DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF, az FKGP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony és köszönöm a lehetőséget, elnök úr, hogy kifejthetem az álláspontomat. Szeretném jelezni, hogy a Független Kisgazdapárt későbbi felszólalási időre készült fel, ezért éppen egy más természetű munka közben ért a lehetőség, hogy felszólalhassak, de köszönöm a lehetőséget.
Én úgy gondolom, hogy az 1994. évi zárszámadás megint egy újabb, igen jelentős bizonyítéka annak a véleményünknek, hogy a magyarországi többpárti parlamenti demokrácia kialakulásának még igencsak a kezdetén járunk, hiszen a zárszámadás olyan mérhetetlenül sok negatívumban, olyan sok törvényes előírással való szembenállásban, olyan számszaki hiányosságokban szenved, amelyek jogállamban megengedhetetlenek, hiszen egy zárszámadásnak olyannak kell lennie, hogy azon keresztül a kormányzati munka ellenőrizhető legyen.
Az Országgyűlésnek egy rendkívül fontos garanciális eszköze az, hogy az Állami Számvevőszék évenként a költségvetés teljesítését vizsgálat tárgyává teszi, és hogy a költségvetés teljesítését a számok tükrében vizsgálja meg.
Sajnálatos módon a költségvetés végrehajtásáról szóló általános vita kapcsán meg kell állapítanom, hogy a törvényhozó hatalom részéről számos visszaélés történt a zárszámadás összeállításakor. Például olyan számszaki hibák vannak, amelyek önmagukban ellehetetlenítik a költségvetés korrekt ellenőrzését.
Amint az ismeretes, a demokrácia alappillére, hogy a törvényhozó hatalom vajon tudja-e ellenőrizni a végrehajtó hatalmat, és állnak-e olyan jogszabályi biztosítékok a rendelkezésére, amelyek kapcsán ennek érvényesülését adott esetben szankcionálni is tudja. Sajnos nálunk a hatékony ellenőrzés még mindig nem valósulhatott meg, hiszen ha csak példálózó módon is sorolom fel azokat a hiányosságokat, amelyek a zárszámadásból mint szembeötlő szarvashibák hívhatók fel, már egyet kell érteniük igen tisztelt képviselőtársaimnak abban a megállapításban, hogy ezek a hiányosságok tulajdonképpen az ellenőrzés hatékonyságát veszélyeztetik.
Legyen szabad mindenekelőtt utalnom arra, hogy a kormány a mai napig sem alakította ki a központi költségvetés zárt rendszerű nyilvántartási rendszerét, nem egy vonatkozásban, amint azt az Állami Számvevőszék is megállapította, a hatályos jogi normákba ütköző a kormány pénzügyi gazdálkodása. Az a tény, hogy a társadalombiztosítási alapok és a különböző, olyan beszámolók, mint például az ÁPV Rt., illetőleg annak jogelődje, az ÁV Rt. és az ÁVÜ beszámolója sem szerepel az anyagban, ezek egyértelművé teszik azt a megállapítást, hogy ezek mind az ellenőrizhetőség rovására esnek latba.
Az a tény, hogy a vámbiztosíték bevételként került elszámolásra, nem is minősíthető másként, mint a mérleg szándékos meghamisításának, hiszen itt egy olyan jelentős többletbevételt tüntetnek fel a mérlegben, amely ténylegesen nem bevétel, és amelynek bevételként való feltüntetése csak egy célt szolgálhat, nevezetesen: a mérleg meghamisításának tényét. Márpedig, ha meghamisították a mérleget, akkor miként lehet hatékonyan ellenőrizni? Hiszen a vámbiztosíték olyan jelentősen növeli a bevételi főösszeget, ami az egész számadás korrektségét kérdőjelezi meg.
A zárszámadásnak meg kellene felelnie a valódiság, az összehasonlíthatóság, a törvényi előírások és a teljesség igényének. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a négy felsorolt szempont közül egyik sem érhető tetten a jelenlegi zárszámadásban.
Legyen szabad külön is kitérnem arra, hogy elfogadhatatlan a Független Kisgazdapárt számára, hogy a számvevőszéki jelentés beadásának határideje 1995. augusztus 31-e, a Pénzügyminisztérium mégis lehetségesnek tartotta, hogy augusztus 22-én olyan észrevételeket, illetőleg a saját korábbi észrevételeinek olyan módosítványát nyújtsa be, ami tulajdonképpen a Számvevőszék hatékony munkájának az ellehetetlenülését jelenti. Mert, bár igaz ugyan, hogy a Pénzügyminisztérium arra hivatkozott, hogy itt tulajdonképpen nem történtek olyan jelentős eltérések a korábbi észrevételeihez képest, ami miatt a határidőt az Állami Számvevőszék ne tudná tartani, de én úgy gondolom, a logika szabályai alapján megállapítható, ha egyszer igaz lenne az a megállapítás, hogy nem történt ilyen jelentős változtatás a második vélemény benyújtásakor, akkor egyáltalán miért volt arra szükség, hogy azt benyújtsák. Hiszen, ha csupán jelentéktelen eltérésekről van szó, akkor kár volt az egész logikai menetét megzavarni.
(11.00)
Úgy gondoljuk, önmagában az a tény, hogy az elszámolásban egyes adatok szerint 8 milliárd forint, más adatok szerint 13,8 milliárd forint eltérés van, olyan jelentős tétel, ami fölött nem lehet egyszerűen elsiklani.
A Független Kisgazdapárt megkérdőjelezi, hogy valóban igaz lenne-e a megállapítás a kormányzat részéről, hogy a GDP a '94-es év folyamán 2,9 százalékkal emelkedett volna. Ha így is van, akkor is legfeljebb a 17 évvel korábbi gazdasági színvonalat értük volna el - ami önmagában is eléggé elszomorító adat -, de mi úgy gondoljuk, hogy Magyarországon ma a statisztikai adatszolgáltatásnak sem a megszervezettsége, sem a statisztikai adatszolgáltatás szintje nem áll olyan színvonalon, hogy ténylegesen olyan megnyugtató viszonyítási alapjaink lennének, amelyek alapján a GDP-nek ilyen viszonylag kis százalékkal való emelkedése a valóságban mérhető lenne.
A világban kétségkívül egy információs forradalom zajlik le, ugyanakkor a magyar viszonyok között pontosan ellentétes irányú mozgás tételezhető fel.
A másik adat - amit külön kiemelnénk -, hogy tovább romlott a külső pénzügyi egyensúly, hiszen a külkereskedelmi mérleg 3,6 milliárd, a folyó fizetési mérleg 3,9 milliárd dollár hiánnyal zárt. Ez azt jelenti tehát, hogy folytatódott az adósságállomány gyors bővülése, az állam további eladósodása rányomta a bélyeget a gazdasági folyamatokra.
Az új kormány a nagy deficitet a növekedéssel magyarázza. Ugyanakkor ismeretes: a Független Kisgazdapárt álláspontja az, hogy a kormány szándékosan fölpörgeti az inflációt, éppen azért, mert úgy gondolja, ezzel további olyan jelentős terheket tud a lakosságra róni, amelyeket nem kell újabb alkotmánysértő Bokros-csomagokban megjelenítenie, és így a Bokros-csomag rizikója nélkül tudja ugyanazokat a hatásokat elérni.
Elég, ha arra utalok, hogy a forint egyszeri jelentős leértékelése, többszöri apró leértékelése egyértelműen nem fogható fel másként, mint szándékos inflációgerjesztő tényezőként. De hadd utaljak arra, hogy ugyanilyennek fogható fel a vámpótlék, majd a vámemelés, a különböző jelentős energiaár-emelések, a különböző központi áremelések. És úgy gondolom, ezek közé sorolhatók még a kormányzatnak az önmagának ellentmondó, korábbi nyilatkozatainak ellentmondó és az olyan, egyébként is sok egyéb adatnak ellentmondó nyilatkozatai, mint amelyek a ma reggeli napirend előtti vitában, éppen a Massimo Russo-féle levél értékelése kapcsán és a kormány Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos megállapodására való különböző nyilatkozataiból fakadó tények.
Egyértelmű tehát, hogy ezek mind-mind inflációgerjesztő hatásúak, és gazdasági számításaink szerint sajnálatos módon, már önmagukban - már abból adódóan, az előzetes kalkulációk szerint a múlt év végi 18 százalékkal szemben ebben az évben 30 százalék körüli inflációval kell számolni - tulajdonképpen egy újabb 180 milliárd forintnyi tétel pluszterhet fognak jelenteni a költségvetésnek. Tehát a mi meglátásunk szerint nagy hiba volt ezt nem figyelembe venni gazdaságunk értékelésénél.
Sajnos, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy gazdaságunk kimerülése szembeötlő tényezője lett a gazdaságunknak: az exportképesség csökkenése, a cserearányromlás - ami önmagában eléggé szembeötlő. Nem akarok én most itt statisztikai háborút indító adatokkal előállni, de legyen szabad arra utalnom, hogy a jelenlegi cserearány összehasonlítása egy korábbi, mondjuk, 15 évvel korábbi cserearánnyal, önmagában jelzi, milyen rossz politika az, amikor a számunkra kedvezőtlen exportot is erőltetjük. Mert hiszen a cserearányromlással egyidejűleg az állami deficitet is növeljük.
Úgy gondolom, ugyancsak a kedvezőtlen gazdasági tényezők között kell említenem a kormány által szükségtelenül benyújtott pótköltségvetést, amely ugyancsak bizonytalanságot, sőt, adott esetben hisztériát fokozó tényezőként fogható fel. Arról már nem is beszélek, hogy 1994-es pótköltségvetésnek volt egy olyan elképesztő része is, ahol a tételek közti szabad átcsoportosítást biztosította volna a kormányzat számára, ami a törvénytelenség melegágya lett volna. Végül is ennek a Háznak a pozitívumaként kell felfogni, hogy ezt megakadályozta, és ezt a biankó csekket a kormánynak nem állította ki.
Úgy gondolom, a kormány egyensúlyteremtő törekvéseinek áldozatául esett a magyar társadalom, ami a társadalom tűrőképességét oly mértékben igénybe vette, hogy azzal a továbbiakban számolniuk kell mindazoknak, akik a társadalom tűrőképességét eddig nem vették kellően figyelembe.
Elfogadhatatlan, hogy az Állami Számvevőszék a Pénzügyminisztériummal nem tudta egyeztetni a saját álláspontját, mert a Pénzügyminisztérium ezt ellehetetlenítette. A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a jogállamiság kritériuma, hogy az Országgyűlésnek legyen egy kormánya és ne a kormánynak egy Országgyűlése. Márpedig az Állami Számvevőszék ebben az esetben az Országgyűlés megbízásából jár el, mintegy az Országgyűlést reprezentálja, és ha a végrehajtó hatalom - adott esetben a Pénzügyminisztérium - ellehetetleníti ezt az ellenőrzést, ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a végrehajtó hatalom eluralkodik a törvényhozó hatalom felett is -, és a demokrácia alappillérét éri olyan földrengés, amelyet nem bírhat ki.
(11.10)
Nagyon fontosnak tartom külön kitérni arra, hogy az elszámolási hiányosságok olyan megjelenési formái, amelyek nemcsak a már hivatkozott 8 milliárd, illetőleg 13,8 milliárd forint negatívumban jelentkeztek, hanem az olyan negatívumok is mint például, hogy az elszámolás nem teljesített kiadásokat teljesített kiadásoknak tüntetett fel; vagy azok a számszaki hiányosságok, amelyek olyan téves elszámolásokon alapulnak, ahol az adatszerűség önmagában befolyásolja az egész zárszámadás korrektségét, továbbá a kifizetéseknek azok a részei, amelyek a felhatalmazás nélküli kifizetésekre vonatkoznak, s itt ne egyszerűen csak a jogcím hiányára utaljanak, mert az Állami Számvevőszék rendkívül nagyvonalúan azt mondta, hogy a joghézagból fakadó negatívumokat tulajdonképpen figyelembe sem vette véleménye kialakításakor - itt nyilvánvalóan tudatos, olyan kormányzati munkáról van szó, ahol a kormányzat magának olyan többletcselekvést igyekszik biztosítani, amelyet az egyes költségvetési tételek közti átcsoportosítással akart a '94-es költségvetésben elérni.
Mindezek alapján meg kell állapítani tehát, hogy hiába van most már számviteli törvény és hiába lehetne nagyon korrektül a számviteli törvény és a költségvetés viszonyát felfedni, hiába lehetne egy olyan zárszámadást - most már a meglévő jogszabályok biztosítottsága folytán - előterjeszteni, ami valamennyiünk számára megnyugtató zárszámadás beterjesztését tette volna lehetővé, végül is számos tekintetben a beterjesztés nem felel meg a törvényi előírásoknak, az nem tekinthető hitelesnek, nem tekinthető korrektnek, nem tekinthető teljesnek, ezért a Független Kisgazdapárt igen határozott véleménye az, hogy ezt a zárszámadást éppen ezért elfogadni nem tudja, azt elutasítja. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem