MORVAI FERENC

Teljes szövegű keresés

MORVAI FERENC
MORVAI FERENC (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az eddigi kérdések során tapasztalhattuk, hogy sorra mennek tönkre vállalataink és kerülnek utcára az emberek. Kérdezem öntől a gyufagyártáson keresztül, hogy mit lehet tenni a gyufagyártás kérdésében.
Köztudott, hogy Irinyi János a gyufagyára megalapításával példamutató tettet vitt végbe a gyárak és üzemek alapítása során országunkban. Jelenleg Magyarországon két gyufagyár működik, Budapesten és Szegeden. Sajnos, nem sokáig működik az információk szerint, és amennyiben a gyufagyárak bezárnak, további ezer ember kerül az utcára, és mintegy egymilliárd forinttól esik el a költségvetés. A gyufagyárak jelenlegi helyzete bizonytalanná vált, hiszen az energiaárak emelése, az alapanyagárak emelkedése miatt alig tudják felvenni a versenyt a külföldről illegális úton Magyarországra beözönlő gyufákkal szemben. Sajnos több száz kamion gyufa kerül át a magyar határon Ukrajnából - onnan, ahol nincs is gyufagyártás! Ezek a gyufák nem rendelkeznek Kermi-engedéllyel, nincs minőségi bizonyítványuk, veszélyesek; ebből következik, hogy nem is fizetnek a gyufák értékesítése után semmilyen adót országunk számára. Törvénytelen úton, úgy, ahogy behozzák a gyufát, ki is viszik a hasznot az országból különböző nemzetközi szervezetek.
Kérdésem a következő: hogyan fordulhat elő, hogy nem biztonságos kamionokban a vámhivatalok beengedik a gyufát az országunkba? Hogyan fordulhat elő és mit tesz a Kereskedelmi Minisztérium az ellen, hogy ezeket a gyufákat minden engedély nélkül, kis és nagy tételben árusítják országunkban?
Kérdésem, hogy amikor 66 fillérért számlázzák Magyarországra azt a gyufát, amelynek például Bulgáriában háromszorosába kerül az előállítása, hogyan fordulhat elő, hogy ezt a 66 filléres gyufát - ami ismétlem, semmilyen engedéllyel nem rendelkezik - 5-6 forintért engedjük országunkban értékesíteni.
Kérem, államtitkár úr, adja meg a választ, mit fog tenni, és mit szándékoznak e folyamat megakadályozására a vámhivatallal együtt cselekedni. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem