DR. MÉSZÁROS GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. MÉSZÁROS GYULA
DR. MÉSZÁROS GYULA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Mi sem bizonyítja jobban, hogy nem egészen van rendben ez a kérdéskör, mint hogy éppen az imént Bleyer Jenő képviselő úr is kérdést intézett önhöz ezzel kapcsolatosan.
Az sem igazán úgy van, hogy meg lennének elégedve ezek a hadigondozotti szervezetek, mert mindkét szervezet kérte a törvény módosítását. Azt hiszem, hogy a nagyobbik szervezet vezetője jelenleg is itt van valahol a karzaton, és átnyújtott nekem egy módosítási javaslatot.
Továbbá meglep ez a megelégedettség, mert az előző ciklus végén, amikor ellenzékben volt a szocialista párt és a szabaddemokraták, akkor éppen az ő képviselőik szorgalmazták, hogy elfogadják ugyan a törvényt, de fenntartásokkal. Ezért pár rövid idézetet olvasnék fel.
Pont egy esztendővel ezelőtt a szocialista párt parlamenti frakciójából a vezérszónok, Szili Sándor mondta, hogy a hiányosságok ellenére támogatja a törvényjavaslat elfogadását, teszi ezt abban a reményben, hogy az új parlament még időben visszatér az egyre csökkenő hadigondozottak számára oly fontos kérdés teljes körű rendezésére. Vagy Mádai képviselő úr mondja, hogy "Ingyenes jogsegélyszolgálat? Egy szó sincs róla. Megszűnnek a hadigondozotti bizottságok. Ki fogja garantálni, hogy nem lesznek ők az első munkanélküliek? Csak egyetlen, az érdekvédelmi képviseleti joguk is megszűnik, úgy tűnik." Tehát ez mutatja, hogy nincs teljesen rendben ez a kérdés.
Ha az államtitkár úr azt mondta volna, hogy módosítjuk ezeket a pontokat, akkor el tudtam volna fogadni a válaszát, így sajnos nem tudom elfogadni. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem