GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Bizottságunk egy héttel ezelőtt tárgyalta a benyújtott módosító javaslatot, és viszonylag rövid idő alatt egyöntetű álláspontra jutott.
Nem vitatva, hogy a módosító javaslat olyan szándékot takar, amely a valósághoz igazítja a kialakult viszonyokat, ezért tehát szükséges, - ebben nem alakult ki közöttünk vita, és ahogy államtitkár úr iménti expozéjában említette is, az új kormány megalakulásával tavaly megszűnt egy olyan pozíció, ami szükségessé teszi azt, hogy ezt a változást átvezessük a törvényben. Erre a múlt esztendőben nem volt szükség, egyszerűen azért, mert a múlt esztendőben az egyeztető bizottság még működött, döntéseit meghozta. Az új kormányra voltaképpen az maradt, hogy a korábban meghozott döntéseket végrehajtsa.
Az idén újra szükségessé vált a bizottság munkája, és - ahogy az imént már elhangzott - a régi jogszabály szerint új felállásban is tudott működni a bizottság, de valóban szükséges átvezetni a változást. Ez legelőször májusban került szóba, és akkor sürgősnek is tetszett, hogy munkába vegye az Országgyűlés ezt a módosító javaslatot. Ám az idény végén olyan sűrűvé vált az Országgyűlés munkája, hogy őszre maradt a módosító javaslat megtárgyalása.
És itt kezdődtek azok a bajok, amelyeket a bizottsági ajánlásban jeleztem, hiszen a nyár folyamán a miniszterelnök úr az érintett történelmi egyházak vezetőivel folytatott tárgyaláson megállapodott abban, hogy az 1991. évi XXXII. törvényt voltaképpen újra munkába kell venni, hiszen megfogalmazódik egy elég lényeges elem, hogy ugyanis tízről húsz esztendőre kellene emelni a végrehajtást, és ilyen szellemben az egyházak maguk felülvizsgálják a korábban beadott listákat, megnézvén, melyek azok a korábban visszakért ingatlanok, amelyeket természetben kérnek vissza, melyek azok, amelyekért kárpótlást, kártérítést kérnek. Ma már nyilvánvaló, hogy néhány hónapon belül újfent munkába kell vegyük az 1991. évi XXXII. törvényt.
Törvényalkotói szempontból gondolta úgy a bizottság, hogy meggondolandó volna az Országgyűlés számára, hogy esetleg ne most - és értesülvén arról, hogy időközben módosító javaslatok is érkeztek hozzá, ez inkább alátámasztja az ott elhangzottakat és az ebben kialakult konszenzust -, hanem a következő néhány hónapon belül elénk kerülő törvényjavaslattal együtt módosítsuk az 1991. évi XXXII. törvényt az egyházi ingatlanok visszaadásáról.
Azt hiszem, leginkább ez felel meg a parlamentarizmusnak. Nem hibáztatom a kormányt, nem hibáztat a bizottság egyetlen szereplőt sem. Egész egyszerűen így alakultak a dolgok. De ha már így alakultak, akkor az a bizottság javaslata - és ezzel szeretném megerősíteni a bizottság ajánlását -, hogy a jogelvek, a jogbiztonság miatt ugyanazt a törvényt néhány hónapon belül ne módosítsa kétszer a parlament, ezt ne kövessük el.
Végezetül még egyszer mondom: nem tartalmi kifogása volt a bizottságnak a módosító javaslat ellen, hanem törvényalkotási szempontból élt a maga elgondolásaival, és ezt terjesztette a Ház elé. Kérem, eszerint ítéljék meg a módosítást.
Köszönöm szépen. (Taps.)
