DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Nagy élvezettel hallgattam Kiss Gábor képviselőtársunk gyönyörű verselését, és úgy gondolom, hogy most, amikor Tóth András tiltakozását kellett végighallgatnom, akkor lehetetlen nem szólnom arról, hogy nem sokkal előtte az ő képviselőtársa, Francz Rezső használt sokkal inkább sértő szavakat a Független Kisgazdapárttal szemben, azt állítván, hogy a Független Kisgazdapártnak nincs meg az az alternatív gazdaságpolitikája, amelyet pedig mi több vonatkozásban is elkészítettünk.
Egyrészt elkészítettük a külső államadósság új menedzselése kapcsán kialakuló gazdasági helyzet vonatkozásában; elkészítettük ennek ellenkezőjére, tehát arra az esetre, tehát ha a külső államadósság menedzselése másként nem képzelhető el, és elkészítettük ennek kombinációs változatát is. Természetesen bármikor készséggel állunk MSZP-s képviselőtársaink rendelkezésére, hogy ezt megvitassuk.
De ugyanakkor azt hiszem, önmagában azon a tényen nem szabad megdöbbenni, hogy valaki azt a helyzetet éles szavakkal kifogásolja, amely ebben az országban előállott, mert az egész országban így kifogásolják ezt. Voltam most a próbavokson Kaposvárott, ahol odajött hozzám valaki, az ottani habselyemgyár volt alkalmazottja, és elmondotta, hogy 42 év és 319 napra kap 10200 forintot. Tegnap jártam Mátraballán. Mátraballán valaki 43 évre tizenegyezer-valamennyi forintra panaszkodott, pedig bányában dolgozott.
Úgy gondolom, nem lehet azon csodálkozni, hogy azok, akik szociálisan így megrokkannak, élesebb kifejezéseket használnak. Talán a megrokkantáson kellene csökkenteni, és akkor fokozottan lehetne a hangsúlyból visszavenni. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem