KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kormánynak nem csupán alkotmányos kötelessége, hogy időről időre beszámoljon tevékenysége egy-egy területéről, így a külpolitikáról is, hanem meggyőződése is, hogy az ilyen parlamenti vita, a közös számvetés és értékelés szilárdabb hátteret biztosít külpolitikai tevékenységéhez. Azt szeretnénk, ha a mostani külpolitikai vitanap hozzájárulna Magyarország nemzetközi mozgásterének pontosabb felméréséhez, a hét hónap külpolitikai tevékenységének mérlegét megvonva tanulságokat fogalmazna meg a következő időszakra, és előmozdítaná a parlamenti pártok konszenzusát, és ezzel a lehető legszélesebb társadalmi egyetértést teremtené meg az előttünk álló külpolitikai döntésekhez.
Egy kis országnak különösen fontos, hogy pontosan mérje fel saját nemzetközi mozgásterét. Káros lehet, ha alábecsüli, ha nem használja ki a lehetőségeit, és veszélyes lehet, ha túlbecsüli egy-egy lépése várható nemzetközi támogatottságát. A kormány felelőssége, hogy el tudja-e helyezni Magyarország érdekeit az adott nemzetközi mozgástérben, hogy reális célokat tud-e kitűzni, és hogy meg tudja-e találni az ezek eléréséhez legalkalmasabb módszereket, eszközöket. Elengedhetetlen, hogy a nemzetközi élet jellemzőit ne pillanatnyi állapotukban, hanem lehetséges változásaikkal is számolva mérjük fel, és hogy a magyar külpolitika ezekre a lehetséges változásokra forgatókönyvekkel rendelkezzék.
Magyarország nemzetközi mozgásterét mindenekelőtt környezetünk, Közép- és Kelet-Európa állapota és folyamatai, másrészt a világ kétségkívül legfontosabb politikai, gazdasági döntési központjának, az euroatlanti közösségnek ezekkel összefüggő törekvései határozzák meg.
Közvetlen környezetünk egyik fontos jellemzője, hogy megszilárdult a többpárti parlamentáris demokrácia, a jogállamiság intézményrendszere. Az elmúlt egy-két évben lezajlott választások eredményeit ki-ki politikai ízlésének megfelelően értékelheti. De az nem vitatható, hogy ezek a választások a demokrácia játékszabályainak megfelelő módon zajlottak le, hogy a kormányváltások mindenütt alkotmányosan történtek, hogy a demokratikus baloldali pártok győzelme bizonyos jóslatokkal ellentétben sehol sem eredményezett visszarendeződést, és hogy nem vált be az a jóslat sem, hogy törésre kerül sor a baloldali többségű kormányok és Nyugat között. Ha nehézségekkel, ha feszültségekkel is, de folyik a gazdaság átalakítása, a piacgazdaság kiépítése.
Összességében azt mondhatjuk, hogy Közép- és Kelet-Európa országai, kétségkívül eltérő ütemben, eltérő mértékben, de az eurokonformitás irányába mozdultak el, és ez Magyarország nemzetközi mozgástere szempontjából kedvező.
Környezetünk másik fontos, és sajnos, negatív jellemzője, hogy az új biztonsági kockázatok miatt megnövekedett az instabilitás, a kiszámíthatatlanság. Különösen nagy szerepet játszik ebben az a radikális nacionalizmus, amely helyenként és időnként az állami politika, a kormánypolitika rangjára emelkedik, amely nemcsak hogy nem veszi figyelembe, de megsérti a kisebbségi jogokat, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait, vagy mely radikális nacionalizmus helyenként és időnként olyan nézetekben ölt testet, miszerint a kisebbség problémái a határok módosításával oldhatók meg.
(9.10)
Térségünk kétségkívül legsúlyosabb problémáját a délszláv válság elhúzódása jelenti. Ez sajnálatos módon demonstrálja a nemzetközi közösség válságmegoldó képességének gyengeségeit - hogy ne mondjam: kudarcát. Fennáll a veszély, hogy egy rossz rendezés teremt precedenst, amely végül is elismeri az erővel kialakított új realitásokat. És most, az ENSZ-csapatok közeli távozása következtében, ismét fennáll a válság további kiszélesedésének veszélye is.
A délszláv válság elhúzódása, a rendezés elmaradása egyértelműen kedvezőtlen Magyarország számára, hiszen - ha nem is közvetlenül, de közvetve mindenképpen - veszélyezteti biztonságunkat; veszélyezteti az ott - zömében a Vajdaságban - élő magyarságot. Az ENSZ által foganatosított gazdasági embargó, a szankciók nagyon súlyos gazdasági károkat okoznak nap mint nap Magyarországnak, és a válság elhúzódása kétségkívül negatív hatással van az egész térség megítélésére: bizonyos értelemben elriasztja a befektetőket - bizonyos értelemben Magyarországról is.
A magyar külpolitikának a szomszédság miatt nagyfokú óvatosságot és mértéktartást kell tanúsítania, ugyanakkor minden lehetségest meg kell tennie a válság rendezésének előmozdítására.
Egy távolabbi, de szintén veszélyes következményekkel járó válsággóc a csecsen válság, amely nemcsak a térség stabilitására van kedvezőtlen hatással, de hatással lehet Oroszország belső viszonyaira, következésképpen Oroszország nemzetközi magatartására is. A magyar külpolitikának itt, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnökeként van bizonyos, szerény lehetősége a válság rendezésének előmozdítására.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben egyetértés van abban, hogy a szervezetnek mindenekelőtt a tűzszünet - nemcsak egy rövid, átmeneti, humanitárius tűzszünet, amit sikerült elérni, de ami természetesen nem megoldás, hanem egy tartós tűzszünet - előmozdítására kell törekedni. Megfigyelők állandó jelenlétével kell biztosítani az emberi jogok érvényesülését, helyreállítását, az alkotmányos rend helyreállítását, a majdani demokratikus választások előkészítését és lebonyolításuk megfigyelését. És mindezt úgy kell tennie az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek, hogy mindvégig biztosítsa az orosz kormány együttműködését, hiszen az orosz kormány egyetértése, együttműködése nélkül sem az EBESZ-nek, sem semmilyen más szervezetnek nincs igazából lehetősége a rendezés előmozdítására.
Azt is világosan kell látni, hogy a rendezésnek az orosz föderáció alkotmányának, az orosz föderáció területi integritásának és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet alapelveinek szellemében, ezek tiszteletben tartásával kell végbemennie.
Tisztelt Ház! Magyarország nemzetközi mozgástere szempontjából igen fontos és pozitív, hogy az euroatlanti közösség az integráció kibővítése mellett foglalt állást, és úgy tűnik, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlanná vált: az Európai Unióban elfogadták a bővítés stratégiáját - az esseni csúcsértekezlet hagyta jóvá az erre vonatkozó dokumentumot. És ami ugyanilyen fontos: ennek a dokumentumnak, a bővítés stratégiájának a kimunkálásába - ha szerény mértékben is - bevonták a hat társult országot. Azok a találkozók pedig, amiknek megtartásáról döntés született Essenben - így az évi rendszeres csúcstalálkozók, a külügyminiszteri találkozók, a szakminiszteri találkozók -, lehetővé teszik azt, hogy a hat társult ország - köztük Magyarország is - a jövőben még aktívabban vegyen részt a csatlakozási stratégia további finomításában, és reményeink szerint bekapcsolódási lehetőséget kapjanak az 1996-ban esedékes, a bővítés hogyanjáról, mikéntjéről, a bevonni kívánt országok köréről is állást foglaló kormányközi konferencia előkészítésébe.
A NATO-ban megszületett a "Partnerség a békéért" program, amely nem a tagság előszobája - ahogy a NATO-ban fogalmaznak -, de kétségtelen tény, hogy hozzásegíti az abban részt vevő országokat a NATO-konformitás megteremtéséhez. A NATO-ban is megkezdődött a külügyminiszteri tanács tavaly decemberi döntése értelmében a bővítés feltételeinek az alapos és konkrét tanulmányozása, a bővítés következményeinek az alapos és részletes vizsgálata.
Kétségtelen tény: mind az Európai Unió, mind a NATO bővítésével kapcsolatban vannak ellentmondó nyilatkozatok. Egyes nyilatkozatok a bővítés gyorsítását, mások az óvatos előrehaladást szorgalmazzák. Az azonban mindenképpen pozitív, hogy a bővítés elleni állásfoglalások már eltűntek.
Az ellentmondó, hullámzó nyilatkozatok természetesen jelzik, hogy mind az Európai Uniónak, mind a NATO-nak nehéz döntések sorozatát kell meghoznia; jelzi, hogy a tagállamok nemzeti érdekei eltérőek; jelzi az óvatosságot, és jelzi azt is, hogy vannak bizony a bővítéssel kapcsolatban bizonyos fenntartások - nem a bővítéssel általában, hanem a hogyannal, a mikénttel, illetve a bővítés körével kapcsolatban.
Ez Európai Unióban az öt nagy tagállam nyilván tart attól, hogy az újonnan belépők tovább növelik a viszonylag kis országok súlyát a szervezeten belül a döntéshozatalnál. Azok az országok, amelyek nettó befizetők az Európai Unió különböző alapjaira, attól tartanak, hogy az ő terheik növekedni fognak, hiszen az újonnan csatlakozó országok a viszonylag szegényebb, fejletlenebb országok sorát fogják gyarapítani az Európai Unióban. Azok az országok, amelyek az elmúlt években ECU-milliárdokat kaptak támogatásként az Európai Unió különböző alapjaiból, attól tartanak, hogy az újonnan belépők a rájuk eső támogatást fogják csökkenteni.
Mindenkiben van továbbá bizonyos aggodalom, hogy az az intézményrendszer - amely eredetileg, a római szerződéssel, hat ország együttműködését, majdani integrálódását volt hivatott szolgálni, és amelyet fokozatosan és folyamatosan adaptáltak a bővüléshez, amelynek most tizenöt tagállam együttműködésével, integrációjának feladataival kell megbirkóznia - hogyan fog működni akkor, ha a tagországok száma húsz fölé emelkedik, netán a harmincat fogja közelíteni. Kulcskérdés ezért az Európai Unióban a bővítés szempontjából az intézményi reform. Legalább ilyen - ha nem súlyosabb - kérdés a közös agrárpolitika, ennek a reformja, ennek hozzáigazítása az új tagállamok igényeihez, pontosabban a bővítés szükségleteihez.
Az is jól érzékelhető, hogy az Európai Unió bővítésével kapcsolatban a tagországoknak bizonyos értelemben eltérőek a prioritásai. Vannak országok, amelyek úgy gondolják, hogy elsősorban a közép-európaiakat, a hat társult tagországot vagy ezen belül a négy visegrádi országot kellene a bővítés első hullámába bevonni. Mások úgy gondolják - nyilván az északi, új tagok -, hogy elsősorban a balti országok felé kell a bővítést elindítani. A déli szárny pedig természetesen azt mondja, hogy a két mediterrán sziget, a régóta társulási megállapodással rendelkező Ciprus és Málta felvételével nem szabad késlekedni. Azt lehet mondani: az azonban teljesen nyilvánvaló, hogy az 1996-ban kezdődő - és még nem tudjuk, hogy milyen hosszú időt igénybe vevő - kormányközi konferencia előtt érdemi tárgyalások semelyik országgal nem fognak megkezdődni, csak ezt követően kerül majd sor a bővítésre.
Az Európai Unióban jól érzékelhető, hogy a fenntartások általában a bővítésnek, illetve egy-egy csatlakozó országnak a belső viszonyokra gyakorolt hatásával függnek össze, vagyis hogy miképpen befolyásolja majd a bővítés, egy-egy ország belépése, csatlakozása az Európai Unió belső kohézióját. Ezért is támaszt az Európai Unió ennyire szigorú követelményeket; elsősorban, de nem kizárólag gazdasági követelményeket, hiszen például a jogrend harmonizációja éppen olyan elengedhetetlen feltétel, mint a gazdaság korszerűsítése, korszerű szerkezetének, versenyképességének megteremtése.
(9.20)
Ezzel szemben a NATO-ban főleg a bővítés külső hatásait mérlegelik. Hangsúlyozzák, hogy a bővítésnek a stabilitást és nem új megosztottságot kell szolgálnia. Hangsúlyozzák, hogy nagy figyelmet kell fordítani az átmenetileg, a bővítés első szakaszában kívül maradó országokra. A legnagyobb hangsúlyt Oroszország kapja, Oroszország - ahogy fogalmazzák - jogos biztonsági igényeinek a figyelembevétele, mérlegelése, Oroszország szempontjainak a mérlegelése, annak hangsúlyozása, hogy Oroszországot a bővítéssel párhuzamosan mindenképpen be kell vonni egy majdani összeurópai biztonsági architektúra létrehozásába. Újabban érzékelhetően nagyobb figyelmet kap Ukrajna is, mint amely ország a bővítés első hullámában semmiképpen sem lesz érintett, s talán a későbbi szakaszokban sem.
A NATO ugyanakkor az Európai Unióhoz képest egyszerűbb követelményeket támaszt a csatlakozással kapcsolatban. A haderő konformitása - ami az első helyen szerepel - messze nemcsak a technikai, technológiai kompatibilitást, az összeilleszthetőséget jelenti, hanem a haderőreformot, a katonai költségvetés átláthatóságát, a NATO-konform védelmi tervezést és egy sor más dolgot.
Természetes követelmény - a NATO-ban is hangsúlyozzák -, hogy a NATO-tagság, a csatlakozás nem egyirányú utca, hogy az új tagok járuljanak hozzá saját térségük biztonságához és a közös védelemhez is.
Erősödik az Európai Unióban és a NATO-ban, tehát az euroatlanti közösségben az a felfogás, hogy az Európai Unió és a NATO bővítésének együtt, párhuzamosan kell haladnia, ami nem szükségképpen jelent egyidejűséget a csatlakozás számára.
A követelmények között is sok az azonos. Az alapelvek érvényesítése - mint a parlamentáris demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok tiszteletben tartása vagy a piacgazdaság érvényesülése - mindkét szervezetben alapkövetelmény a csatlakozók számára. De az is alapkövetelmény, hogy megoldatlan területi vitákkal, megoldatlan kisebbségi problémákkal nem lehet csatlakozni az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz. Ezt nagyon nyomatékosan hangsúlyozzák Brüsszelben. Sem az Európai Unió, sem a NATO nem kívánja importálni Közép-Európa feszültségeit, Közép-Európa országainak egymás közötti vitáit.
Magyarország számára a különbség az Európai Unió és a NATO-hoz való csatlakozás szempontjából abban van, hogy az Európai Unió feltételeit lényegesen nehezebb teljesíteni. A NATO feltételeit könnyebb teljesíteni, ugyanakkor a NATO esetében több a számunkra bizonyos értelemben kiszámíthatatlan, pontosabban nem rajtunk múló tényező, hanem azok a stratégiai megfontolások, amelyekről beszéltem. Így a NATO bővítésének folyamata felgyorsulhat, lelassulhat; ezért nem lehet azt mondani, hogy irreális Magyarország akár 1996-ban történő csatlakozása, hiszen felgyorsulhat a bővítés. Ugyanakkor azok sem tűnnek túl pesszimistának, akik ennél későbbre teszik a NATO-csatlakozás lehetőségét.
Tisztelt Ház! A kormány az elmúlt hét hónapban a programban megfogalmazott külpolitikai célokat igyekezett elérni, és az ott megfogalmazott módszereket, eszközöket igyekezett ennek érdekében alkalmazni. A prioritások a kormány külpolitikai programjában a folyamatosságot jelképezik, míg a prioritások egymáshoz való viszonyának értelmezése, annak elvetése, hogy bármiféle fontossági sorrend felállítható lenne - hiszen ezek a kormány felfogása szerint egyenrangúak, sőt egymást feltételező prioritások -, továbbá az alkalmazni kívánt, a célszerűnek tartott eszközök, módszerek, stílus tekintetében a kormány külpolitikája viszont a változást mutatja az előző időszakhoz képest.
Ami az euroatlanti integrációt illeti, a kormány gondolkodásának kiindulópontja az integráció komplexitása, ami megfelel az Európai Unió és a NATO már vázolt felfogásának; vagyis Magyarország számára a NATO-hoz, az Európai Unióhoz és a Nyugat-Európai Unióhoz - amely hosszabb távon egyaránt tekinthető a NATO európai pillérének vagy az Európai Unió biztonságpolitikai védelmi szervezetének -, e három szervezethez való csatlakozás tekintetében számunkra sem fontossági, sem sürgősségi sorrend nincsen. Párhuzamosan közeledünk a három szervezethez, annál is inkább, mert a követelmények is részben azonosak.
A Brüsszelben lefolytatott találkozókon, a többoldalú konferenciákon, megbeszéléseken és az integrációs intézmények tagállamainak vezetőivel sorra került találkozókon egyaránt arra törekedtünk, hogy nyilvánvalóvá váljon Magyarország euroatlanti elkötelezettsége. Tehát az a határozott szándéka, hogy csatlakozni akar ezekhez a szervezetekhez, mégpedig azért, mert sem Magyarország biztonsága, sem gazdasági, társadalmi modernizációja nem képzelhető el a tagság nélkül.
A NATO-val kapcsolatosan külön is hangsúlyoztuk - és hangsúlyozzuk minden alkalommal -, hogy Magyarország NATO-hoz való csatlakozása semmiképpen nem a szomszédai ellen irányul. Nem is a szomszédai ellenére akar a NATO tagja lenni, nem is egy valamiféle megfogalmazható külső fenyegetéssel szembeni védelmet keres a NATO-ban, hanem a NATO-t egy olyan biztonsági struktúrának tekinti, amely egyedül rendelkezik hiteles katonai erővel, következésképpen csak ez a szervezet tudja igazán ennek a térségnek a stabilitását garantálni, és Magyarország e stabilitás kialakításában, garantálásában akar a NATO tagjaként részt venni.
Arra törekedtünk, hogy a találkozókon megfogalmazzuk azt, hogy a NATO és az Európai Unió, valamint a Nyugat-Európai Unió bővítése kölcsönös érdekeket szolgál. Nemcsak a belépő, a csatlakozó országok érdekeit, hanem ugyanígy szolgálja az említett szervezetek érdekeit is. Hangsúlyoztuk, hogy szükség lenne egy hozzávetőleges időrend, időkeret megfogalmazására. Például arra, hogy az Európai Unióban a kormányközi konferencia befejezését követően megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások Magyarországgal. Ez ugyanis fontos jelzés lenne a magyar közvéleménynek, és fontos jelzés lenne a nemzetközi üzleti életnek, hogy Magyarországgal mint potenciális taggal számol az Európai Unió.
Hangsúlyoztuk, hogy szeretnénk, ha mielőbb és minél pontosabban megfogalmaznák a csatlakozási feltételeket, hiszen ez megkönnyíti a felkészülést a csatlakozásra. Hangsúlyoztuk: azt igényeljük, hogy minden ország esetében egyedi döntés szülessen. Amikor Magyarország csatlakozásáról születik majd döntés, akkor kizárólag Magyarország eurokonformitását, kizárólag Magyarország eredményeit mérlegeljék, és ne valamiféle csoportos mérlegelés történjen. Egyedi döntésre van tehát szükség.
Azt is hangsúlyoztuk, hogy Magyarország mindenképpen a csatlakozók első csoportjában kíván lenni mind az Európai Unió, mind a NATO esetében. De nem helyeztünk hangsúlyt annak aláhúzására, hogy Magyarország egyedül, kizárólagosan akar ebből a térségből az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz csatlakozni. Ugyanis meggyőződésünk, hogy Magyarország érdekeinek az felel meg - gazdasági, biztonsági és minden más érdekeinek -, ha a térségből lehetőleg minél több ország teljesíti az eurokonformitás vagy az euroatlanti konformitás követelményeit, és csatlakozik ezekhez a szervezetekhez.
Hangsúlyoztuk azt is, hogy a felkészülés nagyon bonyolult feladatainak megoldásához Magyarországnak segítségre van szüksége mind az Európai Unió, mind a NATO részéről. Mindezeket az Európai Unió számára egy memorandumban is megfogalmazta a kormány, melyet miniszterelnök úr Kohl kancellárnak - mint az előző fél év soros elnökének - az esseni csúcstalálkozón átadott, és amelyet természetesen az Európai Unió brüsszeli központjába és valamennyi tagállamnak is eljuttattunk. Ebben össze vannak foglalva a csatlakozással kapcsolatos igényeink, elképzeléseink, és össze van foglalva az is, hogy Magyarország mit tesz a saját felkészülése érdekében. Tehát megfogalmazásra került a csatlakozás magyar nemzeti stratégiája mind a gazdaságban, mind a jogharmonizációban vagy a felkészülés más területein; például az államigazgatás vagy a közvélemény felkészítése a csatlakozásra.
Elhatároztuk azt is, hogy a felkészülésről folyamatosan tájékoztatjuk az Európai Uniót. Nem lenne szerencsés, ha majd '97 elején vagy '96 végén egyszerre adnánk át az elmúlt időszak felkészülésében elért eredményeinket, hanem úgy döntött a kormány, hogy félévenként, minden soros elnökség befejeztével ad egy összegzést az adott fél évben elért eredményekről, és egyben megfogalmazza a következő soros elnökség számára a konkrét prioritásokat. Ezt tettük most a francia elnökség hivatalba lépésekor.
(9.30)
Részt kívánunk venni minden együttműködési formában, az Európai Unió szóhasználatával élve, a multilaterális struktúrált formákban. Az a célunk, hogy a maastrichti megállapodás mindhárom pillérjébe - tehát mind a gazdasági, mind a közös kül- és biztonságpolitikában és az igazságügyi, belügyi együttműködésben - Magyarország minél teljesebb mértékben bekapcsolódjon.
A NATO-val összefüggésben az együttműködési keretet az az egyéni partnerségi program képezi, amelyet Magyarország a NATO-val közösen munkált ki és fogadott el. És létrejött a hazai felkészülés koordinálására egy tárcaközi bizottság, amely az európai uniós csatlakozás nagyon is komplex jellegének megfelelően minden tárca részvételét magában foglalja; míg a NATO-csatlakozás felkészülésére is létrejött egy ennél szűkebb tárcaközi bizottság, hiszen egyelőre ez egy kevesebb tárcát érintő feladat, elsősorban a Honvédelmi Minisztériumot és a Külügyminisztériumot, illetve néhány más tárcát érint. Ez is elkezdte már a munkáját.
Összességében, tisztelt Ház, az elmúlt hét hónapban meggyőződésünk szerint közelebb jutottunk az euroatlanti integrációs intézményekhez. Ezek Magyarországot egyértelműen partnerként és potenciális tagként kezelik. Semmiféle fenntartás, semmiféle kétség nincs sem Brüsszelben, sem a tagállamok fővárosaiban Magyarország euroatlanti elkötelezettségével kapcsolatban. Ezeken a tárgyalásokon - ahogy már utaltam rá, hiszen ez az egyik alapvető feltétel - ismétlődően felvetették Magyarország és szomszédai viszonyának a kérdését.
És itt szeretnék át is térni a kormányprogramban meghatározott másik külpolitikai cselekvési főirány, Magyarország és szomszédai viszonyának javítására, rendezésére. Hangsúlyozva, hogy nem csupán az integrálódásra való alkalmasságunk miatt tartjuk szükségesnek ennek a viszonynak a javítását, rendezését, hanem azért, mert ez része a térség stabilitásának, tehát biztonsági érdekeink fűződnek hozzá; mert gazdasági érdekeink fűződnek hozzá, hiszen a politikai kapcsolatok, a bizalom egy bizonyos szintje nélkül nincs igazán lehetőség komoly, érdemi, kiterjedt gazdasági együttműködést folytatni. S az is meggyőződésünk, hogy az ott élő magyar kisebbség helyzetének javítása, jogainak érvényesülése szempontjából is elengedhetetlen a kétoldalú kapcsolatok javítása.
Az elmúlt hét hónapban megfelelően, a kölcsönös érdekek szerint fejlődtek kapcsolataink Ukrajnával, Horvátországgal és Szlovéniával. Új helyzet alakult ki a magyar-osztrák kapcsolatokban azzal, hogy Ausztria január 1-je óta az Európai Unió teljes jogú tagja. Ez hosszú távon Magyarország számára egyértelműen előnyös, hiszen számolhatunk azzal, hogy Ausztria a tapasztalatai átadásával fogja segíteni felkészülésünket, illetve majdani tárgyalásainkat. És azzal is számolhatunk, hogy Ausztria az Európai Unióban azon országok csoportját erősíti majd, amelyek támogatni fogják Magyarország csatlakozását. Erre egyébként Ausztria vezetői, mindkét nagy párt vezetői ígéretet tettek.
Ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogy rövid távon Ausztria európai uniós tagsága megnehezíti a magyar-osztrák kapcsolatok egyes konkrét területeit, nehezíti a magyar áruk piacra jutását, és nehezítheti a határátlépést is. Ezeknek a problémáknak a megelőzésére mindkét részről megvan az akarat. A kormány arra törekszik, hogy kihasználja a hosszú távú előnyöket Magyarország európai uniós csatlakozása szempontjából, ugyanakkor az osztrák kormánnyal közösen kiküszöbölje ezeket a nehézségeket, problémákat.
Teljesen sajátos a magyar-jugoszláv, magyar-szerb kapcsolatok helyzete, hiszen ennek javítása a délszláv válság rendezésétől - és mindenekelőtt Belgrád ezzel kapcsolatos magatartásától - függ. Ma nincs többre lehetőségünk, mint hogy addig, ameddig ez a kedvező helyzet létrejön, fenntartsuk a politikai érintkezést, és felkészültek legyünk arra az időszakra, amikor a kapcsolatok rendezésében komoly mértékben előre lehet lépni.
Az elmúlt hét hónapban különleges figyelmet kapott a magyar-szlovák és a magyar-román viszony javítása, hiszen érdekeinkkel ellentétes az a feszültség, amely nem az elmúlt négy év, hanem az elmúlt több évtized alatt - vagy talán bizonyos értelemben évszázadok alatt - halmozódott fel. És ahogy erre utaltam, ez hat Magyarország integrálódási lehetőségeire is. A kormány kiindulópontja, hogy csak a párbeszéd segítségével, csak bizalomépítéssel lehet ezt a viszonyt javítani, az együttműködést építeni, a bizalmat erősíteni.
Ennek érdekében magas szintű találkozókat kezdeményeztünk - lényegében a kormány hivatalba lépésének másnapján -, megerősítve a kormányprogramban megfogalmazott szándékainkat.
Ezek a miniszterelnöki, külügyminiszteri és más találkozók mindenképpen hoztak bizonyos - elismerem, nem látványos - eredményeket, de kétségkívül elmozdították ezt a viszonyt a holtpontról. Hoztak konkrét megállapodásokat a szigetközi vízpótlásról vagy a kettős adóztatás kizárásáról, vagy új határátkelő helyek megnyitásáról; vagy a tegnapi napon Romániával az 55 pontos emlékeztető elfogadását tekinthetjük ugyanilyen eredménynek, amelynek elfogadása évek óta húzódott. És beindultak, illetőleg újraindultak szakértői találkozók minden, számunkra fontos kérdésről.
S itt szeretnék egy kitérőt tenni az alapszerződések kérdéséről, hangsúlyozva azt, hogy a kormány számára az alapszerződések nem célt, hanem eszközt jelentenek, a kapcsolatok javításának eszközét. Természetesen a kormány pontosan tudja, hogy alapszerződés nélkül is kiváló kapcsolatrendszert lehet fölépíteni két ország között. Nagyon sok példa van erre. De az egy adottság számunkra, hogy két szomszédunk korábban, ennek a kormánynak a hivatalba lépését jóval megelőzően, már kezdeményezte az alapszerződések megkötését, és az előző kormánytól mi már örököltünk egy két és fél éve folyó tárgyalássorozatot a magyar-román alapszerződés kérdéséről.
Hangsúlyoztuk és hangsúlyozzuk, hogy a kormány megkerülhetetlennek tekinti az alapszerződésekben annak kimondását, hogy a két fél sérthetetlennek tekinti a határokat, és hogy egymással szemben nem támaszt területi követeléseket. Ez megfelel a helsinki záróokmány elveinek. És ugyanilyen megkerülhetetlennek tekinti a kormány a kisebbség jogainak az európai normák, az európai dokumentumok szelleme és betűje szerinti elismerését, garantálását és gyakorlati érvényesülésének biztosítását, a feltételek megteremtését.
Technikai kérdés, tisztelt Ház, hogy mindez egy vagy két dokumentumban rendezhető. Az azonban a kormánynak határozott állásfoglalása, hogyha két dokumentumban oldjuk meg - tehát egy, az alapelveket rögzítő és egy, a kisebbségi kérdést részletesebben taglaló dokumentumban -, akkor ezek szoros jogi kapcsolatban kell hogy legyenek egymással. A kormánynak határozott meggyőződése, hogy az alapszerződések megkötése Szlovákiával, Romániával, nem hátrányos Magyarország vagy szélesebb értelemben a magyarság számára. Ellenkezőleg: a határok megerősítése, sérthetetlenségük újbóli elismerése, a területi követelések kizárása ugyanis nem új gesztus, hanem ez olyan gesztus, amit Magyarország már számos alkalommal megtett. Tehát ezzel Magyarországot semmiféle veszteség nem éri.
Ugyanakkor a kisebbségi jogok kétoldalú alapszerződésben történő rögzítése azt jelenti, hogy az a politikai kötelezettségvállalás, amelyet az aláíró államok - így Magyarország, Románia, Szlovákia - a különböző nemzetközi dokumentumokhoz való csatlakozással tett, jogi kötelezettségvállalássá alakul át. Ez belső joggá válik a két ország közötti alapszerződés kötése által. És ez mindenképpen lényeges előrelépés a kisebbség jogainak biztosításában!
Teljesen természetesnek tartotta és tartja a kormány, hogy az alapszerződésekről, melyek a kisebbségi jogokat is érintik - és én természetesen nem soroltam föl mindazokat az együttműködési területeket, amelyek az alapszerződésekben szerepelnek, annál is inkább, mert ezekben lényegében a tárgyaló felek igen hamar meg tudtak egyezni -, az alapszerződés kisebbségi jogokkal foglalkozó részéről vagy a kétdokumentumos változat esetén a kisebbségvédelmi dokumentumról, folyamatosan konzultálni kell az érintett kisebbségekkel, a Magyarországon élő románok és szlovákok, illetve a Szlovákiában élő magyarok és a Romániában élő magyarok képviselőivel, hiszen őket, az ő sorsukat érinti a szerződésnek ez a része.
(9.40)
Az is teljesen nyilvánvaló, hogy a kormánynak az ő véleményüket messzemenően figyelembe kell venni. Ugyanakkor azt hiszem, az is nyilvánvaló, hogy az alapszerződés aláírásáról a döntést a magyar kormány fogja hozni, és az is nyilvánvaló, hogy a döntés, pontosabban az aláírt megállapodás ratifikálása a magyar parlament feladata.
Tisztelt Ház! Szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar kormány támogatja a térségben a regionális együttműködést. Támogatja a visegrádi együttműködést, vagy ahogy bizonyos fővárosban előszeretettel nevezik, a CEFTA, tehát a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás névvel jelzett együttműködési rendszert. Támogatjuk, mert ez konkrét gazdasági, kulturális és egyéb érdekeket szolgál. Mint ahogy minden más regionális vagy szubregionális együttműködési formát támogatunk; a közép-európai kezdeményezést; vagy: az Alpok-Adria, a Kárpátok Eurorégió, amelyek nem kormányközi szintű együttműködési rendszerek. Támogatjuk a konkrét gazdasági és egyéb érdekek szolgálatán túl azért is, mert meggyőződésünk szerint ezek az együttműködési rendszerek a térség eurokonformitását erősítik.
Ami a határon túli magyarság támogatását illeti - amely a kormányprogramban megfogalmazott fő cselekvési irányokba tartozik -, ezt a kérdést a kormány hangsúlyozottan nem érzelmi alapon közelíti meg, nem belpolitikai célokra kívánja felhasználni, és nem illúziókból, vágyakból, hanem a realitásokból indul ki. Azt vizsgálja, hogy milyen módon, milyen módszerekkel, eszközökkel tudja valóban előmozdítani a kisebbség jogainak érvényesülését, helyzete javítását, etnikai, nyelvi, kulturális, vallási identitásuk megőrzését. A tényleges lehetőségek erre a kétoldalú kapcsolatokban, a nemzetközi szervezeteken és fórumokon adódnak, van lehetőség, és a kormány ezt természetesen közvetlen támogatásra is alkalmazza; hosszú távon a térség integrálódása jelenti az igazi megoldást.
Az elmúlt hét hónapban arra irányult a törekvésünk, hogy a határon túli magyarság képviselőivel megértessük szándékainkat, oszlassuk esetleges aggodalmaikat, és megértessük velük a realitásokat is. S minden szükséges alkalommal egyértelművé tettük a szolidaritást velük, például akkor, amikor olyan - semmivel sem indokolható - kampányok indultak, mint amelyeket az RMDSZ ellen indítottak Romániában szélsőséges politikai erők.
Tisztelt Ház! Az expozé nem törekedhetett és nem is törekedett teljességre. Arra törekedett, hogy a kormányprogramban meghatározott fő cselekvési irányok szerint tekintse át a hét hónapot, nem kívánt leltárt adni az egyes relációkról, találkozókról. Az expozé ilyen irányú tehermentesítése érdekében készítettük az elnök asszony által is említett írásos összefoglalót.
Befejezésül azonban szeretnék a kétoldalú kapcsolatokból néhány dolgot kiemelni.
Az első. A kétoldalú kapcsolatok építésénél különös gondot fordított a kormány nemzetközi kapcsolatrendszerünk sokirányúvá tételére, diverzifikálására; ez egy kis ország számára különösen fontos. Vagyis az euroatlanti integrálódásra és a szomszédokra irányuló figyelem nem jelentette és nem jelenti más térségek, országok elhanyagolását.
A második. Az igen gyakori többoldalú nemzetközi találkozókat is igyekszünk felhasználni a kétoldalú érintkezésekre. Különösen jó lehetőséget adott erre az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet budapesti csúcstalálkozója, ahol több mint félszáz államfői, kormányfői találkozóra került sor.
A harmadik dolog. Igyekszünk nagyon gondosan összehangolni a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a külügyminiszter nemzetközi utazásait, találkozóit. Az előzmények ismeretében talán nem felesleges utalni arra, hogy ebből a szempontból is igen harmonikus a viszony és a munkamegosztás a köztársasági elnök és a miniszterelnök, valamint a köztársasági elnök és a kormány között.
A külpolitikai tevékenység fontos és igazából konkrét részének tekintjük a szakminiszteri találkozókat. Legyen szabad ezekből külön is kiemelni az ország biztonsága szempontjából jelentős találkozókat, amelyekre a honvédelmi miniszter és valamennyi környező ország honvédelmi minisztere között került sor.
Semmiképpen sem utolsósorban, csak utoljára említve: a külpolitikai tevékenység szerves részét képezik az Országgyűlés nemzetközi kapcsolatai, úgy a kétoldalú érintkezések, mint a részvétel az Európa Tanács, az Észak-atlanti Közgyűlés, a Nyugat-európai Unió parlamenti közgyűlése és egy sor más fontos nemzetközi parlamenti szervezet munkájában.
Szeretném jelezni, hogy a most következő hónapokban a köztársasági elnök Írországba, Ausztriába, majd egy fontos ENSZ-rendezvény alkalmából Dániába látogat. A miniszterelnök ellátogat - többek között - Oroszországba, Nagy-Britanniába, Hollandiába és az Amerikai Egyesült Államokba.
Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar külpolitikában szükség van bizonyos szelektivitásra. Nem vagyunk világhatalom, és igen korlátozottak az anyagi lehetőségeink. Ezért - fájó szívvel, de - sor került hét nagykövetség bezárására. Nagyon gondosan igyekeztünk kiválasztani ezeket a követségeket, figyelemmel arra, hogy érdekeink a lehető legkevésbé sérüljenek, bár természetesen tudtuk, hogy az érdekek bizonyos sérülése elkerülhetetlen, de kényszerhelyzetben - költségvetési, anyagi okokból - döntött így a Külügyminisztérium javaslatára a kormány. A következő időszakban különös figyelmet fogunk fordítani arra, hogy a kapcsolatok ezekkel az országokkal se essenek vissza.
Azt is szeretném kiemelni, hogy a kétoldalú kapcsolatok építésében a fő figyelmet minden relációban a gazdasági együttműködés előmozdítására helyezzük.
Még egy szempont: feladatunknak tartjuk a Magyarországról alkotott külföldi kép, a megítélés javítását. Nem azt, hogy Magyarországról jobb képet alakítsunk ki, mint amilyen a magyar valóság, de azt mindenképpen, hogy ez a kép ne legyen rosszabb, mint amilyenek a tényleges magyarországi viszonyok.
Összegezve, tisztelt Ház, úgy érezzük és úgy érzem, hogy a kormány az elmúlt hét hónap alatt megtette a megtehetőt, ennek következtében Magyarország a külpolitikában elérte az elérhetőt.
Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps.)
