KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER előterjesztő: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csizmár Gábor képviselőtársammal közösen benyújtott törvényjavaslatunk arra irányul, hogy egyrészt a Központi Ifjúsági Alap a nyilvánosság előtt ellenőrzött módon, az érintett gyermek- és ifjúsági korosztályok részvételével működjön, másrészt a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány alakuljon át közalapítvánnyá és törvényi szabályozásával a kormány féléves válságkezelői intézkedéseit követő időszakban, immáron stabilan, a gyermek- és ifjúsági korosztályok érdekében folytathassa tevékenységét.
Szándékunkban állt a szabályozás során elérni, hogy a mindenkori, az alapítói jogokat gyakorló kormánynak ne legyen lehetősége az alapítvány kuratóriumát az érintett fiatal korosztályok részvétele, javaslatai figyelembevétele nélkül kijelölni, megváltoztatni. A törvényjavaslat, melyet képviselőcsoportunk támogat, egyrészt tartalmazza az 1993. évi, a Központi Ifjúsági Alapról szóló parlamenti vita tapasztalatait, másrészt bírja a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács mindkét ifjúsági tárgyalócsoportjának támogatását, a kormányzat részéről pedig mind a pénzügyi, mind pedig a művelődésért és közoktatásért felelős államtitkárok egyetértését.
Tisztelt Ház! Az oktatási bizottság vitáját követően, amikor márciusban két alkalommal is egyhangúlag támogatta a javaslatok tárgyalását, alkotó vita alakult ki. Képviselőtársaink több mint 50 módosító indítvánnyal segítették elő a jobb, a közös szándékainkat inkább kifejező, az ifjúság részvételét, az eszközök feletti társadalmi ellenőrzést, a nyilvánosságot elősegítő szabályozást. Előterjesztőtársammal a parlament több oldaláról benyújtott javaslatokat fogadtunk be, az önálló javaslatok zömét - 24 indítványt - most is támogatásra javasoljuk.
Külön is köszönetet mondok Dobos Krisztina, Iványi Tamás, Juhász Gábor és Horváth Zoltán képviselőtársainknak, akik többek között az alap céljai, a pályázati eljárások ellenőrizhetősége, a nyilvánosság megteremtésének módjai, a célok biztosítására rendelt források kérdésében nyújtottak be javaslatokat, javították a szabályozást.
Tisztelt Ház! Az előterjesztők a módosító indítványok megítélésében folyamatos párbeszédet, egyeztetést folytattak az egyes javaslattevőkkel, valamint a kormány képviselőivel. Ez a folyamat egyrészt a vitatott kérdések jelentős részében konszenzusos megoldásra vezetett, ezeket több közös bizottsági indítvány tartalmazza, másrészt így állhatott elő, hogy több helyen mi, az előterjesztők, más helyeken pedig a kormány képviselője módosított korábbi álláspontján. Ezért nyilatkoztunk úgy Csizmár Gábor képviselőtársammal, hogy álláspontunk a módosító indítványokról megegyezik a kormány június 9-én hivatalosan bejelentett, a Házhoz és a frakciókhoz megküldött álláspontjával.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek alapján támogató figyelmükbe ajánlom a törvényjavaslatot, eddigi együttműködésüket köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem