BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN, az MDF képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is örömömet szeretném kifejezni, hogy a környezetvédelmi törvény vitáján a karzaton ilyen szép számmal jelentek meg fiatalok azért, mert ez a törvény tulajdonképpen róluk szól, az ő jövőjüket, az ő életüket határozza meg. Remélem, odahaza vagy az iskolákban legalább ekkora az érdeklődés. Nem mindegy - és főleg nekik nem mindegy, hogy ez a parlament milyen törvényt fogad el, és ezt a törvényt hogyan tudjuk végrehajtatni.
Magyarországon a természet- és környezetvédelem tulajdonképpen szép hagyományokra tekinthet vissza. Az átfogó természetvédelmi szabályozás az 1935. évi IV. törvényig nyúlik vissza: akkor jelent meg a magyar törvényalkotásban az első olyan törvény, amelyik már akkor Európa-szintűnek volt tekinthető. E törvény alapján Magyarország tulajdonképpen kimutatható előnyöket tudott szerezni az európai országokhoz viszonyítva. És Magyarország ebben az időben - bár jelzem, utána háború következett, és a törvényt a háború elsodorta - rengeteg olyan lépést tehetett meg, amire azóta is büszkék lehetünk: például természetvédelmi területek sorát jelölték ki e törvény alapján. Tehát a lemaradás később történt.
A most hatályos, 1976. évi II. törvénnyel nem kívánok részletesen foglalkozni - ezt már képviselőtársaim megtették. Azt hiszem, ezen a törvényen a történelem már túllépett, tehát nekünk egy teljesen új, új alapokon nyugvó törvényt kell elfogadnunk.
A magyar alkotmány 18. §-a kimondja: "A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez". Szakértők között tulajdonképpen arról folyik a vita, hogy ez az előttünk lévő törvény alkalmas-e arra, hogy ezt a bizonyos, egészséges környezethez való jogot biztosítsa.
A Magyar Demokrata Fórum szakértői szerint erre alkalmas lehet. Első lépésnek tekintjük ezt a törvénytervezetet, olyan lépésnek, amit más, ebben a törvényben is jelzett lépéseknek kell követniük - és akkor azt mondhatjuk, hogy tettünk valamit. Első lépés tehát abba az irányba, amit szeretnénk elérni - de ehhez még sok mindent kell tenni.
Az előttünk lévő törvényt formailag elfogadhatónak, tartalmilag javítandónak tartjuk. Szeretnénk, ha a magyarországi környezetvédelmi törvényalkotás tényleg nem lenne napi politikai vita tárgya. El tudnánk fogadni egy nemzeti környezetvédelmi programot, és ezt a programot végre tudnánk hajtani.
(10.40)
Abban reménykedünk, hogy mind az ellenzék, mind a kormánypártok ebben meg tudnak egyezni, és nem a vita, hanem a cselekedet lesz a fő szempont. Az a tény, hogy ezt a törvénytervezetet az előző kormány készítette elő - be is terjesztette a parlament elé, de nem volt idő a megtárgyalására, és kis módosításokkal az új kormány is beterjesztette, biztató jel arra, hogy az előbb említett megegyezés létrejöhet.
Azért is nagyon fontos, hogy ne vitákba és vádaskodásokba torkolljon a parlamenti megtárgyalás, mert tennivaló viszont bőven van. Azon túlmenően, hogy ezt a törvényt el kell fogadni - természetesen módosításokkal, egy másik rendkívül fontos feladat is van, ez pedig az, hogy a társadalommal elfogadtassuk. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a törvényalkotáson, a törvények betartatásán, illetve a szankcionáláson túl rendkívül fontos, hogy a társadalom, az állampolgárok ezt a törvény elfogadják és magukénak érezzék. Enélkül - úgy gondoljuk - nem lehet hatékony környezetvédelmet produkálni, enélkül tulajdonképpen írott malaszt marad a törvény, és nem érjük el azt a hatást, amelyet szeretnénk. Hisszük, hogy hatékony társadalmi közreműködés nélkül nincs hulladék-újrahasznosítás, szennyvíztisztítás, energiatakarékosság, nincs hatékony ellenőrzés.
Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy itt gyors változásokban nem reménykedhetünk. A társadalom, amely fogyasztói társadalom - ezért hívják így, fogyasztani akar, és nem szívesen vagy legalábbis hosszú idő után veszi csak észre, fogadja csak el, hogy a jövő érdekében egy hosszú távú, biztosítható fejlődés érdekében bizonyos korlátozásokat mindenképpen be kell vezetnünk. Tehát a rengeteg munkán túl türelemre is szükség van.
A csend, a tiszta levegő, az iható víz még nem minden állampolgár tudatában a legnagyobb kincs, pedig egyre inkább erősödnek azok a hangok, miszerint a harmadik évezredben ezek számítanak majd a legnagyobb értéknek. A társadalommal el kell fogadtatnunk, hogy csak a természettel okosan való gazdálkodás produkálhat fenntartható fejlődést, fenntartható társadalmat. Mint említettem, a környezetvédelem a törvény általi korlátozás, s egyben önkorlátozás is a jövő érdekében.
Tudnunk kell: az, amiért ma lemondunk valamiről, ami ma pluszköltséget jelent, az nem egy távoli, beláthatatlan jövőért történik, hanem a ma élő generáció életének egy későbbi szakasza, de mindenképpen a gyerekek, az unokák élete lesz. S az, amit ma kis költséggel, kevés odafigyeléssel meg tudunk akadályozni, az a károsodás, amelyet sikerülhet megállítani, az a későbbiekben horribilis összegekbe kerül, ha egyáltalán helyrehozható.
Fontos itt önöket emlékeztetnem arra, hogy annak idején az ipari fejlődés milyen hihetetlen pusztítást okozott a nyugat-európai folyókban - említhetném a Rajnát vagy magát a Temzét, és milyen hihetetlen összegekbe került ezen folyók újra élővízzé alakítása. Tehát nemcsak egészségügyi, hanem igenis gazdasági kérdés is az, hogy a természetet, a környezetet tisztán megőrizzük az utókornak.
Szeretném önöket figyelmeztetni, hogy már ma is mindenki által láthatóan jelentkeznek a környezetpusztítás jelei. Gondoljanak csak arra, hogy milyen mértékben emelkednek a légzőszervi megbetegedések, a daganatos, az allergiás megbetegedések, és milyen gyors ütemben kerülnek veszélybe, a kipusztulás veszélyhelyzetébe bizonyos fajok. A veszélybe kerülő, a kipusztuló fajok a természet egy-egy segélykiáltása. Jelzik, hogy valami nincs rendben, valami baj van - és segítséget várnak. A természetet úgy kell tekintenünk, mint egy téglafalat, amelynek csúcsán az ember ül, és minden tégla egy-egy faj. Az a faj, amely kipusztul, kiesik a falból. Néhány ilyen eset nem okoz tragédiát, de egy idő után összeomolhat az egész építmény. Ezt kell tudomásul vennünk, és ez az, amit meg kell akadályoznunk!
Ugyanakkor a fajok kipusztulása egy közelebbi jel is. Egyes fajok sokkal érzékenyebbek a természetkárosító anyagokra, mint maga az ember. Ezeket természetesen ma már használják is mint indikátor élőlényeket - de ennél azért egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Gondoljunk csak arra, hogy európai ragadozómadaraink a DDT, a HCH használata folytán kerültek veszélyhelyzetbe, ugyanis a tojásoknak olyan vékony lett a héjuk, hogy a madarak alatt összetörtek. S azóta már bebizonyosodott, hogy ezek a szerek az emberre is veszélyesek, az ember zsírszövetében felhalmozódnak, és mindenképpen kárt okoznak, az egészségre káros anyagok. S akkor még nem tudjuk azt, hogy a genetikai állományban ezek az anyagok milyen elváltozásokat okoznak, tehát a hatodik, a nyolcadik generációban milyen negatív mutációk jelenhetnek meg ezen anyagok folytán.
De említhetném a táplálkozási lánc csúcsán levő állatokat. Gondoljanak itt a balatoni halpusztulásokra, ahol először is a ragadozóhalak szoktak elpusztulni, ugyanis a növényevők összegyűjtik a káros anyagokat, a kisragadozók még inkább koncentrálják, és a nagyragadozók - a harcsa, a csuka - pusztulnak el először. De ne feledjük, a táplálkozási lánc csúcsán az ember van! A következő lépés az ember lesz, és azok a hatások, amelyeket említettem, mindenképpen bekövetkeznek.
Sajnos azt kell mondanom, az emberiségben a felismerés, a környezeti károsodások felismerése bizonyos tragédiákon keresztül következett be. Be kellett következnie Csernobilnak ahhoz, hogy rájöjjünk: az atomerőművek biztonsága nem játék. A csernobili katasztrófa után kampányszerűen indult el az atomerőművek biztonsági berendezéseinek vizsgálata. De említhetném itt a japán Minamatát, ahol egy tragédia kellett ahhoz, hogy felismerjék: a tengervízben a nehézfém-koncentráció veszélyesen megnövekedett, s ami még tragikusabb, egy betegséget is el kellett nevezni erről a településről, amit ott tapasztaltak először. De ott is voltak jelek, csak senki nem figyelt oda. Ott is felfigyeltek arra, hogy a tengerparti helyeken érdekes módon a macskák halat és nem egeret fognak, hogy a macskák megbetegedtek az elfogott halaktól, és teljesen zavart viselkedést vettek fel - víznek mentek vagy öngyilkos jeleket mutattak.
Tehát ezeket a jeleket komolyan kell vennünk, és komolyan tennünk kell ellenük valamit. Annak idején - emlékeznek önök - az a bizonyos híres londoni szmog milyen károkat okozott. Ott is emberéleteket kellett feláldozni azért, hogy rájöjjenek: a füstöt, a koromkibocsátást vissza kell fogni, korszerűbb fűtéstechnikára kell átállni.
(10.50)
Mivel ilyen tragédiák után a gazdasági érdekcsoportok pozíciója meg szokott gyengülni, a társadalom rá tudta kényszeríteni a gazdasági szereplőket plusz költségek vállalására, így történtek ezek a bizonyos beruházások.
A környezetvédelem ugyanis drága. Jelentős pluszköltségeket hoz magával, és emiatt a gazdasági szereplőknél nagy a csábítás. Jelentős pénzeket lehet megtakarítani a jövő kontójára, jelentős profitot lehet nyerni a jövő számlájára. Sajnos a társadalmi éberség, az odafigyelés sokkal gyengébb az elmaradott vagy fejlődő országokban, mint az iparilag fejlett országokban. Éppen napjainkban emlegetik a tudósok, hogy nagy veszély fenyegeti ezeket az országokat, mert a fejlett országokból kivont technológiákat ide exportálják - és ezzel természetesen exportálják a környezetszennyezést is. Mivel a környezetvédelmi csoportok vagy nem alakultak meg, vagy gyengébbek, ennek a megakadályozása sokkal nehezebb. Azt hiszem, ennek a törvénynek és az egész társadalomnak feladata, hogy ez a következő időszakban Magyarországon ne következhessen be. Ezért természetesen ebben a törvényben vagy a csatlakozó törvényekben átmeneti intézkedéseket kell megfogalmazni.
Ha már a gazdaságról van szó, mindenképpen meg kell említenem, hogy bár jelenleg a gazdasági szereplők úgy látják, hogy a környezetvédelem nekik terheket jelent, vagy sok esetben annak érzik azt, tudnunk kell, hogy a jövő évezredben a környezetvédelmi ipar vagy a környezetvédelemre épülő gazdasági tevékenység az egyik legnagyobb üzletnek ígérkezik. A környezetterhelést mérséklő berendezések gyártása, a természeti erőforrásokkal takarékoskodó újrahasznosítás, a nap, a szél- és geotermikus energiák hasznosítása, az ezeket hasznosító berendezések gyártása, a szűrő, ártalmatlanító szerek, technológiák gyártása, a környezetvédelmi szolgáltatás, vagy hogy saját szakmámat, a mezőgazdaságot említsem, a genetikailag ellenálló fajok kialakítása - itt a rezisztenciára gondolok, a biológiai védekezések elterjesztése, tehát a környezetet károsító szerek visszaszorítása, az erdőtelepítések mind-mind olyan lehetőség a gazdaság szereplőinek, ami azzal kecsegtet, hogy hosszú távú életlehetőséget biztosít a földön, de azon túl üzletnek is kimondottan jó lesz.
Addig persze sok kompromisszumot kell megkötni, sokszor kell elővenni a patikamérleget és kimérni, hogy mennyi az a költség, amit a gazdaság szereplői még elbírnak, és mi az, amit már nem bírnak el, ugyanis tudnunk kell, hogy itt is bizonyos mértéktartásra van szükség. Nem lehet olyan helyzetbe hozni a gazdasági szereplőket, hogy a saját piacukról a versenytársaiknál rosszabb helyzetbe kerülvén kiszoruljanak.
Természetesen ez a gondolat már átvisz a környezetvédelem globális jellegének megértéséhez. Tipikusan nemzetközi tevékenységről, nemzetközi közreműködést igénylő tevékenységről van szó, amikor környezetvédelemről beszélünk. Ugyanis egy sűrűn lakott földrész kis országának csak az lehet az érdeke, hogy minél szigorúbb nemzetközi megállapodások, konszenzussal elfogadott korlátozások lépjenek életbe, és ezeket a nemzetközi szervezetek betartassák.
Arról van szó, hogy az európai csatlakozás ilyen formában kimondottan érdekünk és támogatandó, ugyanis a környezetvédelem csak így tud megfelelni az előírásoknak. Ne feledjük, vége lehet annak a rossz gyakorlatnak, amikor is ezek a pici országok a leginkább környezetszennyező ipari létesítményeiket a határra telepítették. Ennek ma is tanúi vagyunk.
Ha mindezen elvárásoknak és felsorolt kívánalmaknak meg akar felelni a törvény, akkor még mindig egy halom feltételes módot kell használnunk, sajnos. Mint említettük volt, ez a törvény kerettörvény, és minden attól függ, hogy mivel töltjük ki. Ha tehát a törvényben jelzett csatlakozó törvények e törvényben meghatározott menetrend szerint kerülnek a parlament elé és fogadjuk el azokat, ha a zárórendelkezésben felsorolt miniszteri vagy kormányrendeletek a hatályba lépésig megszületnek, ha a törvényben kimondásra kerül, hogy a környezetszennyezésért járó bírság nagyobb lesz, mint az e tevékenységgel nyerhető haszon, ha a hulladékfejezetbe bekerül a rendkívül veszélyes, veszélyes hulladék kérdésköre, ha a fogalmi listát pontosítjuk, ha az önkormányzatok - és főleg az aprófalvas önkormányzatok - nem mennek idő előtt tönkre, nem roppannak össze a költségvetés terhe alatt és meg tudnak felelni azon elvárásoknak, amelyekkel e törvény felhatalmazza őket, valamint ha komolyan vehetjük a törvényjavaslat indoklásának egyik mondatát - és ezt szó szerint szeretném idézni, mert nagyon fontos, hogy "nem születhet a jövőben jogszabály úgy, hogy az nem harmonizál a környezetvédelem alapvető célkitűzéseivel"; és végül, ha kiderül - s ez kissé tréfás is, hogy mire gondolt az előterjesztő akkor, amikor a 82. § (1) bekezdésében visszautal a 66. § (2) bekezdésének c) pontjára, ugyanis a 66. § (2) bekezdésének nincs c) pontja, akkor azt mondhatjuk, hogy tettünk valamit. Azt mondhatjuk, hogy előre vittük hazai környezetvédelmünk ügyét. Ha mindehhez a társadalom aktív közreműködését is megnyerjük, akkor annak ellenére, hogy mindannyiunkban rengeteg fenntartás van e törvénnyel kapcsolatban, azt mondhatjuk, hogy érdemes volt csinálni, mi ezért dolgozunk.
Módosító indítványaink beterjesztésre készen állnak, szakértőink tárgyalásra készen állnak. Minden olyan megbeszélésnek hívei vagyunk, ami egy jobb törvény megalkotása irányába hat.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
