SZDSZ-kormányt terheli a felelősség.
Kérném, itt az elmúlt '94. év második félévében deficitet farigcsáltak, miközben ennek sokszorosa jött ránk, inflációs deficit, kamatnövekedés formájában. Az infláció, az áremelkedések elkerülhetők lettek volna. Az energiaár körüli huzavonáért, az egy éven belül harmadszor megemelt és eredmény nélkül járó fogyasztási adóért, a forgalmi típusú adók emelése körüli vitákért, a '94. évi fedezetlen osztogatásokért magas inflációs árat kellett fizetnünk.
Én ebben a Házban többször beszéltem az inflációról, és kértem a kormányt, hogy dolgozza ki az antiinflációs téziseit, dolgozza ki az inflációellenes programját. Most újra felhívnám a tisztelt Ház figyelmét, hogy az elmúlt hónapban, szeptemberben az infláció ismét meglódult, ismét 2 százalékkal növekedett, és ebben még nincsen benne a szeptemberi energiaár-emelés, amelyik csak ezután fogja éreztetni hatását.
Szakértők szerint az infláció leszorítása önmagában akár 100 milliárd forint nagyságrendű kamatmegtakarítást eredményezhet az államkasszában. Itt kell keresni a deficit, a hiány csökkentését. A kincstár a maga megtakarításaival, a privatizáció a költségvetési bevételeivel, az infláció visszaszorítása - mindezek azok a tételek, amelyek valóban ténylegesen képesek arra, hogy csökkentsék a hiányt. És akkor nem beszéltünk a lakosságról, csak arról, ami ennek a kormánynak a kezében van, amivel, ha él a felhatalmazással, és valóban van bátorsága ahhoz, hogy az első intézkedéseket saját magán, a pénzügyön, az intézményeken és a bankokon hajtsa végre, akkor tényleges eredményt, tényleges deficitcsökkentést tudott volna elérni. Ezért volt hiábavaló ez a pótköltségvetés.
Tisztelt Ház! Egy gazdaságilag hiábavaló pótköltségvetés, egy zárszámadás körüli huzavona, ahol az Országgyűlés plenáris ülését hozzák abba a helyzetbe, hogy igazságot tegyen a Pénzügyminisztérium és a Számvevőszék el nem rendezett vitájában... Mi kell még, hogy meggyőződjünk, képviselőtársak arról, hogy ez a kormány mindent megenged magának? Hát kitől várható el ebben az országban, hogy pontosan és tételesen elszámoljon, ha ezt a kormány sem teszi meg?!
(12.40)
Kitől várható el, hogy betartsák a törvényeket, ha az nem tartja be, aki meghozta ezeket?
Amennyiben a képviselőtársak az ország érdekében működnek, ne segédkezzenek ehhez a folyamatos zűrzavarhoz, amiben lassan élünk. Adják vissza átdolgozásra a kormánynak a zárszámadási törvényt. Ne kísérletezzenek a bizottságokban hevenyészett módosító indítványokkal, mert úgy gondoljuk, hogy a zárszámadás egy ország gazdálkodásának a tükre, és ez a tükör torz.
A Magyar Demokrata Fórum ebben a formájában nem fogadja el a törvénytervezetet. Felszólítjuk a kormányt, hogy javítsa ki a hibákat és hozza rendbe a zárszámadás dolgát. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
