DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Amikor a régi nómenklatúra politikai elitje felismerte az úgynevezett szocialista világrendszer bukását, politikai hatalmát azonnal gazdasági hatalomra kívánta fölváltani - s ezt be is váltotta. 1988-89-ben, az úgynevezett spontán privatizáció során ennek a folyamatnak a vállalatigazgatók és -vezetők, a pártfunkcionáriusok, a leépített minisztériumi káderek, osztályvezetők, főosztályvezetők és azok családtagjai voltak a kedvezményezettjei - ezt ki kell mondani. Azért ők kaparintották meg családjuknak a legjobb kereskedelmi, vendéglátó és egyéb ipari szolgáltató egységeket, mert ők rendelkeztek a vagyon felett. A dolgozó tömegek egyáltalán nem jutottak hozzá, mert nem is tudták, hogy a fejük fölül az elvtársak már magánosítják a legjobb egységeket, üzleteket. Ez a kontraszelektálódott pártállami elit - nem törődve a tömegek érdekeivel - igyekezett magának a legjobb üzleteket fillérekért megszerezni, és ez sikerült is neki.
Természetesen a vagyon átjátszása során mélyen a tényleges érték alatt számították be az üzleteket. A vállalatok vezetői másrészt eladták egységeik másik részét, és a befolyt pénzt - mint vállalati nyereséget - elkülönítve, kiosztották egymás között, hatalmas, gyakran milliós prémiumok formájában. Így mentesültek a privatizációs kötelezettségek alól.
Ez a folyamat tovább zajlott az 1990. évi LXXIV. törvény, az úgynevezett előprivatizációs törvény hatályba lépése után is, amelynek hatálya kiterjedt a belkereskedelmi, a vendéglátó és a fogyasztási szolgáltatást végző vállalatokra is.
Vizsgáljuk meg, hogy az előttünk levő törvényjavaslat biztosítja-e a nép többsége részére az privatizációban való részvételt. A Független Kisgazdapárt szomorúan állapítja meg, hogy ez a törvényjavaslat - ellentmondásaival, átláthatatlanságával - sem a magyar nép, sem pedig a kormány érdekeit nem szolgálja. A magyar társadalom olyan történelmi lehetőség előtt áll, amikor állami vagyont viszonylag olcsón lehet megvásárolni. Ilyen lehetőség csak ritkán adatik meg egy nép történelmében. Ezért, ezt a lehetőséget felismerve, egy szűk réteg tűzzel-vassal igyekszik egy-egy darabot kihasítani magának, nem tisztelve sem embert, sem istent, sem törvényt.
Sajnos, az elszegényedett, a 45 évig kizsákmányolt tömegnek nincs lehetősége a privatizációban való részvételre, mivel elsődlegesebb dolguk a mindennapi megélhetés biztosítása a családjuk számára. Így a tízmilliós magyar nép most is csak távolról szemléli: hogyan kerül az általa létrehozott vagyon egy szűk belföldi és külföldi vállalkozói réteg tulajdonába.
Külön kell említést tennem arról, hogy a jogalkotók felruházták a kommunista kisajátítók károsultjait kárpótlási jegyekkel, ugyanakkor nem tették lehetővé ezen károsult rétegek számára a kárpótlási jegyek tömeges felhasználását a privatizáció gyakorlata során. A törvényjavaslat lehetővé teszi ugyan az MRP munkavállalói privatizációt, de egyidejűleg nem biztosítja a dolgozói tulajdonszerzés maradandó védelmét. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a dolgozók jó része viszonteladói szándékkal - többnyire a leendő többségi tulajdonos biztatására - vásárolja meg részvényeit, amelyeket azon melegében elad a többségi tulajdonosnak. Ez utóbbi a kedvezményes vásárlásból és adózásból eredő előnyök révén jut olcsó tulajdonszerzéshez. Ez a gyakorlat nem alakítja ki, nem valósítja meg a tartós dolgozói tulajdonlást.
Ahhoz, hogy a dolgozói tulajdonlás tartós legyen, védeni és eladhatóságában korlátozni kell a dolgozói részvényeket, nevezetesen: névre szólóan és legalább hét évig eladási tilalom alá kell helyezni. Szükséghelyzetben - például halálesetnél - az MRP-nek elővételi jogot kell biztosítani. Sajnos, ezek a kérdések nincsenek szabályozva a törvényjavaslatban, s ezek a hiányosságok foltozással nem hozhatók helyre, mivel a törvény koherenciája nem biztosítható.
Véleményünk szerint ilyen és hasonló hiányosságok sokasága miatt a javaslat teljes átdolgozásra szorul, így jelenlegi formájában nem elfogadható.
A privatizációs piacon alapvetően két csoportot lehet megkülönböztetni: a belföldi és a külföldi tőkét képviselő csoportokat. Én csak a belföldiekkel kívánok néhány szóban foglalkozni. A belföldi tőkét képviselő csoport vagyonát a privatizáció eddigi folyamata alatt szerezte, az úgynevezett vadkapitalista, eredeti tőkefölhalmozási folyamatban, többnyire a pártállami időből származó összefonódásai révén.
(15.50)
Ennek a csoportnak a részvétele a privatizáció további folyamatában sem erkölcsileg, sem pedig a kizárólagosság veszélye miatt nem kívánatos. E csoportokat kizárni ugyan jogszerűtlen lenne, de el lehetne kerülni, legalábbis szűkíteni lehetne a privatizációs részvételüket, ha privatizációs feltételként szabnánk a megfelelő vállalkozói vagyon tehermentességét, a hiteltartozások rendezett voltát, a vám-, adó- és tb-tartozások hiányát.
A privatizációban való részvételt csak olyanoknak kellene lehetővé tenni, akik az eddigi vállalkozói praxisukban adósságaikat fel tudták számolni. A nemzetgazdaságnak is ez az érdeke, mivel nem kívánatos egy hatalmas adóssághalmazt maga után hagyó, szűk körű, hatalombarát magánvállalkozói réteg kialakítása. A nemzetgazdaság érdeke: átlátható, anyagilag saját lábon álló, hosszú távon is életképes vállalkozások létrehozásának preferálása. Az eddigi privatizáció folyamán bizonyos, politikai hatalomhoz kötődő és egyéb vállalkozók privatizációs vagyonhoz jutottak. Ezeknek a vagyonoknak jó része, sőt ki merem jelenteni, hogy túlnyomó többsége hiteltartozással terhelt, mely a hitelt nyújtó bank jelzálogjogaként van bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba. Ugyanezen vállalkozásoknak szinte kivétel nélkül adó- és tb-tartozása van, amelyeket a mai napig nem fizettek ki, és egyeseknek nem is áll szándékában tartozásaik rendezése.
Az új, privatizálásra kerülő gazdasági társaságok szintén úgy kerülnek eladásra, hogy azokat adó-, hitel- és tb-tartozások terhelik. Ha ezeket az új privatizálandó egységeket a már most is adósságban úszó vállalkozók vásárolják meg, úgy a társadalom terhére tovább halmozódik az adósságteher. Ez pedig nem lehet célja a privatizációnak, hiszen a nemzetgazdaság érdeke: egészséges, új értéket termelni képes vállalkozások létrehozása. A vázolt és nemkívánatos privatizálás résztvevőinek célja, hogy - kihasználva a lehetőségeket - vagyont halmozzanak fel, amelyet eladósodásuk miatt működtetni nem képesek, de amely kiválóan alkalmas további spekulációs értékesítési célokra.
Ebből következik, hogy ezen gazdasági egységek a jövőben kiesnek a termelői szférából, és nem szolgálják a nemzeti jövedelem és a költségvetési bevételek növelését. Ugyanakkor az adósságtömegnek megfelelő működő tőkét vonnak ki a nemzetgazdaság vérkeringéséből, amely működő tőkét az ország magas kamatozású külföldi hitelekből kénytelen finanszírozni. Megállapíthatjuk, hogy ezen torz folyamatokból eredő pénzügyi terheket a kormány végső soron a bérből és fizetésből élő lakosságra fogja hárítani, amely ellen a Független Kisgazdapárt erőteljesen tiltakozik.
A szakértői és tanácsadó cégek kiválasztása tekintetében az eddigi gyakorlat szerint az ÁVÜ régi elvtársi kapcsolatok alapján alkalmazott szakértőket, és ezen személyek által alapított szakértői cégeket. Ezek a csoportok az elmúlt négy év privatizációs folyamatainak túlnyomó részét szakértették éves több milliós honoráriumért. Szinte monopolhelyzetbe kerülve, csak őket bízta meg ilyen jellegű feladatok ellátásával az ÁVÜ, egy szűk réteget, egy szűk kört. Privatizációs gyakorlata - monopolhelyzetükből adódóan - csak ezeknek volt. Ugyanakkor pont ezen szervezetek a részesei többnyire máig sem tisztázott botrányoknak, amelyekről a sajtóból naponta értesülhettünk.
A törvényjavaslat ezekre a már meglévő, szakértői névjegyzékben szereplő cégekre kívánja bízni a további privatizációt is.
Ezek a cégek pedig hatalmas honorárium ellenében kizárólag alkalmatlanságukat bizonyították. Mi ezt a gyakorlatot nem tudjuk elfogadni. Fontosnak tartjuk, hogy új, tiszta kezű privatizációs tanácsadók vegyék kézbe a privatizáció gyakorlati, technikai lebonyolítását. Erre a feladatra a megfelelő szakemberek rendelkezésre állnak, akiket megfelelő pályázat útján be lehet vonni ebbe a munkába.
További súlyos hiányossága a törvényjavaslatnak, hogy az állami vállalatok vezetőit arra készteti, hogy tönkretegyék cégeiket, veszélybe sodorva ezzel a munkahelyeket. A törvényjavaslat ugyanis lehetővé teszi, hogy amennyiben senki sem veszi meg a vállalatot, a vezetőség ahhoz féláron hozzájusson. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a javaslat lehetővé teszi - ugyanúgy, mint a spontán privatizáció és az előprivatizációs törvény korábban, '88-89-ben - a legjobb egységek megszerzését fillérekért, ami ugyancsak a klientúra vagyonhoz juttatását fogja elősegíteni.
A Független Kisgazdapárt ismételten felteszi a kérdést, hogy mi lesz a nagy többséggel? Talán utcára kerülnek? Ezt mi nem tudjuk elfogadni.
A törvényjavaslat kifejezetten a kis létszámú magyar nagytőkés rétegnek és a külföldi tőkének kedvez. Teljesen háttérbe szorítva az E-hitellel történő privatizációt, a kárpótlási jegyre történő vagyonvásárlást és a munkavállalói résztulajdonosi programot is. Ezen segítségek nélkül szinte reménytelen helyzetben van a nép, mivel az 1500 milliárd forintra becsült privatizálandó állami vagyonnal és mintegy 1000 milliárdos ingatlanértékkel szemben igen csekély, mintegy 20 milliárd forintos hazai lakossági megtakarítás áll.
Felvetődik a kérdés, hogy milyen esélye van a kárpótlási jegyek tulajdonosainak a privatizációban való részvételre, amikor Békesi László pénzügyminiszter úr szerint évente 15-16 százalékkal romlik a költségvetés helyzete. Adósságspirálba került a belső államháztartás, ha a pénzügyminiszter ezt mondja, abból az következik, hogy előtérbe fog kerülni a készpénzes privatizáció a kárpótlási jegyek rovására. De mi lesz akkor, ha elfogy a privatizációs vagyon? Pénzügyminiszter úr azt mondta, hogy három éven belül be akarják fejezni a privatizáció túlnyomó részét. Miből fogjuk fizetni a felvett hatalmas kölcsönök kamatait utána, ha elfogy a privatizációs vagyon? Ez csak egy szónoki kérdés, majd valami szakember ad erre nekem választ biztos.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, mindenki érzékeli, hogy a privatizációs folyamatoktól szinte elválaszthatatlan a korrupció, melynek visszaszorítása minden becsületes állampolgár, de elsődlegesen a parlamenti ellenzéki pártok feladata. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a törvénysértő folyamatok a nyilvánosság előtt felszínre kerüljenek. Ez a törvényjavaslat nemhogy eleget tenne ennek a fontos követelménynek, hanem a totális korrupció törvényesítését akarja szentesíteni. Kupa Mihály volt pénzügyminiszter úrnak volt egy közismert mondása, amely így hangzott: "egy épeszű tulajdonos nem mondhat le a tulajdonosi ellenőrzésről, és nem mondhat le különösen az ellenőrzés tapasztalatainak hasznosításáról." Itt az "épeszű" szón van a hangsúly, tisztelt képviselőtársaim. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a javaslat készítői nem fogadták meg Kupa Mihály tanácsát, nem építettek be a javaslatba semmiféle információs ellenőrzési rendszert, így nincs biztosítva a privatizáció folyamatában a vagyonkezelő szervezet legfelső döntési fórumainak országgyűlési kontrollja. Ennek következtében a javaslat nem kíván szakítani a korábbi gyakorlattal, mely a törvények érvényesítését lazán kezeli. Egyszóval eltűri a szabálytalanságokat, azokat nem szankcionálva bátorít a mulasztásokra. Az egész törvényjavaslatból hiányzik az ellenőrzésre vonatkozó fejezet. Ez a javaslat rendkívül súlyos hiányossága.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor ezt a törvényjavaslatot végigolvastam, felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon ez kinek íródott. Ugyanis az egyszerű magyar állampolgár, aki nem tanult latint vagy angolt, szótár nélkül nem érti meg, hogy mit is akar a törvényalkotó. Nem érti meg. Én megértettem, mert latint tanultam valamikor annak idején. (Derültség.) A tervezet hemzseg az idegen szavaktól, itt csak néhányat sorolnék föl: menedzsment, privatizációs technikák,...(Felzúdulás.)...portfóliócsomagok...(Felzúdulás.)..., reorganizáció, diszpozitivitás, marketing-tapasztalatok, gyártmánystruktúra, stratégiai célkitűzések, privatizációs lízing, likviditási problémák, decentralizált privatizáció, privatizációs stratégia satöbbi. (Derültség.)
Kérdés, hogy mit szolgálnak ezek a kifejezések. Talán a törvény tudatos ködösítését szolgálják? Ha a magyar nyelvújítás legnagyobb alakja, Kazinczy Ferenc ezt látná, megfordulna a sírjában. (Felzúdulás.) Nekem nem tudja senki megmagyarázni, hogy ezeknek a szavaknak vagy legalábbis túlnyomó részének nem találtak volna megfelelő magyar kifejezést. A legszomorúbb az egészben az, hogy mindezt a magyar kormány képviseletében terjesztik elő. A kormánynak ugyanis elsődleges kötelessége lenne a magyar nyelv ápolása Kazinczy szellemében. (Zaj.) Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az új ipari és kereskedelmi vállalkozások nevei hemzsegnek az idegen szavaktól, kifejezésektől, az más kérdés, hogy a cégbírósági törvény lehetővé teszi a cégjegyzékbe való bejegyzésüket mint fantázianevet. (Soós Károly Attila felé fordulva:) Nem önnek címeztem a kérdést, államtitkár úr. Svájcban és Franciaországban szigorú törvények szabályozzák ezeket a kérdéseket. Sőt, Magyarországon a harmincas évek végétől létezett ilyen tilalom is. Például egy héttel ezelőtt mondta be a rádió, hogy a francia kultuszminiszter - nincs itt a minisztérium képviselője, éppen őt hoztam szóba - törvénnyel szabályozta az idegen szavak használatát Franciaországban.
(16.00)
Tudniillik Párizsban a különböző kiírásokon több volt az angol szó, mint a francia.
Tessenek végigmenni a Nagykörúton: láthatják a szörnyszülötteket. Én nem hiszem, hogy ez a mértéktelen liberalizmus támogatást nyerne egyetlen politikai párt részéről is.
Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a törvényjavaslat összességében sérti a jogalkotási törvény 18. § (2) bekezdését, amely kimondja, hogy a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megfogalmazni. Ha még ez sem győzte meg képviselőtársaimat, ismét hivatkozhatok Kazinczy Ferencre is, aki azt írja: "A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzetnek, s a nemzeti léleknek mint igen szép képe, mint hív fenntartója s ébresztője." Ezen a területen rendkívül sürgős intézkedésekre van szükség, mivel a huszonnegyedik órában vagyunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! A privatizáció során a környezet védelmét kiemelten kellene kezelni, mivel ez évtizedekre, sőt évszázadokra meghatározza Magyarország sorsát, környezeti állapotát. Nekünk, az ország sorsáért felelős képviselőknek s a magyar parlamentnek biztosítanunk kell annak feltételeit, hogy a gazdasági növekedés - amelynek alapja a privatizáció - semmiképpen se a további környezeti romlás útján menjen végbe. Biztosítanunk kell azokat a feltételeket, amelyek a már bekövetkezett környezeti károsodások hatásait igyekeznek felszámolni, az újabb környezeti károsodásokat pedig megelőzni.
A privatizáció során a környezetvédelem szempontjait azért kell feltétlenül érvényesíteni, hogy egyfelől a már privatizált, illetve átalakuló vállalatok ne kerüljenek eleve a jogelőd környezetszennyező pozíciójába, másfelől hogy tisztázódjék az eddig bekövetkezett károsodásokért való felelősség. Véleményünk szerint az új tulajdonosoknak számolniuk kell azzal, hogy a régi környezetkárosításért mennyiben kell helytállniuk, másrészt a vállalkozásaik során milyen környezetvédelmi előírásokat kell szigorúan betartaniuk, milyen előírásokkal kell számolniuk. Ez mind a magyar, mind a külföldi vállalkozók számára lényeges vállalkozási szempont.
Szomorúan kell megállapítanunk, hogy az általunk vázolt környezetvédelmi szempontokat a törvényjavaslat teljesen figyelmen kívül hagyja. A Független Kisgazdapárt számára ezért is elfogadhatatlan. Ezt az álláspontunkat tartjuk fenn, annak ellenére, hogy a kormánykoalíció részéről a privatizációs gazdasági folyamatok fő magyarázója, Bauer Tamás, más állásponton van. Állítom, hogy a Sorbonne, Oxford, Cambridge összes professzorai közül nincs egy sem, aki olyan jól tudná megmagyarázni a privatizációs gazdasági folyamatokat, mint Bauer Tamás. Kimondom, állítom. Csak egyetlen apró probléma van: hogy amíg Bauer Tamás magyaráz, addig a magyar gazdaság zuhanórepülésben halad a teljes összeomlás felé. Közben a 10 millió magyar teljesen elszegényedik, kilátástalan helyzetbe kerül.
Kérem, azt a gazdaságpolitikát, melynek eredményeképpen a nyugdíjasnak 12 ezer forint a nyugdíja, és másfél millióan élnek a létminimum alatt, a pedagógusnak 25 ezer forint a bruttó fizetése, ugyanakkor az állami bankvezetők havi 800 000-1 000 000 forint bruttó fizetést, jövedelmet élveznek, a televízió vezetőinek havi jövedelme szintén ehhez közelít, Bauer Tamás nem tudja megmagyarázni a magyar népnek. Ugyanis ez egy bukott rendszer gazdaságpolitikája.
Békesi László pénzügyminiszter úr kedvenc mondása, ha szerinte az ellenzék valamilyen abszolút képtelenséget állít, hogy amennyiben ez megvalósulna, mennénk vissza Etelközbe. Miniszter úr kedvenc mondását figyelembe véve én azt mondom: ha ez a privatizációs törvényjavaslat a meglévő színvonalon kerül elfogadásra, úgy nem Etelközbe, hanem a legtávolabbi Ázsiába megyünk vissza, de nem Japán irányába, hanem Kamcsatka irányába - holott Európába készülünk. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon, zaj a bal oldalon.)
