DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban egyértelmű és elkeseredett kísérlet történt annak a megalapozatlan feltételezésnek a tudatosítására és a közvéleménybe táplálására, hogy ez a rút ellenzék csúnyán obstruált és minden eszközt megragadott arra, hogy a miniszterelnök úr amerikai utazása előtt a gazdasági stabilizációs, a rossz nyelvek szerint inkább labilizációs program parlamenti elfogadásra kerüljön.
Ez az elítélő töltetű nyilatkozat felveti először az obstrukció fogalmának tisztázását. Másodszor pedig a mihez képest kérdését.
A magyar történelmi fogalomtár meghatározása szerint az obstrukció, latinul bedugás vagy eldugás, átvitt értelemben főként a polgári parlamentekben használatos tiltakozási, egyben taktikai mód, amit a kisebbségben, ellenzékben levő pártok alkalmaznak, hogy valamely ügyben lehetetlenné tegyék a vita lezárását és ezzel megakadályozzák a törvényjavaslat elfogadását. A módszer: időhúzás, órákig tartó szónoklatok, ügyrendi javaslatok stb.
A lényeg tehát a lassítás. De mihez képest? Beszélhetünk-e lassításról akkor, amikor a részletes vita inkább hasonlított a Forma-1-es verseny monte- carlói futamához, mint egy normális, kiérlelt parlamenti vitához. Hiszen egy-egy törvényjavaslat-tárgyalásra egy-egy órácska jutott, és valójában 21 versenyautó száguldott szédületes iramban ezen a pályán. Igaz, hogy halálos eredményű baleset nem történt, de az ország egész idő alatt a folyamatos elgázoltság állapotában érezhette magát és szívhatta be az egyes részletek kipufogógázszerű mérgező párlatát.
A kormány valójában 21 mérges, tövises, illatosnak nem nevezhető virágból állította össze és tette le a társadalom asztalára ezt a csokrot. S nem tudom, hogy miért a sértődés azért, ha az ellenzék a vázába kerülés előtt az egészségromlás és a sérülés veszélyének vállalásával igyekezett ezt a csokrot szétszedni, és igyekezett minden szálat az érdekeltekkel megszagoltatni, és közben a töviseket lehetőleg eltávolítani.
A részletes vitának külön liturgiája van. Azok szólalnak fel, akiknek van mondanivalójuk és módosító javaslatuk. A koalíciós pártok szíve joga a részvétel, és senki nem kifogásolja, hogy nem szólalnak fel, ha nincs mondanivalójuk, és áthatja őket a teljes egyetértés békés és kielégült nyugalma, és a miniszteri bársonyszékek is üresen maradnak.
Ugyanakkor ne kifogásolják az ellenzéki pártok felelősségérzetét és azt a tényt, hogy a reménytelenség ellenére még az éj leple alatt is megkísérlik a törvénycsomag számukra elfogadhatatlan részeinek a módosítását elérni, és ha ezt a felelősségérzetet egyesek obstrukciónak minősítik, akkor ezt dicsérő jelzőként fogadjuk el.
A KDNP nevében csak azt ígérhetem, hogy az ellenzék politikai felelőssége tudatában a jövőben is szeretne tárgyilagos és konstruktív maradni. Viszont érthetően ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy az erőfölény nyomása alatt neki jutó időkeretben kifejthesse álláspontját még akkor is, ha ezt egyesek obstrukciónak akarják és fogják minősíteni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem