DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár az alapszerződés fontosságát igazából csak Maczó Ágnes és Németh Zsolt képviselőtársaim vitatták, azért mégis érdemes megállni ennél a pontnál néhány pillanatra.
Ahogy azt már több felszólaló is elmondta, igazán idejét múlt dolog azon vitatkozni, hogy kell-e alapszerződés vagy nem kell alapszerződés. Mára ugyanis bebizonyosodott, hogy a rendezett szomszédi viszony feltétele az Európai Unióhoz való csatlakozásnak. Akár tetszik nekünk, képviselőtársaim, akár nem, a délszláv válság miatt mindenfajta etnikai feszültség gyanússá vált a Nyugat szemében.
Így a rendezetlen nemzetiségi kérdés miatt térségünkre sokan mint lehetséges veszélyforrásra tekintenek.
Másodszor azt a megjegyzést szeretném ehhez a témához fűzni, hogy normális viszonyok között igenis elképzelhető a lét alapszerződés nélkül is, de kérdezem önöktől, ki az, aki közöttünk normális viszonynak tekinti azt, ami köztünk és Szlovákia között vagy köztünk és Románia között fennáll. Nagyon remélem, hogy Németh Zsolt sem nevezi ezt normális viszonynak.
A harmadik megjegyzésem: képviselőtársaim is tudnak bizonyára azokról a negatív fejleményekről, amelyek a szlovák és román belpolitikai életben jelentkeztek - utalok itt a szlovák kormányprogram kisebbségellenes kitételeire vagy az RMDSZ-szel szembeni akciókra. Azt is tudják nyilván képviselőtársaim, hogy a nemzetközi egyezmények, amelyek a kisebbségi területre vonatkoznak, még nem hatályosak. Így például a Nyelvi Charta, amelyet több évvel ezelőtt fogadtak el, sem lépett még hatályba, ugyanis a szükséges öt ratifikáció helyett mindössze kettő történt meg a mai napig. Ilyen körülmények között - álláspontom szerint - a magyar külpolitikának minden lehetőséget fel kell használnia arra, hogy megpróbáljon jogvédelmet keresni a magyar kisebbségeknek. Ezt a célt kell szolgálja az alapszerződés is. Az alapszerződés célja éppen az kell legyen, hogy hozzásegítse a határon túli magyar kisebbséget jogai birtoklásához, ahhoz, hogy saját országában méltósággal és nyugalommal tudjon élni.
Végül a negyedik megjegyzésem ehhez a témához, hogy az alapszerződések ötlete egyáltalán nem tőlünk származik, hanem erre az útra az előző kormány lépett rá - ezt jelzi az ukrán és szlovén alapszerződés ténye is. Ezt nem minősítésnek értem természetesen, mert szerintem jó az az út, amelyre ebben a vonatkozásban rálépett az előző kormány.
Itt jegyzem meg azt is, teljesen átérezzük azt a felelősséget, amelyet Für Lajos a magyar kisebbségek sorsát érintő drámai hangvételű felszólalásában ecsetelt. De azt is meg kell jegyezzem, hogy ezelőtt is átéreztük ezt a felelősséget, és ezért is támogattuk például az Antall-kormányt az ukrán alapszerződés ügyében.
Végül még egy olyan megjegyzés van, amelyre szeretnék reflektálni, ez pedig az úgynevezett történelmi megbékélés iránti szándék ügye, amelyet szintén Németh Zsolt kritizált. Mi igenis úgy gondoljuk, hogy szükség lenne történelmi megbékélésre, hiszen nem magunk válogatjuk meg a szomszédainkat. Annak ellenére is szükség van erre, hogy nagyon jól tudjuk, ez milyen támadásoknak van kitéve. Azért le szeretném szögezni: ennek nem lehet ára a magyar kisebbségek elárulása. Amikor viszont a történelmi megbékélésről beszélünk, a történelmi megbékélésnek egyáltalán nem valamiféle proletár internacionalizmushoz van köze, ahogy Németh Zsolt ezt említette, hanem ahhoz, amit Ady úgy fogalmazott meg, hogy "Dunának, Oltnak egy a hangja", ahhoz, amit Bartók Béla és Kodály Zoltán képviselt egész munkásságában, és ahhoz, amit a magyar, a csehszlovák, a lengyel és a román demokratikus ellenzék együttműködése képviselt a hetvenes és a nyolcvanas években. Nagyon remélem, nem ezt a tradíciót kívánja elutasítani a Fidesz.
Ma tehát, tisztelt képviselőtársaim, a lényegi kérdés nem az, hogy legyen-e vagy ne legyen alapszerződés, hanem az, hogy milyen legyen az alapszerződés, mi legyen benne. Ennek csak a kisebbségvédelmi részére szeretnék kitérni.
Természetesen az alapszerződésben olyan világos tartalommal bíró követeléseknek kell benne lenniük, amelyek mind jogilag, mind pedig politikailag védhetőek az európai fórumokon. El kell kerülni ugyanis azt, hogy az alapszerződések megkötésének esetleges meghiúsulásáért a magyar felet tegyék felelőssé. A minimum tehát az kell legyen az alapszerződésben, amit eddig a kisebbségi jogok terén nemzetközi szinten is elértek, függetlenül attól, hogy azt nemzetközi szerződésbe vagy csak politikai nyilatkozatokba foglalták. A lényeg az, hogy a szóban forgó nemzetközi dokumentumokban szereplő normák a szerződő felek számára kötelező belső joggá váljanak. Egy ilyen szerződés egyáltalán nem lenne gyengének nevezhető. Itt olyan normákról van szó egyébként, amelyeket szomszédaink már elfogadtak a nemzetközi fórumokon, tehát nehezen tudnák megmagyarázni, hogy amikor a konkrét megvalósításuknak a lehetőségét kínálják fel nekik, akkor miért ellenkeznek. Álláspontom szerint ez egy védhető és megmagyarázható, európai fórumokon megmagyarázható magyar álláspont. Ebből a minimumból azonban nem szabad engedni.
A másik megjegyzés, amelyet az eddig elhangzottakhoz szeretnék hozzáfűzni, az az, hogy a nyugati integrációt és a magyar kisebbségek helyzetének rendezését nem lehet szembeállítani egymással. Integráció nélkül ugyanis lehetetlennek tűnik a kisebbségi helyzet javítása; a kisebbségek helyzetének rendezetlensége nélkül viszont nemigen képzelhető el a jószomszédi viszony - ez viszont hátráltatja az integrációs folyamatot. Tehát nem lehet szembeállítani egymással ezt a két célkitűzést.
Szeretnék még arról szólni röviden, hogy a kisebbségspecifikus eszközökön kívül milyen további módszerekkel segíthetjük elő a kisebbségvédelem és a jószomszédság céljainak elérését. Erről ma nem nagyon esett szó.
Először is azt szeretném megemlíteni, hogy elősegítené ezt a célt, ha hazai dolgaink jól mennek. Egy gazdaságilag dinamikusan fejlődő, politikailag stabil, kulturált Magyarország ugyanis egyaránt erősítheti a magyarságtudatot, erősítheti azt az érzést, hogy jó magyarnak lenni, továbbá erősítheti hazánk tekintélyét és elmélyítheti a szomszédok érdekeltségét a velünk való kapcsolatok fejlesztésében.
Másodszor azt is fel kell itt vetni, hogy támogatnunk kell minden olyan kezdeményezést, amely szomszédainkban felerősíti és visszafordíthatatlanná teszi a demokratikus folyamatokat, elősegíti a jogállamiság kiépítését. Alapvető érdekünk, hogy szomszédaink is sikeresek legyenek, hiszen illúzió arra gondolni, tisztelt Ház, hogy a magyar kisebbség számára elérhető a nyugodt sziget státusza, ha környezetében zűrzavar van. Nehéz kisebbségi jogokat védeni olyan helyen, ahol a szabadságjogok és a politikai kultúra a többséghez tartozók vonatkozásában sem szilárdultak meg.
Ennek az állapotnak a meghaladásában a többségi társadalom és a magyar kisebbség érdekei teljességgel egybeesnek. Éppen ezért helyesen cselekedett annak idején az előző magyar kormány, amikor nem akadályozta Szlovákia és Románia európa tanácsi felvételét, és helyesen cselekszik a mostani kormány is, amikor az egymást érintő ügyekben, mint például az európai csatlakozás, a NATO-felvétel, nem törekszik kizárólagosságra.
Tisztelt Ház! Az elvi magaslatokról bizony alá kell szállni a tettek mezejére. Nem arról kell a vitának folynia, hogy valaki 10 vagy 15 millió magyar miniszterelnöke, hanem arról kell szólnia a vitának, hogyan lehet folyamatossá tenni a párbeszédet, miként lehet például a gazdasági kapcsolatokat fejleszteni - a beruházásvédelem terén például -, hogyan lehet újabb és újabb határátkelőket nyitni, hogy folyamatos lehessen a kapcsolattartás.
(13.20)
Tisztelt Ház! Ahogy annak idején a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok hozzájárultak az emberiség történelmében a politikai demokráciák megszületéséhez, minden bizonnyal ezen kapcsolatok erősödése is hozzájárul majd a meglevő demokráciák erősödéséhez. A napi gyakorlati politizálás teremtheti meg azt a légkört, amelyben szomszédaink kooperatívvá válnak. Éppen ezért itt is üdvözlendő, hogy a kormány nagy diplomáciai aktivitást mutat a környező országok felé.
