IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az általános vitára bocsátás előtt a sajtóban szétnézve, meglepődve láttam, hogy milyen sok cikk foglalkozott a szabványosítással, ennek a kérdésnek a lényegével. Meglepve tapasztaltam, hogy már 1994. március 31-én "Jobb későn, mint soha" címmel közölt útbaigazító cikket a Figyelő - és egy év alatt végeredményben nem történt ezzel a törvénnyel semmi.
Mindenesetre talán segített abban eligazodni, a közvéleményben azt a félelmet eloszlatni, amely a cikkek során megjelenhetett az átlagpolgárban, hogy az úgynevezett jogharmonizáció útján mi érzékelhetően nagyon szorosan kötve vagyunk az Európai Közösséghez, és úgy gondolom, ez a kényszerítő erő egy nagyon pozitív dolog. Azt viszont látni kell, hogy a szabványosítás és ennek jogszabályi kötöttsége az elmúlt negyven évben rendkívül sok negatív beidegződést is eredményezett, nagyon sok mindent vártunk a szabvány erejéből eredően. Ez a rendszerváltás óta fokozatosan felpuhult, fokozatosan vesztett jelentőségéből, mert nem tudott mellette olyan sebességgel kiépülni az a gazdasági rend, az a törvényi háttér és az az intézményrendszer, amely végeredményben a méréstől a minőségvédelemig a fogyasztó számára biztosítékot, védelmet jelentene.
Tehát az élet ment tovább, hamisították a szabványokkal védett paprikát, szőkítették a ki tudja, milyen kőolajszármazékokat, egy liter kifizetett benzinért továbbra is csak 0,9 litert kapunk a gépkocsi tankjába... Hát igen, mérni azt tudunk, és erre ne is oktasson senki, hiszen ehhez már csak értünk - mondja esetleg a benzinkutas.
Közben azért megalakultak a kamarák is kötelező tagsággal, ahogy a hegyközségek is alakulóban vannak kötelező tagsággal. Erre a jelen törvénytervezet megszünteti a szabványok kötelező jellegét, a közérdek képviseletét jelöli alapelvnek, a funkciókat szétosztja a Magyar Szabványügyi Testület és a Nemzeti Akkreditáció Testület között. Mi lesz ebből? - kérdezheti joggal bárki. Talán ismét mondhatjuk - mintegy védekezésül is -, hogy jobb későn, mint soha, és kapaszkodjunk bele a szlogenünkbe: "Európába megyünk, a cél a fejlett szociális piacgazdaság". Ott minden működik? Hát ez elsősorban a tényleges kivitelezésen múlik. Persze azért jó lenne valami logikát is látni benne, a törvények egymásra épülését, rendszerbe foglalását, az épülő piac tényleges visszajelzéseit.
Az előzőeket a leghatékonyabban talán egy konszenzus alapján elfogadott, valódi államháztartási reform szolgálná. Ez képes lehetne feloldani a szakminisztériumok pótcselekvéseit, tevékenységüket célirányossá tenni, a kiépülő köztestületeket, önkormányzatokat a tényleges önállóságra szorítani.
Fel kell ismerni, hogy alapvető nemzetgazdasági cél az átmeneti időszak lerövidítése, hatékonnyá tétele. Ezért a gazdasági törvénykezés gyorsítása, rendszerbe foglalása a kormányzat számára kötelező, ezt nem hátráltathatja semmiféle politikai huzavona.
(18.30)
Az ilyen jellegű és célú törvényre mind az iparnak, mind a szolgáltatásnak, mind a fogyasztóknak szüksége van. A mai piaci - elsősorban kereskedelmi - anarchiában a minőség és megbízhatóság fontos kelléke a szabvány, amely a műszaki tulajdonságokat, feltételeket egyértelműen rögzíteni tudja. A magyar és az európai szabványok összhangja, azonossága nemcsak politikai és kereskedelmi kérdés: ez a közös technikai rendszerek, így a közös energiarendszerek kialakításának is feltétele.
A beterjesztett törvénytervezet fő vonalaiban kielégíti az európai jogharmonizációt, az egyszintű szabályozást, a politikai függetlenséget. A részleteket vizsgálva azonban néhány kérdés tisztázásra, javításra vár. Az MSZT vagyonáról történő rendelkezés a testület tulajdonába ad két üdülőt. A kérdés: köztestület és üdülő - nem biztos, hogy így együtt szükséges.
A másik az oktatás kérdése. Az alapelvekben nagyon helyesen rögzíti a törvénytervezet a közérdek képviseletét, az alkalmazkodást a tapasztalatok általános eredményeihez. Ezek helyes megállapítások - azonban a jelenlegi gyakorlattól ehhez nagyon nagy távolság választ még el bennünket. A lakosság széles köréből - tehát műszaki és természettudományos szempontból képzetlen vagy csekély tudású személyek - is naponta rendszeresen és tömegével kerülnek szembe a mérésügy szakterületére tartozó elnevezésekkel és mértékegységekkel. Ilyenek: a liter, a kiló, a súly, a vérnyomás jellemzésére megadott számsor vagy hasonló nagyságú szám, ami minden elemi fizikakönyv szerint nonszensz, mert egy fizikai mennyiség mérőszám plusz mértékegység formájában adható meg. Ennek ellenére ezen egységek és fogalmak használata a napi gyakorlatban elterjedt, és annyira rögződött, hogy megváltoztatásuk nehéz, ha nem kilátástalan feladat.
Nyugodtan leszögezhetjük tehát, hogy a közismert, gyakran több emberöltőn átívelő gyakorlat nyomán rögzült fogalmak használata közérdeket képvisel, illetve alkalmazkodik a tapasztalat általános eredményeihez. Ezek - mint említettem - szintén rögzítve vannak az alapelvekben. Ellenük fellépni tehát, és például kiló helyett grammot, súly helyett tömeget erőltetni egyrészt reménytelen, másrészt az idézett paragrafus két említett pontjába ütközik.
A mai gyakorlat azonban a lakosságra próbál kényszeríteni teljesen fölösleges változtatásokat, amelyek ugyanakkor károsak is, mivel zavart keltenek.
Az eddigi gyakorlat a lakosság széles körében olyan fizikai fogalmakat és mértékegységeket kívánt meghonosítani, amelyek a fentiek szerint kifogásolandók. E káros gyakorlat gyökere magában az elmúlt totalitárius rendszerben volt, mely az élet minden területén diktatúrára törekedett.
A helyes megoldás a következő: amennyiben új definíciót kívánnak bevezetni valamely fizikai fogalomra, illetve ennek nyomán új elnevezést kívánnak meghonosítani, illetve más mértékrendszert vezetnek be - például a közelmúltban az SI-mértékrendszert -, akkor a kötelezővé tételt két, egymástól élesen elváló szférára, eltérő elvek szerint kell megtenni. A szakterület számára - például fizikai laboratóriumok, kutatóintézetek - indokolt lehet a kötelezővé tétel.
A nem szakember nagyközönséggel szemben sokkal toleránsabbnak kell lenni. Általában nem célszerű réginek minősített mértékegységek használatát tiltani, és az újonnan bevezetett használatát kötelezően előírni. Ha egy új és célszerűbbnek vélt mértékegységet akarnak meghonosítani, akkor is hosszú türelmi időt kell adni, és kötelező előírás helyett is csak javasolni szabad.
Úgy gondolom, ezeket a feltételeket az oktatásban, a képzésben szem előtt kell tartani. Vélhetően nagyobb elfogadottságot és a minőségvédelmet is szolgálja azáltal, hogy a nevezett köztestület nem járatja le magát olyan erőltetett módosításokkal, amelyeket a lakosság nem vagy csak nagyon hosszú idő alatt tud elfogadni.
A javaslat alapját képező szemléletnek van egy igen szerencsés vonása is: az, hogy a szabványalkotás indítványozásakor javasolna egy adott szabvány kidolgozását, szakembereket, embereket kérne fel a javaslat elkészítésére, a javaslatot tárgyaló szakértői összejövetelek megszervezésére stb. Tehát ez nem egy szabványügyi hivatalnok személyére van bízva, hanem egy olyan testületre, amelynek nem fűződik jelentős anyagi, illetve erkölcsi érdeke ahhoz, hogy minél több szabvány készüljön. Pontosabban szólva a javaslat szerint várhatóan a jövőben nem fogják a mindenáron való több termelést erőltetni a szabványosítás terén. Azonban a javaslat esetleg mégis módot adhat ilyen szemlélet fenntartására, ha ennek megfelelő végrehajtási utasítás nem áll útjában.
Talán mondandóm lényege is vonatkozna arra, hogy a törvény szelleme, maga a tervezet elfogadásra javasolható; mindenképpen szükséges, ha késve is, a minél előbbi átalakítás ezen a területen, a szabványosítás új rendszerének a bevezetése.
De tovább kell figyelni ezen folyamatot, hogy a végrehajtási utasítások, a tényleges megvalósítás a helyes úton maradjon a szabványban, a szabványtervezetben rögzítetteknek megfelelően, és hogy ez a testület valóban függetlenül és a többi társadalmi szervezet, intézmény, és nem utolsósorban közvetlenül a kormány, a szakminisztérium támogatását milyen formában élvezi, és ez a támogatás ténylegesen támogatás, ne önkényes beavatkozás legyen, hogy valóban, a magyar piacgazdaságnak egy olyan működő alrendszere épülhessen ki, amely az állampolgár általános megelégedésére szolgál.
Ennek reményében a Kereszténydemokrata Néppárt is támogatja és elfogadásra javasolja - természetesen a megteendő módosító javaslatokkal együtt - a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps.)
