DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártnak, mint az ország egyik legrégibb, a mostani Országgyűlés legrégibb pártjának határozott elvei, kiforrott nézetei vannak a követendő külpolitikát, illetve az e körbe tartozó hosszabb és rövidebb távú törekvéseket illetően. Téziseinket már 1991. november 16-án nyilvánosságra hoztuk, a párt akkor tartott első kongresszusán.
Engedjék meg, ha még oly röviden is, először is ezekhez térhessek vissza, minthogy csak így lehet világos az az elvi alap, amelyen állunk, amelyről részt veszünk a közéletben, amelyről bíráljuk a kormány ideáit és gyakorlatát.
Pártunk fennen hirdeti a népek testvériségét, barátságát és egyenjogúságát, minden nép és népcsoport jogát a biztonságra, az önrendelkezésre, az autonómiára, a kiválást is beleértve. Mereven állunk szemben a kisebbségek elnyomásával, jelentkezzék bár faji, nemzetiségi, nyelvi, vallási vagy kulturális diszkrimináció, alávetés vagy üldöztetés formájában. Megalkuvás nélkül utasítjuk el a nemzetiségi uszítást, demagógiát, porhintést és népbolondító propagandát, mely zavarja a békés együttműködést, mely alkalmas vagy alkalmas lehet arra, hogy megbontsa a jó viszonyt, indulatokat, békétlenséget, ellenségeskedést keltsen. Őszinte hívei vagyunk az ENSZ alapokmányában és egyéb nemzetközi dokumentumokban lefektetett jogoknak, továbbá hisszük, hogy a népek között felmerült vitákat és feszültségeket békés eszközökkel, a valóságos viszonyokból kiindulva igazságosan és a jogos sérelmek orvoslásával lehet és kell megoldani.
A korunkban oly gyakori területi vitákat illetően fő rendezőelvnek az etnikai elvet tartjuk, a világ bármely országáról, népéről, népcsoportjáról lett légyen is szó. Ellenfelei vagyunk az erőszaknak, így a második világháború után kialakult határok erőszakos megváltoztatásának is. Ellenben igenis hívei vagyunk a tárgyalásos rendezésnek, melynek során a jogos igények figyelembevételével az igazságosság és méltányosság jegyében oldják meg a vitás kérdéseket, és így, ezen az alapon egyengetik a népek megbékélésének és barátságának útját.
Ebből kiindulva értékeljük a trianoni és párizsi szerződést is. Hitünk szerint bárki tárgyilagos szemlélő számára nyilvánvaló lehet, hogy a lelkek békéje, a közeledés és igazi megbékélés a magyarság és a Duna-völgyi népek között csak a legkirívóbb igazságtalanságok orvoslása alapján lehetséges.
Ezek tehát röviden a tézisek: barátság és béke, vitás kérdések békés rendezése, etnikai elv és autonómia, Duna-völgyi népek megbékélése a kulcsszavak, amelyekre elgondolásaink épülnek. Mindezek tökéletesen felelnek meg a legjobb hagyományainknak. Pontosan rímelnek arra, amit Széchenyi így fejezett ki: "Nyújtsatok kezet, drága hazafiak, egy honnak külön nemzetiségű, de mégis rokon fiai, rokon reményei, és ne hagyjátok magatokat elidegeníttetni" - Hunnia, 107. lap. Vagy amit Kossuth ír: "Az ég nevére kérem a magyar, szláv és román testvéreket, borítsanak fátyolt a múltra, s nyújtsanak egymásnak kezet."
Itt szeretném megjegyezni, hogy - bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz - amikor keresztény és nemzeti pártként határozzuk meg magunkat és törekvéseinket, akkor se az ellenforradalmi korszak szótárából merítjük fogalmainkat, hanem közvetlenül magától Széchenyitől, és ha netán kételkednék valaki, üsse fel a Világ 1831-es kiadásának 509. lapját.
Béke, barátság és együttműködés jegyében álló téziseink ellenére is furcsállkodva olvassuk a kormányprogram XIII. rész második bekezdését, amelyből arról értesülünk, hogy miután hadseregünk se megfelelő létszámú, se kellő ütőerejű, a külpolitikának kell gondoskodnia, hogy "Magyarországnak ne legyenek ellenségei, csak barátai, akikre minden körülmények között számíthat". Komoly dolgokról lévén szó, eszem ágában sincs, hogy élcelődjem vagy tréfálkozzam, mégis, ha a legenyhébb formában is, de fel kell tennem a kérdést: komolyan gondolta-e, kellően megfontolta-e a dolgokat a szerző, amikor papírra vetette az idézett kijelentést? Történelemtanár lévén természetesen tisztában vagyok vele, hogy mióta civilizáció létezik, diplomácia is van, és korántsem csak a fegyvereké a szó. Ám kizárólag vagy döntően diplomáciára, szerződésekre alapozni egy ország biztonságát, annyit jelent, mint teljesen kiszolgáltatni, mindenfelől sebezhetővé tenni az országot.
(12.30)
A két dolog közt - tudniillik a diplomácia és a fegyveres erők közt - szoros összefüggés van. Az a diplomácia pedig, amely mögött nem áll komoly erő, nem érhet el komoly eredményeket. És ismét hangsúlyozom, döntően diplomáciai tevékenységre, szerződésekre alapozni egy ország biztonságát teljesen komolytalan, nevetséges elképzelés. Még a békeszerető, semlegességéről híres Svájc is jelentős erőket tart fegyverben és gyakoroltat állandó jelleggel, nyilván nem önmagáért, l'art pour l'art, hanem biztonsága és annak érdekében, hogy alkalmasint megfelelő fogadtatásban részesíthesse a nemkívánatos betolakodókat. Messze vannak ugyanis még azok az idők, amikor a farkas mellé fekszik a bárány, a kecskegida mellé a párduc, a fegyverekből kapát, a dárdákból metszőkéseket csinálnak, és nép népre kardot többé nem emel, hadakozást nem tanul.
Ha egy országnak nincs megfelelő hadereje, nem az a megoldás, hogy a külügyre helyezik a védelem terhét, hanem az, hogy azonnal és haladék nélkül tesznek meg mindent a megfelelő védelem létrehozása és kiépítése érdekében. A biztonság és az ezt biztosító erő elsőrendű tényező minden ország életében.
A gyengeség általában nem jó reklám. Azok étvágyát, agresszivitását is felkelti, akik különben meggondolnák magukat és veszteg maradnának.
Ami pedig azt a célkitűzést illeti, hogy Magyarországnak csak barátai legyenek, akikre minden körülmények között biztosan számíthat, a mesék birodalmába illő vágyálom, naiv utópia, amely lehet egy fantaszta, idealista ábrándozó feljegyzéseinek tárgya, de nem egy komolynak szánt dokumentum, egy kormányprogram kitétele. Az ilyenfajta nyilatkozatokat Széchenyi értékelése szerint is azoknak a széplelkeknek kell meghagyni, akik örökké csak a kölcsönös bizalomról álmodoznak és erről szeretnek szentenciázni - mintha csupa szentekből és angyalokból állna a világ.
Kérem, ne bántódjanak meg, ha kritikusan mondom ki, hogy az ilyen kitételek nem erősítik a bizalmat, ellenkezőleg, legfeljebb csak arra alkalmasak, hogy megingassák a kormány külpolitikájába vetett hitet.
Téziseinkből következően hívei vagyunk a jószomszédságnak és a szomszédokkal való párbeszédnek. De az úgynevezett alapszerződéseknek nem! És itt szeretném leszögezni: nem nacionalizmus arról beszélni, hogy a trianoni és párizsi békék a szó igaz értelmében nem szerződések, hanem ránk kényszerített békediktátumok, amelyek tűzfészekké, feszültségekkel terhes térségekké változtatták a Kárpát-medencét, megmérgezték az itt élő népek viszonyát, nyomorúsággá tették az itt lakó népek és népcsoportok életét.
Aki nem hisz nekünk vagy elfogultsággal vádol bennünket, forduljon François Mitterrand-hoz, hallgassa meg e tárgyban az ő véleményét! Ez pedig így szól: "E század összes békeszerződései mind igazságtalan békeszerződések. A győztes dicsőségét, hatalomvágyát vagy azonnali érdekeit szolgálták, mindig figyelmen kívül hagyták a történelmi, földrajzi, szellemi vagy etnikai realitásokat." Minden olyan törekvés tehát, amely az adott viszonyok érintetlenül hagyásával kívánja rendezni a viszonyokat, eleve kudarcra van ítélve! Mert ami 1920-ban és 1947-ben is igazságtalan volt, az az idők múlásával se válik igazságossá, és szükségképpen jelen formájukban a tervezett alapszerződések sem oldják meg, hanem csak elodázzák a problémákat. Mert gondoljuk csak végig, hogyan, milyen alapokra építve kívánják létrehozni az alapszerződéseket:
1. Ismerjük el a fennálló határokat - tehát mi magunk jelentsük ki helyesnek, nekünk kedveseknek azokat a vonalakat, amelyeket annak idején erőszakkal kényszerítettek ránk, de amelyeknek érvényét különben is nemzetközi szerződések és itthon is elfogadott törvények garantálják. Mi értelme hát az egésznek? - tehetjük fel a kérdést. És vajon nálunk nem szakemberek végzik-e a nemzetközi szerződések előkészítését, hogy még sohase hallották hírét annak a régi jogelvnek, amely így szól: ne bis in idem.
2. Mondjunk le kölcsönösen a területi követelésekről... Nem vagyok cinikus, de meg kell kérdeznem: micsoda területi követelései lehetnek Szlovákiának vagy Romániának Magyarországgal szemben? Hol és milyen vonatkozásban lehet tehát kölcsönösségről beszélni? A kölcsönösség hangoztatása így abszolút hamis és hazug formula arra, hogy így, ezen az úton adják be a gyanútlan állampolgárnak a keserű pirulát, hogy elkábulva kapja be a nagy műgonddal kiagyalt maszlagot. Kölcsönösségről tehát nem, lemondásról pedig egyedül és kizárólag Magyarország oldaláról beszélhetünk.
3. Ha mindehhez hozzájárulunk, cserébe a kisebbségi jogok deklarálását, az átjárhatóság bővítését kapjuk - azt tehát, ami részint gazdasági szükségszerűség, és amit az előbbiek nélkül is meg kellene adniuk az érintett országoknak, ha egyáltalán komolyan veszik az általuk is aláírt és ratifikált szerződéseket.
Úgy hiszem, jogosan járok el, ha ezek után megkérdezem, gondolkodnak-e az urak és a hölgyek, az elvtársak és az elvtársnők, ha ilyen, alapjában hamis és bizonytalan tételek alapján keresik a megoldást.
Mindez tökéletes folytatása annak a történelemellenes szemléletnek, amely az egész Kádár-érát jellemezte, amikor is egy egész ország ifjúságával harsogtatták, hogy "indulj az útra és vissza ne nézz, múltad a fájó, bús ezer év"; vagy amikor az volt a fent kitalált és a köztudatba bedobott hányaveti jelszó: "ez van, ezt kell szeretni!", és naponként bőgte a rádió: "nekem jó, ahogy van". Ez van - de nem kell szeretni, és nem restellem kijelenteni, hogy nekem és még sok millió magyarnak egyáltalán nem jó, ahogy van, pedig személy szerint is szenvedek amiatt, hogy a Kárpád-medence népei nem tudnak egymásra találni, nem képesek kérdéseiket igazságosan rendezni, nem képesek őszintén, minden hátsó gondolat nélkül megbékélni.
Mindezek alapján megrökönyödve veszem tudomásul, hogy egyes kávéházi Konrádok... (Moraj a bal oldalon.)... a realitások felkent bajnokaiként lépnek fel, a lehetőségek gondos megfontolása és számbavétele helyett hovatovább az erkölcsi kényszer eszközeit is igénybe véve sürgetik az alapszerződések megkötését, mielőbbi tető alá hozását. Holott, ha valamit alaposan meg kellene fontolni és nem kellene elkapkodni, úgy éppen ezek a szerződések azok.
