DR. LEITNER GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. LEITNER GÁBOR
DR. LEITNER GÁBOR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Én betartom a választóimnak tett ígéreteimet. "Persze, könnyű neked - mondják az emberek -, mert te egy olyan pártnak vagy a tagja, melynek programja megbízható, szilárd alapokra épült". Igen, nekünk, kereszténydemokratáknak nincs szükségünk ígérgetni, hazudni a választóinknak, a magyar népet becsapni, és amikor hatalomra kerülünk, minden ígéretünket gyorsan elfelejteni abban a reményben, hogy a magyar nép talán szintén elfelejti, és ha nem, hát mit tud ez a szerencsétlen, becsapott, hamis vezetőitől elárult nép csinálni?!
Mi nem felejtjük el sem az ígéreteinket, sem a kötelességeinket. A jelenlegi feladataink közül az egyik legfontosabb választói megbízás a kormánykoalíció munkáját kontrollálni; a be nem váltott választási ígéretekért a kormányt felelősségre vonni, és az egész magyar nép érdekeit védeni és segíteni.
Miért kell a magyar népet önöktől védeni? - kérdezik önök, tisztelt kormánykoalíció. (Dr. Toller László: Nem kérdezzük!) Mert önök a televízió, a rádió és a sajtó teljes birtokában továbbra is félrevezetik a választóikat! Azt akarják a magyar népnek beadni, hogy a választási ígéretek az egy dolog, és azok csak azért vannak, hogy minél biztosabban hatalomra kerüljünk. Aztán, ha a célt elértük, nem kell, eszünk ágában sincs választási ígéreteinket betartani, megvalósítani - ez hozzátartozik a politikához. Mert milyen az igazi arca a jelenlegi kormánykoalíciónak? Előre szeretném bocsátani, hogy végig furcsálltam, nagy blöffnek tartottam ennek az ideológiailag teljesen különböző, szinte egymással 180 fokban szemben álló két pártnak cinikusan, csak a hatalom megszerzéséért történő összeölelkezését. Mert hölgyeim és uraim, mit képvisel az SZDSZ és mit kellene hogy képviseljen az MSZP?
A SZDSZ-szel kezdeném, mert az a fajta liberalizmus, amit képvisel és meg akar honosítani Magyarországon, elavult, kihalófélben van az egész világon. Félő, hogy mire a beszédemet befejezem, eltűnik a magyar politika színpadáról is. (Morvai Ferenc tapsol.) Mi jellemző az SZDSZ-re? (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Tárgyra!) Oda is térek, uraim! (Közbeszólás az FKGP padsoraiból: Szabad véleménynyilvánítás!) Mi jellemző az SZDSZ-re? Akkor rátérek a tárgyra: a gátlástalan köpönyegforgatás. Lásd: a '90-es választásokon a mai szövetségesüket, ugyanezt az MSZP-t lekommunistázták, az elmúlt negyven évért őt tették felelőssé, ők lármáztak a leghangosabban az MSZP felelősségre vonásáért és eltávolításáért a magyar politikai életből. És mi volt az 1994-es választások alatt? Homlokegyenest az ellenkezője!
Hogy lehet elérni ezt a kétes sikert? Hiszen az SZDSZ nem a magyar népet, hanem a nemzetközi nagytőkét szolgálja, nem a magyar nép egészének a felemelkedéséért küzd, hanem egy nagyon kicsi, igaz, szinte mindent kézben tartó rétegért.
Látszólag úgy tűnik, hogy ez a párt büntetlenül vezetheti félre a népet. Szerencsére a magyar nép gyorsan tanul... (Tompa Sándor: A pótköltségvetésről szól a vita!).., és ennek szép példáját adta a legutóbbi helyi választásokon, ahol az SZDSZ szinte mindenütt a jelenlegi parlamenti pártok mögött végzett - annak ellenére, hogy szinte az egész magyar média a kezükben van, kizárólag az ő érdekeit segítette és képviseli ma is.
Most, ha megengedik, röviden rátérek az MSZP-re. (Dr. Lamperth Mónika: A pótköltségvetésre térjen rá! - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Pótköltségvetés!) Itt is nagyon szép ígéreteket olvashattunk a '94-es választásokra készülő szocialista párt választási programjában. Mindenki utána tud nézni: gyönyörű, nagyon szép ígéretek vannak benne. Hogy csak egy pár példát ragadjak ki: "Nem támogatható olyan képmutató politika, mely a gyermekvállalást csak a szülésig ösztönzi, de már a megszült gyermek nevelésében magára hagyja a családot." Az önök programjában volt benne! "A gyes összegének az emelése is halaszthatatlan. Nem támogatható azonban ez a lépés a gyermekgondozási díj megszüntetése árán, legfeljebb a gyed összegének további maximalizálása fogadható el, csupán kényszerű megoldásként." Tovább is idézhetek: "Ezen kívül még két területet: az oktatást és a szociálpolitikát tartjuk olyannak, ahol nincs lehetőség semmiféle faragásra. Ellenkezőleg, szükségünk lenne arra, hogy további előirányzatokkal növeljük ezeket az összegeket."
(12.40)
Hol vannak ezek az ígéretek? Hadd idézzem azokat az állításokat, amelyeket önök, tisztelt kormánypárti képviselők, a választási kampány során elmondtak. A kérdésre, lehet-e adót csökkenteni, az önök válasza határozott, biztató "igen" volt. Nos, tisztelt Ház, ezzel szemben csak az utóbbi pár hónapban importvámpótlék, fogyasztásiadó-növelés 10 százalékkal - ezeket próbálják bevezetni.
De folytatom tovább! Önök annak idején olcsóbb és hatékonyabb államot követeltek és ígértek meg. Munkahelyet teremtünk - mondja az egyik ilyen idézet. Ha átnézzük a Bokros-csomagot, huszonnégy olyan pont van benne, amely a munkanélküliséget növeli!
Utoljára hagytam még egy ilyen választási ígéretet: "Garantáljuk a szociális programok anyagi fedezetét." És sorolhatnám tovább ezeket, hiszen ebben a programban a jelenlegi intézkedéseknek homlokegyenest ellentmondó ígéretek tömege van.
Nos, én az elmondottak fényében szeretném megvizsgálni a pótköltségvetést és feltárni, hogy valójában mi indokolja az 1995. évi pótköltségvetést. Mindenekelőtt szembeötlő az időzítés, hiszen az 1995. évi javaslatra minden előző időpontnál korábban, már az adott év negyedének eltelte után került sor. Megfelel-e a valóságnak a kormánynak az államháztartásról szóló törvényre való hivatkozása, amely szerint a gazdasági körülmények olyan mértékig megváltoztak, hogy az már veszélyeztette az eredeti költségvetés teljesítését? Amennyiben csupán abból indulunk ki, hogy milyen gazdasági feltételek változtak meg 1994. december vége óta, akkor nem feltétlenül indokolt a módosítás. A törvényjavaslatban említett, a pótköltségvetés nélkül 1994-hez képest várhatóan 15 milliárddal növekvő államháztartási hiány az eredetileg tervezett 22 milliárdos csökkenéshez képest 37 milliárdos elmozdulást jelentene, amely részben az általános tartalék terhére, részben csekély súlyú, a kormány hatáskörében megtehető intézkedésekkel is ellentételezhető lenne. A hivatkozott államháztartási hiány sem az eredeti költségvetésből, sem a pótköltségvetésből nem vezethető le, tekintettel a minősíthetetlen államháztartási információs rendszerre. A költségvetési törvényben elfogadott kiadások és bevételek 2 százalékát sem elérő eltérés nem elegendő indok egy új költségvetés benyújtásához.
Ez a pótköltségvetés a jelenlegi kormány elhibázott gazdaságpolitikájának önbírálata, a gazdaság mai állapotával összhangban nem álló 1995. évi költségvetés felülvizsgálata, és nem a külső vagy belső gazdasági környezet gyors változásának a következménye.
A Magyar Köztársaság 1995. évi pótköltségvetésének első, legfeltűnőbb vonása, hogy nincs rá szükség. Ezt nem csak én, de az Állami Számvevőszék sem tartja indokoltnak. Ezt világosan kifejti, és csak a struktúra átalakítása szempontjából lát némi indokoltságot. Az 1995. évi pótköltségvetés lényegében véve nem más, mint a stabilizációs csomag keretében végrehajtott jövedelemátcsoportosítás költségvetési törvényben meglépendő intézkedéseinek gyűjteménye.
A megszorító intézkedésekkel kapcsolatban óhatatlanul merül fel a kérdés: vajon szükség van-e ilyen drasztikus beavatkozásra, és ha igen, akkor miért?
Szükség volt a korlátozásokra, de nem ezekre és nem ilyen drasztikus, visszafogó intézkedésekre. Az ország gazdasági helyzete kétségkívül súlyos, különösen a mai, a külső pénzügyi egyensúlyi helyzetet illetően. Súlyos, de nem válságos! Az 1994-es reálgazdasági eredmények nem utalnak vészhelyzetre és nem indokolják egy ilyen nehéz, megszorításokat tartalmazó és sebtében összetákolt intézkedéscsomag bevezetését.
A márciusi kapkodó intézkedésekre azért volt szükség, mert az MSZP-SZDSZ-koalíciós kormányzat elvesztegetett nyolc hónapot. Tétlenül nézte a gazdasági folyamatok egyre kedvezőtlenebbé válását, a deficitek növekedését. A koalíciós csatározások és az önkormányzati választások miatt állandóan halasztották a népszerűtlen, ám felettébb szükséges intézkedések megtételét, amelyek egy folyamatos és kiegyensúlyozott korrekciót lehetővé tettek volna. A koalíciós kormány folyamatosan olyan magatartást tanúsított és olyan kijelentéseket tett, amelyek elbátortalanították a külföldi tőkét és a hazai befektetőket. A HungarHotels-ügy, a forintleértékelés lebegtetése, az államcsőd emlegetése, a befelé forduló magatartás, a privatizáció és a piacgazdasági reformok lelassulása mind-mind üzenetértékű volt a hazai és a külföldi vállalkozók számára. A privatizációs bevételek elmaradása, a külföldi beruházások felére csökkenése a legfontosabb okozói a megszorításoknak, amelyek elsősorban a lakosságot sújtják.
Azt azonban még meg kell jegyezni a pótköltségvetéssel és a Bokros-programmal kapcsolatban, hogy itt az új kormány színrelépésével egy állandó, félévente, negyedévente, havonta változó, állandóan változó gazdaságpolitika, költségvetési politika és költségvetés van. Mindez gyakorlatilag olyan bizonytalanságot, felfordulást okoz a gazdaságban, hogy a program a remélt stabilizálódást és növekedést nem tudja megalapozni.
Az 551 milliárd forint adósságszolgálat, kamattérítés és a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok kiadásai, valamint a 165,6 milliárd forint törlesztés olyan tőkekivonás a gazdaságból, amely lényegében véve már olyan zsákutca, amelyből a jelenlegi feltételek mellett kitörni képtelenség. Ennek a pénztömegnek az előteremtése ugyanis a pénzpiacot egyirányúvá teszi, szinte minden pénzintézet, bank a költségvetés finanszírozásának rendeli alá tevékenységét, betéteket gyűjt és ebből hitelez a költségvetésnek. A költségvetés pedig - és ez a nagy csalás! - ráadásul drágábban, nagyobb kamat mellett bocsátja ki az értékpapírokat, mint a kereskedelmi bankok, ide értve az MNB-t is. És akkor, amikor ez egy biztos állami papír, ami miatt ennek olcsóbbnak kellene lennie! Ennek hatása a reálszférára egyértelmű. A kereskedelmi bankok nem töltik be azt a funkciót, amelyet be kellene tölteniük, hogy hitelezési tevékenységükkel a vállalkozók hatékonyságára hatást gyakoroljanak. Ehelyett a bankok nem a vállalkozóknak hiteleznek, hanem a költségvetésnek a lakosság és a vállalkozás pénzéből - hiszen 32 százalékos nyereséget nem minden vállalkozó tud elérni! Ezért a magyar gazdaságban a működőtőke fokozatosan átalakul spekulatív pénztőkévé, amely a reálszférában szinte semmilyen hatást nem fejt ki.
Az 1995. évi pótköltségvetés nagy hibája, hogy a bankok ilyen diszfunkcionális szerepkörére nem mutat rá, azt nem diagnosztizálja és nem vonta le a szükséges intézkedések meglépésére a konzekvenciákat.
A forint leértékelése önmagában véve is - és most itt ne elsősorban a spekulációt tekintsük - egy óriási jövedelemátcsoportosítás. Egy biztos: az igazi nyertesek a hitelezők, akik finanszírozzák a költségvetést és akik részére a pótköltségvetés már több mint 551 milliárdot irányoz elő, 50,5 milliárd forinttal többet, mint a decemberben jóváhagyott költségvetés.
(12.50)
S ahol ilyen mértékű a leértékelés, s annak ekkora a hatása, továbbá ahol ennek a következtében meglódul az infláció, ott a költségvetési intézményi szféra, a központi beruházási és vállalati támogatások, amelyek a növekedés beindítását is szolgálnák, generálnák, a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítás ellátottjai, az egészségügy, a gyógyszerfogyasztók, a nyugdíjasok, továbbá a középréteg, amelyek kimaradnak az elosztási oldalon, viszont annál többet préselnek ki belőlük a bevételi oldalon - ők a kárvallottjai a Bokros-programnak.
A számokból az derül ki, hogy az időarányos hiány oka a privatizációs bevételek kiesése, és hogy a megváltozott körülmények fő forrása az adósságszolgálatban jelentkező kamatok drámai emelkedése. Az első a kormány privatizációs tevékenységének az elmaradásából, a második pedig a kormány által is elismerten a kamatemelésekből származó 36,8 milliárd, ami viszont a kormány által gerjesztett, hihetetlen mértékben megnövekedett infláció egyenes következménye.
A költségvetés igazi problémáit tehát bevételi oldalon a privatizáció leállása, kiadási oldalon pedig a kamatok drámai emelkedése jelenti.
Az 1995. évi költségvetésnek - s most a pótköltségvetésnek - egyik, enyhén szólva gyenge láncszeme a privatizációs bevétel, ami nem fog teljesülni. A tervezett 150 milliárd privatizációs bevétel egyébként megnyugtató vagy akár hozzávetőleges logika alapján dokumentációval alátámasztva nincs. Emiatt gyakorlatilag előfordulhat, hogy ősszel egy újabb pótköltségvetést kell jóváhagyni.
A vámpótlék bevezetése, a drasztikus leértékelési sorozattal együtt, egy 1991 óta nem látott inflációs hullámot fog generálni, ami - ha ez egyáltalán még lehetséges - a kamatszintet tovább fogja emelni. A humán szféra megnyomorítása pedig, miközben léptékkülönbség miatt nevetségesen kicsiny megtakarításokat hoz a költségvetésben és soha nem látott terheket ró a bérből, fizetésekből élőkre, a hazai vásárlóerő további romlását, ezáltal a fogyasztópiac pangását és a gazdasági növekedés teljes leállását fogja előidézni.
A családok anyagi támogatásának csökkentése véleményem szerint elfogadhatatlan. Remélhetőleg a T/817. számú, gazdasági stabilizációt szolgáló törvényjavaslatban szereplő, a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosítását a kormánypárti képviselők egy része nem fogja támogatni, így azt az Országgyűlés nem fogja elfogadni. Elfogadása esetén az ebből származó költségvetési kiadáscsökkenés mindössze nem egészen 1 százaléka az eredetileg tervezett, illetve jóváhagyott költségvetési kiadásnak. Egyértelmű, hogy a gazdasági stabilizáció és a költségvetési hiány csökkentése szempontjából ez a volumen nem meghatározó mértékű.
Az elmondottak alapján a költségvetés valamilyen végzetes aránytévesztést tükröz. Ha nem volna mélységesen antiszociális és tragikus, akkor szánalmasnak lehetne nevezni azt a módot, ahogyan a kormány néhány milliárd forint összekaparásával akarja ellensúlyozni az adósságszolgálatban megjelenő kamat évi, durván 150 milliárddal növő terheit. Ezekhez képest még a családi pótlék csökkentéséből nyert 9 milliárd is elenyésző. Ha már a kormány a szociális érzékenység nyomait sem mutatja, legalább a politikai racionalitásának kellene benne működnie, hogy marginális összegekért ne törjön össze családokat, ne tegye a fiatalok számára szinte lehetetlenné az indulást, ne vágjon a társadalom eleven húsába, és ne okozzon közfelháborodást!
A jóléti szociális kiadások tervezett csökkentése és az intézmények költségvetésének visszafogása nem egy új elosztási rendszer kiépítése irányába mutat, hanem a régi tönkretételét és lassú lepusztítását eredményezi, anélkül azonban, hogy egy működőképes új rendszer a helyébe kerülne. Az új rendszer kiépítésének hiánya és a tűzoltó jelleggel alkalmazandó megszorítások azt eredményezik, hogy ismét a középosztályra hárul a legnagyobb teher, és ő fogja veszíteni a legtöbbet. A vesztes azonban nemcsak a középréteg lesz, hanem az egész magyar társadalom, mert a politikai stabilitás és a sikeres gazdasági felemelkedés záloga az erős középosztály. A tervezett intézkedésekkel ezzel éppen ellentétesen a társadalom polarizálódását - végleges szétválását szegényekre és gazdagokra - siettetik. Ez nem egy polgári társadalom irányába való elmozdulás, és semmi köze a szabad vállalkozásokat kiterjeszteni kívánó, az esélyegyenlőséget növelő, a társadalom önszerveződését támogató, a gazdasági növekedést elősegítő valódi alternatívához!
De ugyanígy nincs megfelelő módon szabályozva, illetve előkészítve a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, a feketegazdaság felszámolásáról szóló kormányhatározat részletes kidolgozása, a központi költségvetési szervek elhatározott létszámcsökkentésével elérhető személyi és dologi költségmegtakarítások felmérése.
Nyilvánvaló, hogy a kamatterhek csökkentésének egyetlen útja van: az infláció megfékezése; annak az inflációnak a megfékezése, amely 1992 óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott, és amely tavaly már 20 százalék alá csökkent, és csökkent volna tovább, ha a jelenlegi kormány "áldásos" gazdasági tétlensége idén nem vinné fel a 30 százalék fölé.
Hölgyeim és Uraim! A kormány inflációkeltő intézkedései rekordokat döntenek. Az eredmények már az utcán is látszottak, nemcsak a piaci árakban. A bankok előtt a forintot devizára váltó, majd a devizát kiváltó - ugye, ismerős, nem felejtettük el ezt a képet - tömegek mutatják, hogy mennyi bizalmat szerzett magának az úgynevezett szakértő kormány, és hogyan erősítette meg a forintba vetett bizalmat. Ez az infláció lesz a költségvetésnek és a gazdaságpolitikának az igazi problémája a jövőben, valamint az a recesszió, ami miatt a bevételi oldal teljesítése egyre lehetetlenebbé válik, akárhány új adónemet is talál ki az ilyen téren egyébként igen találékony pénzügyminiszter úr.
Amint látható, ez a pótköltségvetési vita valójában nem a költségvetésről szól. A pótköltségvetés mögött egy, a gazdasági folyamatokba erőszakosan, meggondolatlanul, kontár és rögtönző módon beavatkozó kormánypolitika akarja legitimálni dilettáns rögtönzéseit, amelyek már eddig is mérhetetlenül sok kárt okoztak. Az infláció elsősorban a villamosenergia- és a gázszolgáltatás árának jelentős mértékű emelése következtében már az első negyedévben felgyorsult.
(13.00)
Az 1995. március 12-én elfogadott kormányprogram az infláció további növekedését eredményezi.
Az adóbevételek emelkedése 50 százalékban főleg a feketegazdaság fokozott ellenőrzésének és ha lehet, megszüntetésének az eredményeként kerül előirányzásra. A növekedés ilyen aránya megítélésem szerint nincs kellően alátámasztva. Annak realizálása olyan szerveken múlik, amelyeknek lehetőségei jelen pillanatban meglehetősen korlátozottak. Ezért is a feketegazdaság ellenőrzésével kapcsolatos jövedelememelkedés egyelőre optimisztikus, számszerű megítélésével kapcsolatban egy gondolat feltétlenül felmerül.
A legutóbbi években, de elsősorban 1994-95-ben az adótétel részben drasztikus emelkedése a feketegazdaság fejlődésének kifejezetten támpontot nyújtott, annak kedvezett, és ma már a gonosz nyelvek szerint új nemzetgazdasági ágnak tekintendő. A feketegazdaság visszaszorítása érdekében hozandó hatékony intézkedések nélkül a gazdasági stabilizáció és a költségvetési hiány kívánatos mértékű csökkentése nem biztosítható. Az ehhez szükséges, jól kidolgozott törvénymódosítások előkészítését és az Országgyűléshez történő benyújtását sürgősnek tartom.
Tekintve, hogy a becslések szerint a feketegazdaság ma már a legális gazdaság mintegy 30 százalékát teszi ki, s annak jelentős csökkentése, teljes felszámolása sajnos nem valószínű, a költségvetés bevételeit nagyobb mértékben növelné, mint a pótköltségvetési javaslatokban szereplő, elsősorban a gyermekeket nevelő családokat sújtó kiadáscsökkentő előirányzatok. És hol van az a sokat emlegetett és ígért államháztartási reform? A jelen pillanatig a kormánynak egyrészt nincs konkrét stratégiája a létszámleépítések személyi, összegszerű konzekvenciáival kapcsolatban, a létszámleépítések részleteire vonatkozó végrehajtási lépéseket nagyrészt a tárcákra bízza. Szükség lenne államháztartási reformra, mert drága, pazarló, korszerűtlen alrendszereink vannak.
Egyetértek azzal, hogy a központi költségvetési szervek létszámát és kiadásait csökkenteni kell. Nem értek viszont egyet azzal, hogy a kormányzat nem vizsgálja felül az egyes szervezetek feladatkörét és a feladatok ellátásához feltétlenül szükséges létszámot, hanem egységesen, minden költségvetési fejezetnél a személyi juttatásokat és a tb-járulékot 3 százalékkal, a felhalmozási kiadásokat 10 százalékkal, az igazgatási létszámot 15 százalékkal csökkentené. Nehéz ugyanis elhinni, hogy a központi közigazgatás valamennyi intézményénél éppen 15 százalékos létszámfelesleg van, vagy hogy a Magyar Televíziónál éppen ezer alkalmazott nélkülözhető. Az intézkedések jellegéből következően arról van szó, hogy minden alaposabb vizsgálat nélkül, a tervezett lépések várható hatásainak ismeretét nélkülözve történik meg a leépítés. Az ilyen típusú döntések nem szakértelemre vallanak, és ez különösen veszélyes a szociális ellátórendszer területén.
Érthetetlen a tervezett intézkedések kidolgozatlanságából eredő komoly kockázat vállalása. Az igazi kérdés azonban az, hogy a mára öngerjesztővé vált adósságcsapdából sikerül-e a gazdasági növekedés segítségével kikapaszkodni. E szempont miatt a költségvetés bevételi oldala és a mai adómértékek már középtávon sem lesznek fenntarthatók.
Végezetül, hölgyeim és uraim... (Közbeszólás a szocialista párt padsoraiból: Végre!)..: a pótköltségvetés megalapozatlan, az elemző számítások hiányát tükrözi, és ezért módosító javaslatokkal sem tehető elfogadhatóvá. Véleményem szerint a fentiekben ismertetett mulasztások miatt az Országgyűlés elé terjesztett pótköltségvetés katasztrofálisan rossz, és elfogadása esetén már a III. negyedévben újabb pótköltségvetés kidolgozása, illetve Országgyűlés elé való benyújtása válik szükségessé.
Javaslom a Magyar Köztársaság 1995. évi pótköltségvetéséről szóló T/901. számú törvényjavaslat elutasítását és a kormány kötelezését, hogy 1995. szeptember 1-jéig nyújtson be megalapozott, szakszerűen kidolgozott törvényjavaslatot. A pótköltségvetésről szóló törvényjavaslat elutasítása a zavartalan finanszírozást nem akadályozza.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem