ELNÖK (dr. Salamon László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Salamon László)
ELNÖK (dr. Salamon László): Tisztelt Frakcióvezető Úr! Még egyszer azt tudom mondani, hogy a tegnapi napon arról szavaztunk, az volt Szájer József indítványa, hogy ne szavazzunk a sürgősségről ma. Ezt a Ház elvetette. Ezért ma a Ház a sürgősségről szavazott, állást foglalt, el is rendelte a törvényjavaslat sürgős tárgyalását. Ezt követően Szájer József azt indítványozta - amilyen természetű indítványt bármilyen törvényjavaslattal kapcsolatban bárki bármikor az általános vita lezárásáig előterjeszthet - hogy e törvényjavaslat tárgyalásának szétbonthatóságát vagy együtt-tárgyalhatóságát az ügyrendi bizottság tárgyalja meg.
Én úgy gondolom s úgy ítéltem meg, hogy ez a házbizottsági vita alapján is amúgy is elkerülhetetlen. Ezzel tettük a legtöbbet az ügy leggyorsabb tárgyalásáért. S ezt azzal adtam ki az alkotmányügyi bizottságnak, hogy a húsvéti szünetet megelőzően vagy közvetlenül azt követően úgy tárgyalja meg, hogy az egyébként tervbe vett április 24-i tárgyalást ez ne akadályozza. Nem egészen értem, hogy ebben az eljárásban mi a kifogás, de ha tetszik, akkor ezt a panaszt is hozzácsatoljuk, s akkor megkérem az alkotmányügyi és ügyrendi bizottságot, hogy eljárásomat ilyen értelemben is, az én eljárásomat is, vonja ítélete és mérlegelése alá. Nem tudok szavazást elrendelni olyan eljárási vagy ügyrendi kérdésben, amelyben a Házszabály nem teszi lehetővé a szavazást. (Taps az ellenzék soraiban. - Gellért Kis Gábor és Dr. Lamperth Mónika jelentkezik.) Szájer József frakcióvezetőé a szó. Ügyrendi kérdés, gondolom.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem