DR. BARÁTH ETELE

Teljes szövegű keresés

DR. BARÁTH ETELE
DR. BARÁTH ETELE, a környezetvédelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Ahogy miniszter úr az expozéjában elmondta, a törvényhozás nem várhat tovább. Ennek szellemében tárgyalta a környezetvédelmi bizottság a törvény tervezetét.
A bizottság igyekezett nagyon nagy felelősséggel felkészülni erre a tárgyalásra, illetve természetesen arra a folyamatra, ami még előttünk van. Ennek a felelősségnek részleteiről csak annyiban számolok be, hogy az elmúlt hetek, szinte hónapok folyamán nagyon sok jogi szakértőt kértünk föl véleményezésre: felkértük az Akadémia jeles egyéniségeit, hogy alkossanak véleményt, megkerestünk társadalmi szervezeteket - köztük természet szerint a gazdaságban érdekelt szervezeteket, önkormányzatok szövetségeit, képviselőit, nem utolsósorban a jogalkalmazók egy nagyon jelentős területéről az ügyészség és a bíróság képviselőit, ezen túlmenően egy-egy nemzetközi gyakorlattal rendelkező neves jogászt is. Tesszük ezt azért, mert - bár gondolom, más bizottságok is mindig úgy érzik, hogy azokban az esetekben, amikor ők a kijelölt bizottság, akkor az a legfontosabb törvény - valóban úgy gondoljuk, hogy ez a fontosnál is fontosabb törvény. Tesszük ezt azért, mert bár a fogalma gyakorlatilag csak a környezet védelméről jelenít meg fontos mondanivalókat, de mi úgy érezzük, ennek a törvénynek a magyarság jövőjéhez rendkívül sok köze van. Mi úgy érezzük, ennek a törvénynek általános mondanivalója van minden társadalmi cselekvéshez, nagyon komoly mondanivalója van a gazdasági fejlődéshez, és - ahogy miniszter úr mondta - a fenntartható fejlődés, a fenntartható növekedés magyarországi bizonyításához, alkalmazásához.
Az is elhangzott, hogy ennek a törvénynek nagyon komoly előmunkálatai voltak. Több év alatt - ez a szám nem hangzott el - mintegy huszonkilenc változatban készült el ez a törvény, amelynek egyfajta rezüméje, egyfajta - sajnos szinte azt kell mondanom - csontváza az a kerettörvény, amelyik most a parlament előtt van. Nem véletlen tehát, hogy ennek a törvénynek csak a szövegében harminchét helyen van olyan utalása, hogy melyek azok a rendeletek, további törvények, amelyeken keresztül ennek a törvénynek érvényesülnie kell.
Elhangzott az is, és nagyon fontosnak tartjuk, enélkül - egy korszerű, európai színvonalú környezetvédelemről szóló, az ember és környezet viszonyát meghatározó törvény nélkül - elképzelhetetlen, hogy Magyarország igazi részese legyen szomszédságának, vagy részese legyen a sokat emlegetett Európának.
Ugyanakkor az is elhangzott, hogy ez egyfajta alaptörvény. Alaptörvény abban az értelemben, hogy az itt megfogalmazott mondanivalóknak nagyon komoly visszahatása van mindazokra a törvényekre - és ezen belül kiemelkedően az alkotmányra is - amelyek a következő időszakban a parlament elé kerülnek. Tehát amikor képviselőtársaim, a tisztelt bizottságok itt véleményt formálnak, azt annak tudatában kell tenni - mondta bizottságunk, hogy a következő 1-3 év folyamán milyen módon tudják érvényesíteni azt a szemléletet és akaratot, amely mellett most kiállnak. Ezek között tehát rendkívül fontos: az alkotmányban meg szeretnénk fogalmazni azt, hogy az egészséges, lakható környezethez való jog alapvető emberi jog.
Természetesen ez a nagyon részletesen elkészített bizottsági ajánlás - mintegy négy oldalon foglalja össze az eddigi vitában elhangzottakat - még nem is térhetett ki elég mélységben azokra a gondokra, problémákra, amelyek a törvénnyel szemben, a törvénnyel kapcsolatban fölmerültek. Szakértőink között volt olyan, aki ezt a törvényt nemcsak alkalmatlannak, hanem károsnak is tartotta vitára bocsátani, és volt olyan szakértőnk, aki azt mondta, elengedhetetlen fontosságú, hogy minél hamarabb megszülessen ez a törvény, mert ez a törvény ugyan önmagában véve nem erős törvény, de nélküle sokkal gyengébbek, szegények maradnánk.
(10.00)
Tehát igen ellentmondásos vélemények fogalmazódtak meg. Ebben az ajánlásban erre vonatkozóan is igyekeztünk kitérni.
Nagyon fontos - amire talán kicsit lazábbnak tűnő fogalomhasználatomban már utaltam, s amivel talán hibát is elkövettem, hogy ennek a törvénynek nem kizárólag védelemmel kell foglalkoznia. Ennek a törvénynek a múltra vonatkozóan rendkívül komoly feladata van, mégpedig épp a károk megszüntetése, felszámolása. Olyan jellegű környezetfejlesztési feladatai vannak, amelyek a hihetetlen módon károsodott magyar környezetet valahogy megpróbálják rehabilitálni és a jövő számára alkalmassá tenni. Ugyanakkor úgy érezzük, hogy olyan fogalmakat kell mindenképpen végigvitetnünk, mint a környezetgazdaság és ebből következően a környezetgazdálkodás kategóriái, tehát a gazdaság, a társadalom, az épített és a természeti környezet viszonyaiból adódó különböző kategóriák.
Úgy érezzük, ennek a törvénynek pillanatnyilag rendkívüli hiányossága az, hogy ezeknek a társadalmi-gazdasági hatásoknak, ezeknek a viszonyoknak a részletesebb elemzésére, megbecslésére, bemutatására nem tudott vállalkozni. De - mint ahogy expozéjában miniszter úr is elmondta - rendkívüli együttműködésről tett tanúbizonyságot a minisztérium már az előkészítés folyamatában, a bizottsági ülésen is, és most is elhangzott az az ígéret, hogy mindezekkel a hiányosságokkal szembe tudunk nézni, és a következő hetek vagy a következő egy-két hónap folyamán ezek a kiegészítések mindenképpen megtörténhetnek. Mint bizottsági előadó ezt annak ellenére mondom, hogy tudjuk, egy törvénytervezet fokozatos vitája, szétbombázása, szétszedése különböző bizottsági módosító indítványokkal nem mindig szokott egy adott törvény konzisztenciájának megfelelni és azt nagyon elősegíteni, tehát ebben az esetben rendkívül óvatosan is kell dolgoznunk.
Befejezésül: a bizottság gyakorlatilag annak az igénynek megfelelően - amely egyébként ellenzéki képviselőtársunk részéről hangzott el, hogy az alapvető kérdésekben lehetőleg hatpárti konszenzus alakuljon ki, annyiban is eleget tett, hogy ezt a javaslatot - az előbb elhangzott kiegészítések fenntartása mellett - a bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem