MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Ez utóbbi megjegyzése számomra egy rendkívül pozitív dolog, hiszen az egyik legfontosabb probléma ennek kapcsán az, hogy a kisebb cégeknek is kötelezően kell üzemorvosi szolgálatot létrehozniuk, és itt nagyon szűk a választék, a megfelelő képesítéssel rendelkező választék, ami rendelkezésre áll a számukra.
Azonban ahhoz, hogy a hároméves egyeztetés ellenére nincs egészen rendben az ügy, hadd szóljon egy újságból, a Magyar Hírlapból származó rövid idézet: "Felháborítónak tartják az üzemegészségügy átalakításának módját a munkáltatók, ezért érdekvédelmi szervezeteik útján az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben. Az új rendszer alapján minden költséget a munkáltatók fizetnek majd, s az egy embert foglalkoztató munkaadó is köteles üzemegészségügyi szolgáltatást nyújtani már az idén." Tehát én azt gondolom, hogy - immár sokadszor - az érdekegyeztető partnerekkel történő együttműködés tekintetében a kormány nem járt el kellő gondossággal, és ezért újabb feszültségeket, szerintem fölösleges indulatokat kelt ebben az ügyben is. Köszönöm szépen, és várom államtitkár úr reagálását. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem