DR. PÁLOS MIKLÓS
DR. PÁLOS MIKLÓS
DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony, ebben a késői órában.
Voltaire-nek volt egy híres mondása, azt mondta: "Ha külföldön járok, akkor nem azt nézem, hogy egy országnak vannak-e jó törvényei, hanem azt, hogy végrehajtják-e azokat, mert jó törvények minden országban vannak."
Azt hiszem, az 1991. évi XXXII. törvényről el lehet mondani, hogy a voltaire-i igényeket egyik tekintetben sem elégítette ki. Ez a törvény nem egy igazán sikeredett törvény, azt is meg kell mondani őszintén, az akkori ellenzéknek engedve járult hozzá a kormány ahhoz, hogy két szervezet foglalkozzon a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésével, jelesül a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, és az adminisztrációs munkát, vagy talán pontosabban a végrehajtást, a Művelődési Minisztériumra bízta. Sajnos a kettős ügyvitel és a kettős hatalmi villongás sok-sok problémát vetett föl. A Művelődési Minisztérium azonnal rátelepedett ennek az ügynek a végrehajtására, mielőtt még elindult volna a pályán a törvény végrehajtása, s az, hogy egyáltalán mit lehet végrehajtani. Ennek azután két komoly alkotmányjogi vonatkozása volt, az egyiket az Alkotmánybíróság az 1299/92. évi határozatában meg is állapította, a másikat csak azért nem, mert nem tudott róla.
Amikor ennek a törvénynek a beterjesztése megtörtént és a törvény szövegét elolvastuk, akkor tulajdonképpen megnyugvással vettük tudomásul, hogy végre megindulhat a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése, illetőleg folytatódhat a félbeszakadt eljárás, azonban aggályaink változatlanul vannak, mégpedig a következők miatt:
A kormány ebben az ügyben több határozatot hozott. Az államtitkár úr nem szólt arról a bizonyos 2113/94. évi határozatról, amelyben a kormány a Művelődési Minisztériumra bízza a törvény végrehajtását, méghozzá olyan formában, hogy a bizottság összehívásáról, vezetéséről és működtetéséről a művelődési miniszter gondoskodik. A törvényszöveg egyértelműen kimondja, hogy ennek a bizottságnak az elnöke a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Miután a kormány átszervezte az addigi struktúrát, ami működött, így nyilván egy 2000-es kormányhatározattal nem lehetett olyan személynek a helyettesét kinevezni, aki nem létezett. Helyettesíteni csak azt lehet, aki van, és azt a tisztséget lehet betöltetni helyettessel, amelyik létezik. Miután korábban született az államtitkárság megszüntetése, ezért nyilván a kormányhatározat így végrehajthatatlanná vált. Legyen a kormány mentségére mondva, hogy a megszüntetés után a végrehajtás érdekében nem tett intézkedéseket, a bizottságot nem működtette, s az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, illetőleg átadása megszakadt.
Több mint egy évet késett ez a törvénymódosító javaslat, és ez azt jelentette, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése félbeszakadt. Ennek kétségkívül voltak költségvetési okai is, de azt hiszem, az egyházakat ott éri és ott érte a legnagyobb sérelem, hogy ez alatt az idő alatt előkészítő munkák sem folytak. Mi azt vártuk a törvénymódosítástól, hogy megjelöli pontosan azt a tisztséget, amelyik az egyeztetőbizottságokat működteti. Miután van címzetes államtitkára a Művelődési Minisztériumnak, úgy lett volna pontos ez a törvényszöveg és úgy válthatta volna ki a korábbi rendelkezést, ha nevesíti, hogy ki látja el itt a bizottság elnöki teendőit. Ez a törvénymódosító javaslat azonban azt mondja, hogy a kormány által megbízott személy az elnök, és semmi utalás nincs arra, hogy az egyházügyekben egyébként illetékes címzetes államtitkár lenne ennek a bizottságnak az elnöke, mert ebben az esetben ugyanúgy, ahogy a korábbi törvényszöveg kimondta a politikai államtitkár vezető szerepét ebben, ezt most is nevesíteni lehetett volna. Ennek ellenére nem nyújtottunk be módosító indítványt, mert akik az egyházak jól felfogott érdekeit képviselik, azok nyilván azt szeretnék elérni, hogy a törvénymódosítás után végre meginduljon az a folyamat, amely félbeszakadt.
Meglátásom szerint nincsenek garanciális szabályok, a törvénymódosítás, a törvényjavaslat nem hoz garanciális szabályokat arra, hogy a folyamat valóban olyan irányban folyik-e, mint ahogy ez nagyon sikeresen megindult 1992-ben, és '94 júniusáig az egyházak több mint ezer ingatlant tudhattak magukénak vagy kárpótlással, vagy pedig részben más ingatlanok átadásával.
Ennek ellenére a Kereszténydemokrata Néppárt a törvényjavaslatot arra figyelemmel támogatja és elfogadásra ajánlja az Országgyűlésnek, hogy remélhetőleg ezzel a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése tovább folytatódik. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a jobb oldalon.)
