DR. LAKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. LAKOS LÁSZLÓ
DR. LAKOS LÁSZLÓ földművelésügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! A Kárpótlási Hivatal fennállása óta hetenként statisztikai kimutatást készít az elvégzett munkákról, amiről ön lehet, hogy jobban tud, mint én. Amióta a megyei hivatalok is működnek, e statisztikák természetesen vonatkoznak az általuk elvégzett munkára is. A statisztikák összetétele, jellege a változó feladatok függvényében változott és ma is változik.
A hetenkénti statisztikai adatokat az országos hivatal az MTI rendelkezésére bocsátja, tehát nyilvánosságra hozza.
Az Országos Kárpótlási Hivatal mulasztásáról én az ön interpellációjából szereztem tudomást. Ezt követően utasítottam az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal elnökét, hogy az ön által kért adatokat küldje meg, és ezt követően is az ön által idézett rendelkezések szerint járjon el, munkáját segítse.
Most szereztem tudomást arról, hogy ez részben történt meg. Ismét tárgyalni fogok Nagy Ferenc úrral, az OKKH elnökével, és intézkedem arról, hogy az életkor szerinti kimutatást is küldje meg önnek.
Ha ezt követően is akadályozzák hivatali kötelezettség mulasztásával vagy egyébbel az ön munkáját, megteszem a szükséges intézkedéseket.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és kérem a válaszom elfogadását. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem