BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság külpolitikájának három alappillére, jóllehet újra lett fogalmazva az új kormány megalakulásakor, nem újdonság a magyar közvélemény számára. Ezeket az alapértékeket nem egy másodperc alatt, valamely kormány megalakulásakor vagy valamely választás eredményének kihirdetésekor fogalmazták meg. Ezek az alapértékek a magyar külpolitikát nem is négy vagy öt éve jelzik. A magyar külpolitika hosszú időn keresztül formálódott és formálódik továbbra is, nem tekinthetünk el annak a nemzetközi környezetnek a hatásaitól, amelyben Magyarország népe, a magyar nemzet él és dolgozik.
Úgy gondolom, hogy ennek a mai politikai vitanapnak nemcsak a kormány külpolitikája a témája, hanem témája kell legyen az is, hogy mit tehet a Magyar Köztársaság parlamentje, mit tehetnek a Magyar Köztársaság parlamentjében helyet foglaló képviselők annak érdekében, hogy elfogadtassák a közösen kialakított külpolitikai célokat mind az ország határain belül, mind az ország határain kívül.
Ha van külpolitikai konszenzus Magyarországon, márpedig ez az elmúlt jó néhány évben mindig és mindenkor elhangzott, akkor úgy gondolom, hogy az alapvető célok tekintetében nincs olyan politikailag jelentős erő Magyarországon, amely ezeket az alapvető célokat kétségbe vonná. Kérdés persze, hogy a célok elérésének útjaiban van-e politikai konszenzus.
Úgy gondolom, hogy itt taktikai és stratégiai különbségek már vannak a parlamentben helyet foglaló pártok között. Azt azonban látni kell és érzékelni kell, hogy ennek a konszenzusra való törekvésnek mindenképpen területe a külpolitika, a politikacsinálásnak a parlamenti dimenziója. Én ezért igazából ezzel szeretnék foglalkozni, a közös felelősségünkkel szeretnék foglalkozni, mert úgy gondolom, hogy a kormány felelősségét, a köztársaság parlamentje által választott kormány felelősségét illetően Kovács miniszter úr expozéja világosan fogalmazott, és nyilvánvalóan a válaszában is erre fog kitérni.
Az európai politikai színtéren sok olyan nemzetközi szervezet működik, amelyben a Magyar Köztársaság parlamentjének képviselői teljes joggal vagy megfigyelői státusban helyet foglalnak. Ennek a politikai konszenzusra törekvésnek egyik ékes jele volt az, amikor az új kormány megalakulását követően a nemzetközi testületekbe delegált magyar delegációk összetételénél nem a kialakult parlamenti számarányokat vettük figyelembe, hanem azt, hogy valamennyi párt kifejthesse álláspontját a nemzetközi fórumokon. És ennek azért van jelentősége, mert illusztrálni kell azt, hogy a magyar külpolitika nem egyszerűen egy kormány sajátja, hanem az a Magyar Köztársaság parlamentjének sajátja.
Ebben a vonatkozásban mindenképpen külön kell szólni az Európa Tanácsról, az Európa Tanács parlamenti közgyűléséről, mert meggyőződésem szerint, jóllehet minden példa sántít egy kicsit, de az előszoba példája az európai teljes integráció előszobájaként mindenképpen ebben összefüggésbe hozható.
Amikor együtt dolgozunk Európa döntő többségének választott parlamenti képviselőivel, akkor látnunk kell, hogy ebben a parlamenti közgyűlésben kifejtett álláspontunk kétszeresen meghatározó.
Illusztrálja azt, hogy miközben teljes integrációra törekszünk Európa nyugati felével, aközben e céljaink nem irányulnak más országok ellen, hanem éppen elősegíti a magyar parlamenterek tevékenysége más országok integrációs törekvéseit is. Hozzátéve és fenntartva azt a lehetőséget, hogy ezek csak közösen vállalt értékek mentén valósulhatnak meg.
Meggyőződésem szerint vannak a magyar külpolitikának e tekintetben bizonyos adósságai. És az adósságok között bizony európai konvenciók ratifikálásának elmaradását kell megemlíteni, mert bár korábban a magyar kormány ezeket az egyezményeket már aláírta, ratifikálásukra csak az elkövetkezendő hónapokban fog sor kerülni. Ennek nem az az üzenetértéke, hogy bárki bárkinek szemrehányást tegyen, hanem az, hogy azokat az értékeket, amelyeket külpolitikánkban képviselünk, a Magyar Köztársaságnak házon belül is, bocsánatot kérek a profán kifejezésért, az ország határain belül is érvényesítenie kell. És itt mindenképpen gondolok nem utolsósorban a nyelvi chartára, amelynek ratifikációjára az elkövetkezendő időszakban fog sor kerülni.
Ezekben a testületekben politizálásunk az európai integrációs törekvéseink próbakövének tekinthető tehát. Nem mindegy, hogy hogyan foglal állást a magyar parlament az európai integrációs szervezetek kibővítése vitájában, hogyan foglalunk állást a tekintetben, hogy támogatjuk-e Közép- és Kelet-Európa többi országának integrációs törekvéseit.
Elvi álláspontunk az kell hogy legyen, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása minden tagállam, minden leendő tagállam számára kötelező. Meggyőződésünk szerint csak ebben a környezetben lehet politikai értelemben vett integrációról beszélni Európában.
Az európai politikai integrációnak egyik sarokköve az elkövetkezendő években az Európában újra és időről időre felmerülő rasszizmus, idegengyűlölet, intolerancia és antiszemitizmus elleni küzdelem.
Nemcsak azért, mert ezekben az integrációs szervezetekben ez napirenden szereplő téma, hanem mert az európai közvélemény számára teljesen nyilvánvalóan elfogadhatatlan törekvések elleni harc közös érdek. És ha egy ország, a politikai közvélemény ezt nem hajlandó felvállalni országon belül is, hiteltelenné válnak törekvései országon kívül.
Úgy gondolom tehát, hogy e tekintetben a magyar külpolitika és a belpolitika céljai teljes mértékben nemcsak hogy egybe kell hogy essenek, hanem a cselekvése tekintetében is azonos hullámhosszon kell hogy legyen.
Az európai gazdasági integráció tekintetében 1996-97 mérföldkő lesz. Mérföldkő lesz a maastrichti egyezmény felülvizsgálati konferenciája kapcsán. A magyar jogalkotásnak, a magyar integrációs törekvéseknek nemcsak a mai maastrichti szerződések szerinti standardek elérése kell hogy a cél legyen, hanem teljesen nyilvánvaló, fel kell készüljön arra az időszakra, amely a tagállamok számára, a mai európai uniós tagállamok számára is újat hoz majd '96-'97 után, és ez legalább annyi előnyt jelent Magyarország számára, mint amennyi nehézséget. Tudniillik nem egy standard állapot az elérés célja, hanem az a cél, hogy együtt tudjunk a '96-'97 utáni új Európai Unió tagjaivá válni.
(10.30)
Nem szeretnék olyan témákat megpendíteni, amelyeket frakcióm tagjai további hozzászólásokban említeni fognak, de kénytelen vagyok reagálni két dologra.
Az egyik az a drámai hangvétel, amelyet az imént hallottunk. Úgy gondolom, történelmi elemzésekkel nem vagyok hivatott erről a pulpitusról vitatkozni.
Egy dolgot azonban szeretnék leszögezni: a Magyar Köztársaság számára a demokrácia játékszabályai a szomszédos országokhoz fűződő viszony tekintetében az egyetlen járható utat jelentik. És bármilyen kritikus helyzet legyen is a szomszédos országokban, teljesen nyilvánvaló, hogy ezekben az országokban a magyarságnak a parlamentekben legitim képviselői vannak, ezek a képviselők az adott ország politikai kultúrájának részét képezik - meggyőződésünk szerint tehát a helyzet valóban nehéz, de korántsem drámai abban a tekintetben, hogy az európai politikai életben bárki kétségbe vonhatná ezeknek a szervezeteknek valamifajta legitimációját, vagy akár kétségbe vonhatná azt a reális törekvésüket, hogy igenis, az autonómia meghatározott elemei az európai normák szerint ezekben az országokban is kötelezően kialakítandók.
Az európai kisebbségi keretegyezmény politikai elemzők, médiaszakemberek szerint talán gyenge. Meggyőződésünk szerint lehet minősíteni "kevésbé jó"-nak, és lehet egyéb szavakkal is illetni, egy dolog azonban biztos: az első olyan egyezmény, amely jogi kötelezettségeket jelent az aláíró és később az egyezményt ratifikáló országok számára. Szomszédaink - velünk együtt - ezt a keretegyezményt aláírták.
Meggyőződésünk szerint a magyar parlamentnek elsőként kell ratifikálnia, ezzel is illusztrálva azt a törekvését, hogy európai normák szerint kívánja rendezni a határon túl élő magyarok sorsát.
Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésünk szerint a Magyar Köztársaság külpolitikája az egyetlen lehetséges külpolitikai irányzat, amelyet Európának ebben a térségében Magyarország felvállalhat. (Dr. Kövér László: Szerinted!)
Engedjék meg, hogy hadd idézzek ezzel kapcsolatban egy korábbi parlamenti vitanapon elhangzott kijelentést: "És ami a kormányzat felelősségét illeti, természetesen a kormány felelős a külpolitikáért egészében, úgy, ahogy van, mint ahogy a belpolitikáért és a gazdaságpolitikáért is felelős. Baj akkor keletkezhet, hogyha a kormányon kívül álló erők kezdenek önálló külpolitikát folytatni, amely nincs összhangban a kormányzat külpolitikájával."
Lehet ezt a véleményt vitatni - hozzá kell tennem, hogy ez az előző kormányzat felelős külpolitikai álláspontjának volt tekinthető. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
