DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Roppant módon sajnálom, hogy nem interpelláció formájában tettem föl a kérdést. Úgy ítélem meg ugyanis, hogy ez a válasz, amit ön adott - az utolsó biztató szavak ellenére -, valójában elfogadhatatlan.
Ön említhette volna Törökország példáját is, akik tudtommal még mindig nem ratifikálták a már egyébként aláírt chartát. A jelen helyzetben azonban Magyarországon a munkavállalói szervezetek számára például rendkívül megnyugtató volna, ha az ország törvényhozása bizonyos pontokon elkötelezné magát. És megvárni ezzel az alkotmányozási folyamatot, megvárni evvel egy közelebbről számomra nem világosan létező tervet - mert ugye, a kormányhatározat azt írja elő, hogy egy bizonyos átfogó jogszabály meghozatala után fél évvel kell ratifikálni -, ez egy olyan időhúzásnak a gondolatát, rémképét vetíti föl, amely bizony egyáltalán nem felel meg azoknak a reményeknek, amelyeket munkavállalói oldalról táplálnak; azt hosszú ideig elúsztatni, hogy kiválasszuk azokat a pontokat az alapból és a kiegészítőből, elfogadhatatlan. (Taps a jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem