DR. BIHARI MIHÁLY
DR. BIHARI MIHÁLY
DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A két bizottsági vélemény ismertetéséből is kiderült, hogy nagyon sokféle szempontból lehet megítélni a köztársasági elnöki intézményt és a köztársasági elnöki intézmény létrejöttének útját és módját. Azzal az aktuálpolitikai megközelítéssel, amely néhány hozzászólásban dominált, nem kívánok foglalkozni, úgy vélem, hogy az Országgyűlés nem az a fórum, ahol az esélyekről kellene szót váltani, latolgatni kellene azt, hogy mikor, kinek van esélye, mikor fosztja meg a népet a népszuverenitási jogának gyakorlásától az Országgyűlés és mikor nem.
Azt gondolom azonban, hogy nagyon komolyan veendő, egyik megközelítési lehetőség az, hogy a köztársasági elnöki intézmény Magyarországon, a Magyar Köztársaságban milyen erős legyen, milyen legyen a hatásköre, mi legyen a viszonya a kormányzószervekhez és a parlamenthez.
(16.40)
Ez végső soron egy ország kormányzati rendszeréről való állásfoglalást jelenti. Másrészről megközelíthető a köztársasági elnök intézménye a személyi legitimáció és az intézményi legitimáció oldaláról. Ennek keretében elsősorban azt kell eldönteni, hogy mi a jobb. Ha a köztársaság elnökét közvetlenül választják a választópolgárok, vagy pedig az Országgyűlés választja meg a köztársaság elnökét, esetleg az Országgyűlés egy ad hoc ülésén kibővített grénium, ahogy a Német Köztársaság választja meg.
Ennek keretében vetődik fel a jelölés kérdése is. Mert egészen másként vetődik fel a jelölés lehetősége, a jelöltállítás módja, a szóba jöhető személyek kiválasztása, ha azt közvetlenül az állampolgárok választják és ők kapnak jelölési jogot, vagy ha az Országgyűlés választja meg és az országgyűlési képviselők kapnak, ahogy a hatályos alkotmányban jelenleg 50 képviselő ajánlása szükséges a köztársasági elnök jelöléséhez.
A harmadik megközelítési mód és lehetőség az alkotmányozási megközelítés. Nevezetesen az, hogy ki alkotmányozzon az országban, ki hozza meg az alkotmányra vonatkozó döntéseket és milyen eljárás keretében. Erre vonatkozóan az ismert modern demokráciákban is szigorúan különválasztják az új alkotmányok, vagy a teljesen, vagy az általános erővel módosított alkotmányok elfogadására vonatkozó eljárást és az alkotmányok részleges módosítását. Ha például az első esetre vonatkozóan a kialakulóban lévő magyarországi alkotmányozási folyamatot nézzük, akkor azt látjuk, hogy amennyiben az Országgyűlés elfogadja a holnap beterjesztésre kerülő alkotmánymódosításra és a Házszabály-módosításra, illetve alkotmány-előkészítő bizottság létrehozására vonatkozó javaslatot, ebben az esetben öt vagy hat párt tagjai, összesen 25 fős bizottság lesz az a szakmai politikai fórum, amely előkészíti a vitát. Az előkészítés után a 386 képviselőből álló Országgyűlés négyötöddel fogadja el, erősíti meg az alkotmányt, és ezt követően a hatályos népszavazási törvény előírása szerint, népszavazáson kell megerősíteni az alkotmányt.
Tehát a jelenleg hatályos népszavazási törvény is alkotmányozóvá emeli a népet, alkotmányozóvá emeli a választópolgárokat, és még azt is hozzáteszi, hogy az elfogadástól, megerősítéstől számított két éven belül nem lehet módosítani az alkotmányt, csak ismételten népszavazással. Azt követően pedig az alkotmány rendes előírásai szerint lehet majd módosítani a törvényeket. Tehát láthatjuk jól, hogy a magyar jogi megoldás és a kialakulóban, készülőben lévő ötpárti konszenzus is afelé megy, hogy megfelelő szakmai-politikai egyeztető fórumokat, végső soron pedig a nép által való megerősítés révén a népet alkotmányozóvá, alkotmányt elfogadó erejű közösséggé tegye.
Másként alakul a helyzet az alkotmány részleges módosításával kapcsolatban. Itt vetődik fel az alkotmány 2. § (2) bekezdésének értelmezése, amellyel kapcsolatban a népszavazást kezdeményezők és az Alkotmánybíróság homlokegyenest ellentétes értelmezésre jutott. Az alkotmánynak ez a paragrafusa, a 2. § (2) bekezdése azt mondja ki, hogy a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. Attól függően, hogy ki melyikre teszi a hangsúlyt, vonhat le következtetést arra vonatkozóan, hogy például az alkotmány módosítása során is csak akkor érvényesül a népszuverenitás, ha a nép hozza meg az alkotmány módosításával kapcsolatos döntést, népszavazás útján. Az Alkotmánybíróság ezzel szemben azt mondotta, hogy a képviseleti demokráciákban az elsődleges döntéskialakítási eljárás és alkotmányozási megoldás az Országgyűlés által való alkotmányozás és alkotmánymódosítás, és a népszavazás útján való hatalomgyakorlás csak kiegészítő, komplementer jellegű lehet.
Van egy negyedik megközelítési lehetőség is a népszavazás kezdeményezése kapcsán, ez pedig a jogi megközelítés. Bár az ügy, amellyel kapcsolatban csak néhány elemet villantottam fel, nagyon bonyolult, szociológiai, alkotmányozási, alkotmányjogi problémákat vet fel, végső soron a kormányformára kiható jelentőséggel, a jogi kérdés, a népszavazás kezdeményezésének a jogi megítélése viszonylag egyszerű. Véleményem szerint a jogi megközelítés során elsősorban azt kell eldönteni, hogy a népszavazás kezdeményezése, az aláírások gyűjtése, a kérdések megfogalmazása, az aláírások számának hitelesítése az ügydöntő népszavazás kezdeményezése esetén a megkövetelt százezer aláírás és végül a kérdések által elérni kívánt cél törvényszerű-e, alkotmányos vagy sem. Ezeket a kérdéseket kell jogilag megítélni. Ezen nem is kívánok túlterjeszkedni a továbbiakban és a népszavazási kezdeményezésnek csak a jogi hátterével és összefüggéseivel kívánok foglalkozni.
E kezdeményezés lényege három pontban foglalható össze. Egyrészről, hogy szélesebb, nagyobb hatáskörrel rendelkező köztársasági intézmény jöjjön létre a kormányzati hatalom rovására. A másik, hogy a köztársaság elnökét a választópolgárok közvetlenül válasszák. Végül a harmadik lényege ennek a kezdeményezésnek az volt, hogy mindezt egy úgynevezett ügydöntő jellegű, a parlamentre, az Országgyűlésre nézve kötelező népszavazás útján kényszerítsék ki, és így történjen meg az alkotmány módosítása.
E három fő kérdés megítéléséhez két jogszabályt és két alkotmánybírósági döntést, normatív erejű határozatot kell figyelembe venni. Az egyik az alkotmány 2. §-ának (2) bekezdése, amit az előbb idéztem. Ennek csak értelmező háttérfunkciója van, ebből közvetlenül sem az nem vezethető le, hogy az alkotmány módosítása népszavazás útján kikényszeríthető, sem az nem vezethető le, hogy nem kényszeríthető ki az alkotmány módosítása népszavazás útján. Viszont a hivatkozásokban elég gyakran fordult elő, ezért utaltam csak az alkotmánynak erre a paragrafusára.
A másik jogi dokumentum, törvény, ami a megítéléséhez figyelembe veendő, az a népszavazásról szóló 1989. évi XVII. törvény. Végül a harmadik csoportba tartozik az Alkotmánybíróság két normatív döntése, az egyik a 302/1995-ös május 5-ei végzés, a másik pedig az ezzel a végzéssel megismételt, megerősített 2/1993-as határozata az Alkotmánybíróságnak.
Jogi szempontból nézve a felvetődött kérdéseket, azt mondhatjuk, hogy a népszavazási kezdeményezés, az aláírásgyűjtés, a hitelesítés, a parlamenthez való benyújtás megfelelt a népszavazási törvény előírásainak. Nagyon kényesen vizsgálva ezt az eljárást, semmilyen jogi kifogást nem lehet emelni.
Másrészt azt kell mondani, hogy az alkotmányügyi bizottság jogszerűen fordult az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény lehetővé teszi az alkotmányügyi bizottság számára azt, hogy népszavazás kezdeményezése kapcsán absztrakt alkotmányértelmezést kérjen, és ebből az absztrakt alkotmányértelmezésből vonjon le következtetéseket a konkrét ügy, népszavazási kezdeményezés vagy a feltett kérdések alkotmányossága, törvényessége, jogszerűsége tekintetében.
Harmadrészt azt lehet mondani, hogy az Alkotmánybíróság 302/1995-ös végzésében, amit Torgyán József képviselőtársam is idézett, valóban a rendelkező részben...
