TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Miniszter Úr! A költségvetési törvény elemzése többféle jogértelmezésre is lehetőséget ad. Ugyanis az F kategória addig adható, amíg erről a döntést meg nem hozta az önkormányzat, illetve a fenntartó. Ezt követően már nincs döntési helyzetben. Azok az önkormányzatok, amelyek megpróbálták visszavonni ezeket a döntéseket '94-ben, sorra elveszítették a pereket. Tehát az én értelmezésem szerint ez a közalkalmazott kötelező járandósága.
Egy példával szeretném csak illusztrálni. Ha egy fenntartó tízmillió forintot költött az előző évben arra, hogy több jövedelmet juttatott a közalkalmazottaknak, az '95-ben nemcsak az arra jutó fejlesztést és az alapösszeget fizeti, hanem 3-4 millió forint büntetést is, amiért többet mert fordítani intézményeire a kötelező minimumnál. Ez önkormányzati alapjogokat érint, véleményem szerint alkotmányosságot is.
Tehát kérem miniszter urat, alaposan vizsgáltassa ki a kormány ezt az eljárást, és lehetőség szerint már '95-re is módosítsa. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem