DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megjegyezni, hogy a kérdést tulajdonképpen intézhettem volna a pénzügyminiszter úrhoz is, miután azonban kifejezetten egy jogi kérdést kívánok tisztázni a felvetés kapcsán, ezért intéztem azt az igazságügy-miniszter úrhoz.
Ugyanis arról van szó, hogy az ingatlanok forgalmazása, öröklése esetén illetéket kell fizetni, ezt mindenki elfogadja, tudomásul veszi. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy mennyi illetéket fizet, a törvényes mértéknek megfelelőt-e vagy annál - valamilyen ok miatt - lényegesen magasabbat.
Olyan gyakorlat alakult ki mostanában Magyarországon - miután ez év január 1-jétől kezdve az illeték 80 százalékát előleg címén meg kell fizetni -, hogy a tulajdonjog bejegyzését követően kerül sor az illeték kiszabására, ami - tekintettel a jelenlegi telekkönyvi állapotokra, illetve földhivatali helyzetre - többéves csúszást is jelent. Ez azt jelenti, hogy a mostani inflációs ráta miatt végül is sokkal magasabb összeg alapulvételével történik az illeték kiszabása, mint ahogy azt az ügylet megkötése időpontjában a valóságos forgalmi érték indokolttá tette volna, vagy adott esetben az öröklés megnyílta, tehát a halál pillanatában az ingatlan vagy a megörökölt vagyon utáni illeték esedékessé vált volna.
Ezért kérdezem igen tisztelt miniszter úrtól, hogy ennek az anomáliának az elkerülésére terveznek-e valamilyen intézkedést, észlelik-e ezt a kettősséget az illeték kiszabása során, miután számos állampolgárt nyugtalanít ez a helyzet.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem