DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az első olyan politikai vitanap, amelyet e parlament működése, a mostani ciklus során az ellenzék kezdeményezett. S ismerjük el, vannak talán égetőbb gondok, nagyobb ellentétek a kormánypártok és az ellenzék között, mint a külpolitika területe, ezek tárgyalására azonban több fórum áll rendelkezésre, s nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek valamilyen hiányérzete van, szükségesnek tartotta, hogy itt ma a parlament egy viszonylag hosszú időt szenteljen az ország külpolitikájával kapcsolatos vitának.
Mi lehet ennek a hiányérzetnek az oka? Többen szóltak már a konszenzus dolgáról. És valóban, pártjaink, parlamenti frakcióink között sok közös elem található, ami a külpolitikát illeti. Azonban azok a területek, amelyekben ez a közös külpolitika alakulhat és egymásra hathat, tulajdonképpen nagyon szűkösek. Úgy érzem, a pártok külpolitikai tevékenysége ennek az országnak közös értéke. S ahhoz, hogy valódi konszenzusról lehessen beszélni, nem elegendő ezt a közös külpolitikát a parlament külügyi bizottságában művelni.
Több közös föllépésre is szükség lenne. Nemzetközi példákat szeretnék említeni. Gondolok például arra, hogy a közeljövőben, március elején lesz az ENSZ szervezésében egy szociális csúcs. Ennek a rendezvénynek a kísérő rendezvényei között ott szerepelnek azok a nagy nemzetközi politikai szervezetek, a szociáldemokrata internacionálé, a kereszténydemokrata nemzetközi szervezet, világszervezet, valamint a liberális internacionálé is. E három szervezet egy közös rendezvényben tárgyalja meg a téma politikai vonatkozásait. Megemlítem, hogy itt nálunk a parlament hat pártja közül négy tagja nemzetközi szervezeteknek, s ezek közül kettő az európai vezetésben is részt vesz: a Fidesz és a kereszténydemokraták. Ha ezeket az értékeket jobban használnánk, tovább jutnánk a konszenzus tekintetében.
Nagyon röviden legyen szabad azt elmondani, hogy az alapszerződések tervezett kötésénél miért van egyáltalán ez a vita. Tiltakoznánk az ellen, hogy a határkérdés emlegetése valamifajta vád elismerése legyen, hogy Magyarországon lenne olyan politikai erő, amely agresszív határmódosítást akar; hibásnak tartanánk, ha az alapszerződés aláírása tudománytalan elméletekhez való csatlakozást is jelentene; nagyon rossz lenne, ha túlterjedne az alapszerződés a jelenleg érvényes nemzetközi szerződéseken; és végül: nagyon kívánjuk azt, hogy egy jogi testben történjék a kisebbségekről szóló megállapodás - hogy egy részletesebb kisebbségvédelmi szerződés köttetik, az egy egészen más kérdés.
Nem esett szó a miniszter úr expozéjában néhány dologról. Nyilvánvaló, hogy nem is eshetett, de én mégis a hiányérzet okából fölsorolom:
Nem hallottunk a gazdaságdiplomácia átszervezésével kapcsolatos tapasztalatokról és eredményekről. Egy szó se esett a kulturális diplomácia gondjairól. Hírünk a világban végül megemlítésre került, de azt hiszem, erről sokkal többet kellene szólni.
Végül nem esett szó bizonyos tervekről, hiszen hallottunk egy európai integrációs ügyekkel foglalkozó miniszteri poszt beállításáról, amit én a magam nevében - mert még nem kitárgyalt pártvélemény - helyes lépésnek tartanék.
(11.00)
Végezetül féloldalasnak éreztem miniszter úr következő fogalmazását: feladatunk, hogy megértessük a határon túliakkal álláspontunkat, hogy kifejezzük szolidaritásunkat. Az érem másik oldala: feladatunk, hogy megértsük szempontjaikat, és kifejezzük készségünket azok képviseletére.
A kereszténydemokraták nem kívánnak nagy bevezető, átfogó előadást tartani húsz percben az elején. A későbbiek folyamán képviselőtársaim egy-egy konkrét kérdésben bővebben kifejtik pártunk álláspontját.
A magam részéről mindössze annyit kérek, hogy a konszenzus megteremtése, közös politika kialakítása - és nem csak művelése - érdekében gyakorlati lépéseket tegyünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem