DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Az az igazság, őszintén megmondom, hogy amikor először kibontottam a nyári csomagot, a nyár végi csomagot, és csak a címlapját láttam a törvényjavaslatnak és a címét, ami az 1991. évi 32-es törvény módosításáról szólt, első pillanatban arra gondoltam, hogy valóban most munkába vették ezt a törvényt, de ahogy hallottuk itt az előttünk felszólaló bizottsági elnöktől, hogy odajutunk, amitől előre féltünk, és amelynek ékes bizonyítékát adta a kormány a megalakulását követő néhány napon belül, amikor megszüntette a törvény végrehajtására szolgáló intézmények közül a legfontosabbat, azt, hogy ki intézi az ügyeket. Úgy gondoltuk, hogy valóban arról a módosításról lesz szó, amelyet itt nagyon kedvező színekben ecsetelnek azok a honatyák, akik nem szavazták meg annak idején 1991-ben azt a törvényt, sőt ellene érveltek, és nagyon jól emlékszünk, hogy milyen érvrendszerrel, mindkét jelenlegi koalíciós párt részéről.
Nos, abban a folyamatban, amely a kárpótlási ügyeknek az egészét illető törvényes szabályozási kört devalválni igyekszik, most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amely az egyházak bevonásával, az ő véleményük, mégpedig a parlament döntésétől függő helyzetben lévő egyházak véleményének a figyelembevételével, a miniszterelnök úr kezdeményezésére, a törvény lényegét illetően az amúgy is nagyon hosszú tíz évet húsz évre fogja majd bővíteni, és a bejelentett igényeket vagy redukálni kénytelenek az egyházak, vagy pedig valamilyen más megoldással, valamilyen aprópénzzel fölváltani.
Nos, nem ez történt, ebben a módosításban, amikor kinyitottuk, a magunk részéről valóban csak egy úgynevezett technikai jellegű módosítást találtunk. Igazából nem értettük, hogy a szakértő kormánynak miért kellett 16 hónap ahhoz, hogy az általa produkált helyzetet, tehát a törvény végrehajtásának talaját kihúzó kormánydöntésnek mégis valamilyen legalitását 16 hónappal később terjessze a parlament elé. De hát úgy gondoltuk, hogy a szakértő kormánynak nyilván alapos munkára van ahhoz szüksége, hogy a törvényből kihúzott és a kormány saját felállását követő azonnali döntésként megszüntetett egyházpolitikai ügyek kezelését szolgáló szervezetet valamilyen törvényi követéssel elfogadásra ajánlja. Mégis azt kell mondanunk, hogy ezek az első benyomásaink, ha az eseményeket sorban vizsgáljuk, úgy tűnik, hogy nem igazán kedvezőek erről a törekvésről.
(19.50)
Nem lehet kedvezőnek tekinteni és egyáltalán nem lehet még a legnagyobb jóindulattal sem semmiféle átgondoltságot vélelmezni ennek a törvényjavaslatnak a hátterében - mint ahogy azt Pálos képviselő úr is elmondotta -; ugyanakkor, amikor a miniszterelnök a történelmi egyházak kifejezett nyomatékos kérésére a köztisztviselői minőségében eljáró beosztott tisztviselőként működő személyt néhány nappal vagy héttel később címzetes államtitkárrá javasolta és ennek megfelelően ez a döntés a köztársasági elnök részéről megtörtént, ugyanakkor és ezt követően benyújtanak egy olyan módosítást, amely tulajdonképpen a törvényes helyzetet, a megelőző állapot lerontását illetően azt tartalmazza, hogy bárki - ismétlem bárki, tehát a Magyar Köztársaság kormányának megbízásából bármilyen végzettségű, bármilyen beosztású, bármilyen címmel ellátott személy - elnöke lehet ennek a bizottságnak, amelynek a politikumában, azt hiszem, ebben egyetért mind a hat párt, akár jelen vannak a képviselőik, akár csak ilyen kis létszámban, mint most, senki nem kételkedhet.
Nem értjük, hogy valóban a kormány azon kívül, hogy következetlen és azon kívül, hogy egy nyílt jogsértést vállaló kormányzati döntését követően csak tizenhat hónappal később terjeszti elő a törvényt lerontó módosító javaslatot, miért nem önt tiszta vizet a pohárba. Valóban, ahogy ezt itt elmondták a szocialista párti felszólaló képviselőtársaim, miért nem önti az egészet ide a parlament elé, azt a szándékot, amely tehát a határidők kétszeresére bővítését és a bejelentett igények redukálását vagy más formában történő - idézőjelbe teszem ezt a gondolatot: - "teljesítését" tartalmazza.
Nem értjük. Úgy gondoljuk, hogy el fog következni - nekem az az érzésem, hogy nem kell néhány hónapot várni erre -, majd a költségvetési törvény kapcsán az ott módosítani kívánt harminc-negyven törvény közé, amit már megszoktunk a kormány részéről, valahova oda el lesz helyezve az 1991. évi XXXII. törvényt valóban érdemben módosító, hogy ne mondjam, majdnem hatályon kívül helyező rendelkezés, amely valahová a kétezredik évet követő évekre tolja ki az akkori kormány felelősségére az ügyek elintézését.
Én azt sem vonom kétségbe, tisztelt Országgyűlés, hogy a történelmi egyházak abban a helyzetben, amely a tizenhat hónapos, nem lelassulás, tisztelt képviselőtársam, hanem semmittevés után olyan nyilatkozatokat tudnak majd megfogalmazni abban a helyzetben, amikor a parlament döntésétől függnek a finanszírozást illetően, amely látszólag alátámaszthatja majd ezt az érvelést, és látszólag majd hivatkozhat arra a miniszterelnök és a kormány, hogy lám, ők kérték, hiszen tulajdonképpen az ország nehéz helyzetét megértve és belátva ezek az egyházak hátrább húzták igényeiket és osztják az egész társadalom gondjait és bajait.
Csakhogy nem erről van szó, tisztelt Országgyűlés! Arról van szó, hogy miként más, az elmúlt Országgyűlés munkájához kapcsolódó igen fontos döntések vonulatában, itt is a devalválással állunk szemben. Ez a jelenség semmivel sem más, mint amikor az annak idején megalakuló jelenlegi kormány privatizációs kormánybiztosa bejelentése nyomán a kárpótlási jegyek egyik napról a másikra felére értéktelenedtek, és azóta is jól tudjuk, hogy egy tapodtat sem mozdulhatnak, hiszen nincs privatizációs kínálat a kárpótlási jegyek milliárdjainak ellentételezéseként. Nem más ez a törvényjavaslat, mint amilyen a kárpótlási törvénykezés, amelyet van szerencsénk annak részeseiként most is emelt fővel vállalni, és amelyről éppen tegnap is hosszas vita zajlott egy másfajta módosítás kapcsán itt a parlamentben; ezeket a kérdéseket, úgy látszik, nem tudja a kormány olyan egyszerűen elintézni, ahogy szándékozta ezt a napirendrevétel kapcsán előzetesen. Ez a folyamat sajnos nem kíméli a történelmi egyházak, elsősorban a történelmi egyházak jogfosztását - az akkor valóban valamennyire az érdekeltek többé-kevésbé konszenzuson alapuló egyetértésével kísért törvény végrehajtását illetően -, amelynek sajnos tanúi vagyunk. Hiszen hogyan lehetne másként jellemezni ezt a helyzetet?
Nem volt elég a kormány első intézkedései között - nem vitásan a koalíciós megállapodás egyik fontos, nyilván sokat tárgyalt része végrehajtásaként - megszüntetni a végrehajtásra rendelt szervezetet, hanem ehhez még sajnos hozzá kell vennünk egyszerű és szigorú tényként azt, hogy valóban tizenhat hónapja egyetlenegy centimétert nem mozdult el az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésével kapcsolatos előkészítő vagy bármilyen érdemi munka. És itt most egy olyan módosítást - most is azt hallottuk, ha jól értettem a hozzászólásokat - kíván a kormány az egyházak érdekében minél gyorsabban elfogadtatni, amely, őszintén megmondom, egy kissé megalázó helyzetbe hozza a másik oldalt, a bizottság másik felén részt vevő valamennyi, elsősorban történelmi egyházból igen magas szinten képviselt és társelnököt adó szervezetrészt, hiszen azt a helyzetet kívánja számukra elfogadtatni, hogy bárki, akit a kormány megbíz, a másik oldalról elnökként a tárgyalásokat vezesse, illetőleg ha nem ér rá és akadályoztatva van, akkor ennek a bármilyen beosztású kormánymegbízottnak a személyes döntésétől függő, az őáltala megbízott személyre lehessen tovább redukálni a felelősséget, és tovább devalválni, az ügyet nem súlyán kezelni.
Tisztelt Országgyűlés! Természetesen mi reálisan gondolkodunk. A Magyar Demokrata Fórum nem kívánja a jelenlegi parlamenti erejével, a jelenleg kialakult helyzetet nem tudja megváltoztatni, ezért természetesen nem mondjuk azt, amit egyébként szívünk szerint mondani szeretnénk, hogy félre az ilyen törvénymódosításokkal, hiszen mi jónak ítéljük meg az 1991-ben alkotott és akkor XXXII. számot kapott törvényt, és mindenféle olyan kísérletet, amely ennek a törvénynek a kereteit, akár az eljárását, akár az érdemi döntéseit illetően rontja, ezt nem támogatjuk. Nem tudjuk ezt jelenleg javasolni, mert valóban, mi is számot vetünk azzal, hogy érvet szolgáltatnánk a mi ellenzéki parlamenti magatartásunkkal azok számára, akik szemforgató módon ránk mutatva azt mondhatnák, hogy lám-lám, az ellenzék az egyházak érdeke ellenére nem kívánja ennek a törvénynek a minél gyorsabb elfogadását. Nem ezt mondjuk, hanem módosítást adtunk be. Azt a módosító javaslatot, amelyet egyébként Pálos Miklós képviselő úr - nem olvashatta el, hiszen ma délben nyújtottunk be - javasolt, bár a kereszténydemokrata párt ezek szerint nem kívánt módosító javaslattal javítani ennek az egyébként szerencsétlen helyzetnek a törvényes megoldásán. Nevezetesen azt a javaslatot szeretnénk a tisztelt kormánnyal és a kormányt támogató képviselők támogatásával elfogadtatni, amely valóban a tényleges helyzetet úgy veszi tudomásul, hogy a bizottság elnöke a kormány által megbízott államtitkár legyen, és ennek megfelelően olyan súlyt ad az ügyek intézésének, amelyet egyébként a miniszterelnök saját intézkedéseként már megtett. Tehát nem is értjük, hogy a törvényjavaslat beterjesztésekor miért nem a tényleges helyzetből indultak ki, hiszen a címzetes államtitkári pozícióba került személy, igaz ugyan, hogy a művelődési és közoktatási miniszter felügyeletével, de közjogi értelemben legalábbis úgy érezzük, hogy megfelelő ranggal lett ahhoz felruházva, hogy ezt az igen fontos és a kormány működését nemcsak a saját szavazótábora, nemcsak belföldi, hanem nemzetközi fogadtatás szempontjából is valamelyest javíthassa.
Úgyhogy az a kérésünk a gyors elfogadás érdekében, amennyiben ez a módosító javaslat az önök befogadókészségét is magáénak tudhatja, a valóban kialakult helyzetnek megfelelően legalább ennyi jobbítást szíveskedjenek elfogadni ellenzéki oldalról. Amennyiben ezt majd még részletesebben indokolni kell, és megfelelő időpontban a parlament majd időt szakít arra, hogy ezt a hitük szerint néhány millió embert azért mégiscsak érintő kérdést talán egy nagyobb nyilvánosságot jelentő időpontban tárgyalhasson, akkor még ki fogjuk egészíteni érveinket.
Most pedig megköszönöm figyelmüket. (Taps.)
